:: wikimiki.org ::

Szent Anacletus

Szent Anacletus

Anacletus, vagy Anencletus (79? - 88?) volt a harmadik pápa Szent Péter és Szent Linus után. Valószínűleg Cletus-szal azonos személy, Szent Euszébiosz, Szent Irenaeus, Szent Ágoston és Szent Optatus egyhangúlag azt állítják, hogy ez a két név egy embert takar. A Liber Pontificalis viszont cáfolja az azonosságot. Anacletust a hagyomány római polgárként tartja számon, aki 12 évig birtokolta a pápai címet, amikor mártírhalált halt. Földi maradványait a Vatikánban őrzik, a Szent Linus Templomban. Április 26-án tartják ünnepét. Analectus, Szent Anacletus pápa ko:교황 아나클레토

Szent Linus

Szent Linus (? – Kr. u. 79) a keresztény egyház második pápája, Szent Péter közvetlen utóda Róma városában. A legtöbb forrás szerint Linus volt az apostol után a második pápa, egyedül Tertullius ír arról, hogy Szent Pétert Szent Kelemen követte pápai címében. A hagyomány szerint Linus 12 éven, 4 hónapon és 12 napon át birtokolta a pápai címet, uralmának kezdetét azonban nehéz megállapítani. A legtöbb írásos emlék 68-at említi pápaságának kezdeteként, de a Katolikus Enciklopédia 64-et ír, Euszébiosz pedig 69-et említ. Ez a sokféle dátum a kutatók szerint azért lehetséges, mert Linus már Szent Péter életében segítette annak munkáját. Szent Pál is említést tesz Linusról, és alapot ad annak az elképzelésnek, hogy Linus azután vált pápává, miután Szent Péter és Szent Pál megalapították Róma keresztény közösségét, majd elhagyták a várost, hogy más területeken is térítsék az embereket, és Róma keresztényeit Linus gondjaira bízták. Linus életéről szinte semmit sem tudunk. A hagyomány szerint Toszkánában, Volterra városában született. Zedlerius leírásaira hagyatkozva anyját Claudiának, apját Herculeanusnak hívták. A legtöbb írásos emlékről, amelyet a tudomány Linusnak tulajdonított hosszú évszázadokon keresztül, kiderült, hogy vagy hamisítványok, vagy nem bizonyítható Linus szerzősége. Így aztán nem állja meg a helyét az a feltevés, hogy Linus volt az, aki elrendelte, hogy a nőknek csak fedett fővel szabad belépni a templomba, és az is hamis állítás, hogy a Szent Péter és Szent Pál haláláról szóló latin nyelvű apokrif az ő munkája. Halálának időpontja is kérdéses. A legtöbb forrás 79-et jelöli meg Linus halálának éveként, de akad olyan is, amely 81-et, 67-et vagy 78-at ad meg. Vértanúságát is az írásos emlékek nagy többsége alátámasztja, de mivel akkoriban nem voltak keresztényüldözések, ezért némiképp ez is megkérdőjelezhető. Mindenesetre a katolikus egyház szeptember 23-án ünnepli emlékét, amely a Liber Pontificalis feljegyzései szerint mártírhalálának napja. Ugyanezen könyv írja le azt is, hogy Linust a Vatikán-dombon temették el.

Ajánlott irodalom

- Henryk Sienkiewicz: Quo vadis Linus, Szent Linus pápa ja:リヌス (ローマ教皇)

Római Birodalom

A Római Birodalom (latinul Imperium Romanum) a Róma által hozzávetőlegesen az i. e. 6. század-tól az 5. századig uralt területeket jelentette. Legnagyobb kiterjedését Traianus császár idején érte el: ekkor a rómaiak kezében volt Itália, az Alpok, a mai Franciaország, Nagy-Britannia nagy része, az Ibériai-félsziget, Észak-Afrika a mai Marokkótól egészen Egyiptomig, a Közel-Kelet egészen Mezopotámiáig, Kis-Ázsia, a teljes Balkán és a Kárpát-medence nyugati és keleti része, illetve függő területek a Fekete-tenger északi partvidékén. A birodalom egészében elterjedt hivatalos nyelv, a latin köznyelvi változatából (az ún. vulgáris latinból) alakultak ki Európa újlatin nyelvei, az olasz, francia, spanyol, portugál és a román. A többi európai nyelv is nagyszámú latin jövevényszót tartalmaz. A római jog képezi a modern európai jog alapjait.

Előtörténet

Itália őskora

Fő szócikk: Itália őskora A régészeti leletek tanúsága szerint az Appennini-félsziget már az őskőkorszakban is lakott volt (főleg az Appenninek keleti oldalán és a Pótól délre), az újkőkorszaki leletanyag pedig már jelentős népsűrűségre utal. A lakosság ebben az időben az Afrikából bevándorolt mediterrán népességhez tartozott, s ez az állapot a vaskor kezdetéig nem is igen változott. A bronzkorra (az i.e. 2. évezred közepétől) két kultúrkör alakult ki: északon a Pó-kultúra és a közép-, ill. dél-itáliai barlangkultúra (Appennini-kultúra). A vaskor kezdetén (i.e. i. e. 2. évezred–1. évezred fordulója) már megjelentek az indoeurópai nyelvet beszélő italicus törzsek. Két csoportjuk a kis létszámú latin–faliscus és a hatalmas oscus–umber (szamnisz, szabin, hernicus, aequus, marsus stb.) törzsszövetség. A latinok a Tiberistől délre, a róluk elnevezett Latiumban (Alba Longa, Róma, Praeneste stb.) telepedtek le, az oscus-umber csoport népei Közép- és Dél-Itáliát foglalták el. Az italicus törzsekkel közel egy időben települtek meg az Itáliai-félsziget déli részén a szintén indoeurópai illírek; a helyi őslakossággal való összeolvadásukból keletkeztek az összefoglaló nevükön iapygoknak nevezett népek. A félsziget északi részén az ugyancsak indoeurópai venét nép telepedett le. Itália őslakosságáról, mivel összeolvadtak a betelepülőkkel, helyneveken és néhány szón túl kevés adat maradt. Az indoeurópai bevándorlás előtt honos népekhez tartoztak északon a ligurok, valamint Szardínia (szárdok), Korzika és Szicília őslakói.

