:: wikimiki.org ::

Vatikán

Vatikán

Vatikán (vagy Vatikánváros) a legkisebb független állam a világon terület és lakosság szempontjából is. Róma (Olaszország) városa veszi körül. Vatikán vallási, tehát a Római Katolikus Egyház központja, és önálló, világi állam is egyben. A Vatikán és az egész Római Katolikus Egyház fölött a pápa, mint abszolút tekintély uralkodik.

Történelem

Az Olasz nemzeti egység megteremtése után 1860-ra a pápa a római székhelyű Latrium kivételével minden itáliai területét és birtokát elvesztette.

Politika

Földrajz

Gazdaság

A tőkés világ második legnagyobb valuta és aranytartalékaival rendelkezik, az egyik leggazdagabb állam (több mint 12 milliárd dollár). Érdekeltségei vannak különböző, nagyrészt olaszországi bankokban, illetve földtulajdonokban. Jövedelmeit egyéb forrásokból is kiegészíti: egyházi adók, adományok, kegyszerárusítás, bélyegkibocsátás, idegenforgalom stb. Saját vasútállomása, rádióadója és önálló újságja van. hivatalos pénzneme: 1 Vatikáni Líra = 100 Centesimo, közforgalomban az Euro a használatos

Népesség

Kultúra

Nemzetközi szerződései

- 1929 Lateráni egyezmény a Szentszék és Olaszország között (Benito Mussolini)
- 1933 Konkordátum a Szentszék és a Német Birodalom között (Adolf Hitler)
- 1997 Vatikáni szerződés Magyar Köztársaság és Apostoli Szentszék között (Horn Gyula)

Kapcsolódó szócikkek

- A leleplezett Vatikán- tényfeltáró könyv

Külső hivatkozások

- [http://www.vatican.va A Vatikán honlapja]
- [http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=3&id=5335 A Vatikán és a nácizmus] Kategória:Kereszténység
-

Állam

Az állam

Az állam egy olyan összetett rendszer, melyre jellemző:
- a területiség: a territorialitás elve
- a néptől elkülönült közhatalom, amely írott vagy íratlan törvények keretei között módjával alkalmazhat erőszakot
- az elkülönült intézményrendszer: a társadalomban létező, de annak egészétől elkülönülő rendfenntartó és védekező funkciót gyakorló intézményesített szervezet, mely a közös területeket foglalja össze
- a külső szuverenitás (önállóság, határok stb.)
- a belső szuverenitás (az állam a legfőbb hatalom) Az államnak két formája létezik: a. monarchia [gr.: 'mono-' + 'arkhos']: egyszerű, abszolutisztikus, diktatórikus, alkotmányos stb. b. köztársaság [lat.: 'res publica'; gr.: 'dēmos-' + 'kratia'] Kategória:Politika Kategória:Társadalom

Olaszország

Olaszország (Olasz Köztársaság): független állam Dél-Európában, amely a csizma alakú Appennini-félszigetből és két nagy földközi-tengeri szigetből: Szardíniából és Szicíliából áll. Északon Franciaországgal, Svájccal, Ausztriával és Szlovéniával határos. Olaszország területén enklávéként fekszik a Vatikán és San Marino.

