Home About us Products Services Contact us Bookmark
:: wikimiki.org ::
Ipoly (keresztnév)

Ipoly (keresztnév)

A Hippolit görög -> latin eredetű férfinév, jelentése: lovász. Női párja: Hippolita. __NOTOC__

Névnapok


- augusztus 13.

Alakváltozatok


- Ipoly, névnapok: március 10., március 20., augusztus 13.

Becenevek

Híres Hippolitok, Ipolyok



Latin nyelv

A latin nyelv eredetileg azt a nyelvet jelentette, amelyet a Rómát környező Latium vidékén beszéltek. Kiemelkedő jelentőségre tett szert a Római Birodalom hivatalos nyelveként. Az újlatin nyelvek egyaránt a latin szülőtől származnak. Sok latin alapú szó (elsősorban nemzetközi szavak) található más modern nyelvekben is, mint például az angolban és a magyarban is. Egyes kifejezések annyira beépültek a magyar nyelvbe, hogy latin eredetüket már észre sem vesszük (nevezetes példa a „persze” szócska, ami a latin „per sē intellegitur” = „magától értetődik” kifejezésből rövidült le). Európa nagy részén ezenkívül a latin lingua franca volt, a tudományos és politikai körök tanult nyelve több mint ezer éven át, míg végül kiszorította a francia a XVIII. században s az angol a XIX. század végén. Magyarországon 1844-ig volt államnyelv. Mind a mai napig a Római Katolikus Egyház hivatalos nyelve, ezáltal a Vatikán hivatalos államnyelve is. A göröggel együtt az élőlények tudományos osztályozás szerinti elnevezésére és nemzetközi orvosi szaknyelvként is használják.

Írás és kiejtés

A latin nyelv a ma is ismert latin ábécét használta, eredetileg csakis nagybetűkkel (maiuscula): ABCDEFGHIKLMNOPQRSTVX, e 21 betűhöz járult a görögből átvett szavak miatt az Y és a Z (egy-két szóban a K-val is találkozhatunk). Érdemes megfigyelni, hogy az U és a V ugyanaz a betű: a nagybetűk közt csak a V létezett, a (később kialakult) kisbetűk (minuscula) közt viszont csak u betűt találunk. Így például a venio („jövök”) szó írásmódja nagybetűkkel VENIO, míg kisbetűkkel uenio alakban volt szokásos. – A /j/ hangra szintén nem volt önálló betű, ezt mindig I-vel írták. A nyelvtörténeti és fonológiai kutatások (többek közt az egymással rokon alakváltozatok, az idők során följegyzett változások és az utódnyelvek megfelelései alapján) feltárták a latin valószínűsíthető hangrendszerét, kiejtését is; e kiejtés alkalmazását nevezik restituált (helyreállított) kiejtésnek. A V és az u betű például a rövid /u/ félhangzóra utalhatott (mint a magyar autó vagy kalauz szóban). A magánhangzókon előforduló vízszintes vonalak és ívek (ā ē ī ō ū ; ă ě ĭ ŏ ŭ) az eredeti latin nyelvben nem szerepeltek; csak nyelvtanulási célból teszik ki őket néha a hosszúság és a rövidség jelölésére (mely a latinban sokszor megkülönböztető szerepet kap). A legtöbb betű kiejtése megegyezik a magyar megfelelőjének ejtésével. Kivételek:
- az a rövid /á/-nak hangzik,
- az s a magyar /sz/-nek felel meg,
- az i-t magánhangzó előtt /j/-nek ejtik,
- az y /ü/-nek olvasandó,
- a qu, ngu és su kiejtése /kv/, /ngv/ és /szv/,
- a ph ejtése /f/, az rh-é /r/, a ch-é /kh/, a th pedig /th/. Az ae, az oe és a ti kiejtéséről két különböző szokás van forgalomban.
- A restituált kiejtés követői e hangkapcsolatokat /ai/-nak, /oi/-nak és /ti/-nek ejtik. Ez az elterjedtebb Nyugat-Európában.
- Mások a középkorban meghonosodott /é/, /ő/ és (bizonyos helyzetekben) /ci/ kiejtést használják; Magyarországon ez az ismertebb. (Az utóbbi ejtésmód szerint a ti kiejtése mássalhangzók előtt, valamint a tī, sti, tti, xti hangcsoportokban és görög szavakban /ti/, egyébként /ci/. Például a nātīs, totīus, suggestiō, Attius, Sextius szavakban /ti/, a nātiō szóban viszont /ci/.) A c kiejtése a restituált kiejtés szerint minden helyzetben egységesen /k/. A kora középkortól fogva azonban magas magánhangzók (ae, e, i, oe, y) előtt /c/-nek ejtették, és csak mélyek előtt maradt meg a /k/; ez a kiejtés honosodott meg hazánkban is. (Olasz nyelvterületen egy harmadikféle ejtésmód ismeretes, amikor magas magánhangzók előtt /cs/-nek ejtik; itt magas magánhangzók előtt a g is /dzs/-nek hangzik, a gn hangkapcsolat pedig [ny]-ként ejtendő.) Így például Cicero neve lehet [ciceró] vagy [kikeró] (Olaszországban [csicseró]), Caesaré [cézár] vagy [kaiszár] (esetleg [csézár]), Latiumé pedig [lacium] vagy [latium]. Bármelyik elfogadható, csak a következetességre érdemes odafigyelni. A hangsúly többnyire hátulról a második szótagra esik; de ha ez a szótag rövid, a hangsúly eggyel előbbre kerül (például amīcus, de fābula, mert az u rövid). – A szótagok (illetve a magánhangzók) hosszúsága vagy rövidsége általában nem jósolható meg, a szóval együtt kell megtanulni őket. A mássalhangzóra végződő szótagok mindig hosszúak. Itt csak az úgynevezett muta cum liquida hangkapcsolatot kell figyelembe venni, amikor a magánhangzót a p, b, t, d, g, c betűk valamelyike, majd r vagy l követi, például librum: itt a két hang együtt kezdi a második szótagot, és a li- szótag rövid marad.

