A Bonifác férfinév a latinhomo boni fati, azaz a jó sors embere jelentésű kifejezésből eredő Bonifatius férfinévre vezethető vissza, amelyet tévesen jótevőként is szoktak értelmezni. A magyar népi hagyományban a fagyosszentek egyike.
__NOTOC__
A latin nyelv eredetileg azt a nyelvet jelentette, amelyet a Rómát környező Latium vidékén beszéltek. Kiemelkedő jelentőségre tett szert a Római Birodalom hivatalos nyelveként.
Az újlatin nyelvek egyaránt a latin szülőtől származnak. Sok latin alapú szó (elsősorban nemzetközi szavak) található más modern nyelvekben is, mint például az angolban és a magyarban is. Egyes kifejezések annyira beépültek a magyar nyelvbe, hogy latin eredetüket már észre sem vesszük (nevezetes példa a „persze” szócska, ami a latin „per sē intellegitur” = „magától értetődik” kifejezésből rövidült le). Európa nagy részén ezenkívül a latin lingua franca volt, a tudományos és politikai körök tanult nyelve több mint ezer éven át, míg végül kiszorította a francia a XVIII. században s az angol a XIX. század végén. Magyarországon 1844-ig volt államnyelv. Mind a mai napig a Római Katolikus Egyház hivatalos nyelve, ezáltal a Vatikán hivatalos államnyelve is. A göröggel együtt az élőlények tudományos osztályozás szerinti elnevezésére és nemzetközi orvosi szaknyelvként is használják.
Írás és kiejtés
A latin nyelv a ma is ismert latin ábécét használta, eredetileg csakis nagybetűkkel (maiuscula): ABCDEFGHIKLMNOPQRSTVX, e 21 betűhöz járult a görögből átvett szavak miatt az Y és a Z (egy-két szóban a K-val is találkozhatunk). Érdemes megfigyelni, hogy az U és a V ugyanaz a betű: a nagybetűk közt csak a V létezett, a (később kialakult) kisbetűk (minuscula) közt viszont csak u betűt találunk. Így például a venio („jövök”) szó írásmódja nagybetűkkel VENIO, míg kisbetűkkel uenio alakban volt szokásos. – A /j/ hangra szintén nem volt önálló betű, ezt mindig I-vel írták.
A nyelvtörténeti és fonológiai kutatások (többek közt az egymással rokon alakváltozatok, az idők során följegyzett változások és az utódnyelvek megfelelései alapján) feltárták a latin valószínűsíthető hangrendszerét, kiejtését is; e kiejtés alkalmazását nevezik restituált (helyreállított) kiejtésnek. A V és az u betű például a rövid /u/ félhangzóra utalhatott (mint a magyar autó vagy kalauz szóban).
A magánhangzókon előforduló vízszintes vonalak és ívek (ā ē ī ō ū ; ă ě ĭ ŏ ŭ) az eredeti latin nyelvben nem szerepeltek; csak nyelvtanulási célból teszik ki őket néha a hosszúság és a rövidség jelölésére (mely a latinban sokszor megkülönböztető szerepet kap).
A legtöbb betű kiejtése megegyezik a magyar megfelelőjének ejtésével. Kivételek:
- az a rövid /á/-nak hangzik,
- az s a magyar /sz/-nek felel meg,
- az i-t magánhangzó előtt /j/-nek ejtik,
- az y /ü/-nek olvasandó,
- a qu, ngu és su kiejtése /kv/, /ngv/ és /szv/,
- a ph ejtése /f/, az rh-é /r/, a ch-é /kh/, a th pedig /th/.
Az ae, az oe és a ti kiejtéséről két különböző szokás van forgalomban.
- A restituált kiejtés követői e hangkapcsolatokat /ai/-nak, /oi/-nak és /ti/-nek ejtik. Ez az elterjedtebb Nyugat-Európában.
- Mások a középkorban meghonosodott /é/, /ő/ és (bizonyos helyzetekben) /ci/ kiejtést használják; Magyarországon ez az ismertebb.
(Az utóbbi ejtésmód szerint a ti kiejtése mássalhangzók előtt, valamint a tī, sti, tti, xti hangcsoportokban és görög szavakban /ti/, egyébként /ci/. Például a nātīs, totīus, suggestiō, Attius, Sextius szavakban /ti/, a nātiō szóban viszont /ci/.)
A c kiejtése a restituált kiejtés szerint minden helyzetben egységesen /k/. A kora középkortól fogva azonban magas magánhangzók (ae, e, i, oe, y) előtt /c/-nek ejtették, és csak mélyek előtt maradt meg a /k/; ez a kiejtés honosodott meg hazánkban is. (Olasz nyelvterületen egy harmadikféle ejtésmód ismeretes, amikor magas magánhangzók előtt /cs/-nek ejtik; itt magas magánhangzók előtt a g is /dzs/-nek hangzik, a gn hangkapcsolat pedig [ny]-ként ejtendő.)
Így például Cicero neve lehet [ciceró] vagy [kikeró] (Olaszországban [csicseró]), Caesaré [cézár] vagy [kaiszár] (esetleg [csézár]), Latiumé pedig [lacium] vagy [latium]. Bármelyik elfogadható, csak a következetességre érdemes odafigyelni.