Története

Lásd még: Olaszország története
Politika
Lásd még: Olaszország politikája
Régiók
Lásd még: Olaszország régiói Olaszország 20 régióra vagy tartományra (regione) oszlik, melyek közül a
- -gal jelöltek autonómiát élveznek:
- Abruzzo
- Basilicata
- Calabria
- Campania
- Emilia-Romagna
- Friuli-Venezia Giulia
-
- Lazio
- Liguria
- Lombardia
- Marche
- Molise
- Piemont (Piemonte)
- Puglia
- Szardínia (Sardegna)
-
- Szicília
-
- Toszkána (Toscana)
- Trentino-Dél Tirol (Trentino-Alto Adige/Südtirol)
-
- Umbria
- Valle d'Aosta
-
- Veneto Valle d'Aosta kivételével a többi régió megyékre (provincia) oszlik. :Lásd még: Olaszország megyéi
Földrajz
Fekvése: Olaszország a Földközi-tenger középső medencéjébe nyúló, csizma alakú félszigeten, az Appenini-félszigeten és a hozzá tartozó két nagy (Szicília, Szardínia) és sok kis szigeten terül el. A Földközi-tenger különböző beltengerei és peremtengerei veszik körül: az Adriai-tenger, a Tirrén-tenger, a Jón-tenger és a Ligur-tenger. Az ország északi határvonalát az Alpok vonulatai adják. Szigetei földrajzi csoportosítás szerint:
- 1 Szicília (olaszul Sicilia)
- 2 Szardínia (olaszul Sardegna)
- 3 Arcipelago Toscano
- 4 a Tirrén-tenger szigetei
- 5 az Adriai-tenger szigetei
- 6 a Ligur-tenger szigetei
- 7 a Jón-tenger szigetei
- 8 tavi szigetek
- 9 lagúnák szigetei: Murano, Burano, Torcello, Grado Természeti tájai:
- Alpok: Olaszországban az Alpok két nagyobb részre osztható:
- a Nyugati-Alpok láncai a francia határnál kezdődnek. Ennek legmagasabb csúcsai az olasz-francia és az olasz-svájci határ szélén sorakoznak, mint a Monte Bianco (francia Mont Blanc, 4807 m), a Cervino (svájci Matterhorn, 4478 m) és a Monte Rosa (4633 m). A hegyláncok között hágók biztosítják évszázadok óta a közlekedés lehetőségét.
- a Keleti-Alpok legszebb vonulatai mészkő és dolomit alkotta hegyláncok. Mesés szépségű a Dolomitok vonulata, melynek legmagasabb pontja a Marmolada (3342 m). Az Alpok déli lábánál a jégkorszaki gleccserek végmorénái mögött gleccsertavak fekszenek, melyek vonzzák a turistákat is, mint a Garda-tó olasz Lago di Garda, a Lago Maggiore, a Comói-tó olasz Lago di Como, vagy a Luganói-tó. Luganói-tó
- Appeninek: A Nyugati-Alpok folytatásának tekinthető az Itálián kb. 1000 km hosszan végighúzódó Appenninek vonulata. A hegység a Pó folyó déli szegélyét kíséri, észak-déli itányban halad végig a félszigeten. Nyugatról és keletről dombságok kapcsolódnak hozzá. Az Appenninek a legfiatalabb gyűrthegység Európában, a földtörténeti harmadidőszak végén, a negyedidőszak elején keletkezett. Az óidei kristályos kőzetek csak színezőelemként jelennek meg a hegység fő tömegét adó jórészt harmadidőszaki üledékes kőzetek között (flis, mészkő, homokkő). Az Appeninek legmagasabb csúcsa az Abruzzókban magasodó Gran Sasso d'Italia (2914 m). Az Appenninek területén jelentős vulkanizmus zajlott a pleisztocén és holocén időszakában. A vulkánok egy része még ma is aktív: a Vezúv, az Etna és a Stromboli.
- Pó-alföld: A Pó-alföld harmad- és negyedidőszaki tengeri, tavi, folyóvízi feltöltéssel alakult ki. Délnyugati oldalán széles síkságok, medencék jöttek létre. Itália legtermékenyebb, gondosan megművelt területe, egyúttal az ország éléstára.
Gazdaság

- Ipara:
- Bányászata: Olaszország területe szegény ásványkincsekben. Kőolaj és földgáz a Pó-alföld déli részén található.
- Energiagazdasága: Szénhidrogén-tüzelésű hőerőművek és az Alpok folyóin épült vízerőművek biztosítják az ország villamosenergia-termelését.
- Feldolgozóiparának központjai:
- vaskohászat: Torino, Genova, Milánó, Nápoly, Bari, Taranto, Siracusa
- színesfémkohászat: Velence - Porto Marghera
- autógyártás: Milánó az Alfa Romeo és Torino a Fiat gyáráról nevezetes
- kőolajfinomítás: Genova, La Spezia, Nápoly, Brindisi, Augusta, Messina
- vegyipar: Milánó (Montedison, Pirelli)
- textilipar: Milánó, Torino, Varese, Bergamo, Cremona
- cipőipar
- Mezőgazdasága:
- A Pó-alföld a legjelentősebb mezőgazdasági terület: búza, kukorica, cukorrépa, rizs termesztése folyik. Emellett gyümölcsösök teszik változatossá az egyhangú tájat. Az állattenyésztés ágazatában kiemelkedő a tejelő szarvasmarha tenyésztése.
- A déli területeken jellemző a citrusfélék (narancs, citrom), a korai zöldségfélék, a szőlő és az olajfa termesztése, nevelése.
- A hegyvidékeken csak juh- és kecsketartásra van lehetőség. lásd még: Olasz vállalatok listája
Demográfia
Népessége:
- Legnépesebb városai (lakosság 2004.12.31-én): Róma - 2.553.873 fő, Milánó - 1.299.439 fő, Nápoly - 995.171 fő, Torino - 902.255 fő, Palermo - 675.277 fő, Genova - 605.084 fő, Bologna - 374.425 fő, Firenze - 368.059 fő, Bari - 328.458 fő, Catania - 305.773 fő
Sport
Labdarúgás A labdarúgás a fő nemzeti sport és az olaszok ismertek a labdarúgás iránti rajongásukról. Olaszország csapata háromszor nyert világbajnokságot: 1934-ben, 1938-ban és 1982-ben. Autóverseny
Itália és Olaszország művészete

