Home About us Products Services Contact us Bookmark
:: wikimiki.org ::
Johann Sebastian Bach

Johann Sebastian Bach

-ban készített.]] Johann Sebastian Bach (Eisenach, 1685. március 21. – Lipcse, 1750. július 28.) barokk zeneszerző, orgonista, hegedűművész. Művei mély intellektuális tartalmuk és tanító jellegük miatt zeneszerzők nemzedékeire hatottak.

Élete

Eisenach

Johann Ambrosius Bach városi zenész és Elisabeth Bach (szül. Lämmerhirt) hatodik, legfiatalabb gyermekeként látta meg a napvilágot a julián naptár szerint 1685. március 21-én (a ma használatos Gergely-naptár szerint március 31-én.) A helyi Szent György-templomban keresztelték meg. Már fiatalon kapcsolatba került a zenével apjának és másod-unokatestvérének (nagyapja testvére fiának, Johann Ambrosianus unokatestvérének), Johann Christoph Bachnak köszönhetően. Nyolcévesen felvették a helyi latin iskolába és annak kórusába. 1694. május 3-án meghalt édesanyja. Apja az év őszén elvette Barbara Margaretha Bartholomäit (szül. Keul). Nem sokkal később (1695 elején) meghalt édesapja is, ekkor Johann Jacob társaságában elköltözött Ohrdrufba bátyjához, Johann Christoph Bachhoz.

Ohrdruf

Ohrdrufban tanulmányait a líceumban folytatta, ahol egészen a prima osztályig jutott. (A latin iskola az 5. osztállyal kezdődött, és a prima, azaz első volt a legfelső osztály.) A secundában volt osztálytársa unokaöccse, Johann Ernst Bach és Georg Erdmann, akivel életre szóló barátságot kötött. Tizennégy évvel idősebb bátyja (aki Johann Pachelbel tanítványa volt) tovább folytatta zenei nevelését; tőle tanult a fiatal Johann Sebastian orgonálni, valamint tőle tanulta meg az orgona felépítését és a zeneszerzést. Innen ered az a történet, miszerint Bach éjjelente titokban másolt számára tilos kottákat (melyeket valószínűleg bátyja úgy vásárolt), és ennek köszönhető, hogy öregkorában látása erősen megromlott. 1700. január 19-én Georg Erdman Lüneburgba távozott. Nem sokkal utána, március 15-én Bach is követte.

Lüneburg

Lüneburgban Bach és Erdmann a Michaelis-kolostor szabadtanulói és a Mettenchor diszkantistái lettek. Ebben az időben Georg Böhm volt a János-templom orgonistája, akivel Bach igen jó kapcsolatot létesített, és igen sokat tanult tőle, elsősorban az orgonákról. Ebben az időben gyakran tett kirándulásokat híresebb helyekre, mint pl. Celle vagy Hamburg, ahol olyan híres orgonistákat ismerhetett meg, mint Johann Adam Reincken, akiktől nem egyszer orgonaleckéket is vett. Ezenkívül valószínűleg ekkor ismerkedett meg Nicholas Bruhns műveivel is. 1702 húsvétján elhagyta Lüneburgot, és Sangerhausenbe ment, hogy megpályázza az orgonista állást, amit meg is kapott.

Szász-Weimar és Arnstadt

1703 márciusában távozott a szász-weimari hercegség udvarába, ahol Johann Ernst lakájaként és hegedűseként dolgozott (nem túl nagy örömmel, mert cselédként bántak vele.) 1703. március 17-én került kapcsolatba egy orgonavizsgálat kapcsán az arnstadti polgármesterrel, aki az év augusztusában átcsábította Arnstadtba, és kinevezte orgonistának. 1703. augusztus 9-én tartották a próbameghallgatást az arnstadti Újtemplomban. Fel is vették, fizetése 50 gulden volt, ezenkívül 30 guldennyi élelmiszert (pl. bort vagy búzát) kapott. Ezért neki csak orgonálnia kellett, a figurális zenével nem kellett törődnie. Idejének nagy részét a líceum kórusának igazgatása töltötte ki – sok esetben a tanítványok idősebbek voltak, mint a mester. A tanítás nem volt zökkenőmentes. Egy alkalommal Bach összetűzésbe került egy Geyersbach nevű fagottossal, aki bottal megverte, mert zöldfülű fagottosnak nevezte őt (talán ez az oka, hogy Bach – kortársaival, pl. Vivaldival ellentétben – egy fagottversenyt sem írt). 1705 októberében egy „rövid” kiruccanás erejéig visszatért Lübeckbe, hogy Dietrich Buxtehude orgonistával találkozzon. Az eredetileg négyhetes utazás három hónapra nyúlott, és bár gondoskodott helyettesítőről, 1706. február 21-i keltezésű levélben „munka elmulasztása” miatt munkaadóitól szigorú figyelmeztetésben részesült. Bach zenéjébe ekkor kerültek tőle eddig szokatlan, de később stílusát teljesen meghatározó hangközök és modulációk (pl. a BWV 729-es In dulci jubilo korálelőjáték, vagy a Herr Jesu Christ, dich zu uns wend, BWV 726). Feletteseivel a helyzet továbbra sem javult, ezért 1706 vége felé el kellett hagynia Arnstadtot.

Mühlhausen

1706 Ezek után a thüringiai Mühlhausenben telepedett le 1707. április 21-én, állását július 1-jén kapta meg. Itt 85 guldent keresett, nem számítva az egyéb természetbeni juttatásokat. Ez az igen jó fizetés bőven biztosította megélhetését, ezért családot alapított. 1707. október 17-én elvette másod-unokatestvérét, Maria Barbara Bachot. Mühlhausenben írta meg a tanácsválasztás alkalmából készült Gott ist mein König, BWV 71-es kantátáját. Ez volt az első műve, amely nyomtatásban is megjelent. Erre az időre tehetjük a d-moll tokkáta és fúga keletkezését is. 1708-ban újra ellátogatott Weimarba, hogy kipróbálja az új, forradalmi újításokat tartalmazó orgonát. Itt hallotta őt először Ernő Vilmos, Szász-Weimar hercege, és olyan ajánlatot tett Bachnak (150 gulden illetve természetbeni juttatások), amit nem tudott visszautasítani. Jó kapcsolata azonban megmaradt a mühlhauseniekkel, egyrészt utódja Johann Friedrich Bach lett, másrészt még sok tanácsválasztási kantátát írt a város számára. Távozása 1708. június 25-ére tehető.

Szász-Weimar, másodszor

Itt kettő állása is volt: egyrészt Ernő Vilmosnak kellett dolgoznia, másrészt a társuralkodó, Vilmos unokaöccsének, Ernő Ágostnak. Sajnos ezzel Bach belekeveredett a mindennapi politikai életbe. Weimarban születtek első feleségétől származó gyermekei (félkövér betűkkel azok, akik megérték a felnőttkort):
- Catharina Dorothea (Weimar, 1708. december 29.–Lipcse, 1774. január 14.)
- Wilhelm Friedemann („Friedemann”) (Weimar, 1710. november 22.–Berlin, 1784. július 1.)
- Maria Sophia (1713. február 22.–1713 március 15.)
- Johann Christoph (1713. február 22.–születéskor meghal)
- Carl Philipp Emanuel („Carl”) (Weimar, 1714. március 8.–Hamburg, 1788. december 14.)
- Johann Gottfried Bernhard (Weimar, 1715. május 11.–Jéna, 1739. május 27.
- Leopold Augustus (Köthen, 1718. november 15.–1719. szeptember 25. szeptember 25 Weimarban főként az orgonával foglalkozott; itt írta legtöbb orgonaművét, többek között az Orgel-Büchlein kezdeteit, aminek eredeti tervei szerint 164 korálelőjátékot kellett volna tartalmaznia, de egy pár töredéket nem számítva ebből csak 44-et írt meg. Születtek itt világi művei is, pl. a híres BWV 208-as Vadászkantáta. 1714. március 2-án kinevezték koncertmesternek. Bár a hierarchiában még mindig a Kapellmeister és helyettese alatt állt, fizetése jócskán meghaladta az előbb említettekét (250 gulden, az egyéb juttatásokat nem számítva). Új rangjával új feladatok is jártak: minden hónapban legalább egy kantátát kellett írnia. Az első a Himmelskönig sei willkommen (BWV 182) volt. Ezt még körülbelül 20 darab követte, amelyek később a lipcsei „Kantátaévfolyam” tagjai lettek. Ez annak volt köszönhető, hogy 1713 decemberében Halléban járt próbajátékon. Az ottani állás (amit végül nem kapott meg) sokkal több mű megírását követelte a szerzőzől, ami, úgy vélte, ösztönzően hatott volna rá. Nem sokkal ezután került kapcsolatba Leopold anhalt-kötheni herceggel (nővére pont Ernst Augusttal házasodott össze 1716. augusztus 24-én) és udvarával. 1716. december 1-jén meghalt Johann Samuel Drese kötheni Kapellmeister. Sajnos az új Kapellmeister egy darabig fia, az eddigi helyettese volt. 1717. augusztus 5-én Bach végül aláírta az új munkájáról szóló kinevezést, de mivel nem kérte elbocsátását előző munkaadójától, az év november 6-a és december 2-a közötti időszakot börtönben töltötte. Bach Nekrológja 1717 őszére (tehát a weimari időszakra) datálja azt a ma már legendává vált történetet, amikor Drezdában kellett volna összemérnie orgonatudását Louis Marchanddal. A találkozó elmaradt, mert a kihívó (Marchand) megfutamodott.