A hangsúly többnyire hátulról a második szótagra esik; de ha ez a szótag rövid, a hangsúly eggyel előbbre kerül (például amīcus, de fābula, mert az u rövid). – A szótagok (illetve a magánhangzók) hosszúsága vagy rövidsége általában nem jósolható meg, a szóval együtt kell megtanulni őket. A mássalhangzóra végződő szótagok mindig hosszúak. Itt csak az úgynevezett muta cum liquida hangkapcsolatot kell figyelembe venni, amikor a magánhangzót a p, b, t, d, g, c betűk valamelyike, majd r vagy l követi, például librum: itt a két hang együtt kezdi a második szótagot, és a li- szótag rövid marad.
Nyelvtana
A latin részint flektáló nyelv, emellett agglutináló jelleget is mutat (a szavak toldalékolhatóak, noha nem olyan rugalmasan, mint a magyarban; olyasfajta ragozási rendszerről, mint a magyarban, nem beszélhetünk, és egyáltalán ragokról sem). A toldalékoló jellegnek megfelelően kiterjedt „névszó- és igeragozási rendszert” találunk, a szavaknak állandó szótöve van, melyekhez jelentésmódosító toldalékokat lehet ragasztani. A névszók (főnevek, melléknevek, számnevek és névmások) ragozási típusait deklinációknak, az igeragozási típusokat konjugációknak hívják. A névszók ötféle, az igék négyféle ragozási csoportba tartozhatnak attól függően, hogy a szótövük milyen hangra végződik. Az egyes deklinációk, ill. konjugációk ragjai kisebb-nagyobb mértékben eltérnek egymástól. Két névszó akkor tartozik egy deklinációba, ha bármelyik esetet is szemeljük ki, a névszók ragjai megegyeznek.
Néhány főnév és ige rendhagyó, nem illeszkedik egyik ragozási rendszerbe sem, vagy azokon belül alcsoportokba sorolható.
A latin szórend, eltérően indoeurópai rokonaitól, majdnem olyan szabad, mint a magyar nyelvé. Ez alighanem nem kis részben a köztársaságkor íróinak, költőinek is köszönhető, akik a művészi szabadság kedvéért néha jelentősen áthágták a kötöttségeket, és a művelt világ átvette tőlük nyelvi szokásaikat.
Névszóragozás
Minden deklinációban alapjában véve ötféle főnévi alak (úgynevezett eset) van. Az öt eset:
- nominativus (alanyeset, az alany és a névszói állítmány kifejezésére),
- accusativus (tárgyeset, direkt tárgy, ill. egyes elöljárók után),
- genitivus (birtokos eset, a birtoklás jelölésére),
- dativus (részeseset vagy az úgynevezett indirekt tárgy esetén),
- ablativus (határozói eset, számos elöljáró után).
Két további eset létezik, melyek szűkebb körben használatosak, és számos névszónál nem is lehetségesek:
- vocativus (megszólító eset: „Te is, fiam, Brutus?” latinul „Et tu mi fili, Brute?” ) – alakjai egy-két kivételtől eltekintve megegyeznek az alanyesettel;
- locativus, amely a helyre utal (ezt máskülönben az ablativus fejezi ki az in elöljáróval), de ez az indoeurópai maradvány csak egyes városok, szigetek és pár más szó esetében lelhető fel.
Az indoeurópai instrumentalis eset (eszközeset) funkciója (mely például a mai orosz nyelvben még megvan) már korán beleolvadt az ablativusba, mely ezáltal alapvetően háromféle jelleget tud kifejezni: az elválasztást (valahonnan, valamiből), a társat vagy eszközt (valamivel, valakivel) és – a locativusszal osztozva – a helyet (valamikor, valahol).
A névszók az általuk jelölt dolog alábbi tulajdonságait fejezhetik ki:
- szám (egyes vagy többes),
- eset (a fenti hét eset valamelyike),
- nem (hím-, nő- vagy semlegesnem).
Érdekesség, hogy az igen archaikus latin a névszók egyes (singularis), kettes (dualis) és többes (pluralis) számát is megkülönböztette; a kettes számot a klasszikus latin csak néhány névmásban őrizte meg (például mindkettő, melyik a kettő közül?).
Igeragozás
Az igeragozás során az igetőhöz – a magyarhoz hasonlóan – toldalékok kapcsolódnak. Egy ragozott ige az alábbiakról hordoz információt:
- igenem (genus, cselekvő vagy szenvedő)
- mód (modus, kijelentő, kötő- vagy felszólító)
- idő (tempus, jelen, múlt vagy jövő)
- állapot (actio, egyidejű vagy előidejű, más szóval folyamatos vagy befejezett)
- szám (numerus, egyes vagy többes) és
- személy (persona, első, második vagy harmadik).
A személyragos igékből (verbum finitum) igeneveket (verbum infinitum) lehet képezni, melyeknek önálló ragozásuk van. Az igenevek közé tartozik háromféle főnévi igenév: az infinitivus, a gerundium és a supinum, valamint kétféle melléknévi igenév: a participium és a gerundivum (e kettő alakilag részben egybeesik, de az utóbbi jelentés terén nem valódi melléknévi igenév). Az infinitivus és a participium lehet cselekvő vagy szenvedő; egyidejű, előidejű vagy utóidejű, olykor a számot és nemet is jelölhetik, sőt egyes névszói eseteket is megkaphatnak. Az infinitivus szükséges az accusativus cum infinitivo és a nominativus cum infinitivo szerkezetek képzéséhez is, a participiummal pedig a participium coniunctum, a gerundivumos szerkezet és az ablativus absolutus képezhető.
