Home About us Products Services Contact us Bookmark
:: wikimiki.org ::
III. Bonifác Pápa

III. Bonifác pápa

III. Bonifác állhatott 66.-ként a keresztény egyház élére. Majdnem egy éves interregnum után foglalhatta el trónját Rómában. Energikus, hithű pápa volt, akinek rövid pontifikátusa fontos tartalommal telítődhetett. Korának egyik legjobb politikusaként is megemlékeznek róla kortárs írások. Görög származású család sarja, akik Rómában éltek. Apját Kataadioké Jánosnak hívták. Életének egyéb részleteiről nem tudunk sokat. Papi pályája I. Gergely pápa idején ívelt fel. A nagy pápa szentelte fel diakónussá Bonifácot, akiről a következőket írta: "Olyan ember, akinek több próbás hite és személyisége van". Így hamarosan nagy befolyást szerzett a római klérusban. 603-ban Gergely Konstantinápolyba küldte követeként. A császári udvarban Bonifác sokat beszélgetett Phocasszal, és különlegesen nagy tapintatával és ügyességével elnyerte az uralkodó kegyét. Még Gergely uralkodása alatt latba is kellett vetnie minden diplomáciai érzékét. Korküra szigetén ugyanis Alcison püspököt törvénytelen úton Euriai János elűzte hivatalából. A bitorló püspököt a szlávok és avarok üldözték el országukból, és a rettegő püspök éppen Korküra szigetén találta meg a biztonságát. A törvénytelenséget a császári udvar sosem honorálta, de Phocas ezúttal kivételt tett, és kegyeibe fogadta az új püspököt. Erre Alcison Gergelyhez fellebbezett. A nagy pápa az ügyet Bonifácra bízta, aki nagyszerű vitában úgy szerzett érvényt akaratának, hogy közben megtartotta a császár kegyeit. Ennek később még igen nagy hasznát vehette. 606 februárjában meghalt Sabinianus pápa. A római zsinat pár nappal a temetés után megválasztotta Bonifácot a pápai szék örökösének. Mégis egy egész év telt el felszenteléséig. A történelem erre a miértre sem ad egyértelmű választ. Egyes források szerint Bonifácnak haza kellett utaznia Konstantinápolyból, és ez majdnem egy kerek évbe telt. Azonban van egy másik variáció is, amely jobban meg van alapozva. Eszerint Bonifác ragaszkodott ahhoz, hogy a pápaválasztás tisztaságát megőrizzék, és ezen felül azt is kérte a zsinattól, hogy a pápai hivatalt vonják meg tőle, ha nem teljesíti a hozzá fűzött reményeket. Erre azonban nem került sor, Bonifác talpraesetten bizonyította alkalmasságát a pápai trónon, így 607. február 19-én Róma püspökének szentelték fel. Az egyház élén két fontos rendeletet is hozott, amelyet egy zsinat elfogadott. Mindkettő a pápaválasztással kapcsolatban adott útmutatásokat. Az első alapján ezentúl tilos volt egy pápa vagy akár egy püspök utódjáról vitázni, beszélni, amíg az illető hivatalban van. Ennek igazi célja az volt, hogy ne alakuljanak ki pártok míg a választás aktuálissá nem válik. A második rendelet pedig arról döntött, hogy a pápa halála után legkorábban három nappal lehet gondoskodni a trón betöltéséről. Ezek megszegése egyházi kirekesztéssel járt. Talán ettől is fontosabb esemény volt Bonifác uralkodása alatt, hogy sikerrel kérte meg a császárt egyetemes hivatalának elismeréséről, tehát a konstantinápolyi pátriárka hasonló jogainak eltörléséről. Phocas rendeletben ismerte el, hogy "Szent Péter apostol széke minden egyház feje." Ezzel hosszú évek múltán sikerült újra megerősíteni Róma primátusát Cyriacus pátriárkával szemben. Ezért szokták III. Bonifácot úgy emlegetni, mint a római katolikus egyház alapítóját. Erős uralmának azonban hamar vége lett, még felszentelésének évében elragadta a halál. 607. november 12-én halt meg, testét a Szent Péter Bazilikában helyezték örök nyugalomra. Bonifac, III. ko:교황 보니파시오 3세

Keresztény

:A magyarországi kereszténységről lásd a Kereszténység Magyarországon című cikket. A kereszténység az Ábrahámhoz visszavezethető sivatagi egyistenhívő szemita vallások (zsidó, keresztény és iszlám) közül – a mintegy 2 milliárd követőjével – a legelterjedtebb világvallás. A kereszténység az Újszövetségben leírt názáreti Jézus életén és tanításain alapul. A keresztények nagy általánosságban egyistenhívőknek tartják magukat, de néhány felekezet kivételével legtöbben azt vallják, hogy az Egy-Isten a Szentháromságot alkotó három személyben (Atya, Fiú és Szentlélek), mint az Isten szétválaszthatatlan lényegeiben (Hipostasis) létezik. A keresztények hite szerint Jézus az ószövetségi próféciák által megjövendölt Messiás, más néven Krisztus, azaz az emberiség megváltója az eredendő bűntől. A kereszténység számos, kultúránként változó vallásgyakorlatból és ezernyi különféle hitet valló felekezetekből tevődik össze. Az elmúlt két évezredben kialakult keresztény felekezetek három fő ágazatba, a katolikus, keleti ortodox és protestáns egyházakba csoportosíthatók.

Etimológia

A „Krisztus” szó a görög Χριστός főnévből származik ami „Felkent”-et jelent és a héber משיח „Moshiach”, azaz Messiás szó megfelelője. A „keresztény” szó "Krisztus-követőt", „Krisztus-szerű”-t, „Krisztushoz tartozó”-t jelent. A kereszténység elnevezés eredetileg keresztyénség volt. Később a kereszt szó miatt alakult ki a keresztény kifejezés katolikus körökben. Ma szinonim fogalmakként használjuk e kifejezést. Etimológiailag a keresztyén kifejezés részesítendő előnyben.

Történelem

Fő szócikk: A kereszténység története

Eredetek

Fő szócikk: Jézus A kereszténység az egyház álláspontja szerint az időszámításunk utáni első században alakult ki. Mások szerint meg már sokkal korábban. A nemzetközi szakirodalomban megjelentek olyan tanulmányok, amelyek szerint a kereszténység a Qumránban élő esszénus szektától és nem Jézustól eredeztethető. A keresztény Újszövetség „Apostolok Cselekedetei” című könyve szerint (Ap.Csel 11:19 és 11:26) az Antiochia-beliek nevezték először „keresztények”-nek Jézus követőit, miután sokuk az üldöztetések elől Júdeából odamenekültek és ott telepedtek le. Jézus után a korai keresztény tanokat az többi apostollal együtt a Tarsusból származó Pál apostol terjesztette. Jézus, Júda leszármazottja az írások szerint (Ján.8:23-24 és Ján.14:11) kijelentette, hogy ő a rég várt Messiás, de a népek (általában véve a zsidó elöljárók, mint Máté 26:63-64-ben) hitehagyottként elvetették, istenkáromlásért elítélték és Kr.u. 30. körül a rómaiak kivégezték. A hivatalos vád ellene az volt, hogy lázított (Lukács 23:1-5). Pilátus a „zsidók királyá”-nak nevezte Jézust (Lukács 23:38 és Ján.19:19-22) a „titulus crucis”-on, azaz a rómaiak által a keresztre feszítettek feje fölé szögelt vádcímtáblán (INRI, azaz „Iesus Nazarenus Rex Iudaeorum” – Názáreti Jézus, a zsidók királya.) Bár némely teológus azon a véleményen van, hogy a leírt történet csak egy szokásos római bírósági eljárás volt, az Evangéliumokból úgy érthető, hogy a római vád a zsidó elöljárók kedvének keresését szolgálta. A keresztények szerint az ószövetségi próféciák megjósolták Jézusnak az Újszövetségben leírtak szerinti megaláztatását és halálát, mint például az arcul ütést (Máté 26:67-68, Ézsaiás 52:14-15, Ézsaiás 50:6, Márk 14:65, Lukács 23:63-64), megostoroztatást (Ézsaiás 53:5, Ján.19:1, Máté 27:26) és a lejátszódott eseményekből származó általános megaláztatást. Jézus életének és tanításainak legfőbb tanúi az ő elhívatott tizenkét tanítványa, az apostolok voltak, bár a korai egyházi emlékek megneveznek mintegy 70 másik tanítványt is, akik szintén követték Jézust utazásai során és tanúi voltak mind csodatételeinek, mind pedig tanításainak. Jézus keresztre feszítése után az apostolok és más követői elkezdték hirdetni az örömhírt, hogy Jézus feltámadt holtából. Sok keresztény hite szerint az Újszövetség evangéliumainak és apostoli leveleinek egy részét az eredeti apostolok írták, az Újszövetség huszonhét könyvének egy másik részét pedig a Tarsusból származó Pál apostol írta. Tizenkét levél őt nevezi meg szerzőként, és sokan a zsidókhoz írt levél szerzőjének is őt tartják. A harmadik evangélium és az apostolok cselekedeteinek szerzője Lukács, Pál apostol társa volt. Az apostolok cselekedetei Pált, a zsidó nagytanács (Szanhedrin) vezetőségi tagjaként (Ap.Csel.5:34-40), Gamáliél tanítványaként nevezi meg (Ap.Csel.22:3), aki a saját jogán is említésre méltó tiszteletre tett szert, olyannyira, hogy még a római zsidók is az ő véleményét kérték ki a kereszténység kérdéseiben (Ap.Csel.28:16-22). Pál volt a „hitetlen” (értsd: nem-zsidó) világban a keresztény üzenet legfőbb közvetítője.

Korai egyház

A Római Birodalom viszonylagos belső békéje és jól megépített útjai nagymértékben hozzájárultak a kereszténység gyors elterjedéséhez az első három évszázad során:
- Egyiptomon keresztül Észak-Afrikába, Szudánba és Etiópiába,
- Mezopotámia útján Perzsiába, belső Ázsiába és Indiába, valamint
- Görögországon keresztül Rómába és Európába A korai keresztény közösség megosztott volt a zsidó szokások szükségszerű követése kérdésében. A zsidó-keresztények úgy vélték, hogy a zsidó hit megtartása elengedhetetlen a körülmetéléssel, étkezési szokásokkal és a tisztaság fogalmával együtt; a görög-keresztények pedig a görög kultúra hatására úgy látták, hogy a kereszténység központi üzenetét hatékonyabb módon is lehet a zsidóságon kívüli világban terjeszteni. Mindkét nézet jelentősen hozzájárult a kereszténység különböző hitek széles sávját magába foglaló, de az Újszövetség üzenetéhez ragaszkodó egyre gyorsabb ütemű terjedéséhez. Tertullianus (Quintus Septimius Florens), a kereszténység egyik első nagy írója így foglalta ezt össze az egyik római helytartónak címzett beszédében: „…ami pedig a karthágói keresztényeket illeti, a csak tegnapi kis létszámuk ellenére ma betöltik a köztetek lévő terek összességét – a városokat, szigeteket, erődöket, településeket, a piac tereket, a tábort magát, törzseket, közösségeket, helyeket, a szenátust, a fórumot – semmit nem hagytunk nektek az isteneitek temlomain kívül” (a 197-ben írt „Apologeticus”). A Krisztus utáni első néhány évszázadban a klasszikus műveltségű teológusok és filozófusok (mint Origenész és Szent Ágoston) dolgozták ki a keresztény teológiát, hitelméletet, amit némelyek a görög és a korai keresztény gondolat keverékének tartanak. A keresztény egyház ezen korai szerveződésének első szakaszában a fő gondot az időnkénti, de nagyon súlyos üldöztetések okozták. A mártírok, akik inkább a halált választották semmint hogy feladják Krisztusba vetett hitüket, életükkel és áldozatukkal a kor legnemesebb erényeit testesítették meg. Ebben az időben állították össze a hitelesnek elismert írásokból a kanonikus Újszövetséget, készítették el az első korai fordításokat, alakították ki az egyházi szervezetet, s ezzel az Alexandriában, Antiochiában, Konstantinápolyban, Jeruzsálemben, és Rómában lévő Szent Székek Bíborosai felvették a pátriárka (pápa, azaz Szentatya) címet. I. Constantinus római császár 312-ben tért át a keresztény hitre. Megkeresztelkedése után a 313-ban kiadott Milánói Rendeletében véget vetett a keresztények üldöztetésének, de a Hitehagyott Julius császár idején (361–363) egy rövid időre az felújult, mivel Julius megpróbálta a birodalomban visszaállítani a pogányságot. Theodosius császár 382-ben a kereszténységet a Római Birodalom hivatalos vallásává tette. Hasonló események játszódtak le ebben az időben Grúziában és Örményországban is, de Perzsiában a Rómával való folytonos hadakozások miatt a keresztények sokat szenvedtek a Szasszanida uralkodóház elnyomása alatt, akik Zarathustra vallását próbálták életben tartani. 410-ben a szeleukiai zsinaton, a perzsiai Tigris folyó mentén a helyi bíborost kiáltották ki az egész kereszténység Szent Atyjának (katolikus pápa), és ezzel ő az antiochiai pápa helyére lépve átvette a hatalmat a kelet-asszíriai egyházfölött. Nem sokkal később, a nesztoriánus egyházszakadás során ez a rész minden kapcsolatot megszakított a Nyugattal, és több mint egy évezredig Ázsia legfőbb vallási szervezeteként működött, központjai voltak Indiában, Jáva szigetén és Kínában is.