Etruszkok

Róma felemelkedése előtt a legjelentősebb civilizációt Rasenna népe, az etruszkok (türrhénoi, Turuša) hozták létre. Eredetük nem tisztázott, noha már az ókor óta számos elmélet próbál meg számot adni róla. Hérodotosz szerint Kis-Ázsiából vándoroltak be, a Dionüsziosz Halikarnasszeusz szerint őslakók voltak, egy modern elmélet szerint pedig (képviselői többek között Pallottino, ill. Altheim) az etruszk nép a bevándorló indoeurópai népek és az őslakó mediterrán népesség egybeolvadásából jött létre. Településeik az i.e. 10–11. században jelentek meg, előbb a Tirrén-tenger partján, majd a félsziget belsejében, a Tiberis (Tevere) és az Arnus (Arno) folyók közötti vidéken, a mai Toscana és Emilia tartományok területén. Az etruszkok nem hoztak létre kiterjedt államalakulatot, hanem keleti és görög jegyeket egyaránt mutató városállamokban éltek. Jelentősebb városaik Tarquinii (Tarquinia), Caere (Cerveteri), Vulci, Veii, Populonia, Vetulonia, Clusium (Chiusi), Perusia (Perugia), Arretium (Arezzo) voltak. Ezek közül kiemelkedett Tarquinii, mely nevét a hagyomány szerint Tarchonról, az (ión szövetség mintájára létrehozott) tizenkét város szövetségének megalapítójáról nyerte. Az etruszk kultúra igen nagy hatással volt a római civilizáció kialakulására: az építészettől a várostervezésig, a vallástól az írásbeliségen át az államszervezetig az élet csaknem minden területén felfedezhetők nyomai.

Görögök

Körülbelül az etruszk államalapítással egy időben kezdődött meg Dél-Itália és Kelet-Szicília görög gyarmatosítása. I. e. 754-ben khalkiszi gyarmatosok alapították az első itáliai görög várost, Kümét (Cumae), majd innen Neapoliszt. Ugyancsak ők alapították a szicíliai Naxosz és Katané városát is. Szürakuszai korinthoszi, Krotón, Szübarisz és Metapontum akháj, Tarasz (Tarentum) spártai alapítás, Elea (Velia) pedig phókaiai gyarmat volt. Néhány város, pl. Poszeidónia (Paestum) vagy Rhégion stb. esetében nem tisztázott az alapítók pontos hovatartozása. A görög városok nagy gazdagságra és hatalomra tettek szert, s magasabb műveltségüket elterjesztve kulturális egységbe foglalták a Földközi-tenger medencéjének keleti és középső részét. Az egész térséget átható befolyásuk miatt kapták a Magna Graecia (Nagy-Görögország) elnevezést.

Róma története

A város alapítása

Magna Graecia A monda szerint Róma városát Romulus és Remus, Numitor Alba Longa-i király unokái, Mars hadisten és Rhea Silvia ikergyermekei alapították. Romulus megölte Remust, s ő lett Róma első királya. Az irodalmi hagyomány: A város alapítását a korai római történetírók különböző időpontokra tették. Fabius Pictor szerint i. e. 747-ben, Cincius Alimentus szerint i. e. 728-ban alapították Rómát. Az i. e. 753. április 21-i dátumot az i. e. 1. századi tudós, M. Terentius Varro állapította meg, s ez vált hagyománnyá. Ezt az évszámot általában a modern kutatás is elfogadja. A régészeti források szerint az Alba Longából érkezett latinok először a Palatinus-hegy két emelkedésén, a Palatiumon és a Cermaluson telepedtek meg, majd benépesítették a többi magaslatot is. Az ásatásokon feltárt házmaradványok, vízgyűjtő medencék és a tárgyi emlékek alapján valószínűsítik, hogy itt jött létre az ősi város magja, a Roma Quadrata. Az Esquilinus, Viminalis és Quirinalis dombokon a hagyomány szerint a szabinok települtek le. A Palatinus lakóival való egyesülésükkel lényegében befejeződött Róma megalapítása. A monda szerint, miután a szabin nők elrablása miatti viszálykodás elcsitult, a latin és szabin nép közös államban egyesült, s Titus Tatius, a szabin király Romulus társa lett.

Róma területe

Az itáliai városállamok (civitates) egy központi településből (oppidum) és a hozzá tartozó földterületből (ager) álltak. A Róma városához (Urbs) tartozó föld (ager Romanus) határa a királyság korától fogva a hatodik mérföldkőnél volt. Ezen kívül nem lehetett fontosabb közjogi ügyekben (pl. népgyűlés összehívása, dictator kinevezése stb.) eljárni. Később tágabb értelemben ager Romanusnak nevezték a római állam fennhatósága alatt álló területeket is (közföldek – ager publicus –, a kisebb vidéki települések, ill. a meghódított városok (oppidumok).

A királyok kora

A királyság kora két szakaszra tagolódik: preetruszk korra, más néven a latin–szabin parasztkirályok korára (i. e. 753–i. e. 616), ill. az etruszk uralom időszakára (i. e. 616–i. e. 510). A preetruszk kor népessége főleg állattartással, pásztorkodással és vadászattal foglalkozott. Az etruszk korban jelentős gazdasági–társadalmi változások mentek végbe, Róma etruszk típusú városállammá fejlődött. A mondai hagyomány szerint Rómának hét királya volt: Romulus, Numa Pompilius, Tullius Hostilius, Ancus Marcius, Tarquinius Priscus, Servius Tullius és Tarquinius Superbus. Az első négy király uralkodását minden ízében legendák szövik át, az etruszk Tarquinius-dinasztia uralma azonban történeti tény: Róma az etruszk időszakban lépett át a mondák világából a történelmi időbe.

A preetruszk időszak (Kr. e. 753–616)