Hagyományok, ünnepek
als:Italien fiu-vro:Itaalia ja:イタリア ko:이탈리아 ms:Itali simple:Italy th:ประเทศอิตาลี zh-min-nan:Italia

Római Katolikus Egyház

---- Ez a szócikk a római pápa fennhatóságát és primátusát elfogadó, 22 részegyházból álló katolikus egyházról szól. A katolicizmus jelentését lásd a katolikus címszó alatt. A Rómával egyesült keleti egyházak az unitus egyházak címszó alatt találhatóak. ---- A római katolikus egyház a kereszténység legnagyobb létszámú felekezete. 22 azonos szertartású részegyházat foglal magába, ezek közül legtöbb tagja a latin rítusú, illetve az unitus egyházaknak van. Az ókatolikus és az ortodox egyházakkal együtt a római katolikus (Magyarországon megszokott rövidítéssel r. kat.) egyház osztozik mind a hét szentségben, azaz a három fokozatú püspöki, papi és diakónusi tisztség szentségében is. Megkülönböztető jegye a pápai primátus. A katolikus egyháznak világszerte mintegy 1,25 milliárd híve van. Központja a Róma belvárosától közigazgatásilag elválasztott Vatikánállamban található. Vatikán A világ legnagyobb méretű temploma a római katolikus Szent Péter Bazilika, mely épületként az egyház egyik jelképévé vált az utóbbi időkben.

Felépítése

Minden megkeresztelt tagja az egyháznak, egyformán örök életre hivatva, csak a szerepek és a „kegyelmi ajándékok” (azaz karizmák) különbözőek. A katolikus egyházban megkülönböztetik a (szolgáló) papságot és a világi (azaz laikus) híveket. Ezt a felosztást Jézustól származtatják, aki kiválasztotta és felruházta a tizenkét apostolt különleges hatalommal: 1.) hogy egyháza tagjait vezessék; 2.) hogy nevében törvénykezzenek. 3.) Pétert a többiek fölé emelve megvetette a pápai szolgálat (lat. servus servorum Dei = Isten szolgáinak szolgája) alapját. Katolikus felfogás szerint a mai püspökök az apostolok jog szerinti utódai, az apostolokra ruházott joghatósági és szentségi hatalom birtokosai. A katolikus egyház élén a pápa áll, mint Krisztus misztikus testének legfőbb tanítója és kormányzója. Az egyes egyházközségek (azaz plébániák) élén a püspök által felszentelt papok állnak, akik bemutatják a szentmise-áldozatot, lelkipásztori teendőket végeznek és kiszolgáltatják a szentségeket. (Lásd még a szerzeteseket)

Isten népe

A II. Vatikáni zsinat Lumen gentium című konstitúciójában a katolikusok számára megfogalmazott, mind más keresztény felekezetek, mind világi, filozófus körök számára erősen vitatott értelmezés szerint: „a római katolikus egyház Isten népeként nem más, mint a hit titka, s a hívő emberek történelemben vándorló közössége, alapfeladata pedig az igehirdetés, az istentisztelet és a diakónia”.

Hittételei

A II. Vatikáni zsinat egyházképének lényegi konklúziója, a communio. E kulcsfogalom jelentésrétegei nyolc pontban foglalhatóak össze:
- A zsinati szóhasználatban (ami korántsem szisztematikusan rögzített, mivel a communio, communitas, societas kifejezések váltakoznak) a kommunió elsősorban a Szentháromsággal való közösséget, egyesülést jelöli. Az Atya isteni életében részesít Krisztus által, akihez a Szentlélek hasonít bennünket.
- A kommunió participációt (koinonía) jelent abban az értelemben, hogy részesedünk az üdvösség javaiban: azaz Isten igéjében, a megigazult életben és a szentségekben, különösen az Eucharisztiában.
- Az Eucharisztia vétele és a Szentlélek építik az egész Krisztus-testet, létrehozva az összes hívő közösségét, a communio fideliumot.
- A kommunió látható elve a helyi, eucharisztikus közösségben a püspök, akinek vezetésével történik az Eucharisztia ünneplése. A püspök ugyanakkor a részegyházat belekapcsolja az egyetemes Egyház közösségébe azon oknál fogva, hogy ő maga felszentelésével részévé válik a püspöki kollégiumnak. Így hivatalát csak a püspöki kollégium fejével, a pápával és a kollégium többi tagjával való hierarchikus kommunióban gyakorolhatja. A pap hasonló módon, csak püspökével és a presbitérium többi tagjával egységben, hierarchikus kommunióban (communio hierarchica) végezheti szolgálatát.
- Analóg értelemben az egyetemes és a részegyházak viszonyára is alkalmazható a kommunió fogalma. Az ecclesia universalis felfogható úgy, mint az ecclesiae particulares kommuniója.
- A communio sanctorum nemcsak a földön élő hívőket, hanem a mennyei Egyházzal való közösséget is magában foglalja.
- A katolikus Egyháznak a nem katolikus keresztényekkel, egyházakkal és egyházi közösségekkel való kapcsolatában a kommunió különbözô fokozatai valósulnak meg. Az ökumenikus párbeszéd végső célja a teljes és látható communio eucharistica.
- Az Egyház, amennyiben a Szentháromság Egy Istennel történő bensőséges egyesülésnek a szentsége, mely az üdvösség javaiból való közös részesedés által az Egyház tagjai között sajátos kommuniót hoz létre, a népek és minden ember ember egysége, kommuniója számára jel és eszköz.