Köthen

Bach 1717 decemberére lett Kapellmeister Köthenben. Szívesen élt itt, és minden bizonnyal nagyon jó kapcsolatok fűzték a vezető réteghez. Ő lett például az uralkodó testvére, August Ludwig és felesége, Eleonora Wilhelmine gyermekének keresztapja. A gyermek nem élt többet egy évnél. Nem sokkal kinevezése után – december 15-e és 18-a között – Lipcsében (későbbi lakhelyén) járt, ahol egy orgonavizsgát tehetett, sikerrel. 1720-as karlsbadi útja (a herceg gyakran járt gyógykúrákra, ilyenkor vitt magával különböző embereket az udvarából, így zenészeket is) alatt meghalt Bach felesége (június 7-én temették el). Nem sokkal később (1721. december 3-án) elvette Anna Magdalena Wilkent, a szász-weissenfelsi udvar trombitásának legfiatalabb lányát, aki foglalkozását tekintve (szoprán)énekes volt. énekes Tőle született további tizenhárom gyermeke, bár nagy részük nem sokkal születésük után el is hunyt.
- Christiana Sophia Henrietta (1723 tavasza – 1726. június 29.)
- Gottfried Heinrich (Lipcse, 1724. február 27.–Naumburg, 1763. február 12.)
- Christian Gottlieb (Lipcse, 1725. április 14.–1728. szeptember 2.)
- Elisabeth Juliana Friedrica („Lieschen”) (Lipcse, 1726. április 5.–Lipcse, 1781. augusztus 24.)
- Ernestus Andreas (Lipcse, 1727. október 30.–1727. november 1.)
- Regina Johanna (Lipcse, 1728. október 10.–1733. április 25.)
- Christiana Benedicta (Lipcse, 1730. január 1.–1730. január 4.)
- Christiana Dorothea (Lipcse, 1731. március 18.–1732. augusztus 31.)
- Johann Christoph Friedrich („Friedrich”) (Lipcse, 1732. június 23.–Bückeburg, 1795. január 26.)
- Johann Augustus Abraham (Lipcse, 1733. november 5.–1733. november 6.)
- Johann Christian („Christel”) (Lipcse, 1735. szeptember 7.–London, 1782. január 1.)
- Johanna Carolina (Lipcse, 1737. október 30.–Lipcse, 1781. augusztus 18.)
- Regina Susanna (Lipcse, 1742. február 22.–Lipcse, 1809. december 14.) Bach számára Köthen volt a kánaán: volt jó orgonája, jó zenekara, és végül, de nem utolsósorban zenére fogékony közönsége. Évekkel később, Lipcsében barátjának (Georg Erdmann-nak) írt levelében is Köthen érdemeit méltatja. Ami kötheni munkásságát illeti: itt kezdte el írni fiának, Friedemannak a Clavierbüchleint (1720), ill. feleségének a Clavierbüchlein für Anna Magdalena Bachint (1722), amiből később a Francia szvitek keletkeztek. Ezenkívül sok alkalmi kantátát írt. Leghíresebb kötheni műve a Brandenburgi Versenyek, melyet 1721-ben írt, és Keresztély Lajos brandenburgi őrgrófnak ajánlott fel. 1720-ban megüresedett a hamburgi Szent Jakab-templom kántori posztja, amit Bach megpályázott, de felvétele igen nagy anyagi vonzattal járt volna, amit nem tudott álni. 1722. június 5-én Lipcsében meghalt Johann Kuchnau, a tamás templom kántora. Június 14-én már próbajátékot tartottak, Johann Friedrich Fasch (Kapellmeister az anhalt-zerbsti udvarban) Christian Rolle (zenei igazgató Magdeburgban) és a hamburgi Georg Philipp Telemann részvételével. Telemann nyert, de ő nem vállalta el, mert hamburgi állása nagyobb fizetéssel járt. Ezért új választást írtak ki, Georg Friedrich Kauffmann (Merseburg), Johann Christoph Graupner (Kapellmeister Darmstadtban; visszalépett), Balthasar Schott (a lipcsei Újtemplom orgonistája) és Bach részvételével. A próbajáték 1723. február 7-én volt, bemutatkozó darabja a Jesu nahm zu sich die Zwölfe (BWV 22) kantáta volt.

Lipcse

február 7 Életének utolsó munkahelye a lipcsei Tamás-kántorság volt, melyet 23 éven keresztül töltött be. Ő volt felelős a lipcsei templomok zenei életének megszervezésért: minden vasárnap új kantátát kellett bemutatnia, vagy régebbit átdolgoznia (3 ilyen kantáta-Jahrgang keletkezett, a kották nagy része mára elveszett), melyhez az iskola diákjaiból verbuválódott zenekart és kórust vehette igénybe. Ezenkívül latint és éneket is kellett volna oktatnia, de az esetek nagy részében az órát a helyettesítésére (Bach által) megbízott prefektus tartotta. Ezen ok miatt a kapcsolat a feletteseivel itt sem volt felhőtlen. 1723 karácsonyára írta a Magnificat első kötetét, 1724 nagypéntekére az addigi legnagyobb művét, a János-passiót, az év karácsonyára egy Sanctust. 1725-ben kezdett el Picanderrel, más néven Christian Friedrich Henricivel együtt dolgozni (Picander messzeföldön híres librettista volt). Legnagyobb közös művük az 1727-ben bemutatott Máté-passió. 1729-ben Bach átveszi az 1701-ben Telemann által alapított Collegium Musicumot. Ez az együttes egy diákokból összeállított, de világi zenélésre szakosodott zenekar volt. Bach a zenekarral általában kortárs olasz és német zenét adott elő, de gyakran használta saját világi kantátáinak (pl. Parasztkantáta, Kávékantáta, stb., amelyek közül nem egynek igen humoros szövege van), ill. frissen szerzett csembalóversenyeinek bemutatására. Visszatérve az egyházi repertoárra: Bach az 1730-as években elkezdi régebbi műveit átdolgozni, vagy átalakítani más művekké (lásd: paródia), kiragadott példa az 1736-os Karácsonyi oratórium, ill. az 1733-as h-moll mise, ami ekkeor még csak a Kyriét és a Gloriát foglalta magában. Mérhetetlen munkabírása meghozta a gyümölcsét: 1736-ban a drezdai udvar kinevezte Hofkompositeurnek.

Kései évei

1736 Az 1740-es évekre Bach visszahúzódott az Újtemplom komponistai, ill. a Collegium Musicum karnagyi státuszába. 1747 májusában meghívást kapott II. Frigyes porosz királytól (akinek az udvarában dolgozott Bach Carl Phillip Emanuel nevű fia is). Itt igen sok új és jó orgonával dolgozhatott, ill. az akkor még újdonságnak számaító fortepianoval (a mai zongora) is. A történet szerint a király egy rövid zenei szösszenetet adott Bachnak, aki ebből helyben fúgát dolgozott ki. Állítólag ebből készült a Musikalisches Opfer, melynek tartalma egy háromszólamú, ill. egy hatszólamú fúga, tíz kánon és egy triószonáta, melyekben közös, hogy mindegyik ugyanarra a témára építkezik. Egy későbbi kontrapunktikus munkaciklusának az eredménye A fúga művészete, melyet már 1742-ben megírt ugyan, de még 1749-ig dolgozott rajta. Ez a mű egyszerű, ellen-, tükör- és többtémás fúgák, ill. kánonok gyűjteménye. Kései művei közé tartozik még a h-moll mise, ami tulajdonképpen sok régebbi művének feldolgozása, paródiája és egybefoglalása. 1749 végére látása egyre romlott, főként öregkori cukorbetegsége miatt. 1750 márciusában többször megoperálták (orvosa John Taylor, aki – a sors fintora – később Georg Friedrich Händel szemét is operálta). Sajnos állapotán a műtét már nem segített. Július 20-án szélütést kapott, melybe július 28-án belehalt. Három nappal később a Szt. János-templom melletti temetőben temették el. Sírkő vagy más jel nem őrizte meg sírjának pontos helyét, ezt már a 19. század közepén is csak a Tamás-iskola kórusnövendékeinek szájhagyománya vélte ismerni. Ez alapján 1894-ben exhumáltak egy sírt, amit a Szt.János-templomban temettek újra. Innen Bach feltételezett földi maradványait 1950-ben vitték át a Tamás-templomba.