Az igenevekkel alkotott mondatrövidítő szerkezetek más mai nyelvekben is általánosak (az indoeurópai nyelvekben éppúgy, mint a magyarban), de a latinban ennek számos eszköze áll rendelkezésre. A latinra e szerkezetek különösen jellemzőek, ezek teszik lehetővé tömör kifejezésmódját, sajátos, lapidáris („kőtömbszerű”) stílusát.
Elöljárószók
Az elöljárószók vagy prepozíciók (latinos alakban: praepositio) olyan, a főnevek vagy igék elé vagy (más nyelvekben) után tett szócskák, melyek cselekvés, történés mellett azok körülményeit adják meg: irányát, helyét, idejét stb. (Magyarra legtöbbször raggal vagy névutóval fordítjuk.) Az igék és származékaik előtt szereplő, azokkal összeolvadó változatukat praefixumnak hívják.
A leggyakoribb latin elöljárószók és vonzataik:
- ā, ab – -tól/-től (ablativus) - contrā – szemben, ellen (accusativus) - dē – -ról/-ről (ablativus) - ē, ex – -ból, -ből (ablativus) - in
- – -ban/-ben (ablativusszal) - – -hoz/-hez/-höz, ellene, szembe (accusativussal) - per – keresztül, révén
- prae – elé (accusativus), előtt (ablativus) - prō – -ért, helyett
- sub – alatt (ablativus) - super
- – fölött, -on/-en/-ön (ablativus) - – fölé, -ra/-re (accusativus) - ultrā – fölé, túl-
Módosító-, határozó- és kötőszók
- atque – és
- et – és
- nē – hogy ne; nehogy
- sed – ám, (ám)de, viszont
- semper – mindig
- sic – így, ily módon, ekképp(en), ezért
- sine – nélkül
- sive, seu – vagy
- quasi – majdnem, fél-, ál-
- -que – és (simuló kötőszó: a szó végéhez ragad) - ut – hogy, azért, a célból
Az újlatin nyelvek nem a klasszikus latinból, hanem az úgynevezett vulgáris latinból (más szóval: népi, köznyelvi latinból) erednek.
A latin és az újlatin nyelvek (többek közt) abban térnek el, hogy az újlatinban megkülönböztető hangsúlyt találunk, a latinban viszont megkülönböztető magánhangzó-hosszúságot.
Az olasz és a szárd nyelvben a mássalhangzóknak megkülönböztető hossza van, és hangsúlyt is találunk, a spanyolban csak megkülönböztető hangsúlyt, a franciában pedig már a hangsúly sem megkülönböztető értékű.
Egy másik fontos különbség az újlatin és a latin között, hogy az újlatin nyelvek, a románt kivéve, a legtöbb szónál elvesztették esetvégződésüket (egyes főnevek kivételével). A románban még mindig öt eset van (bár az ablativus már nem használatos).
A magyar és a latin
A latin nyelvtanírás hagyománya sokáig éreztette hatását a magyar nyelvtanokon, s az egyéb alapokon nyugvó elméletek csak az utóbbi időben alakultak ki. A latin egyes helyeken a beszélt nyelvre is kihatott (pl. a kötőmód (coniunctivus), vagy az igeneves szerkezetek használata), bár ezek jó része már feledésbe merült (például kérte, hogy adná neki oda szerkesztés).
A középkortól fogva számos latin szó került nyelvünkbe, például az egyházi életből (vallási, hitéleti fogalmak), vagy más kulturális területekről (iskola, növény- és állatnevek, hónapnevek, orvosi kifejezések). A XIX–XX. századtól kezdve további jövevényszavak áramlottak és áramlanak nyelvünkbe a tudományos fejlődés és a nemzetközi érintkezés nyomán, bár e szavak egy része már a latinba is a görögből került. A latin eredetű (elsősorban francia és olasz) jövevényszavak is gazdagították nyelvünket, csakúgy, mint az angol jövevényszavak némelyike, melyek (az ófrancia közvetítésével) szintén a latinból erednek.
A latin a 20. század elejéig a középiskolai oktatás szerves része volt (lásd például a Légy jó mindhalálig című regényben), ismerete az alapműveltséghez tartozott. Ma – az egyetemek mellett – néhány középiskolában és egyházi iskolákban oktatják, gyakran kötelezően választható nyelvként.
A latin mint nemzetközi közvetítő nyelv
A latin nyelv, még akkor is, mikor már holt nyelvnek számított, sokáig az európai civilizáción belül a kultúra és a tudományok nyelvének számított. Valójában ma is nagyon sokan tanulják és - bármennyire is meglepő - kommunikálnak vele, különösen Nyugat-Európa egyes országaiban.