Erkölcstana

Az ember szabadsága azt jelenti, hogy felelősen tud dönteni az élet kérdéseiben, mert van egy objektív erkölcsi norma, amelyhez az embernek magát mérheti. A szabadság nem lehet szabadosság, s nem lehet korlátlanság, mivel az egyes emberek szabadságát a másik ember hasonló szabadsága korlátozza. A keresztény ember szabadsága Isten ajándéka, amely lehetővé teszi, hogy felismerje és önként megtegye az ő akaratát, így eljutva az örök életre. A jó ismerete még senkit sem tesz jóvá. A megismert jó megvalósítására rá is kell nevelni az embereket - azaz tudatosan kell az ember lelkiismeretét Jézus tanítása szerint alakítani.

Ökumenizmusa

A történelmi keretek megváltozásával a középkorban a katolikus egyház világi, társadalmi, politikai és intézményes oldala került az érdeklődés középpontjába. Az egyház egyre többet foglalkozott önmagával; ennek nyomán alakult ki az a jogi szempontú, hierarchiaközpontú egyháztan, amely nemcsak kivívta, de évszázadokra örökül is hagyta számos keresztény közösség ellenszenvét. Az egyház önértelmezését az újkor kezdetén a katolikus-protestáns hitvita határozta meg, apologetikus éllel vetve fel a kérdést: melyik az igazi egyház. Ekkor került sor a Tridentinumra, másképpen Trentói vagy Trienti zsinatra. Erről Yves Congar kiemeli, hogy különösen érdekes módon nem foglalkozott egyháztani kérdésekkel. A Tridentinum utáni években fellépő Bellarmin Szent Róbert vitairataiban az egyház látható, hierarchikus és monarchikus vezetésre épülő valóság, s az Istennel való személyes, egyéni találkozás és a szigorúan „egyházias” hit egységet alkot. A bellarmini ekkléziológia tehát újfajta individualizmussal ötvözve kilépett a középkor rendszeréből. De ez már nem volt elegendő; az egy folyamat hírnökeként rövidesen megszülető descartes-i ismeretelmélet, a szubjektív bizonyosság sürgető igénnyel lépett fel, mintegy 300 évre szinte kizárólag a felekezetek és ideológiák közti merev vitára kényszerítve a katolikus Egyházat. Az egyháziasság és az antimodernizmus szinte ekvivalens fogalmakká lettek. A XIX. század klasszikusan a pápai tekintéllyel gyakorlatilag azonosított, Rómának elkötelezett centralista katolicizmus restaurációs időszaka lett, hitvédelemmel a középpontban. Az 1850 és 1950 között uralkodó ultramontán egyháztan doktrínája szerint az egyház societas perfecta (azaz tökéletes, független „befejezett” társaság) ez az önértelmezés valójában azt célozta, hogy az állammal szemben biztosítsa az egyház szabadságát és függetlenségét. Wiedenhofer professzor frappáns összefoglalásában a pápaság „a nyugati egyháztan és a racionalizmussal párosult, az újkorral szembeszegülő hitvédelem alapján, s az állam központosított szerveződési formájának mintájához való ragaszkodás következtében erre az egyházképre hivatkozva gyakorlatilag mereven elzárkózott az újkori kultúrától és társadalomtól, és az újkor előtti életformákat igyekezett felújítani; befelé pedig, a tekintély és a hierarchia újkorellenes hangsúlyozásával, az Egyházon belül szakadás következett be (a világiak elsősorban a klerikusok eszközei és alárendeltjei); a szervezeti felépítés tekintetében pedig az Egyháznak olyan ultramontanista és központosított uniformizálása kezdődött el a római egyházfegyelem és liturgia révén, hogy a katolikus Egyház kívülről nézve már nem is látszott másnak, mint egyetlen pápai egyházmegyének alárendelt püspöki körzetekkel... A közép- és újkor e jogászkodó egyháztana az 1870-es I. Vatikáni zsinaton egyházi jóváhagyást nyert a pápai hatalomról szóló Pastor aeternus című határozatban.” Ennek lényege: a római katolikus Egyház tökéletes módon