Jelentősége

július 28 Bach minden idők egyik legtermékenyebb zeneszerzője. Életében, ill. a halálát követő kb. 70 évben kevéssé ismerték (pl. a Máté-passió következő előadására 1829. március 29-én került sor, Felix Mendelsohn-Bartholdy vezényletével), ellentétben pl. Georg Friedrich Händellel vagy Georg Philipp Telemann-nal. Bach inkább virtuóz csembaló- és orgonajátékáról, ill. improvizációs képességeiről volt híres (lásd: Musikalisches Opfer). Bach ezenfelül mestere volt különböző zeneszerzési technikáknak, pl. a kontrapunktikus szerkesztésnek, a polifóniának ill. a harmóniáknak. Szinte minden műfajban alkotott, az egyedüli kivétel az opera. Világi kantátáit (melyeket Dramma per musicanak hívott) viszont bátran nevezhetjük miniatűr singspieleknek. Bach egyházi műveiből árad a mély protestáns-lutheránus vallásosság. 250 kantátájából mintegy 200 egyházi kantáta. Kantátáiban és passióiban a népszerű korálokat (egyházi népénekeket) dolgozta fel. Sajnos műveinek kb. a fele részben fiai hanyagsága folytán, részben a történelem viharaiban elveszett. Valószínűleg öt passiót írt, ebből mindöszesen kettőt, a Máté-, ill. János-passiót ismerjük (az elveszettek valószínűleg a Márk- és Lukács-passió lehettek, az ötödik pedig a Máté passió második kiadása). Voltak elméleti munkái is, ilyen pl. a Wohltemperiertes Klavier. Ő használta először a hüvelykujját billentyűsjáték közben. Bach soha nem pihent meg; tudását mindig fejlesztette. Ezért ért el olyan eredményeket, melyeket mások nem. Egy mellszobra található a Walhallában is.

Főbb művei

Walhallában
- Máté-passió
- János-passió
- h-moll mise
- Karácsonyi oratórium
- Musikalisches Opfer
- A fúga művészete
- Brandenburgi versenyek
- Wohltemperiertes Klavier
- Goldberg-variációk
- Magnificat
- Húsvéti oratórium
- Egyházi kantáták
- Világi kantáták
- Egyéb kantáták
- Orgonaművek

Lásd még


- Bach művei (BWV - Bach Werke Verzeichnis)
- Bach (egyértelműsítő lap)
- Bachwürfel

Ajánlott irodalom


- Christoph Wolff: Johann Sebastian Bach - a tudós zeneszerző (Park kiadó, 2004)

Külső hivatkozások


- [http://www.fidelio.hu/hirek.asp?id=7650 Bach születésének 230. évfordulójára írt cikk a fidelio.hu-n]
- [http://www.jsbach.org Bach hivatalos honlap]
- [http://www.bach-leipzig.de/ Lipcsei Bach archívum]
- [http://www.bachsociety.hu/ Magyar Bach Társaság]
- [http://www.mutopiaproject.org/cgibin/make-table.cgi?preview=1&searchingfor=&Composer=BachJS Ingyenes Bach kották a Mutopia Project oldaláról] Bach, Johann Sebastian Bach, Johann Sebastian ja:ヨハン・ゼバスティアン・バッハ ko:요한 제바스티안 바흐 ms:Johann Sebastian Bach simple:Johann Sebastian Bach th:โยฮันน์ เซบาสเทียน บาค

1685

Események

Születések


- február 23. - Georg Friedrich Händel német származású angol zeneszerző
- március 21. - Johann Sebastian Bach, német zeneszerző

Halálozások


- december 12. - John Pell angol matematikus, a számelméletben a Pell-egyenlet névadója ko:1685년 simple:1685

1750

Események

Születések


- március 30. - John Stafford Smith, zeneszerző
- augusztus 18. - Antonio Salieri, zeneszerző (meghalt 1825)
- július 28. - Fabre d'Églantine, francia vígjátékíró, költő és politikus

Halálozások


- július 28. - Johann Sebastian Bach, német zeneszerző ko:1750년 simple:1750

Július 28

Névnapok: Szabolcs, Ada, Adelina, Adelinda, Adina, Adna, Alina, Bars, Barsz, Botond, Győző, Ince, Nauzika, Szeréna, Szerénke, Viktor

Események


- 1493 - nagy tűzvész Moszkvában
- 1808 - Musztafa Bayrakdar trónra segíti II. Mahmudot
- 1914 - az Osztrák-Magyar Monarchia hadüzenete Szerbiának: kirobban az I. világháború
- 1984 - megkezdődtek a XXIII. nyári olimpiai játékok Los Angelesben

Születések


- 1750 - Fabre d'Églantine, francia vígjátékíró, költő és politikus
- 1874 - Alice Duer Miller amerikai költő
- 1885 - Sándor Erzsi operaénekes
- 1904 - Pavel Alekszejevics Cserenkov Nobel-díjas orosz fizikus
- 1909 - Malcolm Lowry angol író

Halálozások


- 1540 - Thomas Cromwell, VIII. Henrik minisztere (uralkodója kivégezteti)
- 1741 - Antonio Vivaldi, olasz zeneszerző
- 1750 - Johann Sebastian Bach, német zeneszerző
- 1794 - Maximilien Robespierre francia forradalmár
- 1808 - III. Szelim, az Oszmán Birodalom 29. szultánja
- 1818 - Gaspard Monge francia hadmérnök és matematikus, tengerészeti minisztere, az ábrázoló geometria kidolgozója.
- 2004 - Francis Crick Nobel-díjas angol biokémikus, a DNS-kettősspirál-modelljének társfelfedezője

Nemzeti ünnepek, világnapok


- Peru 1821-ben ezen a napon kiáltotta ki Spanyolországtól való függetlenségét. Peru nemzeti ünnepe ja:7月28日 ko:7월 28일 ms:28 Julai simple:July 28 th:28 กรกฎาคม

Barokk

A barokk a reneszánsz után következő főbb művészeti korstílus, amely kb. 1600-tól kb. 1750-ig tartott, és melyre bonyolult minták, gazdag díszítés, monumentalitás jellemző. Közvetlenül a manierizmusból fejlődött ki. A barokk késői ága a copf, ill. rokokó stílus. A barokkot követő korstílus a klasszicizmus. A barokk szó az olasz barocco szóból ered, ami nyakatekert okoskodást jelent. Ez a barokkra jellemző túldíszítettségre és formai bravúrosságra utal.

A barokkról

A barokk kor a humanizmus és a felvilágosodás közötti éra, az ellenreformáció és az abszolutisztikus királyságok kialakításának ideje. A kor világképe igen hasonlít a középkoréra; a középpontban az Isten és a szentek állnak, az ember csak a világ elenyésző része. Az evilági létezés csak álom; az élet a túlvilágon kezdődik (ezt hangsúlyozza pl. Calderón: Az élet álom, ill. Lope de Vega: Kertész kutyája c. műve). Gyakoriak még a történelmi példák (pl. Zrínyi: Szigeti veszedelem). Egészen a 19. századig nem ismerték el külön irányzatnak. A „rehabilitációt” Heinrich Wölfflin vitte végbe, amikor is barokk műveket (elsősorban képzőművészeti alkotásokat) tanulmányozot. A következő következtetéseket vonta le:
- Míg a reneszánsz alkotások „nyitottak”, addig a barokk kor alkotásai „zártak”
- Az alakzatok egymáshoz képesti elrendezése is más: amíg reneszánsznál egymás mellé rendelés és szimmetria, addig a barokknál alá-fölé rendelés figyelhető meg
- A reneszánsz egy nézőpontot alkalmazott, a barokk többet (nézőpontváltás)
- A reneszánsz alkotások felületi alkotások, a barokkban a mélység-magasság figyelhető meg
- A reneszánsz művek statikusak, ellentétben a barokk mozgalmasságával. Ezen eltérésekre hivatkozva mondta ki Wölfllin, hogy a barokk igenis autonóm korstílus.

Az ellenreformáció korstílusa

A barokk eszmei háttere egyértelműen a sok támadást és kritikát átélt katolikus egyház által indított ellenreformáció/katolikus megújulás volt. Az egyház fő célja a reneszánsz alatt, a reformáció következtében elvesztett hívek visszaszerzése illetve hívei hitükben való megerősítése volt, melyet többféle eszközzel próbált meg elérni: néha már-már mértéktelennek tűnő túlzásokkal a művészetben (a barokk templomok pompája és bonyolult díszítése, monumentális zenei és irodalmi művek, valamint festmények), illetve az egyházi fegyelem megszilárdításával, a teológiai képzés felfejlesztésével és támogatásával. Mivel az egyházi zűrzavart gyakran a világi hatalmak is kihasználták, sok esetben politikai vagy pénzügyi ráhatással sikerült visszaszerezni a magas rangú híveket. Teológiai és hatalmi szempontból jelentős volt a Loyolai Szent Ignác alapította jezsuita rend. A hatalmas műveltségű, szigorú szabályzatnak engedelmeskedő tagjai (pl. Richelieu, Mazarin, Pázmány Péter) fontos állami és egyházi tisztségeket láttak el, ezzel is erősítve a római katolikus egyház hatalmát és befolyását. A jezsuiták emellett a gyarmatokon is óriási munkát végeztek misszionáriusokként - nem utolsósorban nekik köszönhető, hogy Latin-Amerikában ma is uralkodó vallás a római katolikus.