Nyelvtana

A latin részint flektáló nyelv, emellett agglutináló jelleget is mutat (a szavak toldalékolhatóak, noha nem olyan rugalmasan, mint a magyarban; olyasfajta ragozási rendszerről, mint a magyarban, nem beszélhetünk, és egyáltalán ragokról sem). A toldalékoló jellegnek megfelelően kiterjedt „névszó- és igeragozási rendszert” találunk, a szavaknak állandó szótöve van, melyekhez jelentésmódosító toldalékokat lehet ragasztani. A névszók (főnevek, melléknevek, számnevek és névmások) ragozási típusait deklinációknak, az igeragozási típusokat konjugációknak hívják. A névszók ötféle, az igék négyféle ragozási csoportba tartozhatnak attól függően, hogy a szótövük milyen hangra végződik. Az egyes deklinációk, ill. konjugációk ragjai kisebb-nagyobb mértékben eltérnek egymástól. Két névszó akkor tartozik egy deklinációba, ha bármelyik esetet is szemeljük ki, a névszók ragjai megegyeznek. Néhány főnév és ige rendhagyó, nem illeszkedik egyik ragozási rendszerbe sem, vagy azokon belül alcsoportokba sorolható. A latin szórend, eltérően indoeurópai rokonaitól, majdnem olyan szabad, mint a magyar nyelvé. Ez alighanem nem kis részben a köztársaságkor íróinak, költőinek is köszönhető, akik a művészi szabadság kedvéért néha jelentősen áthágták a kötöttségeket, és a művelt világ átvette tőlük nyelvi szokásaikat.

Névszóragozás

Minden deklinációban alapjában véve ötféle főnévi alak (úgynevezett eset) van. Az öt eset:
- nominativus (alanyeset, az alany és a névszói állítmány kifejezésére),
- accusativus (tárgyeset, direkt tárgy, ill. egyes elöljárók után),
- genitivus (birtokos eset, a birtoklás jelölésére),
- dativus (részeseset vagy az úgynevezett indirekt tárgy esetén),
- ablativus (határozói eset, számos elöljáró után). Két további eset létezik, melyek szűkebb körben használatosak, és számos névszónál nem is lehetségesek:
- vocativus (megszólító eset: „Te is, fiam, Brutus?” latinul „Et tu mi fili, Brute?” ) – alakjai egy-két kivételtől eltekintve megegyeznek az alanyesettel;
- locativus, amely a helyre utal (ezt máskülönben az ablativus fejezi ki az in elöljáróval), de ez az indoeurópai maradvány csak egyes városok, szigetek és pár más szó esetében lelhető fel. Az indoeurópai instrumentalis eset (eszközeset) funkciója (mely például a mai orosz nyelvben még megvan) már korán beleolvadt az ablativusba, mely ezáltal alapvetően háromféle jelleget tud kifejezni: az elválasztást (valahonnan, valamiből), a társat vagy eszközt (valamivel, valakivel) és – a locativusszal osztozva – a helyet (valamikor, valahol). A névszók az általuk jelölt dolog alábbi tulajdonságait fejezhetik ki:
- szám (egyes vagy többes),
- eset (a fenti hét eset valamelyike),
- nem (hím-, nő- vagy semlegesnem). Érdekesség, hogy az igen archaikus latin a névszók egyes (singularis), kettes (dualis) és többes (pluralis) számát is megkülönböztette; a kettes számot a klasszikus latin csak néhány névmásban őrizte meg (például mindkettő, melyik a kettő közül?).

Igeragozás

Az igeragozás során az igetőhöz – a magyarhoz hasonlóan – toldalékok kapcsolódnak. Egy ragozott ige az alábbiakról hordoz információt:
- igenem (genus, cselekvő vagy szenvedő)
- mód (modus, kijelentő, kötő- vagy felszólító)
- idő (tempus, jelen, múlt vagy jövő)
- állapot (actio, egyidejű vagy előidejű, más szóval folyamatos vagy befejezett)
- szám (numerus, egyes vagy többes) és
- személy (persona, első, második vagy harmadik). A személyragos igékből (verbum finitum) igeneveket (verbum infinitum) lehet képezni, melyeknek önálló ragozásuk van. Az igenevek közé tartozik háromféle főnévi igenév: az infinitivus, a gerundium és a supinum, valamint kétféle melléknévi igenév: a participium és a gerundivum (e kettő alakilag részben egybeesik, de az utóbbi jelentés terén nem valódi melléknévi igenév). Az infinitivus és a participium lehet cselekvő vagy szenvedő; egyidejű, előidejű vagy utóidejű, olykor a számot és nemet is jelölhetik, sőt egyes névszói eseteket is megkaphatnak. Az infinitivus szükséges az accusativus cum infinitivo és a nominativus cum infinitivo szerkezetek képzéséhez is, a participiummal pedig a participium coniunctum, a gerundivumos szerkezet és az ablativus absolutus képezhető. Az igenevekkel alkotott mondatrövidítő szerkezetek más mai nyelvekben is általánosak (az indoeurópai nyelvekben éppúgy, mint a magyarban), de a latinban ennek számos eszköze áll rendelkezésre. A latinra e szerkezetek különösen jellemzőek, ezek teszik lehetővé tömör kifejezésmódját, sajátos, lapidáris („kőtömbszerű”) stílusát.