birtokolja Krisztus létének minden gazdagságát, a depositum fidei teljességét és az üdvösség minden eszközét. E definíció értelmében belátható, hogy az autokefál keleti egyházak miért érezték joggal, hogy az I. Vatikáni zsinat határozatai pusztán történelmi események és erők eredői. Szerintük mindössze a világi hatalomból fakadó primátus-felfogás szankcionálódott. Tragikus tény, hogy az I. Vaticanum ügyrendje úgy alakult, hogy az figyelmét az Egyház testületének fejére irányította, s a fej szempontjából nézte a testet. De a megindult folyamat nem ált meg: az egyház értelmezésének teológiai megújítására a katolikus egyházon belül is egyre többen tettek kísérletet, mozgalmak alakultak, feszegetve a hierarchikus öntudat és a cselekvési jogkör szabta határokat. A II. világ-, majd a hidegháború okozta sokk a kereszténységben spontán ökumenikus törekvést váltott ki, és követelte a világhoz való új viszonyulást. Ekkor került sor a II. Vatikáni zsinatra, amelynek Lumen gentium című konstitúciójában az Egyház új belső értelmezést kapott: Isten népe-ként nem más, mint a hit titka, s a hívő emberek történelemben vándorló közössége, alapfeladata pedig az igehirdetés, az istentisztelet és a diakónia. A Decretum de oecumenismo határozat, amely a Szentlélek kegyelmének kiáradásaként, az eddig (katolikus részről mondhatni) elhanyagolt pneumatikus dimenzió erősítéseként említi az ökumenikus mozgalmat, hangsúlyozottan kiemeli, hogy csak egy Egyház van. Eszerint Jézus egyházalapítói szándékának hármas bizonyítása van: a tizenkettő kiválasztása, Péter személyének kiemelése és az eucharisztia ünneplésének elrendelése. Ezt az alapjában véve statikus megállapítást 1985-ben, Bolognában a Nemzetközi Teológiai Bizottság Jézus egész üdvözítői művében helyezi el, szélesebb perspektívában láttatva az egyház kialakulását. Az egyházak vagy az egyetlen egyház kérdésében a határozat más dokumentumokkal összhangban rendkívül következetes, amikor kijelenti, hogy az üdvösség eszközei hiánytalanul a katolikus (római jelző nélküli!) egyházban állnak fenn. Ez a megfogalmazás azért nem kizáró értelmű, mert részben feltételezi, hogy a megszentelés és az igazság sok eleme megtalálható (subsistit in) határain kívül is, vagyis azon többi, akár ortodox, akár protestáns egyházi közösségekben, amelyek még nincsenek teljes közösségben a katolikus egyházzal. Az 1995-ös Ut unum sint enciklika összhangban az Unitatis redintegratio-val, más egyházakban és egyházi közösségekben meglévő kiemelkedően értékes elemekről kijelenti, hogy ezek mind Krisztustól valók, hozzá vezetnek, és Krisztus egyetlen egyházához tartoznak. Annak pontosítására, hogy az egyházon kívül is megtalálható megszentelés és az igazság sok eleme miképpen kapcsolódik magához az egyetlen Egyházhoz, a Dominus Iesus nyilatkozat válaszolt 2000-ben. „Ellenkezik – jegyzi meg Leonardo Boff tanulmányában – a zsinati szöveg hiteles jelentésével azok értelmezése, akik a subsistit in formulából azt a tételt vezették le, hogy Krisztus egyetlen egyháza a nem katolikus egyházakban és egyházi közösségekben is létezhet. Ezzel szemben a zsinat azért választotta a subsistit szót, hogy rávilágítson: az igaz Egyháznak egyetlen léte (szubszisztenciája) van, míg látható határain kívül csupán az Egyház elemei léteznek, melyek (mivel magának az Egyháznak elemei) a katolikus Egyház felé irányulnak és vezetnek.” Ezek az elemek II. János Pál pápa szavai szerint az egység után kiáltanak, mert csak itt találhatják meg teljességüket. Ez az egység azonban, vagyis az Isten által akart egy egyház, nem egyszerűen a szétszórt értékek összegyűjtése révén valósul meg.