A barokk stílusjegyei

Bár szintúgy Itáliából indult, a barokk a reneszánsznak szinte pont az ellenkezője volt, hiszen míg a reneszánszra a kiegyensúlyozott, emberléptékű harmónia volt a jellemző, addig a barokk igyekezett ettől eltávolodni. Főbb stílusjegyei:
- mozgalmasság, dinamizmus
- monumentalizmus
- heroizmus
- patetizmus
- conceto (meglepetés), az illúzió valóságként való beállítása

Az építészetben

conceto A barokk építészet legfőbb alkotásai egyértelműen a templomok: ezek a monumentális építmények rendkívüli díszítettségükkel, aranyozásaikkal, márványdíszeikkel az egyszerű hívőket voltak hivatottak elkápráztatni és ráébreszteni a római katolikus Anyaszentegyház hatalmára és nagyságára. A barokk építészet egyik alapmotívuma a csigavonal volt, amely elsőként a Vignola által tervezett Il Gesu templomban (Róma) vált uralkodóvá. Az addigi geometrikus formák helyett bonyolultabb, hajlított alakzatok jönnek létre, mind az alaprajzok, mind a homlokzatok, mind az épületbelsők kialakításánál, így is transzcendenssé, mozgalmassá téve az építményeket. A barokk építészek gyakran éltek az illúziókeltés módszereivel: díszítményeikkel, festményeikkel sokszor megnövelték a teret. Ilyen megoldás például a templomok homlokzatának volutája, mely a tornyot köti össze hullámvonalban a főhajó teljes szélességével, hogy úgy tűnjön, mögötte is tart az épület. A világi épületek (paloták) esetében gyakran találkozhatunk mennyezetre festett kupolabelsővel, noha toronnyal nem; ugyanilyen szerepet töltenek be a különböző kastélyok tükörtermei, melyek bizonytalanná teszik az embert.

A szobrászatban

Róma A reneszánsz racionalizmusával, békés kiegyensúlyozottságával, emberléptékűségével szemben a barokk idején szélsőséges, patetikus, nem egyszer földöntúli emberi érzelmek hangsúlyos ábrázolása válik jellemzővé. A barokk szobrok mozgalmasak, diszharmónikusak, gyakran kihasználják a fény-árnyék hatások nyújtotta illúziókeltési lehetőségeket. Mind az építészetben, mind a szobrászatban kiemelkedő alkotó volt a nápolyi születésű Giovanni Lorenzo Bernini. Mecénása, Maffeo Barberini bíboros később VIII. Urbán néven elnyerte a pápai tiarát, és pártfogoltja az újjáépülő Vatikánban kapott munkát. Bernini talán leghíresebb épületegyüttese a római Szent Péter-bazilika kolonnádja (itt is megjelenik az illúziókeltés szándéka: a kettős oszlopsor bizonyos pontokról szemlélve egyesnek tűnik), de szintén ő tervezte Szent Péter trónusát és a főoltár feletti baldachint. Legismertebb szobra a Szent Teréz extázisa címet viseli, ám azt kevesen tudják, hogy ez egy szoborcsoport része. Az istenélményt már-már testi kéjként ábrázoló szobrot egy titkos ablakból érkező fény világítja meg, és teszi még csodálatosabbá.

A festészetben

nápoly A barokk festészet az időben lejátszódó cselekményt, a történést akarta bemutatni, még akkor is, ha portrészerűen csak egyetlen alakot, tárgyat, tájat ábrázolt. A térben szabadon áramló, lendületes vonalvezetést kedvelte. Megmozgatta a formát s ennek érdekében előszeretettel aknázta ki a fény és az árnyék festői ellentétét. A korabeli festők a legjelentősebb megbízásokat főúri (nem egyszer királyi) megrendelőktől és a megújuló katolikus egyháztól kapták. Elvárás volt, hogy a festmény a képzeletet megragadó, látványos elemekkel fokozza a hatást, ami eléggé meghatározta a témát és az alkotó módszereit. A festők (a többi művészeti ág alkotóihoz hasonlóan) gyakran folyamodtak az illuzionisztikus megformálás eszközeihez. A festészet fő témái bibliai és mitológiai jelenetek, gazdagon díszített főúri portrék, csendéletek (újdonság a festészetben), táj- és zsánerképek. Jellemzői:
- gazdag, élénk színvilág
- fény-árnyék hatások maximális kifejező erejének felhasználása
- mozgásban való ábrázolás, dinamizmus
- perspektíva-játékok
- kidolgozott részletek (pl. ruhák redőzete, mellékalakok, háttér, fénysugarak)
- érzelmek eltúlzott, patetikus ábrázolása (fontosak az arckifejezések)
- pompa és színpadiasság, az alakok eltúlzott pózai
- alakok és alakcsoportok bonyolult összefonódása A barokk festészet elsősorban Itáliában (Caravaggio), Spanyolországban (Velázquez, El Greco, Murillo), a Németalföldön és Flandriában (Vermeer, Rubens, Rembrandt) ért el nagy jelentőséget, bár egész Európában éreztette hatását. A legismertebb barokk stílusú magyar festő Mányoki Ádám, II. Rákóczi Ferenc portréjának megalkotója.

A zenében

Fő szócikk: Barokk zene Barokk zene 1001-es számot viselő hegedű-szólószonátájának kézirata]] A zenei barokkot kb. 1608-tól, az első opera (szerzője: Claudio Monteverdi) megszületésétől 1750-ig, Johann Sebastian Bach haláláig számoljuk. Ez volt az a kor, ahol az ember teljes mértékben hitt a zene boldogító hatásában. Míg a reneszánszban a hangszeres zenét csak vokális művek, vagy táncok kíséretére használták, addig a barokkban már kialakult a hangszereket a középpontba állító zene. Megjelent a hangszerelés: a zeneszerző pontosan leírta, hogy melyik szólamot melyik hangszer játssza. Így alakult ki a zenekar (a barokkban nagyrészt ez a vonószenekarral volt megegyező), ahol egy szólamot többen játszanak, ill. itt szeparálódtak a magas- és mélyvonós hangszerek kezdetben 5, majd 4 szólamba (első és második hegedű, brácsa, gordonka, az 5. meg a második brácsa, vagy a tenorbrácsa volt). A barokk zene meghatározó része a folyamatos vagy másnéven generálbasszus, szakszóval Basso Continuo (röviden continuo). A continuo szólamban - a nevéből adódóan - mély hangfekvésű (mély hangfekvést is) tudó hangszerek - mint a csembaló, az orgona, a lant vagy a fagott - foglaltak helyet. Szintén a neve jelzi, hogy folyamatosan jelen volt, nagyon ritkák voltak az olyan pillanatok, amikor nem szerepelt. A késő barokkban a continuót próbálták kiiktatni a zenéből, és végül is ennek köszönhetően alakulhatott ki a következő stílus. Barokkra ezen kívül jellemző a teraszos vagy lépcsőzetes dinamika; vagyis nem fokozatos halkítás/hangosítás (crescendo/decrescendo) történik, hanem mindez pillanatok alatt megtörténik. Kedvelt volt még a szekvencia, ami az takarja, hogy egy rövid zenei motívum többször ismétlődik, egy hanggal feljebb vagy lejebb. A barokk kor elején Firenzében a művészetpártoló Camerata Társulata az énekes zenében új mozgalmat indított el, melynek lényege az volt, hogy a vokális darabok az érzelem ábrázolására törekedjenek, minél érthetőbb szöveggel. Evvel a szöveg- és érzelemcentrikus gondolattal az opera létrejöttét segtették. Mintának a görög drámák hangszerrel kísért részeit, a monódiát választották. Ebből alakult ki később a recitativo és a bel canto (szép éneklés) műfaja, és ezeknek a zárt áriákkal való találkozásából az oratórium, opera és kantáta. Ez a jelenség más területekre is hatott, így a hangszeres zenére is: ez idő tájban alakult ki a versenymű, vagyis a concerto. Itt a szólóhangszer felelget (koncertál), versenyez a zenekarral. Ez az alapja a concerto grossonak is; itt egy hangszercsoport versenyez a zenekarral. A barokk a vonós hangszerekre írt művek virágkora. Ekkorra fejlődtek ki a vonós hangszerek, amelyek kisebb-nagyobb változtatásokat leszámítva teljesen megegyeznek a mai változatokkal. A fafúvós zene is jelen van, de kisebb mértékben (főleg oboára, blockflötére (a fuvola elődje), fagottra és trombitára írtak darabokat).