Források hiányában a tárgyalt időszakról nagyrészt feltételezésekre vagyunk kénytelenek hagyatkozni, ugyanis a későbbi római mitológia és a történetírás aktuálpolitikai céljainak megfelelően igyekezett bemutatni az eseményeket. Róma népe az etruszk uralom előtt törzsi–nemzetségi szervezetben élt. A király (rex), aki hatalmát az isteneknek köszönhette, volt a legfőbb hadseregparancsnok, pap és bíró. Tanácsadó testülete a nemzetségek vezetőiből (patres gentium) álló öregek tanácsa, a senatus (senes = öregek), ill. a papság (pontifices) volt. A királyság nem volt örökletes, a király halála után az új király megválasztásáig (interregnum) a senatus tagjai mint interrexek gyakorolták a hatalmat. Az új király kijelölésében a papságnak volt fontos szerepe: madárjóslással (auspicium), ill. béljóslással (haruspicium) igyekeztek kitudni az istenek szándékát. A római hagyomány szerint a királykori társadalom három tribusra (Tities, Ramnes, Luceres), harminc curiára (coviria = férfiak közössége) és háromszáz gensre (nemzetségre) tagolódott, mely felosztást még maga Romulus hozta létre. A nemzetségek az egy atyától (pater) való leszármazás szerint szerveződtek, és teljes jogú tagnak csakis az atyák leszármazottai (patricii) számítottak. A nemzetséghez tartoztak cliensek (engedelmeskedők) is, akik legyőzött népekből vagy a gens nyújtotta védelem fejében önként behódolt szabadokból kerültek ki. A curiák szervezete a gensi felosztásra épült, de egyben keresztezte is azt (erre utal, hogy egyes curiák valamelyik gens nevét viselték, mások valamilyen helyi nevet). A curia élén a curio állt. A népgyűléseken (comitia curiata) csak a nemzetségek tagjai (gentiles) hozhattak határozatot (de cliensek is jelen lehettek). A curiák gyűlésének nem volt valódi beleszólása az államvezetésbe, csak jóváhagyási joga volt a király és a senatus által hozott döntésekben. 10 curia alkotott egy tribust, s minden tribus 100 lovaskatonát és 10 század gyalogost küldött a hadseregbe.
Az etruszk uralom időszaka (Kr. e. 616–510)
A királyság korának második szakaszában Róma gazdaságilag felvirágzott, bevezették a pénzgazdálkodást is. A gentiles és clientes mellett egyre nagyobb szerepet kapott az államban a nemzetségi szervezeten kívül álló kereskedő, kézműves, földműves réteg, a plebs (= tömeg), míg a patríciusok háttérbe szorultak, és - mint a római hagyományokból kitűnik - nem támogatták az etruszk uralkodókat. Az etruszk királyok központosító törekvései nyomán a senatus és a comitia curiata működése szünetelt, és csak a köztársaságkorban újult fel. A patríciusok befolyásának ellensúlyozására nemzetségi alapú curiák helyett területi elvű felosztást (tribusokat) vezettek be, melyek már nemcsak a nemzetségtagokat és a clienseket, hanem a plebset is magukba foglalták. 4 városi és 16 vidéki tribus alapján történt az adózás, ill. a sorozás. Az ókori hagyomány Servius Tulliushoz köti az alkotmányreformot – ennek történeti hitelességét ma több kutató vitatja. Valószínűsítik, hogy az etruszk királyok katonai célú társadalmi reformot hajtottak végre, s ennek során a férfilakosságot négy csoportba osztották vagyoni helyzetük alapján: lovasságra, nehéz-, ill. könnyűfegyverzetűekre és katonai szogálatot nem teljesítőkre. A valójában az i. e. 5. század végére kiteljesedő, timokratikus ún. tulliusi alkotmány alapján történt később a sorozás, és létrejött egy új népgyűlés, az ennek alapján szerveződő comitia centuriata. A timokratikus alkotmány 5 vagyoni cenzuson alapuló classis (osztály) alapján 193 centuriába (századba) sorolta a római polgárokat. (80 nehézfegyverzetű, 90 könnyűfegyverzetű és ezeken felül öt „infra classem" (osztályon aluli), szolgálatot nem teljesítő centuria: 2-2 a kézműveseké és zenészeké, illetve 1 a vagyontalanoké (proletarii). Nem tartoztak ebbe a besorolásba a lovasság 18 centuriáját adók, akik azonban a legmódosabbak közül kerültek ki.) Minden classishoz meghatározott számú centuria tartozott, ezáltal a tulliusi alkotmány garantálta a vagyonosabb rétegek fölényét: az elsőt 80 kis létszámú, a következő hármat 20–20 nagyobb, az ötödiket pedig 30 népes egység alkotta. A szavazás a vagyoni osztályoknak megfelelő sorrendben történt, és minden centuriának egy szavazata volt. Mivel a lovasságot a leggazdagabbak adták, az ő 18 centuriájuk szavazata mindig a 90 nehézfegyverzetű csapattestével egyezett, így fölénybe kerültek az összesen 90 szegényebb centuriával szemben. A centuriák fele 46 év alattiakból (iuniores) – ők mentek a háborúba –, fele pedig 60 év alattiakból (seniores) – ők maradtak otthon védekezni – állt. Ez a timokratikus alkotmány – módosításokkal – szinte a köztársaságkor végéig fennmaradt. A patrícius nemesség az i.e. 6. század végén letaszította és elűzte a királyt, a görög türannoszok vonásait mutató Superbus Tarquiniust (superbus = gőgös), és arisztokratikus köztársasági államrendet alakított ki.
A köztársaság kora (Kr. e. 510–27)
Fő szócikk: Római Köztársaság ...