Érdekességek

- Köszöntés: a római katolikus egyházban „Laudetur Iesus Christus!” (Dicsértessék a Jézus Krisztus!) Válasz rá: „In aeternum, Amen.” (Mindörökké, ámen.) Nyugat-Európában ma már ritkán használják.
- Egyházi év felépítése a római katolikus egyházban: Advent - Karácsonyi idő - Évközi idő - Nagyböjt - Húsvét (lezárása: Pünkösd) - Évközi idő. Az egyházi év kezdete: advent első vasárnapján (ez általában december első vasárnapja).

Lásd még

- Bejegyzett egyházak Magyarországon
- Római katolikus egyháztörténet
- Magyar Katolikus Egyház
- Szerzetesrend
- Egyház

Források

Pro:
- Gál Ferenc: Az egyház kegyelmi rendje. Budapest, Budapesti Római Katolikus Hittudományi Akadémia, 1981.
- Bangha Béla: Világnézeti válaszok. Budapest, Pázmány Péter Irod. Társ. 1940.
- Rosdy Pál: A magyarországi római katolikus egyház szervezeti felépítéséről és levéltári intézményeiről. In: A levéltári forráskiadás. Szerk. Bán Péter. Budapest, 1983. Contra:
- Hans Küng: A katolikus egyház. Budapest, Európa, 2005. (ISBN 9630778343)

Külső hivatkozások

- [http://uj.katolikus.hu/ A Magyar Katolikus Egyház honlapja]
- [http://www.katolikus.hu/zsinat/ A II. Vatikáni Zsinat okmányai]
- [http://www.htk.ppke.hu/start413.html Alapvető hittan III.: Az Egyház]
- [http://www.drk.hu/SZIVARV/RL-BB.HTM Ravasz László: Egység vagy barátság]
- [http://www.cryingvoice.com/Christianity/Revesz_OskerTart_mag.html Révész Imre: Az őskeresztyénségtől az ellenreformációig]
- [http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/nk/37.htm E.G. White: A pápaság célkitűzései]
- [http://www.mozgovilag.hu/2003/02/03%20Majsai.html Majsai Tamás: A Soá és a magyarországi katolikus katekézis]
- [http://www.vigilia.hu/1999/3/9903mez.html Mezei Balázs: Európai magyar filozófia és a „katolikus elv”]
- [http://www.vigilia.hu/1999/8/9908tur.html Turgonyi Zoltán: A ráció védelmében]
- [http://www.szdsz.hu/index.phtml?op=hirek_reszletes&id=2094 Politizáló egyház (SZDSZ)]
- [http://www.rev.hu/html/hu/kiadvanyok/evkonyv99/balogh.html Balogh Margit: Elvetélt fordulatok az egyházpolitikában]
- [http://www.vigilia.hu/2002/11/puskas.html Puskás Attila: Communio-ekkléziológia] Kategória:Keresztény egyházak ja:カトリック教会 simple:Roman Catholicism

Adolf Hitler

Adolf Hitler (Braunau am Inn, Ausztria, 1889. április 20.– Berlin, 1945. április 30.): német politikus, az Német Nemzetiszocialista Munkáspárt (NSDAP) vezetője, német „Führer” és birodalmi kancellár. Eredeti nevén "Adolf Hisler". Politikusi pályáján rendkívüli szónoki képességei is segítették. A világtörténelem egyik legnagyobb jelentőségű és legnegatívabb megítélésű vezetői közé tartozik. Németországban az általa megalapított III. Birodalom (1933–1945) nemzetiszocialista diktatúrája alatt valamennyi ellenzéki pártot betiltotta, az ellenzék tagjait pedig üldözte. Kísérlete egy Nagy-Németország létrehozására, először Ausztria annekciójával (Anschluss), majd Csehszlovákia és Lengyelország lerohanásával a II. világháború kitörésének egyik fő oka volt Európában. Birodalmának csúcspontján hadigépezete ellenőrzése alatt tartotta a kontinens nagy részét. Kormánya hajtotta végre a Holokausztot, melynek során körülbelül 6 millió zsidó, szláv, cigány és más nemzetiségű vesztette életét. Szándéka egy ezer éven át tartó birodalom létrehozására kudarcot vallott, és a szovjet Vörös Hadsereg által körbevett földalatti bunkerében öngyilkos lett.