Elöljárószók

Az elöljárószók vagy prepozíciók (latinos alakban: praepositio) olyan, a főnevek vagy igék elé vagy (más nyelvekben) után tett szócskák, melyek cselekvés, történés mellett azok körülményeit adják meg: irányát, helyét, idejét stb. (Magyarra legtöbbször raggal vagy névutóval fordítjuk.) Az igék és származékaik előtt szereplő, azokkal összeolvadó változatukat praefixumnak hívják. A leggyakoribb latin elöljárószók és vonzataik:
- ā, ab – -tól/-től (ablativus)
- contrā – szemben, ellen (accusativus)
- dē – -ról/-ről (ablativus)
- ē, ex – -ból, -ből (ablativus)
- in
  - – -ban/-ben (ablativusszal)
  - – -hoz/-hez/-höz, ellene, szembe (accusativussal)
- per – keresztül, révén
- prae – elé (accusativus), előtt (ablativus)
- prō – -ért, helyett
- sub – alatt (ablativus)
- super
  - – fölött, -on/-en/-ön (ablativus)
  - – fölé, -ra/-re (accusativus)
- ultrā – fölé, túl-

Módosító-, határozó- és kötőszók


- atque – és
- et – és
- nē – hogy ne; nehogy
- sed – ám, (ám)de, viszont
- semper – mindig
- sic – így, ily módon, ekképp(en), ezért
- sine – nélkül
- sive, seu – vagy
- quasi – majdnem, fél-, ál-
- -que – és (simuló kötőszó: a szó végéhez ragad)
- ut – hogy, azért, a célból

Indulatszók


- heu – jaj!
- mehercle – biz a!, nahát! (sz. sz. "Herkulesre!")
- o! – oh, ó!
- vae! – jaj!

A latin nyelv mai leszármazottai

Az újlatin nyelvek nem a klasszikus latinból, hanem az úgynevezett vulgáris latinból (más szóval: népi, köznyelvi latinból) erednek. A latin és az újlatin nyelvek (többek közt) abban térnek el, hogy az újlatinban megkülönböztető hangsúlyt találunk, a latinban viszont megkülönböztető magánhangzó-hosszúságot. Az olasz és a szárd nyelvben a mássalhangzóknak megkülönböztető hossza van, és hangsúlyt is találunk, a spanyolban csak megkülönböztető hangsúlyt, a franciában pedig már a hangsúly sem megkülönböztető értékű. Egy másik fontos különbség az újlatin és a latin között, hogy az újlatin nyelvek, a románt kivéve, a legtöbb szónál elvesztették esetvégződésüket (egyes főnevek kivételével). A románban még mindig öt eset van (bár az ablativus már nem használatos).

A magyar és a latin

A latin nyelvtanírás hagyománya sokáig éreztette hatását a magyar nyelvtanokon, s az egyéb alapokon nyugvó elméletek csak az utóbbi időben alakultak ki. A latin egyes helyeken a beszélt nyelvre is kihatott (pl. a kötőmód (coniunctivus), vagy az igeneves szerkezetek használata), bár ezek jó része már feledésbe merült (például kérte, hogy adná neki oda szerkesztés). A középkortól fogva számos latin szó került nyelvünkbe, például az egyházi életből (vallási, hitéleti fogalmak), vagy más kulturális területekről (iskola, növény- és állatnevek, hónapnevek, orvosi kifejezések). A XIX–XX. századtól kezdve további jövevényszavak áramlottak és áramlanak nyelvünkbe a tudományos fejlődés és a nemzetközi érintkezés nyomán, bár e szavak egy része már a latinba is a görögből került. A latin eredetű (elsősorban francia és olasz) jövevényszavak is gazdagították nyelvünket, csakúgy, mint az angol jövevényszavak némelyike, melyek (az ófrancia közvetítésével) szintén a latinból erednek. A latin a 20. század elejéig a középiskolai oktatás szerves része volt (lásd például a Légy jó mindhalálig című regényben), ismerete az alapműveltséghez tartozott. Ma – az egyetemek mellett – néhány középiskolában és egyházi iskolákban oktatják, gyakran kötelezően választható nyelvként.