Nemzeti Egyházak Kialakulása

Jézus isteni mivolta a korai keresztények központi kérdése volt. A korai írók széles köre – beleértve Jusztin vértanút és Tertullianust is – úgy hitte, hogy Jézus isten volt. Ugyanakkor megjelentek különböző csoportok, akik tagadták ezt a tanítást. A helyzet addig érlelődött, amíg Arius számos bíborost meggyőzött arról a hitéről, hogy Jézus egy teremtett lény volt. 325-ben, a Kis-Ázsia északnyugati részén (Anatólia) megtartott első Niceai Zsinaton I. Konstantín a kérdést szavazással döntötte el és a Szent Athanasius által képviselt Szentháromság-tétel mellett határozott. Ez a tanítás idővel dogmává, azaz a kereszténység alaptételévé vált. Arius tanai még hosszú évtizedekig éltek és virágzottak a birodalomban, különösen a germán törzsek körében, ahol több mint két évszázaddal a zsinat határozata után is ez a nézet uralkodott. Ez a zsinat volt az első a teológiai kérdések megoldására összehívott számos egyetemes (ökumenikus) tanácskozás sorában. E tanácskozások célja a kereszténységnek az öröklött hagyományokban való egyetértésen keresztüli egységesítése volt. Ezeket a törekvéseket hatalmuk erősítése érdekében a bizánci birodalom császársága is támogatta. E tanácskozások hitelméleti kifejezéseinek egy részét sajnos félreértették a szíriai, örmény és kopt (ősi egyiptomi) nyelveken beszélő óhitűek, ami idővel bizonyos hitelméleti szerkezetek különböző kifejlődéséhez vezetett és ennek következményeképpen a Keresztény Anyaszentegyháznak e nemzeti ágazatai letöredeztek a többitől, majd a Keleti Egyház elvált a nyugatitól. A fő kérdés ebben az esetben Krisztus természete volt, minthogy a Keleti Egyház elvetette a nesztoriánusok által hirdetett Krisztus kettős természetének elvét (a 451-es Kalcedoni Zsinat határozatát), és azt tartotta, hogy Krisztus természete egy, de az részben isteni, részben pedig emberi. Ezeket az egytermészetű Krisztusban hívő örmény és egyiptomi egyházakat a mai napig is monofizitáknak nevezik. A kereszténység a második évezred kezdetéig a Nyugat és Közel-Kelet nagyrészén, Afrika egyes területein és kisebb mértékben még Távol-Keleten is elterjedt. Az alapvető hitelveket illetően nagyrészt egységes volt, a nagyobb kérdésekben pedig zsinatokon, tárgyalások során döntöttek. Idővel azonban a nézetbeli és hitgyakorlati különbségek egyre jobban megnehezítették a közösség fenntartását. A hatalmi törekvések, politikai manipulációk vezettek 1054-ben a nyugati és a keleti egyházak közötti Nagy Szétszakadáshoz (szkizma.) A nyugati egyházak fokozatosan a Római Katolikus Egyházba tömörültek a római pápa központi hatalma alatt, míg a keleti egyház felvette az „ortodox” nevet az egyházi hagyományok megőrzésére és a változásoknak való ellenállás iránti elkötelezettség kinyilvánítására. Ez a keleti egyház megtagadta az egy bíboros alá való tartozás gondolatát, mintahogy az addig is teljesen idegen volt az egyházi szervezettől, és ehelyett inkább elismerte a kontstantinápolyi pátriárkát, mint a számos önálló és független egyházakat vezető bíborosok „egyenlők között az első”-nek. (lásd: Görögkeleti egyház) Az egyre növekvő pápai hatalom tapasztalható visszaéléseit ellenezve, a felismert hitelvi hibák és a római fényűzés ellenzéseképpen az 1500-as években számos egyházközösség az európai reformációba tömörülve fellázadt a római katolikusság ellen. A reformáció vitája legjobban az „öt sola”-s ban foglalható össze: 1. Sola Scriptura (Egyedül a Szentírás) – Van az egyházi hatalomnak a Szentírás helyes és pontos értelmezéséből fakadó hatalmon kívül más forrása is? 2. Sola Fide (Egyedül a hit) – Az embert egyedül a Krisztusba vetett hite tartja meg, vagy az egyház, a jócselekedetek és szentségek is hozzájárulnak? 3. Sola Gratia (Egyedül a kegyelem) – Az ember üdvössége tisztán és kizárólagosan az Isten meg nem érdemelt kegyelméből van, vagy az egyéni cselekedetek is hozzájárulnak? 4. Solus Christus (Egyedül Krisztus) – Egyedül Jézus az ember és Isten közötti közbenjáró, vagy az egyház és papjainak is van része? 5. Soli Deo Gloria (Csak Isten dicsőségére) – Az ember üdvözítéséből eredő dicsőség csak Istennek szól, vagy az egyház és papjai is részesülnek belőle? A reformáció erőteljes harcokat váltott ki az európai szívekben és elmékben, ami sok üldöztetésekben és még a katolikus és protenstánsok közötti fegyveres kül- és belföldi háborúkban is megnyilvánultak. A katolicizmus – főleg a spanyol felfedezők hatására – a 15. század elejétől elterjedt Közép- és Dél-Amerikában, valamint a távol-keleti Indonéziában. Mikor a 17. század elejétől az európai protenstánsok településeket hoztak létre Észak-Amerikában, majd Ausztráliában, a pápai-, és a nemzetállami hatalmak alól egyaránt felszabaduló protestánsok egymástól független és szabad felekezetek százaiban, majd ezreiben tisztelték Istent. A protestáns hitet az európai gyarmatosítók vitték el Dél-Amerikába és Afrikába is a 17. és 19. század között. Ahogy a 19. és 20. századi tudományos és műszaki felfedezések egyre inkább elragadták az emberek képzeletét, a legtöbb keresztény nemzet, különösen a nyugat-európai országok fokozatosan elvilágiasodtak. A legtöbb kommunista államot nyíltan is istentagadó, ateista vezetőség kormányozta (bár egyedül Albánia volt hivatalosan is ateista). Darwin evolúció-elmélete és a föld korát illető elméletek egyes fundemantalista keresztényeket is kezdték megingatni hitükben.