Történtek kísérletek arra is, hogy a latint a 20. században újra a nemzetköziség, a közös Európa nyelvévé tegyék. Ezt némelyek nyelvészeti, történelmi és politikai okokra hivatkozva szerencsésebbnek is látnák, mint az angol nyelv vagy egy mesterséges nyelv, például az eszperantó alkalmazását, mivel a latin egyrészt ugyanúgy sok tekintetben logikus, mint az angol; indoeurópai nyelv, tehát kifejez Európában bizonyos népességarányokat, de mégsem egy létező politikai alakulat nyelve, tehát nem tölthet be olyan erőszakos kultúraterjesztő szerepet, mint például a német (a Habsburg-kor és a világháborúk alatt) vagy az orosz (a szovjet megszállás idején); ami sem az angolról, sem a más, vezető szerepre törekvő nyelvekből létrehozott mesterséges nyelvekről sem mondható el. Ezenkívül több mint egy évezredes történelme során már bizonyította, hogy tényleg használható a nemzetközi kommunikációra.
E nézet ellenzői felvetik, hogy a latinban is számos kivétel akad (például az igék szótári alakjában), több esetben bonyolult szabályok határozzák meg az alakot (l. például az i tövű főneveket); nyelvtanának egyes pontjai mind a napig nincsenek jól felderítve (például a kötőmód használata stilisztikai okokból, l. attractio modi); (szintetikus alapú) szerkezetei a mai analitikus világnyelvek beszélői számára idegenek; szerkezete önmagában is a tömörséget segíti elő inkább, mint az átláthatóságot; és mindenekelőtt: nincs olyan nyelvi közösség, amelynek nyelvhasználatára a vitás esetekben támaszkodni lehetne (hacsak nem az újlatin nyelvek...), tehát használata ugyanúgy kívülről meghatározott elveken alapulhatna, mint a mai mesterséges nyelveké. A latin ezenkívül ugyanúgy nem mentes a negatív asszociációktól, mint a vele szembeállított világnyelvek, hiszen hosszú időn át a római katolikusliturgia nyelve volt szerte a világban, és mind a mai napig a Vatikán hivatalos államnyelve. A vallási, világnézeti kötődés s annak a politikához való viszonya mindmáig érzékeny társadalmi kérdés. A katolikus egyház – minden kulturális, társadalmi erénye és jelentősége mellett – évszázadokon át számottevő politikai tényező is volt, mely céljait nemegyszer erőszakos módon is igyekezett érvényre juttatni (keresztes háborúk, inkvizíció, Galilei és mások elhallgattatása).
A világnyelv kérdésére tehát nem adható könnyű és egyértelmű válasz. Mint sokan mondják, az egyes nyelvek alkalmasságát ma már inkább azok hajlékonysága, kifejezőkészsége, egyértelműsége és elsajátíthatósága szempontjából érdemes megítélni, semmint az azokat beszélő népek, közösségek történelme, vezetőik mai vagy hajdani döntései alapján. – Mások arra hivatkoznak, hogy történelmi szempontból egy-egy világnyelv elterjedését sokkal inkább a beszélő közösség katonai kvalitásai, gazdasági ereje és hasonló nyelven kívüli szempontok határozták meg, mint a nyelvük bármiféle „belső” tulajdonsága: logikája, könnyűsége, alkalmazhatósága vagy bármi más. A történelem során ez valóban vonatkozott a latin nyelvre is, de a történelem még nem ért véget, és a mai nyelvek terjedésére, akár a mesterséges nyelvekére is, ebből a szempontból feltehetőleg ugyanazok a szabályszerűségek vonatkoznak.
Mindent egybevetve a nemzetközi kommunikációra használható nyelvek kérdése igen bonyolult és érzékeny pontokat érintő kérdés.
- [http://www.perseus.tufts.edu/ The Perseus Project] has many useful pages for the study of classical languages and literatures, including [http://www.perseus.tufts.edu/cgi-bin/resolveform?lang=Latin an interactive Latin dictionary].
- [http://www.ethnologue.com/show_language.asp?code=LTN Ethnologue report for Latin]
- Ingyenes online latintanfolyamok (angolul)
- http://www.sprachprofi.de.vu/latin
- http://wikibooks.org/wiki/Latin
- [http://www.thelatinlibrary.com The Latin Library] contains many Latin etexts
- [http://www.textkit.com Textkit] has Latin textbooks and etexts.
- [http://www.websters-online-dictionary.org/definition/Latin-english/ Latin - English Dictionary]: from Webster's Rosetta Edition.
----
Megjegyzés: létezik [http://la.wikipedia.org/ Latin Wikipédia] is!
Kategória:Nyelvekals:Lateinja:ラテン語ko:라틴어simple:Latin languageth:ภาษาละตินzh-min-nan:Latin-gí
I. Szent Bonifác volt a 42. egyházfő a keresztény egyház élén. 418december 28-án kezdhette el pontifikátusát, és haláláig, 422szeptember 4-ig töltötte be hivatalát. Uralkodása eleinte ellenállásba ütközött, majd ezt megoldva neki is a különböző eretnek irányzatok ellen kellett harcolnia.