A latin mint nemzetközi közvetítő nyelv

A latin nyelv, még akkor is, mikor már holt nyelvnek számított, sokáig az európai civilizáción belül a kultúra és a tudományok nyelvének számított. Valójában ma is nagyon sokan tanulják és - bármennyire is meglepő - kommunikálnak vele, különösen Nyugat-Európa egyes országaiban. Történtek kísérletek arra is, hogy a latint a 20. században újra a nemzetköziség, a közös Európa nyelvévé tegyék. Ezt némelyek nyelvészeti, történelmi és politikai okokra hivatkozva szerencsésebbnek is látnák, mint az angol nyelv vagy egy mesterséges nyelv, például az eszperantó alkalmazását, mivel a latin egyrészt ugyanúgy sok tekintetben logikus, mint az angol; indoeurópai nyelv, tehát kifejez Európában bizonyos népességarányokat, de mégsem egy létező politikai alakulat nyelve, tehát nem tölthet be olyan erőszakos kultúraterjesztő szerepet, mint például a német (a Habsburg-kor és a világháborúk alatt) vagy az orosz (a szovjet megszállás idején); ami sem az angolról, sem a más, vezető szerepre törekvő nyelvekből létrehozott mesterséges nyelvekről sem mondható el. Ezenkívül több mint egy évezredes történelme során már bizonyította, hogy tényleg használható a nemzetközi kommunikációra. E nézet ellenzői felvetik, hogy a latinban is számos kivétel akad (például az igék szótári alakjában), több esetben bonyolult szabályok határozzák meg az alakot (l. például az i tövű főneveket); nyelvtanának egyes pontjai mind a napig nincsenek jól felderítve (például a kötőmód használata stilisztikai okokból, l. attractio modi); (szintetikus alapú) szerkezetei a mai analitikus világnyelvek beszélői számára idegenek; szerkezete önmagában is a tömörséget segíti elő inkább, mint az átláthatóságot; és mindenekelőtt: nincs olyan nyelvi közösség, amelynek nyelvhasználatára a vitás esetekben támaszkodni lehetne (hacsak nem az újlatin nyelvek...), tehát használata ugyanúgy kívülről meghatározott elveken alapulhatna, mint a mai mesterséges nyelveké. A latin ezenkívül ugyanúgy nem mentes a negatív asszociációktól, mint a vele szembeállított világnyelvek, hiszen hosszú időn át a római katolikus liturgia nyelve volt szerte a világban, és mind a mai napig a Vatikán hivatalos államnyelve. A vallási, világnézeti kötődés s annak a politikához való viszonya mindmáig érzékeny társadalmi kérdés. A katolikus egyház – minden kulturális, társadalmi erénye és jelentősége mellett – évszázadokon át számottevő politikai tényező is volt, mely céljait nemegyszer erőszakos módon is igyekezett érvényre juttatni (keresztes háborúk, inkvizíció, Galilei és mások elhallgattatása). A világnyelv kérdésére tehát nem adható könnyű és egyértelmű válasz. Mint sokan mondják, az egyes nyelvek alkalmasságát ma már inkább azok hajlékonysága, kifejezőkészsége, egyértelműsége és elsajátíthatósága szempontjából érdemes megítélni, semmint az azokat beszélő népek, közösségek történelme, vezetőik mai vagy hajdani döntései alapján. – Mások arra hivatkoznak, hogy történelmi szempontból egy-egy világnyelv elterjedését sokkal inkább a beszélő közösség katonai kvalitásai, gazdasági ereje és hasonló nyelven kívüli szempontok határozták meg, mint a nyelvük bármiféle „belső” tulajdonsága: logikája, könnyűsége, alkalmazhatósága vagy bármi más. A történelem során ez valóban vonatkozott a latin nyelvre is, de a történelem még nem ért véget, és a mai nyelvek terjedésére, akár a mesterséges nyelvekére is, ebből a szempontból feltehetőleg ugyanazok a szabályszerűségek vonatkoznak. Mindent egybevetve a nemzetközi kommunikációra használható nyelvek kérdése igen bonyolult és érzékeny pontokat érintő kérdés.

Kapcsolódó cikkek


- A latinból létrejött ábécék
- Latin fonémák
- A latin főnévragozás
- Latin igeragozás
- Latin szókincs
- Latin kifejezések jegyzéke
- Ablativus absolutus
- Latin előtagokból és latin igékből álló összetett igék a magyarban
- A rendszertani nevekben gyakran használt latin és görök szavak listája
- Latin szórend

Lásd még


- Latin
- Latin irodalom
- Latin mondások
- Latin kifejezések jegyzéke
- Brocard
- Római Birodalom
- Az élő latin
- Európai városok latin neve
- Európai folyók latin neve

Külső hivatkozások angolul


- [http://www.perseus.tufts.edu/ The Perseus Project] has many useful pages for the study of classical languages and literatures, including [http://www.perseus.tufts.edu/cgi-bin/resolveform?lang=Latin an interactive Latin dictionary].
- [http://www.ethnologue.com/show_language.asp?code=LTN Ethnologue report for Latin]
- Ingyenes online latintanfolyamok (angolul)
  - http://www.sprachprofi.de.vu/latin
  - http://wikibooks.org/wiki/Latin
- [http://www.thelatinlibrary.com The Latin Library] contains many Latin etexts
- [http://www.textkit.com Textkit] has Latin textbooks and etexts.
- [http://www.websters-online-dictionary.org/definition/Latin-english/ Latin - English Dictionary]: from Webster's Rosetta Edition. ---- Megjegyzés: létezik [http://la.wikipedia.org/ Latin Wikipédia] is! Kategória:Nyelvek als:Latein ja:ラテン語 ko:라틴어 simple:Latin language th:ภาษาละติน zh-min-nan:Latin-gí

Augusztus 13

Névnapok: Ipoly, Áldáska, Barakon, Barakony, Belinda, Benedetta, Benedikta, Beneditta, Benita, Elen, Elena, Eleni, Elin, Emőd, Enid, Gerda, Gertrúd, Hannó, Hippia, Hippolit, Hippolita, Ibolya, Ince, Ippolita, János, Jerta, Kamélia, Kászon, Kasszián, Maxim, Relinda, Rodelinda, Trudi, Via, Víta, Vitália

Események


- 523 - I. János pápa megválasztása
- 1521 - a konkvisztádorok Cortés vezetésével elfoglalják Tenochtitlán (a mai Mexikóvárost)
- 1645 - a brömsebroi béke aláírása
- 1704 - az osztrákok (Savoyai Eugen vezetésével) Höchstädt (Blenheim) mellett tönkreverik a szövetséges francia és bajor hadsereget
- 2004 - megkezdődnek a nyári olimpiai játékok Athénban