A kereszténység napjainkban

2005-ben a kereszténység mintegy kétmilliárdnyi követővel a világ legelterjedtebb vallása (a muzulmánok 1,3 milliárdnyian, a hinduk száma mintegy 841 millióan, a nem vallásosak kb. 774 millióan vannak.) A kereszténység számos ágazata közül a római katolikusok vannak a legtöbben, 1,1 milliárdnyian. A protenstánsok száma a nagyszámú felekezetekben összesen 367 milliónyi. Van még kb. 216 milliónyi anglikán és 414 milliónyi független (akik nem tartoznak a főbb egyházakhoz), valamint 32 milliónyi „szélsőséges” (mint Jehova Tanúi, mormonok, stb. Ezek magukat ugyan keresztényeknek tartják, de más felekezetek nem ismerik el őket annak.) Bár a kereszténység a világ legtöbb hívővel rendelkező vallása, és világszerte kiterjedt missziós munkák folynak, a föld népességéhez viszonyítva a keresztények száma folyamatosan csökkenőben van. Amíg a Föld lakossága évente kb. 1,25% évi növekedéssel bír, addig a kereszténység csak 1,12%-al növekszik az iszlám 1,76%-os növekedésével szemben. Ennek oka abban keresendő, hogy a keresztényekéhez viszonyítva az iszlám nemzetek születési arányszáma jelentősen magasabb. -------------------------------------------------------- Nem minden magát kereszténynek valló fogadja el saját egyházának minden hitelméleti tanát. A zsidókhoz hasonlóan a Nyugat keresztényeit is nagy mértékben befolyásolta a 17. és 18. századi felvilágosodás kora. Talán a legfontosabb változást az állam és egyház teljes és hatékony szétválasztása hozta, ami csökkentette a kereszténység oly sok európai országokban meglévő állami támogatását. Ez lehetővé tette, hogy egyének a társadalom szabad polgárai maradhassanak egyházuk tanainak megtagadása után, vagy még el is hagyhassák egyházukat minden káros polgári következmény nélkül. Sokan élve ezzel az új szabadságukkal új hitrendszereket fejlesztettek ki és istenesekké, unitáriánusokká, univerzálisokká, ateistákká, agnosztikusokká vagy humanistákká váltak, mások pedig a protestáns keresztény hitelmélet liberális szárnyaiba tömörültek. A késő 19. századi modernizmus a hagyományos vonalakat nem követõ új gondolatok és kifejezési formák kialakítását támogatta. A felvilágosodásra és modernizmusra válaszként keresztény protestáns felekezetek ezrei alakultak ki, több hagyománytisztelő felekezet a Katolikus Egyházból vált ki, nem ismerve el reformjai nagy részének jogosságát. Nagy számú fundamentalista, a Bibliát jellegzetesen szó szerint értelmező felekezet is létrejött. Az Egyesült Államokban, ahogy Európában is, a liberális mozgalmak elvilágiasodáshoz vezettek. Sok keresztény már régóta nem tesz eleget hagyományos vallási kötelezettségeinek, egyáltalán nem, vagy csak bizonyos szent ünnepek alkalmával jár templomba, imaházba vagy gyülekezetbe. Sokan emlékeznek még nagyszüleik vallásosságára, de már olyan otthonokban nőttek fel, ahol a keresztény hitelmélet elvesztette korábbi jelentősségét, és keresztényi kötelességeik iránt semleges érzelmeket fejlesztettek ki. Ők egyfelől azonulási okok miatt ragaszkodnak hagyományaikhoz, másfelől pedig a világias nyugati behatások, a mindennapok követelményei és a környezet nyomása elszakítják őket a hagyományos kereszténységtől. A különböző felekezetek, vagy a keresztények és nem-keresztények közötti házasság nemrégen még tabu volt, mára azonban teljesen elfogadottá vált. A hagyományosan katolikus országok, mint például Franciaország, túlnyomó többségükben agnosztikussá – azaz szabadgondolkodóvá – váltak, s emellett (vagy emiatt?) rengeteg muzulmán bevándorlót is befogadtak, amivel tovább gyengítették a kereszténységgel való korábbi azonosulásukat. Ezek a folyamatok nem csak egyre gyorsabban nőnek, hanem különböző mértékben Európa csaknem minden részére kihatnak. A szabadelvű, liberális kereszténység a 20. században gyorsan terjedt úgy Európában, mint Észak-Amerikában, és az 1960-as évek kezdetére az Egyesült Államok és Kanada legtöbb nagyobb felekezetének vezetőségébe is befurakodott, általános lazító hatása tagadhatatlanná vált. Ennek ellenére jelenleg ezek a folyamatok megfordulni látszanak. A 21. század fordulóján a világias társadalom látszólag a szabadelvűeket tekinti a kereszténység képviselőinek és szószólóinak, de a „fővonalbeli” szabadelvű egyházak lélekszámbeli csökkenésének ténye nehezen vitatható. A nagyobb amerikai protestáns felekezetek közül csak a szoros úton járó konzervatív déli baptisták száma növekszik. Ez a visszaforduló folyamat részben az evangelizáló eltökéltség elvesztésével, részben a tagoknak a lelki értékeket jobban megőrző felekezetekbe való áttérésével, részben pedig a generációk közötti eszmecserék növekvő hatékonytalanságának tudható be. Hasonlóan, amíg a szabadelvű Christian Century (Keresztény Század) című magazin példányszáma jelentősen csökkent, az evangélizáló Christianity Today (Kereszténység Ma) gyorsan növekszik. A felvilágosodás sokkal kisebb hatással volt a keleti és távolkeleti ortodoxia keleti egyházaira. Különösen a kommunizmus fellépése idején a keleti egyházaknak (mint az orosz pravoszláv egyház vagy a grúz és örmény keresztény egyházak) jelentősen ellenségesebb, világias társadalommal kellett szembenézniük, így az egyház az ősi hitelvekbe kapaszkodva próbált életben maradni, míg hívei létszáma nagy mértékben csökkent. Manapság Kelet-Európában és Oroszországban lelki megújulásnak lehetünk tanúi. A kommunista ideológia és annak ateizmusa hosszú évtizedei után meglehetősen széleskörű érdeklődés tapasztalható úgy a kereszténység, mint általában a vallásosság iránt. Sok görögkeleti templomot és kolostort építettek újjá, és a felújított épületek a befogadóképességükön túl töltődnek fel hívőkkel. Sok protestáns felekezet végez a jövő hívő közösségének magjait elültető evangelizáló munkát, míg a katolikusok egyre nyíltabban vállalják egykor titkos felekezeti hovatartozásukat és más lépésekkel is egyre nyilvánosabban támogatják a Katolikus Egyházat. Dél-Amerikában és Afrikában az evangélikus és pünkösdista egyházak létesítenek gyorsan növekvő mozgalmakat, melyek egyre több misszionáriust küldenek Európába és Észak-Amerikába. Ugyanez Ázsiában is történik, ahol a magánházaknál titokban gyülekező földalatti egyházak a következő évtized folyamán százezres létszámban készülnek misszionáriusokat küldeni szét a világba. Ahogy a külvilágban a modernizmusnak nevezett korszerű felfogás nyomán a 20. század második felében kialakult az úgynevezett fogyasztói társadalom, úgy az egyházakban, a kételkedők és nem-keresztények lelki igényei kiszolgálására megjelentek az „óriástemplomok” (megachurch-jelenség.) Ezek a keresztény hitet úgynevezett „keresőérzékeny” programok formájában tálalták. Az Anglikán Egyházban kidogozott Alpha Course (egy Magyarországon is elérhető tanfolyam) a kereszténység ilyen formájú tálalásának tekinthető. A modernizmus (korszerűség) az egyházba szivárogva elindított egy folyamatot, ami a Biblia egyénenkénti magyarázata felett próbálta beazonosítani az egyéni igazságok tartórendszerét és megtalálni az „alapigazságokat”. Az egyház ezután elvárta tagságától, hogy tagjai magukévá tegyék az ezen alapigazságok rendszerbe foglalásával kialakított keresztény világnézetet. A probléma ott jelentkezett, hogy az így kialakított világnézet a csoport helyi kulturális és hitelméleti gyökereiből táplálkozva hiányolta az eredeti alaptörekvést, a mindenre kiterjedő általánosságot. E hiányosság következményének tudható be, hogy felekezeteken belül különértelmek alakultak ki, ami a modernista felfogás megkérdőjelezése nélkül újabb, de alapjában véve azonosan modernista felekezetek alapításához vezett. A 20. század végén azután a korszerűség (és ezzel az általánosan elfogadott hitrenszerek, kialakult és letisztult kifejezési- és kapcsolati formák) elutasításaként kialakult úgynevezett posztmodernizmussal (a maga új, személyre szabott és kísérletező igazság-fogalmaival) jött az, hogy a szervezett kereszténység egyre gyakrabban találta magát egyenes ellentétben azzal a sokaknak egyre fontosabbá váló igényével, hogy személyes lelkiértelmüknek és hitüknek hangot adjanak. E folyamat egyik melléktermékének tekinthető az eddig „fejlődő egyház”-ként ismert jelenség melynek lényege az, hogy a szervezett egyházak tagjai sorában egyeseknek (az általánosságban elégtelen lelki műveltségük eredményeképpen) megingott a vezetésbe vetett bizalma, és sokan közülük a kereszténység alapgondolatát általában elfogadva, korábbi felekezetükön kívül keresik átalakuló hitük gyakorlásának módját. Ez a légkör, ahol egyének próbálják részleteiben elemezni saját keresztény hitüket, jellegzetes változásokat hozott létre a kereszténység mai gyakorlatában. E változások új istentiszteleti formák kialakításában (modern zenével, filmekkel és ősi – nem szükségszerűen keresztény – hagyományok feltámasztásával), vagy a felekezet laza szervezeti felépítésében, a hitelméleti-, és erkölcsi különbségek rugalmas kezelésében, a Bibliának eredeti környezetében való értelmezésében (ami a modernista terhektől való szabadságot eredményezi), valamint az egyén, egyház, társadalom és emberiség kapcsolatának holisztikus megközelítésében nyilvánulnak meg. Ez utóbbi sokféle különböző dologban fejeződhet ki, például a keleti filozófiákhoz hasonló megvilágosulás keresésében, a csoportos istentiszteletek tartásában (sor-imádkozás), vagy a belső, lelki kereszténységnek külső aktivitásban való kifejezésében, melynek keretében sokan kielégítetlen lelki éhségüktől hajszolva szervezett segítségszolgálatba, közösségépítésbe vagy éppen társadalmi mozgalmakba menekülnek. Azt is gyakran tapasztaljuk, hogy a meggyengült hitből következő marcangoló kutatások és analizálások sok keresztényben idővel egy szintetizáló folyamatot indítanak el, mely néha egy új hit kialakulását eredményezi, ami ugyan a kereszténységben gyökerezik, de a szervezett egyházakétól jelentősen különböző lehet. A kereszténységnek ez a szétszedési és összerakási folyamata takarja a „fejlődő egyház” fogalmát, amiről nem feltételezhető, hogy valaha is egy egységes keresztény mozgalommá vagy tényleges egyházzá fog fejlődni. A posztmodernizmus kialakulásának van egy másik következménye is, amit „posztmodern kereszténység”-nek nevezhetnénk. Az európai, de főleg az amerikai szervezett keresztény egyházakon belül is megfigyelhető egy nagy és egyre növekvő evangelizációs mozgalom. A legtöbb nagy protestáns felekezetben a jellemző többség mellett van egy meglehetősen aktív evangelizáló kisebbség is. Feltűnő az a jelenség, hogy ezek az evangelizáló csoportok nagymértékben „felekezet közöttiek”, azaz sokkal meghittebb kapcsolatokat létesítenek és ápolnak felekezeteiken kívüli hasonlóan érzőkkel mint a felekezeteiken belüli nem evangélizálókkal. Ez a jelenség némely egyházszervezetekben az evangelizálók elszakadását eredményezte, ahogy vagy hátat fordítottak régi szervezetüknek és új felekezeteket alapítottak, vagy – még gyakrabban – a konzervatív többség kiszorította őket. A 18. századi angliai John Wesleyt például csak szilárd elhatározottságának ereje tartotta meg az anglikán egyház papjaként, halála után követői Angliában és Amerikában is kiszakadtak abból, és létrehozták azt, amit ma Metodista Egyházként ismerünk. Egyes evangelizálók odáig is elmennek, hogy hitüket „AZ” igaz kereszténységnek tekintik, míg a velük egyet nem értők igazságát tagadják. Ez a magatartás sok-sok belső viszályt okozott, főleg a korszerűbb egyházközösségekben. Az evangélikusok nehezen csoportosíthatóak ugyan, de majdem mindegyik hisz a személyes megtérésben, Jézusnak mint úrnak és megváltónak való elismerésében, a csodákban, Krisztus majdankori valóságos visszajövetelében, valamint a Biblia meglehetősen konzervatív értelmezésében és igen részletes ismeretében.

Evangélikusok


- Az evangélikusok másik neve lutheránusok. (Luther Márton egyházreformátor követői) Információim a "http://www.onlinehittan.hu/h-1-0.htm" oldalról vannak (a Magyar Evangélikus Egyház hivatalos oldaláról).

Evangéliumi közösségek

Az evangélikusság (nem azonos a lutheránusokkal!) sok különböző hitirányzatot foglal magába:
- A korszakosok megpróbálják az Ó- és Újszövetségi Szentírás közötti látszólagos ellentmondásoknak a 2.Timóteus 2:15 – „Igyekezzél (…), mint olyan munkás (…), aki helyesen hasogatja az Igazságnak beszédét” – alapján a szent történelem korszakokra vágásával való feloldását. E korszakokat szerintük Istennek az emberiséggel való különböző szövetségei választják el.
- A megújult keresztények, reformált keresztények, reformátusok (=kálvinisták), presbitáriusok stb. központi tanítása a „Kálvinizmus Öt Pontjá”-n alapul:
  - 1) Teljes elveszettség: azt tanítja, hogy az eredendő bűnön keresztül minden ember hajlamos a bűnre;
  - 2) a feltétlen elválasztás tanítása szerint a Jézus Krisztuson keresztüli üdvözülés egyáltalán nem rajtunk múlik, hanem Isten a saját kedve szerinti választja el az ő népét felépítő egyéneket;
  - 3) a korlátozott bűnbocsánat tana Jézus Krisztus munkásságát hatékonynak és elégségesnek véli, azaz a krisztusi munka csak az Atyaisten kiválasztottai részére volt elvégezve, és magunk semmit sem tehetünk hozzá Krisztus kereszten elvégzett munkájához;
  - 4) az ellenállhatatlan kegyelem tana azzal érvel, hogy az Isten által üdvösségre elhívott bűnösök nem állnak ellen Isten hívásának, mert Isten szíveiket a Jézus Krisztusban való üdvözítő hit vágyával és követéséhez szükséges akaraterővel tölti be;
  - 5) a szentek kegyelemállapotban való megmaradása azt hirdeti, hogy a hívők nem hűségük miatt tartatnak meg hanem azáltal, hogy Isten ígéreteinek megtartásában abszolút hűséges. Összességében e felekezetek az eleve elrendelésben, Isten szuverenitásában, a Szentírás legfőbb tekintélyében és a kegyelem ellentállhatatlanságában hisznek. A pünkösdisták egy értelmen túli világnézetet tettek magukévá, és keresztény hitükben különös jelentőséget tulajdonítanak a Szentlélek ajándékainak, hisznek a „helyes hitben”, „helyes szeretetben”, „helyes cselekedetekben”, s bár az értelmet az igazság érvényes csatornájaként tisztelik, az igazságot nem korlátozzák az értelem birodalmába. A karizmatikusok szerint a Szentlélek első századi keresztény egyházban való megnyilvánulásai, mint a „nyelveken szólás”, azonnali, csodálatos gyógyulások, és más csodák, a mai keresztények számára is elérhetőek vallásos eksztázis útján. A fundamentalisták hite a Szentírás hibátlanságán, Jézus szűztől való születésén és ístenségén, a bűneink átvállalásán, Jézus testbeni feltámadásán, és fizikai visszajövetelén alapul. Általában a szekuláris humanizmust halálos ellenségüknek tartják, mert értelmük szerint az nem más, mint a Sátán megtévesztő munkája, amivel az emberiséget el akarja téríteni az igaz útról. A mozgalmat egész történelme során a keresztények közötti hitetlenség elleni nagyon harcias, hangos politikai, és társadalmi-mozgalmi aktivitás jellemezte.