Rómában született, és a papi pályán már I. Ince pápa idején nagy tisztelet övezte. Tekintélye akkor teljesedett ki, amikor a pápaKonstantinápolyba küldte Bonifácot. Mindennek ellenére a római zsinat nem választotta meg őt egyértelműen a keresztény egyház élére. A császár, III. Constantius ugyanis nem támogatta Bonifác megválasztását, így Eulalius személyében ellenpápát állítottak. A császár felesége, Galla Placidia azonban Bonifác pártjára állt, és arra kérte férjét, hogy valahogy rendezze a keresztények zavaros helyzetét. Ennek hatására a császár rendeletet adott ki, amelyben mindkét egyházi vezetőt kitiltotta Rómából. A következő húsvétra azonban Eulalius visszatért a szent városba, hogy celebrálja az ünnepi misét. A császári parancsot megszegte, ezért III. Constantius megfosztotta pápai rangjától, és száműzte Róma városából. Így Bonifác egyedül tölthette be az egyházfői hivatalt.
Miután visszaállt a rend Bonifác lefektette azt a szabályt, amely szerint ha a választó zsinaton nem tudnak egyezségre jutni a felek, és két pápát választanak, akkor semmissé kell nyilvánítani a választás eredményét, és új embert kell megtenni a keresztény nyáj élére. Egyházpolitikájában elődei útját folytatta, tehát védelmezte a római központúságot és szembeszállt a pelagianizmussal. Szent Ágoston egyik eretnekellenes művét neki ajánlotta. 422szeptember 4-én halt meg. Szentként tisztelik, és ünnepnapját október 25-én tartják.
Bonifac, I.Bonifác I pápako:교황 보니파시오 1세
III. Bonifác pápa
III. Bonifác állhatott 66.-ként a keresztény egyház élére. Majdnem egy éves interregnum után foglalhatta el trónját Rómában. Energikus, hithű pápa volt, akinek rövid pontifikátusa fontos tartalommal telítődhetett. Korának egyik legjobb politikusaként is megemlékeznek róla kortárs írások.
Görög származású család sarja, akik Rómában éltek. Apját Kataadioké Jánosnak hívták. Életének egyéb részleteiről nem tudunk sokat. Papi pályája I. Gergely pápa idején ívelt fel. A nagy pápa szentelte fel diakónussá Bonifácot, akiről a következőket írta: "Olyan ember, akinek több próbás hite és személyisége van". Így hamarosan nagy befolyást szerzett a római klérusban. 603-ban Gergely Konstantinápolyba küldte követeként. A császári udvarban Bonifác sokat beszélgetett Phocasszal, és különlegesen nagy tapintatával és ügyességével elnyerte az uralkodó kegyét. Még Gergely uralkodása alatt latba is kellett vetnie minden diplomáciai érzékét. Korküra szigetén ugyanis Alcisonpüspököt törvénytelen úton Euriai János elűzte hivatalából. A bitorló püspököt a szlávok és avarok üldözték el országukból, és a rettegő püspök éppen Korküra szigetén találta meg a biztonságát. A törvénytelenséget a császári udvar sosem honorálta, de Phocas ezúttal kivételt tett, és kegyeibe fogadta az új püspököt. Erre Alcison Gergelyhez fellebbezett. A nagy pápa az ügyet Bonifácra bízta, aki nagyszerű vitában úgy szerzett érvényt akaratának, hogy közben megtartotta a császár kegyeit. Ennek később még igen nagy hasznát vehette.
606februárjában meghalt Sabinianus pápa. A római zsinat pár nappal a temetés után megválasztotta Bonifácot a pápai szék örökösének. Mégis egy egész év telt el felszenteléséig. A történelem erre a miértre sem ad egyértelmű választ. Egyes források szerint Bonifácnak haza kellett utaznia Konstantinápolyból, és ez majdnem egy kerek évbe telt. Azonban van egy másik variáció is, amely jobban meg van alapozva. Eszerint Bonifác ragaszkodott ahhoz, hogy a pápaválasztás tisztaságát megőrizzék, és ezen felül azt is kérte a zsinattól, hogy a pápai hivatalt vonják meg tőle, ha nem teljesíti a hozzá fűzött reményeket. Erre azonban nem került sor, Bonifác talpraesetten bizonyította alkalmasságát a pápai trónon, így 607. február 19-én Róma püspökének szentelték fel.
Az egyház élén két fontos rendeletet is hozott, amelyet egy zsinat elfogadott. Mindkettő a pápaválasztással kapcsolatban adott útmutatásokat. Az első alapján ezentúl tilos volt egy pápa vagy akár egy püspök utódjáról vitázni, beszélni, amíg az illető hivatalban van. Ennek igazi célja az volt, hogy ne alakuljanak ki pártok míg a választás aktuálissá nem válik. A második rendelet pedig arról döntött, hogy a pápa halála után legkorábban három nappal lehet gondoskodni a trón betöltéséről. Ezek megszegése egyházi kirekesztéssel járt.
Talán ettől is fontosabb esemény volt Bonifác uralkodása alatt, hogy sikerrel kérte meg a császárt egyetemes hivatalának elismeréséről, tehát a konstantinápolyi pátriárka hasonló jogainak eltörléséről. Phocas rendeletben ismerte el, hogy "Szent Péter apostol széke minden egyház feje." Ezzel hosszú évek múltán sikerült újra megerősíteni Róma primátusát Cyriacus pátriárkával szemben. Ezért szokták III. Bonifácot úgy emlegetni, mint a római katolikus egyház alapítóját.