Születések


- 1899 - Alfred Hitchcock angol filmrendező

Halálozások


- 1865 - Semmelweis Ignác orvos, az „anyák megmentője”
- 1952 - Wilm Hosenfeld katonatiszt, Władysław Szpilman megmentője

Nemzeti ünnepek, évfordulók, események

ja:8月13日 ko:8월 13일 ms:13 Ogos simple:August 13 th:13 สิงหาคม

Március 10

Névnapok: Ildikó, Anaisz, Anasztáz, Anasztázia, Atalanta, Atos, Atosz, Ében, Ede, Édua, Emil, Emilián, Etele, Etre, Ipoly, Itala, Kada, Kadicsa, Kadocsa, Kadosa, Kaducsa, Káin, Kamilla, Kán, Kandid, Kandida, Kolos, Kolozs, Melissza, Melitta, Nasztázia, Neste, Nyeste, Priszcilla, Teofil, Valér, Valérián, Yeti

Események

Születések


- 1503 – I. Ferdinánd magyar király
- 1958 – Sharon Stone amerikai színésznő
- 1959 – Szabadi Vilmos magyar hegedűművész

Halálozások


- 1571 - János Zsigmond erdélyi fejedelem;
- 1940 - Mihail Bulgakov orosz író;

Nemzeti ünnepek, világnapok

ja:3月10日 ko:3월 10일 simple:March 10 th:10 มีนาคม

Augusztus 13

Névnapok: Ipoly, Áldáska, Barakon, Barakony, Belinda, Benedetta, Benedikta, Beneditta, Benita, Elen, Elena, Eleni, Elin, Emőd, Enid, Gerda, Gertrúd, Hannó, Hippia, Hippolit, Hippolita, Ibolya, Ince, Ippolita, János, Jerta, Kamélia, Kászon, Kasszián, Maxim, Relinda, Rodelinda, Trudi, Via, Víta, Vitália

Események


- 523 - I. János pápa megválasztása
- 1521 - a konkvisztádorok Cortés vezetésével elfoglalják Tenochtitlán (a mai Mexikóvárost)
- 1645 - a brömsebroi béke aláírása
- 1704 - az osztrákok (Savoyai Eugen vezetésével) Höchstädt (Blenheim) mellett tönkreverik a szövetséges francia és bajor hadsereget
- 2004 - megkezdődnek a nyári olimpiai játékok Athénban

Születések


- 1899 - Alfred Hitchcock angol filmrendező

Halálozások


- 1865 - Semmelweis Ignác orvos, az „anyák megmentője”
- 1952 - Wilm Hosenfeld katonatiszt, Władysław Szpilman megmentője

Nemzeti ünnepek, évfordulók, események

ja:8月13日 ko:8월 13일 ms:13 Ogos simple:August 13 th:13 สิงหาคม

Gun-grabbers

The phrase Gun politics refers to the views of different people within a particular country as to what degree of freedom or restriction (more gun rights or more gun control) should be enforced upon the private ownership and usage of firearms, and to what extent ownership influences crime and the balance of power between the individual and the State.

Specific locales

This article discusses these policies in a general sense. For more specific discussion of policy in specific locales, see:
- Gun politics in Australia
- Gun politics in Canada
- Gun politics in Finland
- Gun politics in Switzerland
- Gun politics in the United Kingdom
- Gun politics in the United States

Summary of Positions

Those who favor greater restrictions on firearm ownership and availability believe all, or some subset of:
- There is no fundamental right to own firearms
- Gun control legislation will reduce violent crime
- Guns are more dangerous to the owners than to intended targets because most gun related deaths are a result of domestic violence, accidents, and suicides
- Guns are of little use as self defense for the typical owner because in incidents where a hostile encounter with an armed criminal occurs, the criminal is usually more experienced and skilled with his/her weapon, also criminals may act in groups
- Even against unarmed criminals, the presence of a gun serves more often to escalate the likelihood and/or severity of violence
- Citizens need to protect themselves against crime, but owning firearms is not a good way accomplish this
- Citizens of First World countries today have no need to protect themselves against their governments if they are vigilant and confront government wrongdoing before violence is necessary, or that even if such a need should arise, it would be hopeless to take up individual small arms against the modern military technology that a government could bring to bear.
- Guns, being devices implicitly designed to kill, raise the level of violence in any disagreement between people. Those who favor maintaining or extending the private ownership of firearms believe all, or some subset of:
- Owning firearms is a fundamental right
- Government should not be empowered to interfere with an individual's right to own firearms as long as the individual is not harming or intimidating fellow citizens
- Guns in the hands of the law-abiding populace decrease crime
- Citizens have a right to self-protection
- An armed populace decreases the overall risk of violent crime; widespread ownership by the law-abiding is a deterrent to criminal intent
- Law-abiding citizens have a responsibility to provide their own protection because governments cannot be held civilly or criminally responsible for failing to provide such protection
- Carrying a firearm makes one more safe, not less safe; for the same reason that police forces carry firearms, criminals do not expect an armed victim.
- An armed populace is a deterrent to excesses of government; the threat of violent revolution by the people keeps government's power in check
- Existing gun control laws are sufficient if only government would enforce them These two lists are obviously not exclusive. There may be other positions that are not represented here.