Hittételek

A keresztények a kereszténységet gyakran a zsidóság beteljesedésének és örökösének tekintik. A kereszténység a zsidó hit tanainak nagy részét és hitgyakorlatának sok részletét viszi tovább. Így például az egyistenhit, a Krisztusban (héber Messiás = görög Christós = magyar Felszentelt) való hit, az istentisztelet bizonyos formái – mint az imádság, a Szentírásból való felolvasás és az azon való hangos elmélkedés, vagy a belőle való tanítás, ígemagyarázat és ígehírdetés, szent énekek éneklése –, valamint a papság szervezeti formája (bár a protestánsok azt tanítják, hogy a hívők összessége alkotja az egyetemes papságot), és az a gondolat, hogy a földi istentisztelet a mennyeit mintázza, mind az Ábrahámhoz visszavezethető ősi hitben gyökereznek. A kereszténység központi hite az, hogy az eredetileg tökéletesnek teremtett ember Istenhez való engedetlensége folytán eltávolodott Istentől és ez eredendő bűn által halandóvá lett. Ez az eltávolódás azóta is zajlik az emberek hibái, rossz cselekedetei, engedetlensége és Isten elleni lázadása miatt, így a halandóság átka rajtuk marad (a bűn fizetsége a halál.) Ebből az áldatlan állapotból a hívők a Jézus áldozati halálába és feltámadásába vetett hit által, az egyének a bűneikből való megváltáson keresztül menekülhetnek meg. Vagyis Isten kegyelme által, a hit- és bűnbánaton keresztül, férfiak és nők egyaránt bűnbocsánatot nyerhetnek és megtérhetnek Istenhez, és a keresztség általi felszenteléssel, vagy elválasztással visszatérhetnek eredeti helyükre Isten országába, a mennyekbe. A keresztény tanítás alapvető meggyőződései a következőek:
- 1) Krisztus Jézusban való megtestesülése;
- 2) bűntelensége, vezeklése és bűnhődése;
- 3) keresztrefeszíttetése;
- 4) a halálból való feltámadása az emberiség bűneiből és a haláltól való megváltására;
- 5) az a hit, hogy az Újszövetség a Biblia szerves része. Manapság sokan (hagyományosan még többen) kitartanak amellett, hogy az izraeliták kiválasztottsága Jézus életén és üzenetén keresztül teljesül be, azaz a nem-keresztény zsidók nem tekinthetőek választott népnek többé, mert elutasították azt, hogy Jézust Krisztus, az Isten Fia. Egyes egyházak enyítették, vagy teljesen hatályon kívül helyezték ezt az álláspontot, és meghagyták a zsidók kiválasztottságból eredő különleges helyzetét az Istennel való szövetségkötésük miatt. Így ez a kérdés a keresztények közötti folytonos vita alapját képezi. Más vallások azt hirdetik, hogy az üdvösséget az emberiség saját maga kiérdemelheti, a kereszténység sarkalatosan különböző értelme szerint Isten az emberiség érdekében elküldte egyszülött szent Fiát, és a Fiú (aki Isten) lejött a földre a benne hívők megváltására. Bár a kereszténységet felépítő egyházak, felekezetek, gyülekezeti csoportok és egyének az idők során kialakult elképzelései, hitértelmei, és meggyőződései részleteiben meglehetősen különbözhetnek, a következő felsorolás a kereszténység nélkülözhetetlen alapelemeinek tartott egységes hittételeket tartalmazza, melyeket a legszélesebb körben, a katolikusok, görögkeletiek és reformátusok is egyaránt elfogadnak:
- Az Isten a Szentháromság, azaz három személyben létező egyedülálló, örök lény (Atya, a világmindenség Teremtője, Fiú, az Ige, a cselekvőképesség, a Jézus Krisztusban megtestesült ísteni szó, értelem (Ján1:1-14 szerint), vagyis a görög Logos, a világegyetem kialakulását vezérlő alapeszme, és a Szentlélek, az élet mozgató eszméje, a lét lényege.)
- Jézus egyszerre Isten és teljesen ember is (az egy személyben létező kettős „természet”)
- Mária, Jézus anyja, méhében hordozta az Isten fiát és életet adott neki. Jézus (maga is örökké létező isten), az Isten lelke által, az eredendő bűn nélkül fogantatott és formálódott földönvaló emberré anyja szűz méhében. Anyján keresztül Jézus emberiességet, emberi értelmet, akaratot és érzelmeket örökölt.
- Jézus nem más, mint a zsidók által várt Messiás, Dávid trónjának örököse, aki az Atyaísten jobbján tekintéllyel és hatalommal uralkodik mindörökké. Ő az emberiség reménysége, közbenjárója és bírája. A világ végén való visszajöveteléig (aratás) az Anyaszentegyház hivatott kötelessége az Evangélium, azaz az Örömhír hirdetése és a tanítványok összegyűjtése (begyűjtés.)
- Jézus minden bűntől mentes, teljesen bűntelen volt. Az ő áldozati bárányként való halálán és halottaiból való feltámadása folytán a benne hívők bűnei megbocsáttatnak és megtérnek Istenhez. Bár a kereszténységnek csaknem az egésze egyetért ebben, hogy Jézus feltámadásának jelentőségéről különböző nézetek alakultak ki a bírálási nézettől a Győztes Krisztus, az Első ember- és a liberális nézeten keresztül egészen a kételkedő nézetig.
  - Bírálási nézet: Ez a mai keresztények többsége által képviselt nézet, mely Istent bíróként írja le. Eszerint a nézet szerint az Isten ellen vétkező emberiség az Ő büntetésének van kitéve. Isten azonban – az Ő végtelen kegyelméből – elküldte az Ő egyszülött szent Fiát, Krisztust, azaz a bűntelen Jézust a világ bűneinek való megbocsátásáért. Jézus a kereszten, áldozati bárányként való megölettetésével az Isten igaz ítéletének megsértése nélkül menti meg bűneik következményeitől azokat akik elfogadják tőle ezt az áldozati ajándékot. Jézus feltámadásának ezen nézete hitelméletileg azonos a zsidó Jóm Kippurral (יום כפור ), azaz „vezeklésnap”-pal, amely napon az izraeliták bűneiket jelképesen egy hibátlan bűnbakra helyezik, és azt a vadonban szabadon engedik, hogy a nép bűneit magával vigye.
  - Győztes Krisztusi nézet: A kereszténység kisebbik része úgy hiszi, hogy Jézust a halál és a Sátán legyőzésére küldte le Isten a Földre. Jézus tökéletességével és önkéntes halálával legyőzte mindkettőt és győztesen feltámadt. A bírálási nézettel szemben ez a győztes krisztusi nézet a Jó és a Gonosz közötti lelki háborúságot hangsúlyozza ki. Más szóval, míg az előző nézet arra utal, hogy Isten az önkéntes Jézust büntette meg az emberiség bűneiért, addig az utóbbi nézet azt sugalja, hogy az emberiséget a Jézus által legyőzött Sátán tartja hatalmában. Mivel e nézet szerint Jézus egyszer s mindenkorra legyőzte a Halált és Sátánt mindenki számára, ez a nézet alapul szolgál a mai „egyszer megmentett – mindig megmentett” elméletnek és a benne hívők tanításaikkal még odáig is elmennek, hogy az örökélet lehetőségét (vagy az adott ideológia szerint éppenséggel garanciáját) mindenki számára adottnak tartják – még a nem-keresztények részére is –, függetlenül attól, hogy valaki hallott-e Jézusról egyáltalán.
  - Elsőember nézet: A keresztények kis része, főleg a pelágiusok (a 4. századi Rómában élő brit szerzetes követői, akik tagadták az eredendő bűn tanát és a szabad akaratban és az azzal járó felelősségben hittek; Szent Ágoston eretnekséggel bélyegezte meg ezt a tant és követőit) azt tartják, hogy Jézus csak egy ember volt, mint mi magunk is, de nevezetes hitével, tisztaságával, bűntelenségével és tökéletességével kiérdemelte az örök életet és így feltámadt, mert a Halál nem bírta megtartani. Ennek alapján úgy vélik, hogy Jézus tanításának és példáinak követésével mások is kiérdemelhetik az örök életet. Ez a nézet az ószövetségi Énók és Illés történeteihez hasonlítható, minthogy mindkettőjük olyan magas fokú hűséggel jártak Istennel, hogy nem kellett meghalniuk. Énók „egyszer csak eltűnt” (1Móz5:24), Illés próféta pedig a tüzes szekeren ragadtatott el (2Kir2:12). Hasonlóképpen, Jézus is olyan fokon volt hű Istenhez, hogy annak ellenére hogy megölték, tökéletes hitével kiérdemelte az örök életet. Ugyanígy, Istenbe vetett hasonlóan erős hittel mi is megszabadulhatunk a haláltól.
  - Liberális nézet: A korszerűség hatása alatt álló sok liberális keresztény, mint pl. Rudolf Bultmann és John Shelby Spong, a feltámadást a reménység vallásos jelképeként értelmezve annak történelmiségét viszonylag jelentéktelennek tartja, s így ők a feltámadást gazdagon jelképes és lelkileg tápláló hitregének, mítosznak gondolják. Az ilyen nézeten lévők gyakran tagadják Jézus szó szerinti, testbeni feltámadását, de úgy vélik, hogy ez egyáltalán nem számít. Azzal érvelnek, hogy a keresztények és a nem-keresztények közötti alapvető különbség teljesen szubjektív, azaz csak azon múlik, hogy valaki hogy áll hozzá ehhez a mítoszhoz, és ezzel a feltámadást nem történelmi tényként, hanem vallásos hozzáállás alapján értékelik. Az óhitű páli keresztényeket a modernista keresztényektől elválasztó vitapontok egyik legfontosabbja ez, a Jézus feltámadása lényegileg történelmi természetének elvetése. Minthogy a modernisták tagadják ugyan, hogy a történelmi tényszerűségbe vetett hit igazolható lenne, de elfogadják, hogy a feltámadásba vetett hit a kereszténység egyik elengedhetetlen alaptétele, a másik oldalon lévők, akik szerint a feltámadás történelmi tényként való elfogadása a kereszténység alapvető része, gyakran nem bírják a feltámadást történelmietlen mítosznak tekintőket valódi keresztényeknek elfogadni.
  - Kételkedő nézet: A nem-keresztények nyilvánvalóan nem fogadják el Jézus testbeni feltámadását történelmi tényként. Ezért ők vagy a liberális keresztényekkel értenek egyet abban, hogy a feltámadás egy erőteljes mítosz, vagy egyfajta, a benne hívők, vagy mások vágyálmaiból, ámításából fakadó szépirodalmi prózának tartják. Az előzőre példa Carl Jung „Válasz Jóbnak” című dolgozata, amiben azt sugalja, hogy a keresztrefeszítés-feltámadás meséje tuladonképpen nem más, mint az „Isten-mint-Jehová”-nak szószerint az „Isten-mint-Jób”-bá való válásának erőteljes szimbóluma. Az utóbbiakat például Gerald Massadie „Az Istenné változott Ember” című könyve képviselheti, amiben azt olvashatjuk, hogy Nikodémus az Arimátiából származó Józseffel együtt Jézust még halála előtt levette a keresztről, így azután Jézus viszonylag könnyen jelenhetett meg tanítványainak később.
- A hívők Krisztusban való feltámadásba és megújult életbe (egyes csoportokban a bűnös ó-ember meghalásába, eltemetésébe és a vízben való megmosatáson keresztül a Jézus vére általi megtisztulás útján az új életre való feltámadásra, azaz újjászületésre) keresztelkednek meg és Krisztuson keresztül, a halálból az örök életre való feltámadás igéretébe vetett hitük szerint élnek. Hitük szerint Krisztus leküldte a Szentlelket az emberiségnek, hogy a benne bízóknak reménységet hozzon és Isten és az Ő céljainak igaz megismerésén keresztül segítse őket szentségükben való növekedésben.
- Jézus személyesen, testben fog visszatérni az emberiség megbírálására, és magához veszi a hűségesen kitartókat, akik Isten meghitt közelében fognak örökké élni.
- A keresztények egy része, főként nyugaton a Bibliát az „Isten Igéjé”-nek tekinti, más keresztények pedig, főleg keleten azt vallják, hogy Jézus egyedül az „Isten Igéje”, és a Szentírást az Isten által ihletett, de emberek által írott hiteles, mértékadó könyvnek tekintik csupán. Ezen eltérő nézetek miatt sok keresztény nem ért egyet a Biblia pontosságának és értelmezésének kérdéseiben. Ezek a hit-alapeszmék számos hittételben – krédóban – vannak rögzítve, melyek közül a két legfontosabb az Apostoli Krédó és a Niceai Krédó, melyek bizonyos eretnekségek elutasítására íródtak a Krisztus utáni első században. Annak ellenére, hogy e krédók bizonyos részletei a mai napig is vitatottak, a keresztények legtöbbje hitvallásuk szerves részének tartja. Ahogy azt már korábban is említettük, a kereszténység fővonala magát k Kereszténységet a zsidó hit folytatásának és annak beteljesülésének véli. A történelem folyamán azonban sok, magát kereszténynek valló szervezet különböző elképzeléseket alakított ki a kereszténység alapfelfogásáról. Ezek az értelmek a korai ariánusoktól (akik tagadták Krisztus Atyaistennel való egységét) és a gnosztikusoktól (akik az anyagot alapvetően gonosznak vélvén, tagadták Krisztus testiségét) kezdve kiterjednek egészen a mai kor olyan csoportjaiig, akik az alapvető keresztény felfogásoktól teljesen eltérő értelmeket alakítottak ki. Ilyen csoportok például a Jehova Tanúi, akiknek Jézusról, Istenről és a Bibliáról sajátos hitelméletei vannak; a mormonok akik abban hisznek, hogy Isten 1829-ben visszaállította az apostoli papságot vezetőjük, ifj. Joseph Smith számára, és ezzel lehetővé tette a jelenések folytatását (újabb tanításokat és szentírásokat beleértve); valamint az Egységesítés Egyháza (Unification Church) melynek alapító főpapja, a Dél-Koreából származó Sun Myung Moon tiszteletes nemrégiben egy nagy koronázási szertartás keretében kijelentette, hogy ő az Eljövendő, a Visszajött Krisztus, az Igaz Szülő. Bár a különböző csoportok Krisztus szerepének, papi szolgálatának, vagy természetének egyes konkrét kérdéseit eltérően közelítik meg (némelyek Krisztust istennek, mások az Isteneknek, megint mások egy embernek tartják), azt kell látnunk, hogy Krisztusnak csaknem kivétel nélkül kozmikus jelentőséget tulajdonítanak. E csoportok némelyike a keresztény egyházak közé számítja magát, vagy éppenséggel az egyetlen igaz Keresztény Egyháznak hiszi magát. A mai liberális református keresztények némelyike nem hiszi, hogy a Jézus istenségében, a szűz születésben, a Szentháromságban, a csodákban, a feltámadásban, Krisztus menybemenetelében, a Szentlélek ístenségében vagy személyiségében való hit a kereszténység elengedhetetlen feltétele lenne. E szabadelvűek vagy liberálisok attól függetlenül, hogy ajánlják az ilyen dolgokban való hitet vagy sem, úgy különböztetik meg magukat a konzervatív keresztényektől, hogy azt vallják, hogy azok alkotják a valódi kereszténységet, akik nézeteikben- és tanításaikban mindenekfelett Jézusra hivatkoznak. Tehát egyik oldalról a korábban említett hagyomásosabb hittételekben hívők és azokat elfogadók e csoportok többségét nem tartják igazi keresztényeknek, mert úgy érzik, hogy a Jézus természetéről, tetteiről és tanításairól szóló fundamentális, alapszerű tanítások elutasításával a liberálisok egy más személyt, vagy éppenséggel saját kitalálásaikat követik, a másik oldalról pedig a liberálisok érzik úgy, hogy a „hagyományos” keresztényeket félrevezették bizonyos, az évezredeken átívelő politikai szervezetek, és ezért az azok hatalomvágyának kiszolgálására tervezett dogmákat követnek. Ez a vita egyelőre megoldhatatlannak tűnik. Lásd még: Keresztény világnézet