Császárkor

lásd még római császárok római császárok-ben (narancssárga), i. sz. 14-ben (sárga) és i. sz. 117-ben (zöld).]] A császárkor (részletesen lásd az egyes császárok nevénél) két nagyobb szakaszra tagolódik: a principatus (Kr. e. 27–284) és a dominatus (284–476) korára. A principatus korában a köztársasági intézmények, noha sokáig még léteztek, teljesen kiüresedtek és jóformán minden jelentőségüket elvesztették. Diocletianus (284–305) átszervezte a birodalom közigazgatását, a polgárokból alattvalók (subiecti) lettek, s a birodalom dominatusszá, abszolút monarchiává vált. Korai császárkor, a principatus kora. Augustust, miután triumviri felhatalmazása lejárt, többször consuli, majd 27-től az egész birodalomra kiterjedő proconsuli hatáskörrel ruházták fel; 23-ban a néptribunusi jogokat is megkapta, Kr. e. 12-től pontifex maximus és pater patriae. Augustus átszervezte a hadsereget: 25 legiót mint állandó haderőt állandóan fegyverben tartott – ezek egy része a provinciákban állomásozott, elosztásuk a hadi helyzethez igazodott –, személyes biztonságára pedig a 9 cohors praetoriánus gárda, ill. germán testőrsége felügyelt. Átrendezte a provinciák helyzetét: a már korábban pacifikált tartományokat a senatus igazgatta (itt nem állomásozott hadsereg), a hadászatilag jelentős vagy még nem pacifikált provinciákat pedig Augustus kormányozta megbízottai által (legati Augusti pro praetore). A közvélemény caesari hódításokat várt tőle, Augustus hangsúlyozott politikai törekvése azonban a birodalom békéjének helyreállítása, a pax Romana (Augusta) megteremtése volt. Mindazonáltal uralkodása idején Róma nagy területeket hódított meg: csapatai elérték a Duna középső folyását (Pannonia provincia), és az Elbáig nyomultak előre. Nagymértékben csökkent a senatus hatalma: a kül- és belpolitikát egyaránt Augustus irányította. A pénzügyekben az Augustus által létrehozott fiscus adta ki az arany- és ezüstpénzeket, a senatusi aerariumhoz csak a váltópénzek verése tartozott. Az uralkodó a családi ügyekbe is beavatkozott: a vagyonos rétegek közmondásosan erkölcstelen életmódja miatt Kr. e. 18-ban a senatori és lovagrend számára kötelezővé tette a házasodást, a házasságtörés ellen pedig szigorú rendelkezéseket hozott. Augustus i. sz. 14. augusztus 19-én Nolában halt meg. Halála után istenné avatták (consecratio). Utódjával, Tiberiusszal kezdetét vette a római császárkor első dinasztiájának, a Iulius–Claudius-dinasztiának az uralma. A Iulius–Claudiusok egy évszázados uralkodása alatt Itália élete megváltozott. Kialakult a nagy kiterjedésű földbirtokok, a latifundiumok rendszere – Augustus egy rendelete szerint a senatoroknak jövedelmük egyharmadát itáliai földvásárlásba kellett fektetni. Ezeken a hatalmas földeken már nemcsak rabszolgákat, hanem – bérlőként – szabadokat is dolgoztattak. A provinciákból (főleg Africából és Aegyptumból) behozott olcsó gabona miatt az itáliai gazdaságok jövedelmezőbb termékek (gyümölcs, bor, olaj stb.) termelésére tértek át, melyekből a birodalom minden részébe exportáltak. Fellendült a kézművesipar: a fazekasműhelyekben tömegesen állították elő a tartós mázzal bevont, védjeggyel ellátott agyagtárgyakat (terra sigillata), s jelentős volt az üveg- és bronzáruk termelése. A tartós béke felélénkítette a kereskedelmet, a birodalom területét behálózták a kereskedelmi útvonalak. Változások történtek a közigazgatásban is. A lovagrend hivatali nemességgé emelkedett. A provinciák adózási rendjének és közigazgatásának megváltozásával a lovagok elvesztették fő bevételi forrásaikat – az adóbérleteket, ill. provinciális kereskedelmi és hitellehetőségeik nagy részét –, megnövekedett azonban közigazgatási szerepük. Augustus óta közülük kerültek ki a császári jövedelmek kezelői (procuratorok) és a főbb tisztviselők (praefectusok). Az új hivatalnoki réteg megbízhatóbb támasza volt a császári hatalomnak, mint az arisztokratikus hagyományaihoz ragaszkodó senatori rend. A császári hivatali apparátus megteremtése Claudius császár (41–54) nevéhez fűződik: megszervezte többek között a császári magánkincstárat (a provinciális kincstárak és a római könyvelési központ összevonásával), felállította a császári bürokrácia főbb hivatalait, állami postát hozott létre, s elkülönítette a császári magánjellegű és állami ügyek intézését. Ebben az időszakban alakultak ki a császárkorra jellemző településformák: a falu (vicus), ill. a város (civitas), melynek két formája a municipium és a colonia volt. A falvak közigazgatásilag valamelyik városhoz tartoztak, a városok pedig önálló önkormányzattal rendelkeztek. A két városi településforma közül a colonia volt a magasabb rangú, s tagjai római polgárok voltak. Claudius alapította többek között Savariát (Szombathely), mely colonia rangú város volt. A Flavius-dinasztia (69–96; Vespasianus, Titus, Domitianus) idején átszervezték a császári földbirtokrendszert: az állami földeket (ager publicus) beolvasztották a császári birtokba (res privata). A császári birtokon a rabszolgák mellett bérlők (colonusok) dolgoztak, akik a bérleti díjon felül a bérletbe nem adott földeken 6–12 napi ingyen munkát is teljesítettek. A hadsereg összetétele is megváltozott. Vespasianusig a legiókban csak itáliaiak szolgálhattak, a provinciák lakói adták a segédcsapatokat. Vespasianustól a polgárjoggal nem rendelkező provinciálisok is bekerültek a legiókba, s leszerelésük után (vagy valamilyen kiemelkedő haditettet végrehajtva) megkapták a polgárjogot. Az Antoninus császárok (96–192; Nervától Commodusig) nem leszármazás, hanem örökbefogadás alapján követték egymást; a császár a környezetéből maga jelölte ki utódját, fiává fogadta (adoptio) és felruházta a hatalom minden tartozékával. A birodalom ebben az időszakban, Traianus császár alatt érte el legnagyobb kiterjedését. Magába foglalta északon, az Al-Duna vidékén Daciát, a Fekete-tengertől keletre Armenián át egészen a Kaszpi-tengerig nyúlt, bekebelezte Asszíriát, Mezopotámiát, Arábiát, Egyiptomot és Kürénét. Commodus Hadrianus alatt a császári közigazgatás az egész birodalmat behálózó, egységes szervezetté vált. A legfőbb irányító és ellenőrző testület a császári tanács (consilium principio) volt, melynek tagjait a császár nevezte ki. A közigazgatás a praefectusok feladata volt, akik között a legmagasabb rangú a két praefectus praetorio volt. A provinciákban helytartók (procuratorok) igazgatták az államügyeket. Ebben az időben a 40 római provincia közül már csak 11 tartozott a senatus irányítása alá. A birodalom megerősített határvonala, a limes, melyet még Domitianus kezdett el építeni, Hadrianus alatt egységes védőrendszerré vált. A hadsereg a határvonal mellett állomásozott, állandó jellegű, kőből épített, ill. földsánccal megerősített kiegészítő táborokban. A császárság erre az időre véglegesen egyeduralommá, bürokratikus abszolutizmussá vált, a 3. századra pedig nyílt katonai diktatúrává fejlődött. A katonacsászárok kora (193–284; Septimius Severustól Diocletianusig) négy császár hatalmi harcával kezdődött; közülük a pannoniai légiók legatusa, Septimius Severus került ki győztesen. A gazdaság hanyatlásával a pénz elértéktelenedése felgyorsult, s ezzel együtt egyre nagyobb szerepet kapott a szabadok által végzett kötelező közmunka (munus). Caracalla a birodalom szabad lakóinak (a fegyverrel leigázottak kivételével) megadta a polgárjogot. A Severus-dinasztia (235) bukása után trónra lépő Maximinus Thraxszal a katonai anarchia kora köszöntött a birodalomra. A sorozatos államcsínyek és az erősödő külső támadások zűrzavaros állapotokat idéztek elő. Tetőzött a gazdasági válság, a pénz jóformán elértéktelenedett. A stabilizálódási folyamat, mely Gallienus (260–268) intézkedéseivel indult meg, végül Diocletianus (majd Constantinus) dominatusához vezetett. anarchia szoborcsoport]] Diocletianus (284–305) megosztotta hatalmát: ő maga a keleti, társcsászára, Maximianus a nyugati területet kormányozta (Nicomedia, ill. Mediolanum székhellyel). Később ez a rendszer bonyolultabbá vált, miután mindketten egy-egy utódlási joggal felruházott alcsászárt (caesar) választottak maguk mellé. Diocletianus célja ezzel a tetrarchikus rendszerrel a császári hatalom decentralizálása volt: így a császári testület egy tagja mindig jelen lehetett a fontos területeken. A birodalmat 12 közigazgatási körzetre (dioikészisz) osztották. A provinciák számát (ezek ekkor már mind császáriak voltak) további kettéosztásokkal 100-ra emelték, és magát Itáliát is tartományokra osztották. A provinciák szerkezete egységessé vált: minden helytartó mellé hivatali apparátust (officium) szerveztek. A hadsereg is átalakult, a katonai igazgatás elvált a polgári közigazgatástól: a provinciális hadseregek vezérei (dux) csak a központi hatalomnak voltak alárendelve. A határvédő légiók állománya főleg barbár telepesekből állt össze; a harcoló légiók a négy császár közelében állomásoztak, ők adták az uralkodók katonai kíséretét (comitatus). A decentralizált uralmi rendet ellensúlyozták a főképpen a közigazgatást érintő központosító és egységesítő törekvések. A municipiumok és coloniák elveszítették autonómiájukat, vezetőik feladata az állami kötelezettségek, adók és közmunkák behajtása és elvégeztetése lett. Diocletianus bevezette a kettős adózás (iugatio–captatio, azaz föld- és fejadó) rendszerét. A pénzromlást új pénzek kibocsátásával, ill. az árak és a bérek maximalizálásával állította meg. Hogy a pénz vásárlóértékét tartósítsa, az összes árucikk és munkabér értékét az általa kibocsátott denariusban (kb. 3,4 g bronz) határozta meg (azaz kiiktatta a piac önmozgását). A dominatus (Theodor Mommsen elnevezése) rendszerében a császár feltétlen ura volt alattvalóinak, egyben isteni személy. Személye körül bonyolult szertartásrend szabályozta az életet. Ajtónállók során keresztül lehetett bejutni hozzá, s szokás lett mindent, ami vele kapcsolatos (lakóépületét, tanácsát stb.), szentnek nevezni. A császár bíborba és aranyba öltözött, diadémet viselt, és elé lépve kötelező volt a (perzsa eredetű) adoratio szertartása: mély meghajlás (proszkünészisz) és kézcsók.