Degrees of gun control

There are many areas of debate into exactly what kinds of firearms should be allowed to be privately owned, if any, and how and where they may be used. In the United States, full-automatic weapons are legal, but have extremely restrictive requirements. They must have been manufactured and registered before May 19, 1986; a $200 transfer tax must be paid; approval must be met in writing prior to purchase from the local sheriff or chief of police; fingerprints and a photograph must be submitted to the ATF; a criminal background check must be performed; and a waiting period of approximately 6 months applies. Written permission must be given by the ATF at least 30 days in advance if one wishes to take his full-automatic firearm out of his state. Due to the static number of full-automatic firearms on the market (fixed at 1986 levels), their collective value continues to increase. Most full-automatic firearms for sale cost in excess of $8,000USD, which is for many seeking to make a legal purchase the most prohibitive factor. Several states have decided to prohibit the sale of full-automatic firearms altogether. In most US states however, one can buy semi-automatic firearms over the counter if the buyer meets basic legal requirements, and after completing the proper paperwork and a criminal background check (and often a waiting period). Internationally, many countries have an outright ban on full-automatic weapons, and some countries ban nearly all kinds of firearms. In Switzerland, however, every male between the ages of 20 and 42 is considered a candidate for conscription into the military, and following a brief period of active duty will commonly be enrolled in the national guard until age or debility ends his service obligation. During their national guard enrollment, these men are required to keep their government-issued selective fire combat rifles and semi-automatic handguns in their homes, together with a specified quantity of government-issued ammunition, sealed and inspected regularly to ensure that each reservist is always combat-ready. In addition to these official weapons, Swiss citizens commonly purchase surplus-to-inventory combat rifles, and shooting is a popular sport in all the Swiss cantons. Ammunition (also MilSpec surplus) sold at rifle ranges is supposed to be expended at the time of purchase. The case in Switzerland demonstrates that the widespread possession and use of military-grade small arms is wholly compatible with one of the lowest murder rates in the world. Gun control advocates point out, however, that the degree of training Swiss receive in gun care and use, and the fact that the owners of these guns are known to the government, in and of itself constitutes a kind of gun control. Another issue is whether individuals have the right to carry a handgun concealed on their person, even if it is perfectly legal and easy to own a pistol in general. In the United States another area of dispute is whether any requirement that firearms be registered constitutes a violation of the Second Amendment by impairing the exercise of that explicitly protected right. There is the reasonable perception that firearms registration - by making it easier for government officers to target gun owners for harrassment and confiscation - constitutes an easily exploited encroachment upon the personal privacy and the property rights of the private citizen. Gun control advocates excuse the intrusive imposition of a registration requirement by arguing that it is merely a reasonable precaution similar to the registration of privately-owned motor vehicles—the primary counterpoint being vehicle ownership's lack of explicit Constitutional protection.

General discussion of arguments

Balance of power

Advocates for the right to bear arms often point to previous totalitarian regimes that passed gun control legislation, which was later followed by confiscation. Totalitarian governments such as Fascist Italy during World War II, as well as Communist regimes such as the former U.S.S.R. and the People's Republic of China are some examples of this. There is not, however, a directly causal relationship between gun control and totalitarianism. A number of countries have had somewhat limited gun control in place for many years, without becoming totalitarian regimes. The United Kingdom, Canada, Australia, and Japan, for example, cannot objectively be characterized as totalitarian regimes. The Nazis deregulated the sale of rifles with the Reichswaffengesetz in 1938. However, this is a difficult example to characterize, particularly considering later developments. Registration of firearms in some countries has led to confiscations of formerly legal firearms and the outlawing of the ownership of firearms to various degrees. Some oppose registration of guns or licensing of gun owners because if captured, the associated records would provide military invaders with the locations and identities gun owners, simplifying elimination of law-abiding (i.e. patriotic) resistance fighters. Location and capture of such records is a standard doctrine taught to military intelligence officers.

Self-defense

Main article: Guns and crime Both sides actively debate the relevance of self-defense in modern society. Some scholars, e.g. John Lott, claim to have discovered a positive correlation between gun control legislation and crimes in which criminals confront citizens - that is, increases in the number or strictness of gun control laws are correlated with increases in the number or severity of violent crimes. Other scholars, e.g. Gary Kleck, take a slightly different tack; while criticizing Lott's theories as (paradoxically) overemphasizing the threat to the average American from armed crime, and therefore the need for armed defense, Kleck's work speaks towards similar support for firearm rights by showing that the number of Americans who report incidents where their guns averted a threat vastly outnumber those who report being the victim of a firearm-related crime. The efficacy of gun control legislation at reducing the availability of guns has been challenged by, among others, the testimony of criminals that they do not obey gun control laws, and by the lack of evidence of any efficacy of such laws in reducing violent crime. In his paper, Understanding Why Crime Fell in the 1990s: Four Factors that Explain the Decline and Six that Do Not[http://dss.ucsd.edu/~sscroggi/Econ1/LevittCrimeInThe90s18JEP163_2004.pdf], University of Chicago economist Steven Levitt argues that available data indicates that neither stricter gun control laws nor more liberal concealed carry laws have had any significant effect on the decline in crime in the 1990s (Levitt argues that the decline was due to increased police, a larger prison population, the decline of the crack epidemic, and an increased number of abortions since Roe v. Wade). While the debate remains hotly disputed, it is therefore not surprising that a comprehensive review of published studies of gun control, released in November 2004 by the Centers for Disease Control and Prevention, was unable to determine any reliable statistically significant effect, pro or con, resulting from such laws, although the authors suggest that further study may provide more conclusive information. Irrespective of the statistical arguments, 38 US states have passed concealed carry legislation of one form or another. In these states, law-abiding citizens (usually after giving evidence of completing a training course) may carry handguns on their person for self-protection. Indeed, only 4 states have explicit legislation restricting personal carry in this way, while 2 others (Vermont, and Alaska) place no restrictions at all on lawful citizens carrying concealed weapons.