Igazhitűség és eretnekség a kereszténységben

A kereszténység nagyobb ágazataiban a pontos hit, vagyis az igazhitűség nagyon fontos követelménynek minősül és sok-sok időt és energiát áldoztak fel az ortodox, az igazhitű gondolatoktól való megengedhetetlen eltérések, azaz az eretnekség körülhatárolására. Az eretnekség ellen alkalmazott megtorlások a megdorgálástól az ellenkező egyén által írott, vagy vele, vagy csoportjával kapcsolatos összes írások teljes megsemmisítésén át az egymás kereszténységének kölcsönös elutasításáig (az egyházból való kiközösítéséig, vagy kizárásáig), sőt, az egyének és a kisebbségi csoportok kivégzéséig terjedtek. Az eretnekségről írott rész részletesen tárgyalja ezt a témát, és felsorolja, hogy az idők során a legnagyobb egyházak mit tekintettek eretnekségnek. A keresztény ágazatok többsége a mai napig azon a nézeten van, hogy a régi elhatárolások ma is fontosak, ha másért nem, az ortodoxia történelmi vonatkozása szempontjából, és ezen felül az eretnekség sok keresztény egyén számára még ma is nagyon fontos, személyes problémát jelent (ha a régieknél jelentősen békésebb formában is), mégis látható, hogy mindezek ellenére még mindig gyakran előfordul manapság is, hogy kisebb keresztény mozgalmak vagy egyének az ősi eretnekségekhez nagyon hasonló nézeteket vallanak.

A kereszténység más hitekhez való viszonyáról

A kereszténység más hitekhez való viszonyának az idők folyamán való alakulását lásd bővebben a Kereszténység és világvallások részben.

Kereszténység és judaizmus

A zsidók messiásfogalma hasonlít ugyan a keresztényekéhez, de lényeges különbségekkel. A zsidók szerint a héber szent írásokban néhány prófécia, azaz jövendölés olvasható Dávid király egy bizonyos jövőbeni leszármazottjáról, aki a zsidó nép új vezetőjévé kenetve és Dávid trónját Jeruzsálemben újraalapítva ott örökké fog uralkodni. A zsidó nézetben ez az Eljövendő egy teljesen emberi, halandó vezér lesz, aki a dávidi királyságot visszaállítja és Izráel földjét újraépíti. Ez a téma a zsidóknak az utolsó időkre vonatkozó elképzelései (zsidó eszkatológia) körébe tartoznak. A keresztények messiásfogalma ezzel szemben Jézusnak az Újszövetségben olvasható bizonyságtételein alapul, vagyis:
- Jézus volt az Ószövetségi jövendölések beteljesedése (főleg Ézsaiás „Szolga Énekei”-ben, 41:8-16 és 42:1-9, 49:1-6, 50:4-9, 52:13, 53:12)
- Jézus azért jött el, hogy Isten Birodalmát (nem valami földi királyságot) alapítsa meg.
- Amikor megkérdezték tőle, hogy ő volna-e az eljövendő Messiás, ő csak az általa művelt csodákra és...
- az általa beteljesült jövendölésekre mutatott.
- emellett magára olyan címekkel hivatkozott, amiket a zsidók a Messiásra utalókként ismertek fel
- és az isteni birodalom örökösének szerepében Ő az alázatosság példaképpének mutatta be magát. A messiási zsidóság az evangelizáló keresztények vallásos mozgalmának egy magát zsidónak tartó csoportja, mely elfogadja Jézust Krisztusnak, azaz a Messiásnak. A zsidósággal ellentétben ők hisznek a Szentháromságban, és vallják, hogy Jézus a megtestesült Isten. Bár legtöbbjük zsidó származású, a fővonalbeli zsidó csoportok nem tartják őket a zsidó közösség részének és ugyancsak nem keverendők össze a zsidó származású keresztényekkel, akik valamelyik keresztény egyháznak rendes tagjai, ahelyett, hogy e vallásos zsidó mozgalomhoz tartoznának.

Kereszténység és iszlám

A kereszténység számos hitelemét az iszlám is osztja. Így mindkettőnek hasonló nézetei vannak az egyistenhitről, ítéletről, mennyről, pokolról, angyalokról és a jövőbeni feltámadásról. Jézust a muzulmánok nagy prófétának (sőt, az egyetlen bűntelen prófétának) ismerik el és tisztelik, és olyan címekkel illetik, mint Messiás, vagy Isten Lelke, de míg a muzulmánok Jézus Krisztust Istennél alacsonyabb rendűnek („az Allahhoz legközelebbek lévők csoportjába” tartozónak) tartják a Koránban, a keresztények meglehetősen határozottan és minden kérdés nélkül hisznek abban, hogy Jézus Krisztus Isten, a Kereszténység Szentháromságának egyik lénye, az Atyával és a Szentlélekkel egyenlő istenség. Ezenfelül mindkét vallás hisz Krisztusnak szűztől való születésében, csodáiban, gyógyításaiban, és hogy Jézus Krisztus testileg felemeltetett a mennyekbe, azonban a muzulmánok nem mennek annál tovább, hogy Krisztust szereti Isten. Szerintük Isten egy egyedülálló egyéni lény, nem a kereszténység által szélesen elfogadott Szentáromság, s ebből kifolyólag tagadják, hogy Jézus Krisztust a Fiú megszemélyesítője. Nem fogadják el Krisztus keresztrefeszítését sem, mert nem hisznek abban hogy Isten emberi testet öltött volna. Nem fogadják el a szentképeket, sőt még az állatok ábrázolását is bálványimádságnak vélik, és prófétájukhoz, Mohamedhez sem imádkoznak.

Kereszténység és más hitek

A kereszténység terjedése a nemzeti elválasztódások, országok határai fölött történt meg és sok esetben teljesen kiszorította helyi lakosság eredeti vallását, szokásait, kultúráját pedig jelentősen megváltoztatta. Ez az évszázadokon keresztül lejátszódó folyamat időnként erőszakos ellenállásba ütközött, és ennek megfelelően a kereszténység sok helyen haderő bevetésével, erőszakosan terjedt. Ez a történelmi hagyomány a kereszténység más hitekkel való viszonyát egy bizonyos mértékben megterhelte és a modern keresztények – különösen Nyugaton – szégyenkeznek vallásuk ezen erőszakos múltja miatt. Annak ellenére, hogy a korunkbeli kereszténység csaknem minden felekezete és szektája elutasítja a kereszténység katonai hódítás útján való terjesztését, a más hiten lévők megtérítésének erkölcsi vonatkozásaiban közel sincs ilyen egyetértés (még ha az katonai erő alkalmazása nélkül, a szeretet általi igehirdetés általi missziós munkán keresztül történik is.) Sokan éreznek úgy, hogy a megtérőket kereső keresztények és a más hitek térítői munkássága elleni érzelmekben egy alapvető ellentmondás van. Mások ezt a bizonytalanságot a liberalizmus aláásó hatásaként értelmezik, mondván, ha valaki hisz a kereszténység megváltó, jóhatású erejében (világosságában), azt nem szabad korlátozni, hanem a sötétségben hirdetni kell (Máté5:15.) Emiatt sok keresztény szervezet továbbra is feladatának, sőt kötelességének tartja megtérőket találni minden népek között, annak ellenére is, ha az a helyi vallás vagy népi kultúra kihalásához vezet. Az utóbbi években azonban a keresztény és más hitek népei közötti összebékítést célzó vallásos pluralista és ökumenikus mozgalmak felerősödése tapasztalható. E mozgalmak helyenként meglehetősen sikeresek és ennek eredményeképpen azokon a területeken a hittérítési igyekezetek teljesen megszűntek (példa erre az utóbbi években jelentkező keresztény és zsidó csoportok közötti kibékülési mozgalmak sokasága.)