Az irodalomban

A barokk irodalom a katolikus megújulás jegyében született, noha nagy műveket alkottak egyes protestáns szerzők is. Az irányzat uralkodó műfaja a korban non plus ultrának tekintett eposz. Tasso Megszabadított Jeruzsálem című, keresztes hadjáratok idején játszódó műve monumentális alkotás, az egész kereszténység hőskölteménye. Szintén vallásos témában alkotta meg két, víziókkal telt eposzát (Az elveszett Paradicsom, A megtalált Paradicsom) a protestáns John Milton, Oliver Cromwell titkára. Ezekben az alkotásokban tetőzik a barokk heroizmus, a kozmikus mitológia, a végletekig fokozott vallásosság. Az eposzok hősei többnyire Krisztus bajnokai (athleta Christi). A barokk dráma is jelentős volt, elsősorban a „katolikus királyok" (például a fanatikus hívő II. Fülöp) Spanyolországában, ahol a barokk építészet és szobrászat is hatalmas jelentőségre tett szert. Lope de Vega vagy Calderón patetikus, mozgalmas műveiben mindig a katolikus lovagi erények és a becsület győz. A regény továbbra is virágzó műfaj maradt: egyfelől a követhetetlenül bonyolult cselekményű, fantasztikus közegben játszódó lovagregények (pl. az Amadís-regény), másfelől a talpraesett, alvilági csavargók történeteit feldolgozó pikareszkek voltak kelendőek. Ezek a történetek még mindig egymástól független, általában variálható elhelyezkedésű epizódokból állnak, ám a főszereplő személye már összefogja az egyes kalandokat. A lovagregények és pikareszkek - már a korban is jelentkező - hátránya az volt, hogy egy idő után nem lehetett tovább fokozni az izgalmakat, az alkotók nem tudtak az előző művektől sokban eltérni, így unalmassá, népszerűtlenné válhattak. Ennek tanúbizonysága a világirodalom egyik legjelentősebb alkotása, a lovagregényparódia Don Quijote, Miguel de Cervantes műve. Nem csak a barokkos illúziókeltés, vagy a kíméletlen kritikai szemlélet miatt fontos mű a kétrészes regény, hanem azért is, mert a hős jelleme változik, fejlődik, ami a lovagregények esetében nem figyelhető meg. A barokk költészet nem képviselt nagy jelentőséget. Nyelvezete patetikus, fennkölt, hasonlóan a versekben foglalt érzelmekhez. Legfőbb képviselője a spanyol Góngora, de a nagy dráma- és eposzköltők is alkottak lírai műveket. Érdekes szegmense a barokk irodalomnak a Magyarországon is jellemző hitvitázó témájú műalkotások sorozata. Ezek révén tovább terjedt és fejlődött a nemzeti nyelvhasználat, sőt a népszerű hitvitázók gyakran emeltek népi fordulatokat beszédeikbe, hogy elnyerjék a hallgatóság tetszését.

A barokk neves művészei az egyes művészeti ágakban

Építészet


- Giovanni Lorenzo Bernini
- Mattheus Daniel Pöppelmann
- Mayerhoffer András
- Johann Bernhard Fischer von Erlach

Szobrászat


- Giovanni Lorenzo Bernini
- Egid Quirin Asam
- Cosmas Damian Asam

Festészet


- Michelangelo Caravaggio
- Guido Reni
- Diego Velázquez
- El Greco
- Bartolomé Estéban Murillo
- Rembrandt Harmenszoon van Rijn
- Peter Paul Rubens
- Anton van Dyck
- Jan Vermeer van Delft
- Frans Hals
- Mányoki Ádám

Zene

(Lásd Barokk zeneszerzők listája)

Irodalom


- Pedro Calderón de la Barca
- Miguel de Cervantes Saavedra
- Luis de Góngora y Argote
- Lope de Vega
- Luís Vaz de Camões
- John Milton
- Francisco de Quevedo
- Torquato Tasso
- Gyöngyösi István
- Pázmány Péter
- Zrínyi Miklós

Külső hivatkozások


- [http://www.sulinet.hu/eletmod/hogyantovabb/tovabbtanulas/elokeszito/muveszettortenet/7het/index7.html A barokk művészet Magyarországon] sulinet.hu
- http://enciklopedia.fazekas.hu/irodalom/Barokk-vilag.htm
- http://www.barokk.hu
- http://www.freeweb.hu/verslista/muveszetek/3stilus/6barok.htm
- [http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/010/pc001075.html#6 Pallas nagy lexikona a barokkról] Kategória:Művészeti stílusok ja:バロック ko:바로크

Johann Ambrosius Bach

Johann Ambrosius Bach (Erfurt, 1645. február 24. - Eisenach, 1695. február 20.), német zenész, Christoph Bach fia, Johann Sebastian Bach apja. Zenei tanulmányait Arnstadtban kezdi kilenc évesen, apja halála után még egy évig ott marad, majd, ezután saját útját kezdi járni. 1667-ben átveszi az erfurti tanács zenei vezetőjének szerepét nagybácsikájától. A Kaufsmannkirchében vette el Elisabeth Lämmerhirtet, ami azt jelentette, hogy ugyanabból a családból vett el magának nőt, mint Johann Bach. A Junkersand 3 alatt éltek. 1671-ben udvari- és városi muzsikus lesz Eisenachban, ahol később Johann Sebastian született. Azt, hogy J. A. Bach írt e zenét, vagy sem, ezt nem tudni. Bach, Johann Ambrosius

Gergely-naptár

A Gergely-naptár a julián naptár kis módosításával készült, a nápolyi Anloysius Lilius doktor javaslatára, amit XIII. Gergely pápa fogadtatott el 1582. február 24-én (mely dokumentumon azonban az 1581-es évszám szerepelt, mivel a pápa rendelete előtt az év márciusban kezdődött). A Gergely-naptár 1582. október 4-én csütörtökön lépett életbe oly módon, hogy az azt követő nap október 15., péntek lett, a kettő közötti napok abban az évben kimaradtak. A Julianus-naptár szerinti átlagos év hossza 365,25 nap, míg a tropikus év körülbelül 365,2422 nap hosszú. Ennek eredményeképp minden ezer évben a naptár 8 nappal többet tartalmazott, és így késett a csillagászati időhöz képest. A Gergely-naptár ezt a közelítést javította úgy, hogy 400 évenként kihagy 3 Julianus-szökőnapot, így 365,2425 átlagos szoláris napos átlagévet eredményezve, aminek a hibája nagyjából 3000 évenként 1 nap az átlagos tropikus évhez képest, de ennek kevesebb mint fele a hiba akkor, ha a tavaszi napéjegyenlőségi tropikus évhez képest vizsgáljuk, melynek hossza 365,2424 nap. 3000 év távlatában várható, hogy a Föld pályájának változásai, illetve a forgás kiszámíthatatlansága miatt nem lehetséges ennél pontosabban kiszámítani, hogy mikor kell további Julián-szökőnapokat átugrani. A jelenlegi számítások szerint 4782-ben várható legközelebb, hogy egy napot ki kell hagyni a Gergely-naptár és a csillagászati év különbsége miatt (a cikket lásd lent). Az átlagos év 365,2425 napos = 8765,82 órás = 525 949,2 perces = 31 556 952 másodperces. A közönséges év 365 napos = 8760 órás = 525 600 perces = 31 536 000 másodperces. A szökőév 366 napos = 8784 órás = 527 040 perces = 31 622 400 másodperces. (De néhány év tartalmazhat szökőmásodperceket.) A Gergely-naptár 400 éves ciklusában 146 097 nap van és emiatt pontosan 20 871 hét. Tehát például 1605 heteinek napjai ugyanazokra a napokra esnek, mint 2005-éi.

Külső hivatkozások


- [http://index.hu/tech/ihirek/?main:2004.03.01&168153 Törölni kell egy napot 4782-ben] Kategória:Naptárak als:Gregorianischer Kalender ja:グレゴリオ暦 ko:그레고리력 ms:Kalendar Gregory simple:Gregorian calendar th:ปฏิทินเกรกอเรียน

Johann Christoph Bach I

Johann Christoph Bach (Arnstadt, 1642. december 8. - Eisenach, 1703. március 31), német zeneszerző, Heinrich Bach fia. 1633-tól orgonista az arnstadti Kastélytemplomban. 1655-től az eisenachi Györgytemplomban orgonál, mellette csembalózik az udvari zenekarban. Ránk maradt művei: orgonakorálok, korálok, előadási darabok csembalóra, kantáták, motetták, "Es erhub sich ein großer Streit" c. oratórium. Ő volt generációja legnagyob zeneszerzője a Bach családon belül. Bach, Johann Christoph

1694

Események

Születések

Halálozások


- május 17. - Johann Michael Bach, német zeneszerző ko:1694년

1695

Események

Születések


- április 14. - Pietro Guarneri olasz hangszerkészítő
- szeptember 10. - Johann Lorenz Bach, német zeneszerző

Halálozások


- február 6. - II. Ahmed, az Oszmán Birodalom 22. szultánja
- február 20. - Johann Ambrosius Bach, német zenész, Johann Sebastian Bach apja
- április 13. - Jean de La Fontaine francia író ko:1695년 simple:1695

Johann Pachelbel

Johann Pachelbel, (Nürnberg, 1653. szeptember 1. – Nürnberg, 1706. március 3.) német zeneszerző, orgonista Pachelbel a német barokk zene korának, a 17. század második felének egyik legjelentősebb orgonistája, zeneszerzője, akit Johann Sebastian Bach egyik legfontosabb előfutárának tekintenek.