Erős uralmának azonban hamar vége lett, még felszentelésének évében elragadta a halál. 607. november 12-én halt meg, testét a Szent Péter Bazilikában helyezték örök nyugalomra.
Bonifac, III.ko:교황 보니파시오 3세
IV. Bonifác pápa
IV. Bonifác volt a történelem 67. pápája. Csaknem kilenc hónapos interregnum után állhatott az újra egyközpontúvá alakult keresztény egyház élére. Pontifikátusát nem sorolhatjuk a legaktívabbak közé, mégis Bonifác fenntartotta Róma vezető szerepét az egyházban. Ezen felül zsinata megalapozta az angliai egyház kiépülését. Sok dolga akadt jótékonykodás terén is, ugyanis uralkodásának szűk hét éve alatt több természeti csapás is sújtotta Itáliát.
Valeria városában született, az itáliai marsiai nép területén. Apját Jánosnak hívták, aki orvosként dolgozott, ezért a vallást a tudományok elhalványították. Éppen ezért Bonifác csak később fordult az egyház felé. Eleinte matematikát tanult, de iskolájában érdekelni kezdte a papi hivatás. Az ifjú Bonifác lelkesedésének meg is lett az eredménye. I. Gergely pontifikátusa alatt diakónus lett. A pápa egyik legfontosabb gazdasági tanácsosává vált, és a patrimóniumok, vagyis egyházi birtokok felügyeletére kiépített új rendszer vezetője, dispensator lett.
III. Bonifác halála után a római zsinat józan vezetőképessége miatt Bonifácot választotta meg egyházfőnek. 608. augusztus 25-én szentelték fel Róma püspökének. Uralkodása egyik alappillérének tartotta a jó kapcsolatok fenntartását Bizánccal. Így megválasztása után pár nappal levélben kereste fel Phocas császárt. A kialakult jó viszony uralkodása végéig fennállt. A kölcsönös tisztelet jó példája, hogy a császár Bonifácnak ajándékozta a római Pantheont. A pápa átalakíttatta az Agrippa által emelt hatalmas templomot, és 609. május 13-án felszentelte azt. A Pantheon eredetileg Bosszúálló Jupiternek, Venusnak és Marsnak volt szentelve. Bonifác a pogány szentélyt Szűz Máriának és a vértanúknak ajánlotta. A krónikák szerint több mint 28 kocsi hordta a vértanúk csontjait a katakombákból a templom főoltárába. A szent ereklyék a történelem során először kerülhettek olyan helyre, amely azelőtt pogány istenek tiszteletére épült.
Bonifác pontifikátusa alatt Rómába érkezett Mellitus, London első püspöke, hogy megvitassa a pápával az újonnan alapított angol egyház ügyeit. Az egyházfő egy zsinaton fektette le a távoli vidék klerikus felépítését. Mellitus több tanítást is végighallgatott az örök városban, amely a szerzetesi életről és békéről szólt. A római látogatás végén megkapta a zsinat hivatalos iratait, és azzal indult vissza Britanniába. Ezen felül Bonifác levelet küldött Lőrincnek, Canterburyérsekének, Ethelbertkirálynak és az angol népnek is. Ezek mindegyikében az egyház és a hívek feladatait foglalta össze. Ezen kéziratok többségéről mára kiderült, hogy meghamisították őket.
Uralkodása alatt újra felszínre került az itáliai papi vezetők bő félévszázados vitája a konstantinápolyi zsinatról. Agilulf a langobárdok királya rábeszélte Szent Kolumbánt, hogy írjon Bonifácnak egy éles hangvételű levelet, amelyben Rómát eretnekséggel vádolja, amiért elfogadta a három fejezet eltörlését. A levél azt követeli a pápától, hogy egy zsinaton tegyen hitesküt és ítélje el a konstantinápolyi zsinat döntéseit. A fenyegető levél azonban nem folyt bele túlságosan a három fejezet teológiai vitáiba, ezért aztán a levél által felvert por hamar elült Észak-Itália egyházmegyéiben és Rómában egyaránt. Szent Kolumbán pedig nem került szembe az Apostoli Szentszékkel.
Bonifác pápasága idején Itália földjét többször is sújtotta pestisjárvány, éhség vagy árvíz. A patrimóniumok bevételét mesteri igazgatással szedette be és osztotta szét a rászorulóknak. Végül 615. május 8-án halt meg egy kolostorban, amelyet Bonifác saját lakásából alakított át. Testét a Szent Péter Bazilika őrzi. Hamvait a történelem során többször is átszállították, míg a bazilika el nem nyerte végleges alakját. A katolikus egyház szentként tiszteli, ünnepnapját május 25-én tartják.
IV. Bonifác pontifikátusa alatt távol Rómától, MekkábanMohamed prédikálni kezd, ezzel megvetve az iszlám kialakulásának alapjait.
Bonifac, IV.Bonifác IV pápako:교황 보니파시오 4세
V. Bonifác pápa
V. Bonifác volt a 69. pápa az egyház történelmében. Pontifikátusa elején Itáliát még veszedelmes seregek dúlták, így jóságáról, adakozó oldaláról hamar megismerhették az emberek. Rendeleteivel igyekezett megszilárdítani az egyházat. Mindig különös figyelemmel fordult Anglia felé, ahol terjeszteni akarta a keresztény vallást.