Kereszténység és az üldöztetések

Az üldöztetések mögötti okokat kutatva a történészek – más társadalmi-gazdasági és kulturális-politikai folyamatokhoz hasonlóan – az érzelmek felkorbácsolásából eredő eszkaláció végtermékét látják. Például az egy mai délkelet-magyarországi településen élő cigányságot érő üldöztetéseket valaki a cigányok kereszténységet (vagy annak egy bizonyos formáját) elutasító vallási ellentétek számlájára írhatná, de nem kellene nagyon mélyre ásni ahhoz, hogy sok, a valláshoz nem tartozó okot találjunk. Ezen okok egyike például az lehet, ha a cigányok saját kulturális hagyatékuk megőrzése érdekében gyermekeiknek cigány nyelvű oktatást szeretnének nyújtani, és az ehhez szükséges anyagi fedezetet a meglévő, kisebbségiek védelmét szolgáló törvények egy kis feszítésével próbálják meg előteremteni. Azt mondják, hogy ha a begyűjtött adók egy része a magyar nyelvű iskolák fenntartására szolgál, akkor a védelmi törvények alapján cigány iskolákat is fenn kell tartani. Ez a vita csendes lenne, ha a kérdés a nyilvános pénzügyi alapok felosztására korlátozódna, és valamilyen közösen elfogadott elvek alapján egyszerű szavazással lenne eldöntve. A valóságban azonban bizonyos egyének és szervezetek az ilyen kérdéseket saját hírük-nevük és befolyásuk növelésére használják fel, és a kérdést nem pénzügyi alapon vizsgálják, hanem a tömeglélektan segítségével a csoportok közötti nyilvánvaló különbségeket hansúlyozzák ki és ezzel érzelmi töltetet adnak a kérdésnek. Ez a töltet azután lehetetlenné teszi az ügy egyszerű elintézését és idővel a korábban barátságos szomszédok hirtelen esküdt ellenségekké válnak. Ebben a légkörben azután többé nem a cigány iskola felállításáról beszélnek, hanem az ellenségeskedés csillapításának lehetséges módozatairól. Ez a jelenség ténylegesen általánosnak tekinthető abban a tekintetben, hogy a szereplők és alapokok változatossága ellenére az erősödő folyamat (eszkaláció) hajtóerejeként mindig is az eredeti konkrét kérdésnek érzelmi, megfoghatatlan területre való eltérítése ismerhető fel. Az elmúlt két évezredben gyakran fel-feltűnő üldöztetésekben a keresztények eleinte mint áldozatok, később inkább mint üldözők vettek részt. A Krisztus utáni első három évszázadban a keresztény mártírokat a rómaiak más politikai foglyaikhoz hasonlóan keresztre feszítették, vagy cirkuszaikban látványosságként az oroszlánok elé vetették őket. Az üldöztetések ezen áldozatait általánosságban vértanúnak ismerik el, mert ők a halált választották ahelyett, hogy keresztény hitüket feladták volna. Annak ellenére, hogy a keresztények széles köre az erőszak alkalmazását Krisztus tanításaival ellentétesnek tartja, a kereszténység követői időnként másokat üldöztek, kínoztak és öltek meg azért, mert azok megtagadták a kereszténység általuk képviselt felfogásmódjának elfogadását. Bár a mai keresztények elítélik ezeket a cselekedeteket, a korabeli elkövetők az akkori fővonalbeli kereszténységet képviselté

Róma

Róma az „örök város” Olaszország fővárosa, Lazio régió központja. Területén található a Vatikán, a Római Katolikus Egyház központja, a világ legkisebb független állama.

Elhelyezkedése

Róma a Tiberis partjának 7 dombjára települt, a tengerparttól kb. 28 km-re terül el. 2 reptere van, vasúti és közúti összeköttetésben áll Európa több országával. Központja Olaszország fő úthálózatának. A várost a Grande Raccordo Annulare főútja (GRA) fogja gyűrűbe

Terület felosztása

A város részei: 3 évezred során települtek egymás mellé és egymásra. A legrégebbi városrészek:
- GIANCARLO - a Vatikántól délre húzódik, kiemelkedő pontja, a Piazza Garibaldi alatt terül el a város. A Giancarlo alatt húzódik a TIBERIS /TEVERE folyó.
- A folyó túlsó oldalán fekszik a CAPITOLIUM.
- A Capitolium alatt jobbra egy másik domb, az AVENTINUS fekszik.
- A két domb között emelkedik ki a PALATINUS.
- Délkeleten található a CAELIUS.
- A Palatinus és a Capitolium között az ESQUILINUS terül el.
- Északabbra a VIMINALIS és a QUIRINALIS.
- Középen a völgy: a FORUM ROMANUM. Az újabb városrészek:
- MONTE PINCIO - már nem az antik város része
- a Pincio és a Capitolium között, a reneszánsz és barokk Róma: a MARS-MEZŐ
- az új negyed: MONTE MARIO, a mai város

Története

A hagyomány szerint Kr. e. 753-ban Romulus és Remus alapította, mégpedig április 21-én, ami napjainkban olasz nemzeti ünnep. Róma latin törzsek alapította városállam volt, amely sikeres politikája és szervezőkészsége révén a Földközi-tengert körülölelő birodalommá nőtt az ókorban.
- Az ókori Róma kora az i.e. 6. század-tól az 5. századig

Oktatás

Az 1303-ban alapított római tudományegyetem a legnagyobb Európában, közel 150 ezer hallgatóval. Ezen kívül még három állami egyeteme van, továbbá sok magán-felsőoktatási intézménye.

Látnivalók


- Capitolium
- Forum: Saturnus temploma, Castor és Pollux temploma, Vesta templom
- Palatinus
- Piazza di Spagna
- Piazza della Rotonda: Pantheon
- Quirinale: Trevi kút
- Caracalla termái
- Róma legszebb múzeumai és képtárai: Vatikáni Múzeum, Villa Giulia, Galleria Spad, Palazzo Corsini, Galleria Doria Pamphili, Museo e Galleria Borghese, Museo Nazionale Romano, Palazzo Barberini, Palazzo Venezia, a Capitoliumon: Palazzo dei Conservatori és Palazzo Nuovo

Híres vendégei és lakói


- J.W. Goethe (1749-1832): a via del Corso 20. alatt lakott, mely ma múzeum
- Loyolai Szent Ignác (1491-1556): 1537-ben érkezett ide Spanyolországból és megalapította az első jezsuita templomot
- Krisztina királynő (1626-1689): a svéd uralkodó 1654-ben lemondott trónjáról és a Via Lungarán fekvő Palazzo Corsinibe költözött
- Szent Domonkos (1170-1221): A domonkos rend megalapítójának központja a Santa Sabina volt az Aventinón.
- Jean Auguste Ingres (1780-1867): a francia festő 1806-1820 között élt Rómában, majd 1834-ben visszatért a Villa Medicibe.
- James Stuart (1688-1766): az angol trónt nem tudva megszerezni római száműzetésbe vonult, XI. Kelemen nekiadta a Palazzo Balestrát
- Lord Byron (1788-1824): rövid látogatást tett Rómában, a Colosseum ihlette a Manfréd és a Child Harold egyes részeinek, versszakainak megírására
- Percy Bysshe Shelley (1792-1822): 1819-ben a Caracalla - termák romjai nyugalmában írta A megszabadított Prométheuszt

Külső hivatkozások

Kategória:Olaszország Kategória:Fővárosok Kategória:Olaszország települései als:Rom ja:ローマ ko:로마 simple:Rome

Görögország

Görögország egy állam Európa déli részén a Balkán-félsziget keleti részén. Bulgária, FYROM és Albánia határolja északról, Törökország és az Égei-tenger keletről, a Jón-tenger és a Földközi-tenger nyugatról és délről. Sokan az európai civilizáció szülőhelyének tekintik.

Történelem

Politika

Földrajz

Kép:Gr-terkepe.png Határai:
- Legnyugatibb pontja: Korfu, legdélebbi Kréta, legkeletibb Kastellorizo - szigete. Erősen tagolt partvonal jellemzi, partvidéke 15.000 km hosszú. Dél felé a part egyre inkább csipkéződik, a szárazföld parthossza 4.000 km. Csak 107.000 km2 az összefüggő szárazföld, 25.000 km2 sziget. Felosztása:
- Részei: a Balkán - félsziget és a Peloponésszosz - félsziget. Peloponésszoszt 6 km széles és 79 m magas földszoros választja el a szárazföldtől. A Korinthoszi - csatorna tette önálló szigetté.
- Szigetvilága: 1300 szigete van, ebből 170 lakott.
- Tengerei:
- Jón - tenger: a Földközi - tenger legmélyebb medencéje (max. 4594 m), kevésbé tagolt mint a másik tenger. Szigetei a Dinári - hsg. külső övezetének tengerbe süllyedt hegyláncai: Korfu, Lefkasz, Kefalónia, Zakinthosz.
- Égei - tenger: a Földközi - tenger sekély beltengere, medencéje a jégkorszakban süllyedt le. Átlagos mélysége 250 - 300 m, legnagyobb mélysége 2500 m. Nem nyílt tenger, csak dél felé nyitott. Rendkívül magas a sótartalma (max. 39 ezrelék). Nagyrészt itt csoportosulnak a szigetek:
  - Északi - Szporádok: Szkirosz, Szkiathosz
  - Kükládok: Mikonosz, Délosz, Párosz,
  - Déli - Szporádok: Rodosz
  - Kréta
  - Part menti szigetek: Evia, Szalamisz, Ejina, Porosz, Idra, Thasszosz, Szamothraki, Limnosz, Leszbosz, Chiosz, Szamosz
- Felszíne:
  - hegyláncai: kb. 2/3 részt hegyek borítják Görögországot, sok a hágó. 1500 - 2000 m magas, kopár, karsztos vidékekkel találkozhatunk nagy területen. Négy alapvetően más felépítésű láncból áll:
    - Pindosz: a Balkán közepén, a legnagyobb tömegű görög hegység, a Dinári - hegységhez csatlakozik, leggyakoribb kövezete a krétakori mészkő, részei a Nyugati és Keleti Pindosz,illetve Déli Pindosz.
    - Makedón Masszívum - a keleti oldalon fekszik, legmagasabb pontja az Olümposz (Olympos) 2917 m. Hozzá tartozik a márványbányákban gazdag Attika félszigete. A hegység ősi kőzetekből épült fel. 2.000 m - nél magasabb hegyei: a Pindosz, a Parnasszosz, a Peloponesszosz és a Taigethosz.
  - medencéi: feltöltődéssel keletkezett termékeny síkságok a hegyek között. A nagy völgyrendszerek itt hiányoznak. Legnagyobbak a Thrákiai - medence, a Thesszáliai - medence, az Epiruszi - medence és a Szaloniki - medence. Görögországban sok a földrengés: Thíra-szigete vagy népszerűbb nevén Szantorini vulkánosság nyomán alakult ki. Másutt jellegzetesek az ásványvízfeltörések, gőz és gázszivárgások. Ez utóbbiak oka a Mediterrán - hátság képződése a Földközi-tengerben. Az ország területén a mészkőhegyek miatt sok a barlang, számuk kb. 7.500 -ra tehető. Ismert látványosságok: a Pircus Diru csónakázó-tó és a Magapilioszi barlangkolostor.
- Vízrajza:
  - Folyói: Az országnak nincsenek nagy folyói, a legtöbb már rövid szakasz után mély szakadékokon át a tengerbe torkollik. Nyáron sok folyómeder kiszárad, a görög folyók hirtelen áradnak, nem hajózhatók. Legnagyobbak: fő folyója a Piniosz (Thesszáliai-medence), az Évrosz, Sztrimonasz, az Axiosz és az Aliakmon. A mészkővidékek vízben szegények, kevés a forrás területükön.
  - Tavai: Legnagyobbak: a Prespa-tó, a Trihonis-tó, a Volvi-tó, a Vegoritida-tó és a Korónia-tó. Éghajlata:
- A partvidék éghajlata általában mediterrán, enyhe és esős tél, trópusi, száraz nyár jellemzi. A zárt medencékben szárazföldi jellegűvé válik a klíma, mivel a tenger mérséklő hatása kelet felé csökken. Az országban átalában rendkívül tiszta a levegő és száraz. Sok napsütés (300 nap/év, 3000 óra), teszi az egyik legnaposabb országgá Európában. A csapadék mennyisége nyugatról kelet felé egyre csökken. Növényzete: Görögországban kevés az erdő, sok az örökzöld cserjés, bükk, tölgy, pálma.