Élete

Nürnbergben, azon a helyen született, ami akkor Európa egyik kulturális központjának számított. Apja borkereskedő volt, 14 gyereke született. Pachelbel apja a St. Lorenz középiskolába íratta be, de hamar megmutatkozott zenei tehetsége, ezért apja zenei tanulmányokra két magántanárhoz, Heinrich Schwemmerhez és az orgonista Georg Caspar Weckerhez küldte. Nürnbergi iskolájában a többi iskolához képest magasabb képzést kaptak, ennek eredményeképpen Pachelbel már 15 éves korában, 1669-ben az altdorfi egyetem hallgatója lett. Tanulmányai mellett, mely nem zenei képzés volt, orgonistája volt a Pfarrkirche-nek is. Iskolai tanulását apja nem tudta továbbfinanszírozni, ezért az altdorfi egyetemet abba kellett hagynia, Regensburgba, a gimnáziumba került, ahol szokásos képzést kapott. Mivel tanulmányi eredménye kitűnő volt, így engedélyezték számára, hogy a tanulmányai mellett speciális zenei tanulmányokat folytathasson a gimnáziumon kívül Kaspar Prentz-el. Ő ismertette meg vele az olasz zenét, többek között Frescobaldi és Carissimi zenéjét is. Amikor Prentz 1672-ben elhagyta Regensburgot, hamarosan, 1673-ban Pachelbel is elutazott Regensburgból, Bécsbe ment. Itt belemerült az olasz és dél-német katolikus zenei munkák tanulmányozásába. Bécsben segédorgonista lett a Stephanskirche-ben Johann Kapar von Kerll mellett, aki szintén 1673-ban érkezett Bécsbe. Kerll-től számos technikai ismeretet szerzett meg. 1677-ben visszatért a protestáns Németországba, és a thüringiai Eisenachban telepedett le. Két jelentős esemény is történt vele ebben az időszakban: kinevezték a királyi palota orgonistájának Daniel Eberlin alatt, aki nemcsak kiváló orgonista, hanem az egyik legnevesebb zeneszerző is volt, és találkozott a Bach-családdal. A Bach-családdal később is szoros volt a kapcsolata, barátja volt Johann Ambrosius Bach. 1680-ban Johann Ambrosius Bach felkérésére keresztapja lett lányának, Johanna-nak. 1686-ban, hat évvel később szintén Johann Ambrosius Bach felkérésére tanította az idősebb Bach gyereket, Johann Christophot, valamint ez alatt az időszak alatt szintén tanította Johann Ambrosius Bach többi gyermekét is, köztük a fiatal Johann Sebastian Bach is. Amikor 1683-ban és 1684-ben a Bach-családban sokan meghaltak (Johann Christoph Bach, Johann Ambrosius Bach felesége Elisabetha, Johann Ambrosius Bach), akkor Johann Sebastian Bach először kuzinjánál, majd bátyjánál, Johann Christophnál lakott, akit ekkor Pachelbel oktatta Ohrdruf-ban. Itt Johann Christoph megtiltotta testvérének, Johann Sebastian Bachnak, hogy Pachelbel eredeti kéziratait olvassa, ezért a fiatal Bach hat hónapon keresztül minden este ellopta bátyjától a kéziratokat, és holdfénynél másolta le magának. Így Pachelbel zenéje indirekt, de direkt módon hatott Johann Sebastian Bach zenéjére is. 1678-ban Prince Sachsen-Eisenach meghalt, Pachelbelnek ezért máshol kellett munka után néznie. Egy évvel később Erfurtban sikerült állást találnia, a protestáns Predigerkirche-ben orgonista lett. 12 évig maradt ebben a pozícióban, ez alatt az időszak alatt kétszer nősült meg. Megjelentek korálvariációi 1683-ban Musicalische Sterbens-Gedancken címmel, valamint a Musicalische Ergötzung-ot 1691-ben. 1690. augusztusában dél-németországi, Stuttgartban telepedett le, ahol udvari orgonista lett, Württembergi Magdalena Sibylla hercegnő udvarában. Stuttgarti tartózkodása rövid idejű volt, 1692-ben a francia invázió elől Thüringiába ment, Gotha városkába, ahol városi orgonista volt. 1695-ben szülővárosában, Nürnbergben meghalt mentora, Georg Caspar Wecker, így a Sebalduskirche orgonista pozíciója is megüresedett. Felkérték, hogy a megüresedett pozíciót fogadja el, 1695 júliusában elfogadta és Nürnbergben telepedett le, haláláig a Sebalduskirche orginistája volt. 1699-ben itt adták ki nyomtatásban Hexachordum Apollinis című áriavariációját. Pachelbel minden városban, ahol megfordult, tanítással is foglalkozott, de a saját gyerekeit is tanította. Egyik fia, William Hieronymus örökölte apja pozícióját a Sebalduskirche-ben, mikor apja meghalt. Két másik fia, Carl Theodor és Johann Michael Amerikába emigrált 1730 körül. Pachelbel korának egyik legnagyobb orgonistája volt. Zeneszerzőként is elsősorban a billentyűs hangszerekre írt zenéket. A zenei témákba olasz zenei elemeket is beépített. Kéziratban fennmaradt 95 Magnificat-fúgája, 60 orgonára írt korálja, 16 toccátája, 26 nem-liturgikus fúgája, 17 zongora-szvitje, és sok egyéb kisebb szerzeménye, kamarazenék, áriák, Leghíresebb műve a Kánon D dúrban. Pachelbel, Johann Pachelbel, Johann ja:ヨハン・パッヘルベル

Zeneszerző

Zeneszerző: alkotóművész, aki zenét alkot. A könnyűzenében a kifejezés általában a szövegírót jelöli, hiszen a mai zenében a dallam és a ritmus alkalmazkodik a szöveghez. A zene lejegyzését több módon is véghezviheti:
- Papírra vetheti művét kézzel/számítógéppel (ilyenkor a „végterméket” kottának nevezzük)
- Használhat demotape-t, ill. készíthet felvételt. Az első módszer minden tekintetben előnyösebb, mert ilyenkor mások is le tudják játszani. Ha az illető lejegyzi az alkotásait, akkor zeneszerző, ha csak improvizál, akkor csak egy zenész vagy énekes. Ez a megállapítás csak a komolyzenére vonatkozik, hiszen pl. a jazz-t eleinte nem jegyezték le, viszont az improvizációhoz komoly tudásra volt szükség. A zeneszerzést lehet tanulni is, bár tehetség nélkül sok értelme nincsen. Ennek ellenére igen sok az autodidakta zeneszerző, és általában ők a híresebbek.

Zeneszerzők listája

Az összes zeneszerző ABC sorrendben

Komolyzene

Középkor


- Bingeni Hildegard (1098 - 1179)
- Arezzoi Guido (995 k. - 1050 k.)
- Leoninus (1180 k.)
- Perotinus (1200 k.)
- François Andrieu (14. század)
- Johannes Ciconia (1335 k. - 1411)
- Francesco Landini (1325 - 1397)
- Guillaume de Machaut (1300 - 1377)
- Philippe de Vitry (1291 - 1361)
- Martinus Fabri (14. század)
- Matteo da Perugia (1380 k. - 1410 k.)

Reneszánsz


- Martin Agricola (1466 - 1506)
- Filippo Azzaiolo (16. század)
- Jacoues Barbireau (1408 - 1491)
- Gilles Binchois (1400 k. - 1460)
- Antoine Brumel (1475 k. - 1520 k.)
- Antoine Busnois († 1492)
- William Byrd (1543 - 1623)
- Thomas Campion (1567 - 1620)
- John Cooper (1570 k. - 1626)
- Josquin Des Prez (1440 k. - 1521)
- John Dowland (1563 - 1626)
- Guillaume Dufay (1400 k. - 1474)
- Costanzo Festa (1495 k. - 1545)
- Andrea Gabrieli (1510 k. - 1586)
- Giovanni Gabrieli (1557 - 1612)
- Carlo Gesualdo (1561 k. - 1613)
- Orlando Gibbons (1583 - 1625)
- Claude Goudimel (1510 k. - 1572)
- Nicolas Gombert (1490 k. - 1560 k.)
- Tobias Hume (1569 k. - 1645)
- Heinrich Isaac (1450 k. - 1517)
- Orlandus Lassus (1532 k. - 1594)
- Vicente Lusitano (16. század)
- Luzzasco Luzzaschi (1545 k. - 1607)
- Luca Marenzio (1554 - 1599)
- Claudio Monteverdi (1567 - 1643)
- Thomas Morley (1557 - 1603)
- Hans Newsidler (1508-1509 - 1563)
- Clemens Non Papa (1512 k. - 1555/6)
- Jacob Obrecht (1450 k. - 1505)
- Johannes Ockeghem (1410 k. - 1497)
- Giovanni Pierluigi da Palestrina (1525 k. - 1594)
- Michael Praetorius (1571/1572 - 1621)
- Cipriano de Rore (1516 - 1565)
- Vincenzo Ruffo (1510 k. - 1587)
- Thomas Tallis (1505 k. - 1585)
- John Taverner (1490 k. - 1545)
- Thomas Tomkins (1573 - 1656)
- Philippe Verdelot (1475 k. - 1550 k.)
- Tomas Luis de Victoria (1548 - 1611)
- Thomas Weelkes (1570/80 - 1623
- John Wilby (1574 - 1638)
- Adrian Willaert (1480 k. - 1562)
- Oswald von Wolkenstein (1377 - 1445)
- Giuseppe Zarlino (1517 - 1590)