A kereszténység

A keresztény vallás a 2. században kezdett szélesebb körben elterjedni. Nero óta a keresztényeket titkos és tilalmas társaságnak (collegium illicitum) tekintették, melynek tagjait halállal is sújthatták. Néha amfiteátrumokban vadállatok elé vetették a hitükhöz ragaszkodókat – Marcus Aurelius alatt Lugdunumban (Lyon) 20 keresztény szenvedett ilyen módon mártíromságot. Rendszeres üldözésük azonban csak Diocletianus uralkodása alatt öltött komoly méreteket. Ennek során sokan tagadták meg hitüket, de nagy volt a vértanúk és a kényszermunkát vállalók száma is. Diocletianus halála után keresztényellenes rendeletei érvényben maradtak, végrehajtásuk azonban már akadozott. Végül Constantinus milánói ediktuma (313) vallásszabadságot adott a keresztényeknek: üldözésük véget ért, elkobzott javaikat visszakapták. A keresztény vallás (pontosabban az arianizmussal és más eretnek irányzatokkal szemben álló nicaeai katolikus irányzat) I. Theodosius és társcsászárai alatt 394-ben államvallás lett (una vera catholica fides), minden más kultuszt betiltottak.

A feudalizmus csírái

Constantinus alatt, Diocletianus kezdeményezései nyomán kialakult a több évszázados érvényű császári bürokrácia kormányzási rendszere. A legfőbb kormányzó testület a császári tanács (consistorium sacrorum) volt, melynek tagjai a kormányzati szervek vezetői mellett azok voltak, akiket a császár comes címmel tüntetett ki (comites consistorii). A helyi közigazgatás legfőbb szerve a három praefectus praetorio volt (a keleti, a középső és a nyugati területek élén). Az egyes provinciacsoportokat a nekik alárendelt vicariusok irányították. Constantinus volt az első császár, aki a colonusok önkényes elköltözését, más birtokra való elköltözését megtiltotta és szigorúan büntette. A parasztokat röghöz kötötték, a kézműveseket corporatiókba kényszerítették. Constantinus és utódai alatt olyan kasztszerű társadalmi viszonyok kezdtek kialakulni, ahol a nagy társadalmi csoportok tagjai, senatorok, hivatalnokok, kézművesek, parasztok stb. örökölték társadalmi helyzetüket, s e körből gyakorlatilag lehetetlen volt kitörni. Az elvileg még rabszolgatartó társadalom mélyén feudális viszonyok kezdtek kibontakozni. A Diocletianus és Constantinus által létrehozott dominatus rendszere a 3. század nagy gazdasági válsága után megszilárdította a Római Birodalmat, de ez a stabilitás csak időleges volt, mintegy előkészítője annak a sokkal súlyosabb válságnak, amely végül romlásba döntötte Rómát.