Gazdaság

Népesség

Kultúra

Kapcsolódó szócikkek

Külső hivatkozások


- [http://www.olympion.de/greek-embassies-worldwide.html A list of Greek Embassies Worldwide]
- fiu-vro:Kriika ja:ギリシャ ko:그리스 ms:Yunani roa-rup:Gârţii simple:Greece th:ประเทศกรีซ zh-min-nan:Hi-lia̍p

Konstantinápoly

Konstantinápoly (a régi Byzantium, görögül: Bυζαντιον; törökül: Konsztantinije, Istanbul; szlávul: Carigrad): az Oszmán birodalom fővárosa, a szultánnak, a legfőbb török hatóságoknak, a sejk-ül-iszlamnak, görög, örmény és örmény-katolikus patriárkának, római katolikus érseknek és nagy rabbinusnak székhelye volt. Fekvése: északi szélesség 41°, a keleti hosszúság 28° 58' alatt, a trák Boszporusz déli kijáratánál. A Bizánci Birodalom régi fővárosa, azaz a mai szorosabb értelemben vett Isztambul háromszöget alkot mintegy 15 km-es kerülettel; északnyugaton az Aranyszarv-öböl, nyugaton a szárazföld, délen és délkeleten pedig a Márvány-tenger határolja. A várost I. Constaninus alapította 330. május 11-én. A várost eleinte Nova Roma-nak (Új Róma) nevezték, de végül is a Konstantinápoly (Konstantin városa) név maradt meg a történelemben (főbb szócikk: Konstantinápoly alapítása). Konstantinápoly volt a Kelet-Római Birodalom (Bizánci Birodalom) fővárosa. A negyedik keresztes hadjáratban (1204) a keresztesek elfoglalták a várost, majd VIII. Palaiologosz Mihály 1261-ben újra visszafoglalta a niceaiak részére (főbb szócikk: Konstantinápoly a keresztes hadjáratokban). Végül is az Oszmán birodalom elfoglalta Konstantinápolyt 1453. május 29-én (főbb szócikk: Konstantinápoly eleste). Az oszmán időkben mindkét név: Konstantinápoly és Istanbul is használatban volt, habár a nyugatiak inkább Konstantinápolynak nevzték a várost. Csak 1930 után lett a város neve hivatalosan is Istanbul. Amikor 1923-ban megalakult a Török Köztársaság, a fővárost Ankarába helyezték át.

Lásd még


- Bizánci Birodalom
- Aranyszarv-öböl
- Hagia Sophia
- Boszporusz Kategória:Történelem Kategória:Történelmi települések Kategória:Isztambul ja:コンスタンティノポリス ko:콘스탄티노폴리스

Phocas

Phokasz (602–610) kelet-római (bizánci) császár Phokasz az után került trónra, hogy meggyilkolta Maurikioszt. A katonatisztet császárként sokan lelkesen üdvözölték, mert lejjebb szállította az elődje idején magasra nőtt adókat. Viszont tekintélyes ellenzéke is akadt, ami bitorlónak tekintette őt, ezért rendkívüli kegyetlenséggel válaszolt: ezreket gyilkoltatott meg, hogy megtarthassa hatalmát. Phokasz hadvezérként sem állta meg a helyét: a Balkánt az Athénig jutó avarok, Szíriát és Palesztinát pedig az egyezményt felrúgó Perzsa Birodalom foglalta el a Kelet-római Birodalomtól. A kormányzat több tagja, látva a birodalom szétesését és a Zsarnok melléknévvel felruházott császár fokozódó kegyetlenségét, kérvényt küldött Karthágó népszerű és nagyhatalmú exarchájához, idősebb Hérakleioszhoz, hogy segítsen megbuktatni az uralkodót. A kormányzó fiát, ifjabb Hérakleioszt küldte Konstantinápolyba, ahol a hadsereg átállt hozzá. Az ifjú saját kezével végezte ki Phokaszt, majd átvette a hatalmat. Phokasz ja:フォカス

Szlávok

A szláv szóval utalhatunk a:
- szláv népekre
- szláv nyelvekre
- szláv mitológiara
- régi szláv vallási nyelv
- mai szláv vallási nyelv Kategória: szláv

Sabinianus pápa

Sabinianus volt a 65. pápa, akit az egyház vezetésére választottak meg. Rövid uralkodásáról nem sok emlék maradt fenn az utókornak. Az viszont kiderült, hogy hatalmas elődjének munkásságát nem tudta fenntartani. Ráadásul a rómaiak között is népszerűtlen volt. Életéről szinte semmit sem tudunk. Egy Bonus nevű kisbirtokos gyermekeként született a mai Bieda városában. Miután a papi pályát választotta, sokat tanult, és hamarosan a diakónusi rangot is elérte. Gergely pápa 593-ban Konstantinápolyba küldte, mint pápai nuncius. Itt Sabinianus feladata az volt, hogy megfelelően képviselje az egyházfő érdekeit Böjtölő János, konstantinápolyi pátriárkával szemben. A keleti egyház vezetője ugyanis 588-ban olyan rangot kapott a császártól, amely a római pápa hatalmával volt egyenrangú. De hamarosan összetűzésbe került a pápával, mert Gergely szerint nem tudta elég határozottan képviselni Róma érdekeit. 597-ben tért vissza a keleti fővárosból Rómába. Itt megpróbálta kiengesztelni Gergelyt, és hamarosan a pápai hivatalok befolyásos tagja lett. A szent egyházfő halála után a római zsinat 604. márciusában őt választotta meg a keresztény egyház élére. A császári megerősítés több hónapig késlekedett, így csak szeptember 13-án szentelték fel Róma püspökének. Pontifikátusát a világi papság támogatásával építette fel, ellentétben elődjével, aki a szerzetesrendekre alapozta uralkodását. A lateráni palota szerzetes hivatalnokait hamarosan híveivel helyettesítette. Rövid regnálása idején a pápaságnak két feszítő problémával kellett szembenéznie. Az egyik a lombard fenyegetés volt, amely köztudottan Sabinianus nagy félelme volt. A kiújuló harcokban elhagyta Róma veszélyes övezeteit, és nem segítette a békét és a várost. A másik fontos feladat az éhező nép ellátása volt, amelyet Sabinianus egyedi módszerrel oldott meg. Megnyittatta ugyan az egyházi gabonaraktárakat, de a kiosztott étel minden mázsájáért pénzt kért. A nincstelenek így továbbra is éhen maradtak, és átkozták az új pápát. Sabinianus volt az a pápa, aki elrendelte, hogy a misére haranggal hívják a híveket. Ez volt az egyetlen olyan egyházi döntés, ami fennmaradt uralkodásából. 606. február 22-én halt meg. Hamvait a Szent Péter Bazilikában helyezték el. Kategória:PápákKategória:Szentek, boldogok ko:교황 사비니아노

Február 19

Névnapok: Zsuzsanna, Anda, Anna, Borbás, Buda, Eija, Eliza, Elizabet, Kaba, Kabos, Konor, Konrád, Kunó, Kurt, Kürt, Manszvét, Manszvéta, Oszvald, Ozsvát, Szanna, Zámor, Zsanka, Zsanna, Zsazsa, Zsuzsa, Zsuzsánna, Zsuzska

Események


- 1929 - Bartók: III. vonósnégyes (premier)
- 1986 - a Szovjetunió fellövi a Mir űrállomást
- 2003 - elindul a litván Wikipédia

Születések


- 1473 - Nikolausz Kopernikusz lengyel csillagász
- 1785 - Szemere Pál író, költő, akadémikus
- 1803 - Hieronymi Ottó Ferenc vasútmérnök
- 1926 - Kurtág György zeneszerző
- 1941 - David Jonathan Gross Nobel-díjas amerikai fizikus
- 1949 - Verőci Zsuzsa sakkozó, nemzetközi nagymester
- 1957 - Falco (szül. Johann Hölzel) osztrák popsztár.

Halálozások


- 1837 - Georg Büchner német drámaíró
- 1951 - André Gide Nobel-díjas francia író
- 1952 - Knut Hamsun Nobel-díjas norvég író
- 1980 - Bon Scott, az AC/DC együttes énekese
- 1989 - Kálmán György színész
- 1997 - Teng Hsziao-ping politikus, forradalmár
- 2000 - Friedensreich Hundertwasser osztrák építész

Nemzeti ünnepek, évfordulók, események

ja:2月19日 ko:2월 19일 simple:February 19 th:19 กุมภาพันธ์

Szent Péter

tizenkét apostola közül, és a katolikus egyház első pápája.]] Szent Péter a tizenkét apostol egyike, Krisztus tanítványa, a katolikus tanítás szerint Róma első püspöke (ez a tény vitatott). Eredeti nevén Simonnak (héberül: שמעון figyelő, hallgató) nevezték. Jézus Krisztus adta neki a Péter nevet, amely a görög Petrosz vagyis kőszikla szóból ered. Szent Pál műveiben gyakran nevezi Szent Pétert Kéfásnak is, hiszen ez az arámi változata a kősziklának. Az apostolok között a legjelentősebb alak, nevét minden írás először említi a tizenkét tanítvány közül. A hagyomány szerint Jézus Krisztus neki adta a mennyország kapuinak kulcsait. Mint a legjelentősebb apostol, nem véletlen, hogy Krisztus halála után ő került a keresztény vallás, az új vallás élére. A pápák, a halászok és Róma védőszentje.