Élete

Gyermekkora

Adolf Hitler az Osztrák-Magyar Monarchia területén, 1889. április 20-án született a Linztől 90 km-re lévő felső-ausztriai Braunau am Inn kisvárosban, a német határtól nem messze. Alois Hisler (1837–1903) vámügyi tisztviselő és unokahúga, egyben harmadik felesége, Klara Pölzl negyedik gyermekeként látta meg a napvilágot. A házaspár hat gyermeke közül csak Adolf és Paula érték meg a felnőttkort. Apja, Alois Hitler házasságon kívüli gyermekként született és anyjának vezetéknevét (Schicklgruber) viselte egészen 40 éves koráig, 1876-ig, amikor is mostohaapja, Johann Georg Hiedler nevét vette fel. A névváltoztatáskor a Hiedler név betűzését minden valószínűség szerint egy hivatalnok változtatta „Hitler”-re. Adolf Hitlert később többször érte támadás emiatt – politikai ellenfelei azzal vádolták hogy valójában nem igazi Hitler, hanem Schicklgruber. A szövetséges propaganda is kihasználta a Adolf apjának névváltoztatását mikor a második világháború alatt Heil Schicklgruber feliratot tartalmazó szórólapokat dobtak a német városokra. Hitler nem volt biztos apai nagyapjának kilétét illetően, ám minden valószínűség szerint Johann Georg Hiedler vagy annak öccse, Johann Nepomuk Hiedler volt az. Alois Hitlernek foglalkozásából adódóan családjával együtt gyakran kellett elköltöznie először Braunauból Passauba, aztán Lambachba, majd Leondingba és Linzbe. A fiatal Adolf általános iskolai évei alatt még jó tanuló volt, ám hatodikos korában (1900/1901) első gimnáziumi évében megbukott és évet kellett ismételnie. Hitler ezt később apjával szembeni lázadásként magyarázta, aki mindenáron azt akarta, hogy fia kövesse őt a vámtisztviselői pályán, miközben Adolf valójában festő szeretett volna lenni. Miután Hitler apja 1903. január 3-án, 65 éves korában elhunyt, fiának iskolai teljesítménye nem javult és végül 16 évesen, érettségi nélkül hagyta ott az iskolát.

Fiatalkori évei Bécsben és Münchenben

1905-től az apja halála után kapott árvasági támogatás, valamint az anyjától és nagynénjétől kapott pénz viszonylag kényelmes megélhetést biztosított számára. A bécsi Művészeti Akadémia felvételi vizsgáján két alkalommal is megbukott (1907 és 1908) mely érzékenyen érintette, ám ezután sem kezdett újabb munka vagy más szakma keresésébe. Ezt követően festőként próbált megélni Bécsben, képeslapokról másolva festményeire látképeket, melyeket aztán kereskedők és turisták vásároltak meg. Becslések szerint körülbelül 2000 festményt készített az első világháborút megelőző években. Hitler Bécsben kezdte magáévá tenni azokat az antiszemita nézeteket, melyek a korabeli Ausztriában és annak katolikus kultúrájában, oly széles körben voltak elterjedtek. Bécs ekkoriban nagy létszámú zsidó kisebbségnek adott otthont, akik közül sokan Kelet-Európából odavándorolt ortodox zsidók voltak. Hatással volt rá ez időben többek közt az antiszemita Lanz von Liebenfels áltudományos fajelmélete és az olyan antiszemita politikusok agresszív retorikája, mint Karl Lueger bécsi polgármester, vagy Georg Ritter von Schönerer, a pángermán mozgalom vezetője („Führer”-e). Hitler magáévá tette az „árja faj” felsőbbrendűségébe vetett hitet és azt a nézetet, miszerint a zsidók az árja faj természetes ellenfelei és Németország gazdasági problémáinak elsődleges okozói. Ez a fajta ideológia alapozta meg Hitler későbbi politikai nézeteit. Ám ez időben még nem volt aktív politikailag. Közeli barátja és ezekben az években szobatársa, August Kubizek visszaemlékezései szerint sokkal inkább érdekelték Richard Wagner operái, mint a politika. Miután másodszor is megbukott a Művészeti Akadémia felvételijén, Hitler kezdett kifutni a pénzből. 1909-ben egy hajléktalanszállásra költözött be, majd 1910 elején egy szegény munkásotthon lett az állandó lakhelye. Építkezéseken dolgozott segédmunkásként, és képeslapokat festett, így jutott némi pénzhez. 1913-ban kisebb összegű apai örökségének kézhezvétele után Münchenbe költözött. Itt érdeklődése egyre inkább az építészet és Houston Stewart Chamberlain rasszista írásai felé fordult, ám továbbra sem tett semmit azért, hogy szakmát szerezzen magának. A Németországba költözéssel egy időre ki tudott bújni az ausztriai hadkötelezettsége alól, ám az osztrák hatóságoknak végül sikerült letartóztatniuk. Salzburgi orvosi vizsgálatát követően és egy kérvény benyújtása után engedélyezték számára, hogy visszatérjen Münchenbe. Bár az osztrák katonai szolgálatot így el tudta kerülni, 1914. augusztus 16-án a Német Birodalom háborúba lépését követően szinte azonnal önkéntesként jelentkezett a bajor hadseregbe.