A népvándorlások kora

Népvándorláson a Római Birodalmon kívüli, főleg germán, ill. iráni, szláv, türk stb. törzsek kelet–nyugati, ill. észak–déli irányú tömeges megmozdulásait értjük. A 360-70-es években a Belső-Ázsiából a Volga vidékére nyomuló hunok elől menekülő vizigótok bebocsátást kértek a Római Birodalom területére (376). Letelepedési szerződésük után a gótok államot alkottak az államban, királyuk államfői hatalommal rendelkezett a kijelölt területen. A gót betelepülést más barbár törzsek letelepülése követte (foederatus – azaz szövetségesi – joggal). Theodosius (379/394–395) halála után fiai, Arcadius és Honorius felosztották a birodalmat. Ezzel megszűnt a birodalom egysége, létrejött a Keletrómai Birodalom – Konstantinápoly (Bizánc) központtal – és a Nyugatrómai Birodalom, melynek fővárosa 404-től Ravenna lett. A Nyugatrómai Birodalom a szakadás után még nyolc évtizedig állt fenn, ez alatt a germán, hun, alán stb. támadások miatt egyre szűkebb határok közé szorult, sorra elveszítette a tartományai feletti fennhatóságát. A gótok 410-ben Alarich vezetésével végigdúlták Itáliát, elfoglalták Rómát is. A hun támadások a 400-as évektől veszélyezették főleg a Keletrómai Birodalom területeit – ezeket hadisarcok fizetésével igyekeztek elhárítani. Attila hun király serege 451-ben kelt át a Rajnán; előrenyomulásuk a catalaunumi csata után megtorpant, ám a következő évben Itáliába is betörtek, s egészen Aquileiáig nyomultak. Attila halála (454) után a hun birodalom széthullott. A hun veszedelem elmúlása után Rómában gyorsan váltották egymást a császárok; a városban anarchisztikus állapotok uralkodtak el, amit tetézett a folyamatos külső fenyegetés is. 455-ben a volt Africa provincia területén királyságot alapított vandálok elfoglalták s kifosztották Rómát. A gót szövetségesek függetlenítették magukat. Rómát 476-ban a kiskorú Romulus Augustulus császárt Odovacar (Odoaker) germán hadvezér megfosztotta hatalmától, a császári jelvényeket pedig Konstantinápolyba küldte, Zénón keletrómai császárhoz. Ezzel Itália egyike lett az önálló germán királyságoknak. A keleti császárok ettől fogva a Római Birodalom egyedüli uralkodóinak tekintették magukat, s a formaságok életben tartásával igyekeztek megtartani a germán államok feletti jogi fennhatóságot. Iustinianus (527–565) még megpróbálta visszaállítani a birodalom egységét, ez azonban már nem sikerülhetett.

Kultúra

Oktatás

Rómában az oktatás célja az volt, hogy a diákokból képzett szónokokat képezzen. A tanév március 24-én kezdődött. Minden tanítási nap korán reggeltől késő délutánig tartott. Eredetileg az volt a szokás, hogy a fiúkat apjuk tanította meg írni és olvasni, feltételezve, hogy már ő is tudott. Később, i.e. 200 körül a fiúkat, és a lányok egy részét 6 éves koruktól iskolákba járatták. Az római elemi oktatás tekercsek és könyvek segítségével megtanította a diákokat írni, olvasni, és számolni. 13. életévüket betöltve a diákok megismerkedtek a görög és római irodalommal és nyelvtannal. 16 évesen végül néhány diák szónoki iskolákban csiszolta tovább képességeit. Mivel az oktatás nem volt ingyenes, a szegényebb családok gyermekei nem jártak iskolába, hanem otthon tanultak, szüleiktől.

Vallás

:Fő szócikk: Római vallás A rómaiak az ókori népek többségéhez hasonlóan történelmük jelentős része során többistenhívők voltak. Vallásuk erőteljes görög hatást mutat, szinte minden jelentős római istennek volt görög megfelelője. Azon történetek közül, melyek nem a görög mitológiából származnak, jelentősek a Róma alapításáról szóló mondák (Romulus és Remus; Aeneas). Róma annyiban is különbözött a görögöktől, hogy az egyes istenek körül sokkal szervezettebb kultusz és papi rend alakult ki. Szintén jelentős különbség, hogy a császárkortól az uralkodót isteni személyként tisztelték (bár ennek csak hivatalos jelentősége volt), ami nem található meg a görögöknél. A római isteneket, akik nem idegen vallásokból kerültek át a rómaiba, összefoglalóan Di Indigetes néven említették. Ők többnyire csak egy-egy jelenség elvont tulajdonság megszemélyesítései voltak, pl. Africus a délnyugati szél istene, Felicitas a siker istennője. A legjelentősebb talán Janus, a kezdet és vég istene, akinek két arca közül az egyik a múlt, a másik a jelen felé fordul, s akinek nevét január hónapnevünk is őrzi. Mint a más népekkel kapcsolatban lévő (Róma esetében: azokat meghódító) többistenhívő népek általában, Róma is meglehetősen nyitott volt az idegen istenek felé. Főleg a köztársaság válsága és a császárkor időszakában voltak elterjedtek a misztériumvallások. Kiterjedt kultusza volt például az egyiptomi Ízisznek, de Mithrászt is tisztelték. 313-ban a korábban üldözött kereszténységet I. Constantinus engedélyezte milánói edictumában, a század végén (394-től) I. Theodosius rendelkezése nyomán államvallássá lépett elő, s ez nagy hatással volt a vallás későbbi történelemformáló szerepére Európában és így az egész világon.

Irodalom

:Fő szócikk: Római irodalom A latin nyelvű irodalom a korai szakasz után három szakaszra bontható. Az első az úgynevezett „aranykor”, ami nagyjából az i. e. 1. századtól az i. sz. 1. század közepéig tartott, és a római irodalom csúcsának tartják. Ezt követte az „ezüstkor”, ami az ókor végéig tartott. Ami ezután következett, azt rendszerint késői latin irodalomnak tartják, és pár kivételtől eltekintve leginkább nem irodalmi értékei, hanem a latin nyelv fejlődése szempontjából tanulmányozzák. Az aranykor költészetének legismertebb alkotói közé tartozik Catullus és Horatius, akik latinra ültették át a görög versformákat, és Vergilius, az Aeneis szerzője, aki eposzát a homéroszi eposzok mintájára írta. Az első aranykori költőnek Lucretius Carus epikureus filozófust tartják, „A dolgok természetéről” című filozofikus tanköltemény szerzőjét. epikureus Az aranykor prózájára példa Caesar A gall háborúja, valamint Cicero beszédei. Fontos műfaj volt a történetírás, melynek egyik kiemelkedő képviselője Livius Ab urbe conditája, melyben Róma történetét írja meg az alapítástól. Az ezüstkor irodalmát az aranykorénál alacsonyabb rendűnek, értéktelenebbnek tartották, ami nem volt éppen igazságos, hiszen olyan szerzők tartoznak ide, mint az ifjabb Seneca, Tacitus, az ifjabb Plinius és Suetonius. Ebből a korból maradt fenn mindkét ránk maradt latin regény, Apuleiustól Az aranyszamár és Petroniustól a Satyricon. Az ezüstkor két további szakaszra bontható. Az elsőt kísérletezőkedv, túlzott ékesszólás, fellengzős stílus, idegenes kifejezések és csiszolt aforizmák túlburjánzása jellemzi. Témaválasztására is a túlzások jellemzők, kedvelt témái közé tartoznak az erőszak, boszorkányság és szenvedélyek. Az 1. század végén kezdődött második szakasz a neoklasszikus stílus ideje, ami az előzőhöz képest egy nyugodtabb, letisztultabb stílust hozott magával. Bár az ezüstkor első szakaszának túlzásokba eső jellegzetességeit mind a neoklasszikusok, mind a későbbi korok idején sok bírálat érte, a reneszánsz idején nagy népszerűségnek örvendtek. A késői latin irodalom már inkább az Európa lingua francájává előlépett latin nyelv középkori irodalmát jelenti, és így túlnyomó része szorosan véve nem tartozik a római irodalom témakörébe. Róma késői irodalmához tartozik többek között Honorius császár udvari költője, Claudius Claudianus, a történetíró Eutropius vagy a középkorban tankönyvnek használt Cato disztichonjai.