Domestic violence

The strongest evidence linking availability of guns to injury and mortality rates comes in studies of domestic violence, the most well known being the series of studies by Arthur Kellermann, although other slightly different studies have similar results. In response to suggestions that homeowners were at risk from home invasions and would be wise to acquire a firearm for purposes of protection, Kellermann tabulated domestic homicide figures in three cities over several years, and found that the risk of a homicide was in fact higher in homes where a gun was present; his study led to the conclusion that the risk of a crime of passion or other domestic dispute ending in homicide when a gun was available was large enough to overwhelm any protective effect the presence of a gun might have against burglaries, home invasions, etc. In confirmation of this conclusion is his little-remarked upon finding that almost all the risk was limited to homes where a handgun was kept both loaded and unlocked, and therefore available for immediate use; apparently, the amount of time and effort required even to just remove a loaded gun from a locked cabinet was sufficient to allow tempers to cool enough to prevent a shooting. Although Kellermann's papers themselves do not make any recommendations, they were immediately held up as support by the advocates of gun control, and decried as bad science by opponents of gun control. In fact, the papers themselves are fairly straightforward textbook examples of epidemiological risk assessment, and the findings are essentially what would be predicted a priori; the presence of any object with some degree of risk, no matter how small, will always increase the total risk. For instance, the presence of a swimming pool in the home can only increase the risk of death because it adds the risk of death by drowning; ownership of an automobile can only increase the risk of death because it adds the risk of death in an automobile crash, etc. The only way this type of study could have found a reduction in risk of homicide from the presence of a gun in the home would have been if the rate of homicidal home invasions was much greater than the rate of domestic violence; however, although domestic violence is actually not well studied, it is universally agreed that it is much more common than home invasion type crimes. In fact, Kellermann also tabulated the change in risk of homicide associated with other, purely defensive, means of protection, e.g. alarm systems, deadbolts, security doors, barred windows, etc., and in each case was able to demonstrate a very small decrease in risk of homicide, which would suggest that the effect of the presence of a firearm on the risk of death by home invasion would be of similar magnitude, much smaller than the additional risk of domestic violence related homicide which was seen. More thoughtful critics of the work and its connection with calls for gun control point out that Kellermann's work does not address the overall question of the total risk or benefit of firearm ownership because it does not address any events occurring outside the house; and due to this limitation, assert that his result is really more of an indictment of domestic violence than of gun ownership. Even Kellermann himself includes in his paper several paragraphs referring to the need for further study of domestic violence and its causes and prevention. They argue that the vast majority of households which possess a gun are not at any risk for any form of domestic violence, making any increased risk from gun ownership related to this behavior totally irrelevant to most gunowners; and that restriction of the rights of the great majority for the protection of a few who might harm themselves is in keeping with neither the general tenor of United States law, nor the Second Amendment in particular. (However, the risk of domestic violence related homicide found in Kellermann's study cut across all subpopulations including both demographic variables such as race as well as others which might be considered more directly relevant, such as a history of violence, drug or alcohol abuse, or criminal record. Perhaps it is obvious to those in a relationship whether there is risk of domestic violence or not, but the data in the study was not able to make such a distinction. In this respect, the calls for further study of predictors related to domestic violence become even more important). Furthermore, they argue that it is not the government's place to prevent adult citizens of sound mind from indulging in anything risky; and that people are freely permitted to assume much greater risks, such as the aforementioned swimming pools and automobiles, skiing, etc. if they wish. However, Kellermann's paper begins by pointing out that people who would not otherwise own firearms for recreational or other purposes are being urged to acquire firearms specifically for protection of the home, and in this narrow context, his results demonstrate quite clearly that this is an erroneous strategy; whether prospective gun owners choose to follow this advice or not is their decision to make. In the final measure, perhaps the most useful contribution of the Kellermann studies is to quantify the degree of risk for domestic homicide associated with gun ownership, in the context of the degree of risk posed by some of the other variables he included. Interestingly, the greatest risks are associated with factors such as renting a dwelling rather than owning, and/or living alone; these are not in themselves causes of homicide, obviously, but represent measurable results of deeper factors, e.g. lower socioeconomic strata, lack of roots in the community and personal connections, and general mental and emotional instability. In comparison, the risk associated with gun ownership was significantly lower. It was, however, statistically indistinguishable from the degree of risk posed by any member of the family having a criminal record, which most people would consider to be significant. This adds somewhat to the clarity of the picture of what factors go into domestic homicide, and should induce further studies of the subject.

Numbers

Many advocates on all sides of the issue manipulate numbers, ie: lump gun deaths together, or segregate them according to intent. Broad categories of deaths are often broken down (by size): # suicide # accidental death # homicide # legal intervention # undetermined Gun control advocates' claims impact only causes 2 and 3, since there is no agreement whether, after gun regulation, suicides decrease or not. [http://www.aic.gov.au/publications/tandi/tandi116.html] Many results indicated by the media and many official reports indicate only raw numbers or percentages, and then are often erroneously compared to previous reports. This does not take into account the growth of the population, and other factors. Typically a good number indicates incidences per thousand or per hundered thousand. Other numbers are often not factored into discussions. For example, in Australia knives are 2-3 times as likely to be used in robberies as a firearm. The numbers of legal versus illegal firearms, in areas with laws legislating proper gun ownership, are also glossed over. For example, 90% of all firearm related homicides in Australia are committed with unregistered firearms (since the 1995 & 1996 regulations).