Élete

Róma Péter az Újszövetség szerint Betszaidából származott (János, 1,44; 12,21), de Jézus Krisztus idejében Kafarnaumban élt testvérével, Andrással. Az is bizonyos, hogy Péternek volt felesége, de leszármazottairól csak későbbi korok legendái írnak. Ezek szerint Szent Péternek volt egy lánya, de ez nincs kellően alátámasztva. A Genneszareti tavon halásztak. Akkor is éppen hálót vetettek ki a tó halaira, amikor Jézus megkérte, hogy legyen a tanítványa. A Biblia szerint ekkor a következőket mondta Péternek: „Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok.” (Mt 4,19) Péter pedig ment, és Jézus legbuzgóbb tanítványává vált. Az írások szerint ezért is fogadta olyan hitetlenül tanítómestere azon állítását, hogy meg fogja tagadni. Péter ezt nem akarta elhinni, és így felelt: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is te benned, én soha meg nem botránkozom.” (Mt 26,33) Ekkor hangzott el Jézus ismert mondata, vagyis Azt mondom néked, ezen az estén, míg a kakas kukorékol háromszol fogsz engem megtagadni. Miután Jézust letartóztatták, Péter valóban háromszor tagadta le, hogy tanítványa volt, csak hogy életét mentse. Amikor a kakas megszólalt, Péternek eszébe jutottak Jézus szavai, és megbánta tettét. Innentől még buzgóbban hitt, és hirdette Jézus igéjét. Ezután az Apostolok cselekedetei úgy ír Péterről, mint a legfőbb apostol. Pál apostol így ír róla: "én reám van bízva a körülmetéletlenség evangyélioma, mint Péterre a körülmetélésé" (Gal 2,7) - arra utalva, hogy míg Pál elsősorban a pogány nemzetek között, Péter főleg a zsidók felé szolgált. A katolikus hagyomány azonban azt tartja, hogy Jézus Krisztus halála után (33) Antiókiába ment, és ott hamarosan püspökséget alapított, amelynek ő lett a vezetője. Több forrás szerint Korinthoszban is járt, de azt szinte egybehangzóan állítják a fennmaradt írásos emlékek, hogy térítő munkája Rómában teljesedett be. A hagyomány szerint itt alapította meg a pápaság intézményét, jelezve ezzel a legfőbb pásztori címet. Sok követőre talált a hatalmas városban. Halálával kapcsolatban két fajta elgondolás uralkodik. Mind a kettő vértanúként ismeri el Pétert. Az is közös a két forrásban, hogy Szent Pétert Néró császár uralkodása alatt végezték ki tanai miatt. Az első történet alapján Pétert fejjel lefelé feszítették ki a keresztre, mert nem akarta magát Jézussal egyenrangúvá tenni a halálban. A vesztőhelyre vezető úton a legendák szerint találkozott mesterével, és megkérdezte tőle: Domine, quo vadis? vagyis Uram, hová mész?. A másik verzió szerint Péter menekült Rómából, a császár kegyetlen keresztényüldözése elől, amikor megjelent előtte Jézus, és a következőt mondta neki: Visszamegyek Rómába, hogy ismét megfeszítsenek. Erre Péter visszatért a városba, és így vállalta a vértanúságot. Az írások alapján Pétert a mai Szent Péter Bazilika helyén temették el. A bazilika fő oltára alatt találtak egy másik oltárt, amelyet a legenda szerint Szent Péter halálának helyén állítottak. Régészeti ásatások nyomán találtak ez alatt az alsó oltár alatt egy csontvázat, amelynek lábai hiányoztak. Az archeológusok szerint ez lehet Szent Péter földi maradványa, ugyanis a római katonák a keresztről úgy vették le a holttestet, hogy levágták annak lábait (mert fejjel lefelé feszítették ki). A katolikus egyház egyik legfőbb szentjeként tiszteli Szent Pétert. A hagyomány szerint az első pápa, de ezt a történészek vitatják, mivel a pápaság intézménye akkor még nem is alakult ki. Tiszteletére viseli minden pápa a Halász Gyűrűjét, amelyen Péter látható, amint bárkájából hálót vet ki.

Munkássága

Péter írásait az Újszövetségben találhatjuk meg. Úgy tartják, eleinte egy írnokkal, úgynevezett amanuensisszel íratta le tanításait, majd egy közeli ismerősével, aki pontosan ismerte Péter gondolatait. A két levelet görögül vagy arámiul írták. Első levele görög nyelven íródott. 35 utalást tartalmaz az Ószövetségre. Ezzel próbálta meg Péter átvezetni, és megalapozni Jézus tetteit az Ótestamentum alapján. Illetve ebben írja le Péter, Jézus második eljövetelét. A második levélben 11 utalást találhatunk az Ószövetségre. Ezekben megerősíti az első levélben leírt tanításait, és pontosítja a második eljövetel fogalmát is. Sok utalás történik benne az apokalipszisre. Gyakran nevezik Márk evangéliumát úgy, mint Szent Péter tanításainak összegyűjtését, mivel a hagyomány szerint azt Péter diktálta le élete végén. Több olyan apokrif is létezik, amely vagy Péterről szól, vagy neki tulajdonítják. Ezek a következők:
- Péter evangéliuma, amely csak részben maradt fent.
- Péter cselekedetei
- Péter levele Fülöphöz
- Péter apokalipszise illetve az
- Epistula Petri Péter, Szent Péter, Szent ja:ペトロ ko:페트루스

Róma

Róma az „örök város” Olaszország fővárosa, Lazio régió központja. Területén található a Vatikán, a Római Katolikus Egyház központja, a világ legkisebb független állama.

Elhelyezkedése

Róma a Tiberis partjának 7 dombjára települt, a tengerparttól kb. 28 km-re terül el. 2 reptere van, vasúti és közúti összeköttetésben áll Európa több országával. Központja Olaszország fő úthálózatának. A várost a Grande Raccordo Annulare főútja (GRA) fogja gyűrűbe

Terület felosztása

A város részei: 3 évezred során települtek egymás mellé és egymásra. A legrégebbi városrészek:
- GIANCARLO - a Vatikántól délre húzódik, kiemelkedő pontja, a Piazza Garibaldi alatt terül el a város. A Giancarlo alatt húzódik a TIBERIS /TEVERE folyó.
- A folyó túlsó oldalán fekszik a CAPITOLIUM.
- A Capitolium alatt jobbra egy másik domb, az AVENTINUS fekszik.
- A két domb között emelkedik ki a PALATINUS.
- Délkeleten található a CAELIUS.
- A Palatinus és a Capitolium között az ESQUILINUS terül el.
- Északabbra a VIMINALIS és a QUIRINALIS.
- Középen a völgy: a FORUM ROMANUM. Az újabb városrészek:
- MONTE PINCIO - már nem az antik város része
- a Pincio és a Capitolium között, a reneszánsz és barokk Róma: a MARS-MEZŐ
- az új negyed: MONTE MARIO, a mai város

Története

A hagyomány szerint Kr. e. 753-ban Romulus és Remus alapította, mégpedig április 21-én, ami napjainkban olasz nemzeti ünnep. Róma latin törzsek alapította városállam volt, amely sikeres politikája és szervezőkészsége révén a Földközi-tengert körülölelő birodalommá nőtt az ókorban.
- Az ókori Róma kora az i.e. 6. század-tól az 5. századig

Oktatás

Az 1303-ban alapított római tudományegyetem a legnagyobb Európában, közel 150 ezer hallgatóval. Ezen kívül még három állami egyeteme van, továbbá sok magán-felsőoktatási intézménye.

Látnivalók


- Capitolium
- Forum: Saturnus temploma, Castor és Pollux temploma, Vesta templom
- Palatinus
- Piazza di Spagna
- Piazza della Rotonda: Pantheon
- Quirinale: Trevi kút
- Caracalla termái
- Róma legszebb múzeumai és képtárai: Vatikáni Múzeum, Villa Giulia, Galleria Spad, Palazzo Corsini, Galleria Doria Pamphili, Museo e Galleria Borghese, Museo Nazionale Romano, Palazzo Barberini, Palazzo Venezia, a Capitoliumon: Palazzo dei Conservatori és Palazzo Nuovo

Híres vendégei és lakói


- J.W. Goethe (1749-1832): a via del Corso 20. alatt lakott, mely ma múzeum
- Loyolai Szent Ignác (1491-1556): 1537-ben érkezett ide Spanyolországból és megalapította az első jezsuita templomot
- Krisztina királynő (1626-1689): a svéd uralkodó 1654-ben lemondott trónjáról és a Via Lungarán fekvő Palazzo Corsinibe költözött
- Szent Domonkos (1170-1221): A domonkos rend megalapítójának központja a Santa Sabina volt az Aventinón.
- Jean Auguste Ingres (1780-1867): a francia festő 1806-1820 között élt Rómában, majd 1834-ben visszatért a Villa Medicibe.
- James Stuart (1688-1766): az angol trónt nem tudva megszerezni római száműzetésbe vonult, XI. Kelemen nekiadta a Palazzo Balestrát
- Lord Byron (1788-1824): rövid látogatást tett Rómában, a Colosseum ihlette a Manfréd és a Child Harold egyes részeinek, versszakainak megírására
- Percy Bysshe Shelley (1792-1822): 1819-ben a Caracalla - termák romjai nyugalmában írta A megszabadított Prométheuszt

Külső hivatkozások

Kategória:Olaszország Kategória:Fővárosok Kategória:Olaszország települései als:Rom ja:ローマ ko:로마 simple:Rome

November 12

Névnapok: Jónás, Aba, Abád, Abagta, Abbás, Abod, Abos, Abosa, Asztrid, Asztrik, Bács, Bacsó, Emil, Emilián, Hamilkár, Hamilton, Hümér, Jozafát, Keresztély, Keresztes, Krisztián, Levente, Líviusz, Martin, Márton, Martos, Renáta, Renátó, Renátusz, René, Szilvánusz, Tihamér

Fontosabb események


- 1918 - Ausztriában kikiáltják a köztársaságot
- 1927 - Lev Trockijt kizárják a Szovjetunió Kommunista Pártjából
- 1948 - Hideki Tojo volt japán miniszterelnököt és több más japán vezetöt háborus bönösként halálra itélnek.
- 1982 - Jurij Vlagyimirovics Andropovot aki 1956-ban a Szuvjetunió budapesti nagykövete volt, Leonyid Iljics Brezsnyev halálát követöen, a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkárává választják

Születések


- 1809 - Charles Darwin, az evolúcióelmélet atyja
- 1842 - Rákosi Jenő író
- 1892 - Haynal Imre, orvos

Halálozások


- 1833 - Alekszandr Porfirjevics Borogyin orosz tudós és zeneszerző
- 1840 - Auguste Rodin francia szobrászművész
- 1955 - Hajós Alfréd építész, az első magyar olimpiai bajnok
- 1994 - Wilma Rudolph futó, a „fekete gazella”

Nemzeti ünnepek, évfordulók, események

ja:11月12日 ko:11월 12일 simple:November 12

Szent Péter Bazilika

A Szent Péter bazilika a világ második legnagyobb keresztény temploma az elefántcsontparti Yamoussoukro Mária-temploma után. Befogadóképessége kb. 60000 fő. A bazilikát Szent Péter apostol sírjára építették. A római katolikus egyház első számú szentélye, az ún. négy nagy bazilika (basilica maior) egyike. Ennek ellenére nem ez a templom Róma püspökének a székesegyháza, hanem a Lateráni Szent János bazilika. A XIV. század óta van a Szent Péter bazilikának kitüntetettebb szerepe, amikor a pápa lakóhelye a lateráni palotából a Vatikánba tevődött át.

Adatok

A bazilika belső hosszúsága 211,5 méter, magassága 132,5 méter. Alapterülete kb. 15160 m², kb. 60000 főt tud befogadni, ezzel a Szent Péter bazilika a világ egyik legnagyobb belső terével rendelkezik.

Története

Részletesen

Szent Péter tér

A kupola

Bejáratok

A belső tér

Érdekeségek

Források


- Tóth K. János: Római virágszedés, Bécs, 1988.

Külső hivatkozások


- [http://maps.google.com/maps?q=vatican&ll=41.901806,12.455138&spn=0.004081,0.007298&t=h&hl=en A bazilika légifelvétele a Google-n] ja:サン・ピエトロ大聖堂

Stevie Z

Steve Zolotow (also known as Stevie Z) is an American professional poker player from Las Vegas, Nevada. Zolotow has been on the poker circuit since 1988, when he finished in 5th place in that year's World Series of Poker $2500 Pot Limit Omaha tournament. In the years to come, he would earn bracelets for winning the 1995 Chinese Poker tournament (which also featured Doyle "Texas Dolly" Brunson and Howard "The Professor" Lederer,) and for winning the 2001 $3000 Pot Limit Hold-Em tournament (which also featured John Juanda, Tom McEvoy, Kathy Liebert, Chris "Jesus" Ferguson and Scotty Nguyen.) In total he has finished in the money at the World Series 22 times (including 5 times in 2005.) Despite his successes at the World Series, his biggest cash win to date came for a 4th place on the World Poker Tour's season 2 PartyPoker.com Million Cruise, which saw him sharing a final table with Scotty Nguyen, Barry Greenstein, Daniel "Kid Poker" Negreanu and eventual winner Erick Lindgren. Steve won $259,684 from the tournament's prize pool. His total winnings to date exceed $1,300,000. Zolotow, Steve

motorola gry java SYLWESTER heavy metal prag hotel tekst