Építészet

...

Irodalom

Magyarul is hozzáférhető fontosabb források:
- Ammianus Marcellinus: Róma története (1993)
- Appianus: A római polgárháborúk I–II. (1967)
- Iulius Caesar: Feljegyzései a gall háborúról – a polgárháborúról (1974)
- Cato, M. Porcius: A földművelésről (1966)
- Cicero: Válogatott művei (1974)
- Cicero: Philippicák Marcus Antonius ellen (1990)
- Florus: Róma háborúi (1979)
- Gellius: Atticai éjszakák I–II. (1905)
- Historia Augusta (1967)
- Iosephus Flavius: A zsidó háború (1947),
- Livius: A római nép története a város alapításától (1963; 1969–1976
- Marcus Aurelius: Vallomásai (1942)
- Ovidius: Római naptár – Fasti (1954)
- Plinius, ifj.: Levelek (1966)
- Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok (1965)
- Sallustius: Összes munkái (1978)
- Seneca: Erkölcsi levelek (1980)
- Sztrabón: Geographika (1977
- Suetonius: A Caesarok élete (1975)
- Tacitus: Összes művei (1970)
- Varro, M. Terentius: A mezőgazdaságról (1971)
- Velleius Paterculus: két könyve Róma történetéről (1896)
- Vergilius: Összes művei (1967)

Külső hivatkozások

- [http://www.ualberta.ca/~csmackay/Consuls.List.html A Római Birodalom konzuljainak listája] ja:ローマ帝国 ko:로마 제국 simple:Roman Empire

Április 26

Névnapok: Ervin, Ervina, Ervínia, Klétus, Mara, Marcell, Mária, Marsall, Peregrina, Tihamér

Események

- 1986 - A világtörténelem legsúlyosabb atomkatasztrófája békeidőben: felrobban a Csernobili atomerőmű egyik reaktora

Születések

- 121 - Marcus Aurelius, római filozófus, császár
- 1711 - David Hume, angol filozófus
- 1874 - Edward Vermilye Huntington angol matematikus
- 1877 - Terkán Lajos, csillagász
- 1889 - Ludwig Wittgenstein - osztrák születésű angol filozófus (analitikus filozófia)
- 1900 - Charles Richter földrengéskutató, a Richter-skála megalkotója
- 1905 - Keleti Márton filmrendező
- 1943 - Bálint András színész, színigazgató

Halálozások

- 757 – III. István pápa
- 1490 – Hunyadi Mátyás, magyar király
- 1827 – Bihari János, cigány származású magyar zeneszerző és hegedűművész (
- 1764)
- 1920 – Srinivasa Aiyangar Ramanujan indiai matematikus (számelmélet)
- 1951 – Arnold Johannes Wilhelm Sommerfeld német matematikus, fizikus