Barokk


- Lásd: Barokk zeneszerzők listája
- Klasszika
- Romantika

20. század


- Michael Abels (born 1962)
- Muhal Richard Abrams (born 1930)
- John Coolidge Adams (born 1947)
- John Luther Adams (born 1953)
- Richard Addinsell (1904 - 1977)
- Ahn Eak-tae (1906 - 1965)
- Franco Alfano (1975 - 1954)
- Hugo Alfvén (1872 - 1960)
- Maryanne Amacher (born 1943)
- Charles Amirkhanian (born 1945)
- Beth Anderson (born 1950)
- Louis Andriessen (born 1939)
- Jurriaan Andriessen (1925 - 1996)
- George Antheil (1900 - 1959)
- Denis ApIvor (1916 - 2004)
- Malcolm Arnold (born 1921)
- Robert Ashley (born 1930)
- Kurt Atterberg (1887 - 1974)
- Georges Auric (1899 - 1983)
- Larry Austin (born 1930)
- Milton Babbitt (born 1916)
- Leonardo Balada (born 1933)
- Granville Bantock (1968 - 1946)
- Samuel Barber (1910 - 1981)
- Clarence Barlow (born ca. 1945)
- Jean Barraqué (1928 - 1973)
- Bartók Béla (1881 - 1945)
- Arnold Bax (1883 - 1953)
- Amy Beach (1867 - 1944)
- David Bedford (born 1937)
- David Behrman (born 1937)
- Derek Bell (1935 - 2002)
- Barbara Benary (born 1946)
- Juraj Benes (1940 - 2004)
- George Benjamin (born 1960)
- Richard Rodney Bennett (born 1936)
- Alban Berg (1885 - 1935)
- Arthur Berger (1912 - 2003)
- Wilhelm Peterson Berger (1867 - 1942)
- Luciano Berio (1925 - 2003)
- Lennox Berkeley (1903 - 1989)
- Bart Berman (born 1938)
- Leonard Bernstein (1918 - 1990)
- Danilo Bestagno
- Gilbert Biberian (born 1944)
- Ronald Binge (1910 - 1969)
- Harrison Birtwistle (born 1934)
- Marcel Bitsch (born 1921)
- Easley Blackwood (born 1933)
- Arthur Bliss (1891 - 1975)
- Marc Blitzstein (1905 - 1964)
- Ernest Bloch (1880 - 1959)
- William Bolcom (born 1938)
- Lili Boulanger (1893 - 1918)
- Nadia Boulanger (1887 - 1979)
- Pierre Boulez (born 1925)
- Paul Bowles (1910 - 1999)
- Eugène Bozza (1905 - 1991)
- Joly Braga Santos (1924 - 1988)
- Glenn Branca (born 1948)
- Henry Brant (born 1913)
- Anthony Braxton (born 1945)
- Havergal Brian (1876 - 1972)
- Frank Bridge (1879 - 1941)
- Benjamin Britten (1913 - 1976)
- Max Brod (1884 - 1968)
- Earle Brown (1926 - 2002)
- Elisabetta Brusa (born 1954)
- Gavin Bryars (born 1943)
- Willy Burkhard (1900 - 1955)
- Diana Burrell (born 1948)
- Alan Bush (1900 - 1995)
- Ferruccio Busoni (1866 - 1924)
- Sylvano Bussotti (born 1931)
- George Butterworth (1885 - 1916)
- John Cage (1912 - 1992)
- Joseph Canteloube (1879 - 1957)
- André Caplet (1878 - 1925)
- Cornelius Cardew (1936 - 1981)
- Wendy Carlos (born 1939)
- John Alden Carpenter (1876 - 1951)
- Elliott Carter (born 1908)
- Tristram Cary (born 1925)
- Alfredo Casella (1883 - 1847)
- Mario Castelnuovo-Tedesco (1895 - 1968)
- Cécile Chaminade (1857 - 1944)
- John Barnes Chance (1932 - 1972)
- Gustave Charpentier (1860 - 1956)
- Rhys Chatham (born 1952)
- Carlos Chávez (1899 - 1978)
- Mary Ellen Childs (born 1957)
- Unsuk Chin (born 1961)
- Heinz Chur (born 1948)
- Francesco Cilea (1966 - 1950)
- Mikalojus Konstantinas Ciurlionis (1875 - 1911)
- Rebecca Clarke (1886 - 1979)
- Eric Coates (1886 - 1957)
- Gloria Coates (born 1938)
- Samuel Coleridge-Taylor (1875 - 1912)
- Cecil Coles (1888 - 1918)
- Nicolas Collins (born 1954)
- Justin Connolly (born 1933)
- Edgar Cook (1880 - 1953)
- Aaron Copland (1900 - 1990)
- John Corigliano (born 1938)
- Henry Cowell (1897 - 1965)
- Ruth Crawford-Seeger (1901 - 1953)
- Paul Creston (1906 - 1985)
- George Crumb (born 1929)
- Alvin Curran (born 1938)
- Luigi Dallapiccola (1904 - 1975)
- Richard Danielpour (born 1956)
- Ivor Darreg (1917 - 1994)
- Darvas Gábor (1911 - 1985)
- Shaun Davey (born about 1950)
- Johann Nepomuk David (1895 - 1977)
- Mario Davidovsky (born 1934)
- Peter Maxwell Davies (born 1934)
- Walford Davies (1869 - 1944)
- Carl Davis (born 1936)
- Claude Debussy (1862 - 1918)
- Richard deCosta (born 1971)
- Frederick Delius (1862 - 1934)
- Edison Denisov (1929 - 1996)
- David Diamond (born 1915)
- Paul Dirmeikis (born 1954)
- Stephen Dodgson (born 1924)
- Dohnányi Ernő (1877 - 1960)
- Daniel Dorff (born 1956)
- Felix Draeseke (1835 - 1913)
- Arnold Dreyblatt (born 1953)
- Madeleine Dring (1923 - 1977)
- John W Duarte (1919 - 2004)
- William Duckworth (born 1943)
- Paul Dukas (1865 - 1935)
- Tan Dun (born 1957)
- Marcel Dupré (1886 - 1971)
- Joël-François Durand (born 1954)
- Durkó Zsolt (1934-1997)
- Maurice Duruflé (1902 - 1986)
- Pascal Dusapin (born 1955)
- Henri Dutilleux (born 1916)
- Roland Dyens (born 1955)
- Ross Edwards (born 1943)
- Henry Eichheim (1870 - 1942)
- Gottfried von Einem (1918 - 1996)
- Ludovico Einaudi (born 1955)
- Hanns Eisler (1898 - 1962)
- Edward Elgar (1857 - 1934)
- JAK Ellis
- George Enescu (1881 - 1955)
- Robert Erickson (1917 - 1997)
- Ulvi Cemal Erkin (1906 - 1972)
- Alvin Etler (1913 - 1973)
- Pierre Even (born 1946)
- Manuel De Falla (1876 - 1946)
- Gabriel Fauré (1845 - 1924)
- Morton Feldman (1926 - 1987)
- Eric Fenby (1906 - 1997)
- Brian Ferneyhough (born 1943)
- Luc Ferrari (born 1929)
- Gerald Finzi (1901 - 1956)
- Ertuğrul Oğuz Fırat (born 1922)
- David First (born 1953)
- Graham Fitkin (born 1963)
- Antony le Fleming
- Carlisle Floyd (born 1926)
- Henry Flynt (born 1940)
- Lukas Foss (born 1922)
- Jean Françaix (1912 - 1997)
- Benjamin Frankel (1906 - 1973)
- Peter Racine Fricker (1920 - 1990)
- Johannes Fritsch (born 1941)
- Julius Fučík (1872 - 1916)
- Ellen Fullman (born 1957)
- Kenneth Gaburo (1926 - 1993)
- Kyle Gann (born 1955)
- Peter Garland (born 1952)
- Roberto Gerhardt (1896 - 1970)
- George Gershwin (1898 - 1937)
- Vittorio Giannini (1903 - 1966)
- Cecil Armstrong Gibbs (1889 - 1960)
- Jon Gibson (born 1940)
- Paul Gilson (1865 - 1942)
- Alberto Ginastera (1916 - 1983)
- Umberto Giordano (1867 - 1948)
- Ruth Gipps (1921 - 1999)
- Janice Giteck (born 1946)
- Philip Glass (born 1937)
- Leopold Godowsky (1870 - 1938)
- Heiner Goebbels (born 1952)
- Alexander Goehr (born 1932)
- Walter Goehr (1903 - 1960)