Nápolyban látta meg a napvilágot egy vallásos családban. A papi hivatást választva pár év múltán archidiakónus lett, majd a pápai hivatal egyik legbefolyásosabb tagja. Amikor I. Adeodatus pápa meghalt, a római zsinat Bonifácot választotta meg utódjának, azonban mindeddig ismeretlen okokból több mint egy év elteltével, 619. december 23-án szentelték fel. Ebben az időben Itália békéjét egy eunuch, bizonyos Eleutherius lázadása borította fel. Eleutherius volt egyben a Ravennai Exarchátus fejedelme is. Seregével Róma felé vonult, közben egyre nagyobb területeket foglalt el. Mielőtt a szent város falai elé ért volna, saját katonái ölték meg a ravennai zsarnokot.
A Liber Pontificalis alapján Bonifác zsinatain több rendeletet is alkotott. Az egyik legfontosabb egyházi döntése volt, a templomi menedékjog lefektetése. Ez több évszázadon át fennmaradt és a világi törvény legtöbbször tiszteletben tartotta. A templomi menedékjog értelmében a bűnös, akármit követett el, Isten házában menedéket lelhet, és amíg ott van a világi hatalmak nem rendelkezhetnek fölötte. Ezen kívül Bonifác elrendelte, hogy a pápai jegyzők végrendelet kérdésében vegyék át a császári gyakorlatot. Pontifikátusa alatt előírta azt is, hogy a ministránsok nem fordíthatják le a vértanúk hagyatékait kedvük szerint, és nem vezethetnek le kereszteléseket a diakónusok helyett. Amint az látható nagy horderejű kérdésekről is döntött a pápa, mégis mindig elérte, hogy a klérus szeresse és kövesse őt. A Liber Pontificalis ezért is nevezte Bonifácot az emberek között a legszelídebbnek.
Építkezéseiről nem maradtak fenn adatok, viszont azt tudjuk, hogy a Via Nomentana mentén ő fejezte be és szentelte fel a Szent Nikomédész temetőt.
Bonifác pontifikátusának egyik legjellegzetesebb momentuma közé tartozik az angol egyház felé irányuló szeretete. A távoli új vidékben nagy reményeket látott. Beda Venerabilis írásai nyomán tudjuk, hogy a pápa több buzdító hangnemű levelet is küldött Mellitusnak, Canterburyérsekének, és Justusnak, Rochesteri püspöknek. Ezek közül nem maradt fenn egyik forrás sem, azonban egy 624-ben íródott levél maradványai mai napig megőrződtek. Ebben Bonifác az immár Canterbury érsekké szentelt Justusnak elküldte a palliumot, az érseki hatalom szimbólumát, és a következő sorokkal bíztatta: "Irányítsd aszerint püspökeidet, miként az alkalom megkívánja."
A pápa nemcsak az angliai klérussal vette fel a kapcsolatot levélben, hanem Beda szerint Bonifác625-ben sürgető üzenetet továbbított a northumbriai udvarba, Edwinkirálynak, amelyben az uralkodót a bálványok ledöntésére és a kereszténység terjesztésére kérte. Ezen kívül Ethelberga királynőnek is írt levelet, amelyben Bonifác arra kéri, hogy minden befolyását vesse latba férjénél, hogy Northumria földje is Isten országához csatlakozzon.
A mindig segítőkész pápát végül 625. október 25-én ragadta el a halál. Hamvait a Szent Péter Bazilika őrzi.
Bonifac, V.ko:교황 보니파시오 5세
VI. Bonifác pápa
VI. Bonifác léphetett a történelem folyamán 113.-ként a pápai trónra. Rómában ekkoriban két párt versengett egymással, és az egyik legrövidebb pontifikátust magáénak tudó Bonifác is csak ennek a harcnak a bábja volt.
Rómában látta meg a napvilágot, Hadrianuspüspök gyermekeként. Már igen fiatalon az egyház szolgálatába állt, azonban pályája nem volt éppen zökkenőmentes. Kétszer is megfosztották az egyházi rendtől, egyszer szubdiakónusként egyszer pedig presbiterként. Mindennek ellenére amikor a botrányos uralkodású Formosus pápa meghalt, a római zsinaton a nép közfelkiáltással választotta meg az egyház élére, amit egyesek szerint a római párt buzdításának és lefizetésének köszönhetett. 896. április 4-én választották meg és 15 nap múlva, április 19-én már holtan találták rezidenciájában. A hivatalos álláspont szerint köszvényben halt meg, de elképzelhető, hogy a spoletoi párt útjában állt Bonifác, és gyilkosság áldozata lett. Mindenesetre 898-ban IX. János pápa a római zsinaton érvénytelenné nyilvánította Bonifác uralkodását.
Bonifác, VI.ko:교황 보니파시오 6세
Каминкер, Симона
Симона Синьоре (Simone Signoret, настоящее имя Simone-Henriette-Charlotte Kaminker — Симона-Анриетта-Шарлотта Каминкер; 1921—1985) — французская актриса кино и театра.