See also


- Ballistic fingerprinting

External links


- [http://www.cdc.gov/mmwr/preview/mmwrhtml/rr5214a2.htm First Reports Evaluating the Effectiveness of Strategies for Preventing Violence: Firearms Laws]

For gun control


- [http://www.csgv.org/ Coalition to Stop Gun Violence]
- [http://www.bradycampaign.org/ Brady Campaign to Prevent Gun Violence]
- [http://www.secondamendmentcenter.org/ Second Amendment Center]
- [http://www.vpc.org/ Violence Policy Center]
- [http://www.guninformation.org/ Gun Control and the Second Amendment]
- [http://www.lcav.org/ Legal Community Against Gun Violence]
- [http://www.potowmack.org/ The Potowmack Institute]
- [http://timlambert.org/guns/archive/ An Archive of Tim Lambert's postings about Gun Control]
- [http://www.asahi-net.or.jp/~zj5j-gttl/guns.htm A Case for Gun Control]

Against gun control


- [http://www.a-human-right.com/ A Human Right]
- [http://www.fraserinstitute.ca/admin/books/files/FailedExperiment.pdf The Failed Experiment: Gun Control and Public Safety in Canada, Australia, England and Wales]
- [http://www.guncite.com/ GunCite: Gun Control and Second Amendment Issues]
- [http://www.gunowners.org/ Gun Owners of America]
- [http://www.gunssavelives.com/ Guns Save Lives]
- [http://www.jpfo.org/ Jews for the Preservation of Firearms Ownership]
- [http://www.keepandbeararms.com/ Keep and Bear Arms]
- [http://www.nra.org/ National Rifle Association of America]
- [http://www.pinkpistols.org Pink Pistols]
- [http://www.saf.org/ Second Amendment Foundation]
- [http://www.stonewallshootingsportsutah.org/ Stonewall Shooting Sports of Utah]
- [http://www.abhijeetsingh.com/arms/india/ Gun Ownership in India] Category:Firearms ja:銃規制

narty w szwajcarii Cia transport biaystok video poker Sklep Zoologiczny










































:: RELATED NEWS ::
Ekkehardinger
Die Ekkehardiner sind ein altes, deutsches Adelsgeschlecht, das im Jahr 1046 ausgestorben ist, und unter anderem durch die Gründung von Naumburg bekannt wurde.

Ursprung

Der Stammsitz der Ekkehardiner befand sich auf dem linken Ufer der Unstrut bei Großjena im Mündungsgebiet dieses Flusses in die Saale. Die Lage ihres Erbgutes verband sie einerseits fest mit
Torcy (Arrondissement)
Das Arrondissment Torcy im Département Seine-et-Marne und der Region Île-de-France besteht aus zehn Kantonen und 43 Gemeinden. Unterpräfektur ist die Stadt Torcy. Das Arrondissement hat (1999) 343.583 Einwohner und ist 30.200 Hektar (302 Quadratkil
Franz Hubmann
Franz Hubmann (
- 2. Oktober 1914 in Ebreichsdorf, Niederösterreich) ist ein österreichischer Fotograf und Bildjournalist. Franz Hubmann lebt und arbeitet als freischaffender Fotograf und Autor in Wien. Hubmann gilt in Fachkreisen als der Doyen der österreichischen Fotografie, als der "österreichische
Sam Brown
Sam Brown (
- 12. Oktober 1964 in London) ist eine englische Sängerin und Liedschreiberin. Sie ist die Tochter des englischen Rock'n'Roll-Sängers Joe Brown und der Sängerin Vicki Brown. Am erfolgreichsten war Sam Brown in den späten 1980er-Jahren. Die Single Stop! aus ihrem gleichnamigen Debütalbum erreichte in vielen Ländern die Top Ten der
Per Yngve Ohlin
Mayhem ist eine norwegische Black-Metal-Band, welche ab 1994 allerdings weitere Einflüsse in ihre Musik fließen lässt. Die Band in ihrer Besetzung Ende der 80'er gilt als legendär.

Bedeutung

Die Gruppe übte Anfang der 90'er einen tief prägenden Einfluss auf den gesamten Black Metal in Norwegen und außerhalb ihres Heimatlandes aus; Sie stiegen zu Vorreitern in der Szene auf. Gleichzeitig wurde die Band ein Objekt heftiger Diskussionen aufgrund der Aufsehen erregenden und oftmals sc

Bättwil
Bättwil ist eine politische Gemeinde im Bezirk Dorneck des Kantons Solothurn in der Schweiz.

Geographie

Bättwil liegt auf 360 m ü. M., 10 km südwestlich der Stadt Basel (Luftlinie). Das ehemalige Strassenzeilendorf erstreckt sich in einer
Büren SO
Büren (SO) ist eine politische Gemeinde im Bezirk Dorneck des Kantons Solothurn in der Schweiz.

Geographie

Büren liegt auf 441 m ü. M., 6 km südwestlich der Stadt Liestal (Luftlinie). Das Haufendorf erstreckt sich in einem nach Osten geöffn
Algunde (Asteroid)
(929) Algunde ist ein Asteroid des Hauptgürtels, der am 10. März 1920 von K. Reinmuth in Heidelberg entdeckt wurde. Der Asteroid trägt der Tradition folgend einen weiblichen Vornamen, der jedoch keiner speziellen Person zuzuschreiben ist. Kategorie:Hauptgürtela
All Rights Reserved 2005 wikimiki.org