- Rubin Goldmark (1872 - 1936)
- Berthold Goldschmidt (1903 - 1996)
- Evgeny Golubev (1910 - 1988)
- Henryk Górecki (born 1933)
- Annie Gosfield (born 1960)
- Morton Gould (1913 - 1996)
- Percy Grainger (1882 - 1961)
- Enrique Granados (1867 - 1916)
- Charles Tomlinson Griffes (1884 - 1920)
- Gérard Grisey (1946 - 1998)
- Eivind Groven (1901 - 1977)
- Camargo Guarnieri (1907 - 1993)
- Sofia Gubaidulina (born 1931)
- Henry Gwiazda (born 1952)
- Jeremy Haladyna
- Howard Hanson (1896 - 1981)
- Lou Harrison (1917 - 2003)
- Karl Amadeus Hartmann (1905 - 1963)
- Josef Matthias Hauer (1883 - 1959)
- Jake Heggie
- Pierre Henry
- Hans Werner Henze (born 1926)
- Bernard Herrmann (1911 - 1975)
- Willy Hess
- Lejaren Hiller (1924 - 1994)
- Paul Hindemith (1895 - 1963)
- Leslie Hogan
- Vagn Holmboe (1909 - 1996)
- Gustav Holst (1874 - 1934)
- Arthur Honegger (1892 - 1955)
- Antony Hopkins (born 1921)
- Sarah Hopkins (born 1958)
- Mark-David Hosale
- Eleanor Hovda
- Alan Hovhaness (1911 - 2000)
- Dobri Hristov (1875 - 1941)
- Hans Ulrich Humpert
- Jerry Hunt (1943 - 1993)
- Philippe Hurel (born 1955)
- Jacques Ibert (1890 - 1962)
- John Ireland (1883 - 1962)
- Charles Ives (1874 - 1954)
- Gordon Jacob (1895 - 1984)
- Leoš Janáček (1854 - 1928)
- Leroy Jenkins (born 1932)
- Tom Johnson (born 1939)
- Ben Johnston (born 1926)
- André Jolivet (1905 - 1974)
- Dmitri Kabalevsky (1904 - 1987)
- Mauricio Kagel (born 1931)
- Giya Kancheli (born 1935)
- Shigeru Kan-no (born 1959)
- Nikolai Kapustin (born 1937)
- Nicolas Kaviani (born 1977)
- Aaron Jay Kernis (born 1960)
- Aram Khachaturian (1903 - 1978)
- Tikhon Khrennikov (born 1913)
- Gideon Klein (1919 - 1945)
- Phil Kline
- Oliver Knussen (born 1952)
- Kodály Zoltán (1882 - 1967)
- Charles Koechlin (1867 - 1950)
- Joonas Kokkonen (1921 - 1996)
- William Kraft (born 1923)
- Ernst Krenek (1900 - 1991)
- Andreas Kunstein (born 1967)
- Ladislav Kupkovic (born 1936)
- Kurtág György (born 1926)
- Joan LaBarbara (born 1947)
- Juan Sebastian Lach (born 1970)
- Helmut Lachenmann (born 1935)
- Constant Lambert (1905 - 1951)
- Eastwood Lane (1879 - 1951)
- David Lang (born 1957)
- Paul Lansky (born 1944)
- Lars-Erik Larsson (1908 - 1986)
- Morten Lauridsen (born 1943)
- Elodie Lauten
- Mary Jane Leach (born 1949)
- Anne Lebaron (born 1953)
- Jón Leifs (1899 - 1968)
- Wadada Leo Smith (born 1941)
- Philippe Leroux (born 1959)
- Ligeti György (born 1923)
- Douglas Lilburn (1915 - 2001)
- Annea Lockwood (born 1939)
- Alvin Lucier (born 1931)
- Witold Lutoslawski (1913 - 1994)
- Elisabeth Lutyens (1906 - 1983)
- François-Bernard Mâche (born 1935)
- James Macmillan (born 1959)
- Elizabeth Maconchy (1907 - 1994)
- Bruno Maderna (1920 - 1973)
- David Mahler (born 1944)
- Gustav Mahler (1860 - 1911)
- Gian Francesco Malipiero (1882 - 1973)
- Philippe Manoury (born 1952)
- Bunita Marcus (born 1952)
- Ingram Marshall (born 1942)
- Frank Martin (1890 - 1974)
- Bohuslav Martinu (1890 - 1959)
- Steve Martland (born 1959)
- Pietro Mascagni (1863 - 1945)
- David Maslanka (born 1943)
- Colin Matthews (born 1946)
- David Matthews (born 1943)
- Nicholas Maw (born 1935)
- Peter Maxwell Davies (born 1934)
- Colin McPhee (1900 - 1964)
- Peter Mennin (1923 - 1983)
- Gian-Carlo Menotti (born 1911)
- Olivier Messiaen (1908 - 1992)
- Francisco Mignone (1897 - 1986)
- Darius Milhaud (1892 - 1974)
- Roscoe Mitchell (born 1940)
- Luca Miti (born 1957)
- Ernest John Moeran (1894 - 1950)
- Federico Mompou (1893 - 1987)
- Meredith Monk (born 1942)
- Douglas Stuart Moore (1893 - 1969)
- Gordon Mumma (born 1935)
- Tristan Murail (born 1947)
- Nikolai Myaskovsky (1851 - 1950)
- Conlon Nancarrow (1912 - 1997)
- Vaclav Nelhybel (1919 - 1996)
- Carl Nielsen (1865 - 1931)
- Arne Nordheim (born 1931)
- Luigi Nono (1924 - 1990)
- Michael Nyman (born 1944)
- Sergio Roberto de Oliveira
- Pauline Oliveros (born 1932)
- Daphne Oram
- Carl Orff (1895 - 1982)
- Sean Ó Riada (1931 - 1971)
- Willson Osborne (1906 - 1979)
- Paul Panhuysen
- Andrzej Panufnik (1914 - 1991)
- Roxanna Panufnik
- Carlos Paredes
- Charles Hubert Parry (1848 - 1918)
- Arvo Pärt (born 1935)
- Harry Partch (1901 - 1974)
- Krzysztof Penderecki (born 1933)
- Scott Perry
- Allan Pettersson (1911 - 1980)
- Astor Piazzolla (1921 - 1992)
- Walter Piston (1894 - 1976)
- Larry Polansky (born 1954)
- Francis Poulenc (1899 - 1963)
- Simon Proctor
- Sergei Prokofiev (1891-1953)
- Sergei Rachmaninoff (1873 - 1943)
- Eliane Radigue (born 1932)
- Priaulx Rainier (1903 - 1986)
- Einojuhani Rautavaara (born 1928)
- Maurice Ravel (1875 - 1937)
- Alan Rawsthorne (1905 - 1971)
- Alfred Reed (born 1921)
- Steve Reich (born 1936)
- Ottorino Respighi (1879 - 1936)
- Silvestre Revueltas (1899 - 1940)
- Roger Reynolds (born 1934)
- Wolfgang Rihm (born 1952)
- Terry Riley (born 1935)
- George Rochberg (born 1918)
- Dirk Rodney (1936-1968?)
- Joaquin Rodrigo (1901 - 1999)
- Ernesto Rodrigues (born 1959)
- Ned Rorem (born 1923)
- David Rosenboom (born 1947)
- Nino Rota (1911 - 1979)
- Mikel Rouse (born 1957)
- Albert Roussel (1869 - 1937)
- Edmund Rubbra (1901 - 1986)
- Dane Rudhyar (1895 - 1985)
- Carl Ruggles (1876 - 1971)
- John Rutter (born 1945)
- Frederic Rzewski (born 1938)
- Tolibjon Sadikov (1907 - 1957)
- Oskar Sala
- Aulis Sallinen (born 1935)
- Vadim Salmanov (1912 - 1978)
- Erik Satie (1866 - 1925)
- Ahmet Adnan Saygun (1907 - 1991)
- Giacinto Scelsi (1905 - 1988)
- Franz Schmidt (1874 - 1939)
- Florent Schmitt (1870 - 1958)
- Alfred Schnittke (1934 - 1998)
- Arnold Schoenberg (1874 - 1951)
- Franz Schreker (1878 - 1934)
- Gunther Schuller (born 1925)
- William Schuman (1910- 1992)
- Wolfgang von Schweinitz (born 1953)
- Alekszander Nyikolajevics Szkrjabin (1872 - 1915)
- Peter Sculthorpe (born 1929)
- Roger Sessions (1896 - 1985)
- Harold Shapero (born 1929)
- Dmitri Shostakovich (1906 - 1975)
- Jean Sibelius (1865 - 1957)
- Rober