Биография
Симона Каминкер родилась 25 марта 1921 г. в немецком городе Висбадене. Росла и воспитывалась в Париже, в числе прочего изучала английский и латынь.
Во время второй мировой войны и немецкой оккупации подружилась с группой артистов и начала актерскую карьеру.
Свою первую крупную роль Синьоре исполнила в фильме «Демоны зари» (1946), который снял ее будущий муж Ив Аллегре. С Аллегре Симона прожила с 1947 по 1949 г.
В 1950 г. она встретилась с Ивом Монтаном. Вскоре они поженились — этот семейный и вторческий союз продолжался до смерти Симоны.
Симона Синьоре скончалась 30 сентября 1985 г. в нормандском городе Отёй-Антуй.
Фильмография
- Guy de Maupassant (1982)
- L'Étoile du Nord (1982)
- Chère inconnue (1980)
- L’Adolescente (1979)
- Judith Therpauve (1978)
- La Vie devant soi (1977)
- Police Python 357 (1976)
- La Chair de l’orchidée (1975)
- Rude journée pour la reine (1973)
- Les Granges brulées (1973)
- La Veuve Couderc (1971)
- Le Chat (1971)
- Comptes à rebours (1971)
- L’Aveu (Признание, 1970)
- L’Américain (1969)
- L’Armée des ombres (Армия теней, 1969)
- Mr. Freedom (1969)
- The Sea Gull (1968)
- Games (1967)
- The Deadly Affair (1966)
- Paris brûle-t-il? (Горит ли Париж? 1966)
- Compartiment tueurs (1965)
- Ship of Fools (1965)
- Dragées au poivre (1963)
- Le Jour et l’heure (День и час, 1963)
- Il Giorno più corto (1962)
- Term of Trial (1962)
- Barabbas (1962)
- Amours célèbres (1961)
- Adua e le compagne (Адуя и ее товарки, 1960)
- Les Mauvais coups (1960)
- Room at the Top (Комната наверху, 1959)
- Les Les Sorcières de Salem (1957)
- Die Windrose (1957)
- Un matin comme les autres (1956)
- La Mort en ce jardin (Смерть в этом саду, 1956)
- Mutter Courage und ihre Kinder (Мамаша Кураж и ее дети, 1955)
- Les Diaboliques (1955) (Diabolique)
- Thérèse Raquin (1953)
- Casque d’or (Золотая Каска, 1952)
- Ombre et lumière (Тень и свет, 1951)
- Sans laisser d’adresse (1951)
- Gunman in the Streets (1950)
- Le Traqué (1950)
- La Ronde (1950)
- Swiss Tour (1950)
- Manèges (1949)
- Impasse des deux anges (1948)
- Dédée d’Anvers (1948)
- Against the Wind (1948)
- Fantômas (1947)
- Macadam (1946)
- Le Couple idéal (1946)
- Les Démons de l’aube (Демоны зари, 1946)
- La Boîte aux rêves (1945)
- Le Mort ne reçoit plus (1944)
- Service de nuit (1944)
- Béatrice devant le désir (1944)
- L’Ange de la nuit (1944)
- Adieu Léonard (1943)
- Le Voyageur de la Toussaint (1943)
- Les Visiteurs du soir (1942)
- Le Prince charmant (1942)
- Boléro (1942)
Negu Gorriak
Negu Gorriak (basque for "Red Winters" or "Harsh Winters") is an underground European rock group. Their musical style combines rock, hip-hop, and reggae. It is impossible, however, to separate the band from its political ideology and its identification with the Basque Country and its language (euskara).
Wallace Berman
Wallace Berman (1926 -1976) was an American West Coast visual /assemblage artist.
Wallace Berman was born in Staten Island, New York and moved with his family to Los Angeles in 1930. He was expelled from high school for gambling, and became involved in the world of jazz. He enrolled in and attended the Jepson Art School and Chouinard but did not complete studies there. Instead of pursuing a formal art 'career' he worked in a factory finishing antique furnit
CPSU Central Committee
The Central Committee, abbreviated in Russian as ЦК, "Tseka", was the highest body of the Communist Party of the Soviet Union (CPSU). Its full name was
Центра́льный Комите́т Коммунисти́ческой Па́ртии Сове́тского Сою́за = ЦК КПСС; Tsentra Lnny Komitet Kommunistitcheskoy Partii Sovetskogo Soyuza = TSK KPSS, or the Central Committee of the Communist Party of the Soviet Union.
According to Party rules, the Central Committee directed all Party and g
Goniometer
A goniometer is an instrument that either measures angles or allows an object to be rotated to a precise angular position. The term goniometry is derived from two Greek words, gonia, meaning angle and metron, meaning measure.
There are many types, each specialised for its particular application.
The contact angle goniometer was invented by Dr. William Zisman of the Bethesda Naval Research Lab and the first of this type of instrume
American popular opinion of war on Iraq
: This article is about the 2003 Invasion of Iraq. For more information on this topic, see Views on the 2003 invasion of Iraq.
The American popular opinion on war of Iraq has varied over time. Support started out very high, though it declined later after the initiations of hostilities. Overall support in 2003 was favorable. By mid-2004, though, public dissatisfaction has grown along with some skepticism about the Iraq war justifications.