Nemzeti ünnepek, évfordulók, események

ja:4月26日 ko:4월 26일 simple:April 26 th:26 เมษายน

Kategória:Pápák

Fő szócikk: pápa. Kategória:Keresztény személyek ja:Category:教皇 ko:분류:교황

Jeux vidéo GPL

GPL Catégorie:Jeu vidéo libre Liste de jeux vidéo libres, c'est-à-dire distribués sous une licence libre tel la licence publique générale GNU, la licence MIT, la licence BSD...
- Anne 2D ([http://anne2d.tznetz.com/ Site officiel]), mélange de Counter Strike et de Command and Conquer
- Arianne (Site officiel), jeu de rôle multijoueur
- Bankiz ([http://bankiz.org/ Site officiel]), clone de Liero, massacre de pingouins en réseau
- Battle for Wesnoth ([http://www.wesnoth.org/ Site officiel]), Jeu de stratégie au tour par tour
- BillardGL ([http://www.billardgl.de/ Site officiel]), billard
- Biloba ([http://perso.wanadoo.fr/biloba/ Site officiel]), jeu de stratégie abstraite pour 2, 3 ou 4 joueurs
- BZFlag ([http://bzflag.org/ Site officiel]), jeu de tank multijoueur en 3D
- CannonSmash ([http://cannonsmash.sourceforge.net/ Site officiel]), simulation de ping pong
- Castle Combat ([http://www.linux-games.com/castle-combat/ Site officiel]), clone de Rampart
- Clanbomber ([http://clanbomber.sourceforge.net/ Site officiel]), clone de Bomberman
- Copter commander ([http://www.speakeasy.org/~morse/copter-commander/index.html Site officiel])
- Crossfire, jeu de rôle, jeu en ligne massivement multijoueur
- Duo ([http://sourceforge.net/projects/duo Site officiel]), jeu de UNO écrit en python
- Emilia Pinball ([http://pinball.sourceforge.net/ Site officiel]), flipper en 3D
- Evolution ([http://free-evolution.org/ Site officiel]), projet open-source de simulation historique, Jeu de stratégie au tour par tour
- FlightGear ([http://www.flightgear.org/ Site officiel]) , simulation aérienne
- FooBillard ([http://foobillard.sunsite.dk/ Site officiel]), billard
- Freeciv ([http://www.freeciv.org/ Site officiel]), clone de Civilization, Jeu de stratégie au tour par tour
- Freecraft ([http://freecraft.org/ Site officiel]), clone de Warcraft (le projet continue sous le nom « [http://stratagus.sourceforge.net/ Stratagus] » à cause de problèmes avec la société éditrice de Warcraft)
- Frozen Bubble ([http://www.frozen-bubble.org/ Site officiel]), clone de Puzzle Bobble
- Globulation 2 ([http://epfl.ysagoon.com/wiki//index.php Site officiel]), Jeu de stratégie en temps réel
- LBreakout ([http://lgames.sourceforge.net/index.php?project=LBreakout Site officiel], ou [http://lgames.sourceforge.net/index.php?project=LBreakout2 celui-ci] pour le 2), clone de breakout
- LGeneral ([http://lgames.sourceforge.net/index.php?project=LGeneral Site officiel]), jeu de stratégie
- Lincity ([http://lincity-ng.berlios.de/wiki/index.php/Main_Page Site officiel]), clone de Sim City
- Linéo ([http://lineo.natsimhan.com Site officiel]), Jeu de société
- Liquid War ([http://www.ufoot.org/liquidwar/fr/ Site officiel]), jeu de stratégie
- LOSP ([http://losp.thegaminguniverse.com/ Site officiel]), un clone de Liero
- Machine Ball ([http://benny.kramekweb.com/machineball/ Site Officiel]), jeu de foot avec des voitures
- Mirror Magic ([http://www.artsoft.org/mirrormagic/ Site officiel]), jeu de réflexion
- NetPanzer ([http://netpanzer.berlios.de/ Site officiel]), jeu de stratégie multijoueur
- Neverball ([http://icculus.org/neverball/ Site officiel]), jeu d'adresse en 3D
- Nexuiz ([http://www.nexuiz.com/ Site officiel]), Quake-like multijoueur.
- OpenCity ([http://www.opencity.info/ Site officiel]), un clone de SimCity.
- Open quartz ([http://openquartz.sourceforge.net/ Site officiel]), jeu de tir à la première personne
- Open racer ([http://moria.seul.org:8080/wf/dev/systems/OpenRacer/ Site officiel]), simulation de glisse en pingouin
- OpenTTD ([http://www.openttd.com/ Site officiel]), Transport Tycoon Deluxe version libre : simulation économique
- Pingus ([http://pingus.seul.org/ Site officiel]), clone de Lemmings
- PlaneShift ([http://www.planeshift.it/ Site officiel]), jeu en ligne massivement multijoueur 3D à univers persistant
- Racer ([http://www.racer.nl/ Site officiel]), jeu de course 3D
- Rocks'n'Diamonds ([http://www.artsoft.org/rocksndiamonds/ Site officiel]), clone de Boulder Dash
- Search and rescue ([http://wolfpack.twu.net/SearchAndRescue/ Site officiel]), simulation d'hélicoptère
- SuperTux ([http://supertux.berlios.de/ Site officiel]), jeu de plateforme
- StepMania ([http://www.stepmania.com/stepmania/ Site officiel]) un clone de Dance Dance Revolution
- Total Annihilation Spring ([http://taspring.clan-sy.com/ Site officiel]), un jeu de stratégie en temps réels jouable sur Internet.
- Tenes Empanadas Graciela ([http://teg.sourceforge.net/ Site officiel]), clone de Risk
- Torcs ([http://torcs.sourceforge.net/ Site officiel]), course automobile
- Tux Kart ([http://tuxkart.sourceforge.net/ Site officiel]), clone de Mario Kart
- VegaStrike ([http://vegastrike.sourceforge.net/ Site officiel]), jeu de simulation spatiale
- Wormux ([http://www.wormux.org/fr/ Site officiel]), clone de Worms

Voir aussi

Lien interne

- Jeux vidéo disponibles sous GNU/Linux
- Jeux vidéo disponibles sous Mac OS X

Liens externes

- [http://jeuxlibres.net/ jeuxlibres.net]
- [http://www.arkius.info/article-421763.html Jeux video 3D Open Source]
- [http://www.happypenguin.org/ The Linux Game Tome]
- [http://freshmeat.net/browse/80/ Freshmeat : Catégorie Games/Entertainment]

metal cheap tickets Doda i Virgin cytaty Gry

:: RELATED NEWS ::

Gay Rights in Poland

Law against gays

Homosexuality was legalised in 1932. At the same time the age of consent was equalized with that of heterosexual partners. Homosexual prostitution was legalized in 1969. Homosexuals are not banned from military service. There is no law against gays. Homosexuality was deleted from the

WestSide

- West Side or Westside may refer to:
- Los Angeles Westside
- Westside, Iowa
- An area in West Lafayette, Indiana
- An area in Chicago, Illinois
- An Area in St. Paul, Minnesota
- An area in Manhattan; see also linguistics, coercion is when the grammatical context causes the language-user to reinterpret all or parts of the semantic and/or formal features of a lexeme that appears in it. Coercion is closely related to the notions of active zone, construal/conceptualization, and

Antiwar
The term anti-war sometimes refers to pacifism, i.e., opposition to all use of military force to settle conflicts, but most often is used in the context of opposing one particular nation's decision to wage war.

Usage

Use of the term can cause confusion:
- is an "anti-war activist" equally opposed to both side's military campaigns, or are the taking sides?
- likewise, does against the war indicate a pacifist objection,

Dominique Galouzeau de Villepin
Dominique Marie François René Galouzeau de Villepin (born November 14, 1953, in Rabat, Morocco), simply known as Dominique de Villepin , is a French diplomat and politician. He is the current Prime Minister of France,

San-Pedro
San Pedro is the Spanish language form of Saint Peter. It can refer to:
- San Pedro cactus, (Echinopsis pachanoi), native to South America

Places

- San Pedro de Atacama, a village in the Atacama desert of northern Chile
- San Pedro, Colombia, Valle del Cauca
- Homosexuality was legalised in Serbia in 1994. Montenegro decriminalized homosexuality in 1977. The age of consent is unequal for gays (anal intercourse). Montenegro' age of consent legislation was equalized in 1977. Homosexuals are not banned from Military Service, but officers are always discharged from the army if their homosexuality is revealed. Official medical textbooks classify homosexuality as an illness under the hea

West-side

- West Side or Westside may refer to:
- Los Angeles Westside
- Westside, Iowa
- An area in West Lafayette, Indiana
- An area in Chicago, Illinois
- An Area in St. Paul, Minnesota
- An area in Manhattan; see also Los Angeles Westside
- Westside, Iowa
- An area in West Lafayette, Indiana
- An area in Chicago, Illinois
- An Area in St. Paul, Minnesota
- An area in Manhattan; see also . This page is no longer live. Further comments should be made on the article's talk page rather than here so that this page is preserved as an historic record.
The result of the debate was Delete. Eugene van der Pijll 21:10, 15 Jun 2005 (UTC)