Az I. világháborúban

bajor A 16. bajor „List” tartalékos gyalogezred őrvezetőjeként, szinte a háború teljes időszaka alatt futárszolgálatot látott el a nyugati fronton. Feladata az ezredparancsokság és a fronton harcolók lövészárkai közötti üzenetek eljuttatása volt, gyakran súlyos tüzérségi- és géppuskatűz alatt. 1914. decemberében a Vaskereszt második fokozatátval tüntették ki. 1916 októberében az észak-franciaországi harcokban sebesülés érte a lábán; felépülése után, 1917 márciusában tért vissza a frontra. 1918. augusztus 4-én megkapta a Vaskereszt első fokozatát. Felettesei elismeréssel nyilatkoztak róla, ám bajtársai között nem volt népszerű a tisztekkel szembeni kritikátlan hozzáállása miatt, melyet így jellemzett később, a sörpuccsot követő 1924-es per során: „A feletteseket tisztelni, senkinek nem ellentmondani, vakon engedelmeskedni”. Nem sokkal a háború vége előtt, 1918. október 14-re virradó éjjel, egy brit mustárgáz-támadás áldozata lett Wervicktől délre, az Ypres-i front közelében, melynek következtében átmenetileg elveszítette látását. Rövid belgiumi kezelése után a pomerániai Pasewalkba szállították. Az ottani kórházban érte a háború végének híre.

Weimari Köztársaság

A náci párt korai évei

A hatalom megszerzése

Hitler politikai fordulópontja a Nagy Gazdasági Világválság során érkezett el, amely Németországot 1930-ban érte. Az 1919-ben megalakított demokratikus rendszert a konzervatívok sosem fogadták el igazán, ugyanakkor a fasizmust ellenezte ez a rendszer. A Szociáldemokraták és a hagyományos parlamenti pártok nem tudtak megbírkózni a válság problémáival. 1930-ban a Náci Párt hirtelen a viszonylagos ismeretlenségből 18,3%-ot szereztek és 107 képviselőt a Reichstagban, amellyel második legnagyobb párttá váltak. Hitler a német parasztok, hadiveteránok, középosztálybeliek támogatására apellált, akik az 1920-as infláció és a gazdasági válság munkanélküliségének legnagyobb szenvedői voltak. A városi munkásság általában közönyös volt Hitler nézeteire, így Berlin és a Ruhr-vidék különösképpen ellenséges volt. Az 1930-as választások kifejezetten bukásnak számított a jobb-közép kormánynak, amelyet most egy többségi ellenzék fogadott a Reichstagban. Míg Brüning rendeletei kevés gazdasági fejlődést hoztak, a kormány igyekezett elkerülni az 1932-es elnöki választásokat, és abban reménykedtek, hogy náci segédlettel sikerul Paul von Hindenburg elnökségét meghosszabbítani. Hitler elutasította, és Hindenburg ellen lépett fel az 1932-es elnöki választáson, másodikként futva be mindkét fordulóban. Több, mint 35%-ot szerzett az áprilisi fordulóban. Hindenburg feloszlatta a kormányt és újat nevezett ki a konzervatív Franz Papen vezetésével, amely azonnal új parlamenti választásokat indított. 1932 júliusában a Náci Párt 230 képviselőt nyertek és a legnagyobb parlamenti párttá váltak a Reichstagban. Mivel a nácik és kommunisták most többséget szereztek aparlamentben, egy középpárti kormány alakítása lehetetlenné vált. A Papen kormány bizalmatlansági indítványon, 84%-kkal elbukott. Papen és a Katolikus centrum Párt tárgyalni kezdett a nácikkal egy új kormány alakításáról, de Hitler túl nagy követelményeket támasztott: kancellári címet, és az elnök hozzájárulását, rendkívüli intézkedésekhez. Így az ajánlatot elutasították, és mivel a náci párt a munkások támogatását nem nyerte el, néhány náci szimpatizáns elpártolt. Mivel Papen nem tudott többséget szerezni, Hindenburg Schleicher tábornokot nevezte ki, aki azt igérte, hogy többséget szerez a Szociáldemokratákkal, és a disszidens náci frakcióval, akiket Strasser vezetett. Papen meg akarta Hindenburgot győzni, hogy Hitlert kancellárrá nevezze ki, és ő majd kézben tarjtja. Amikor Schleicher koalíciós kísérlete megbukott, akkor a parlament egy újabb meneszétsét kérte, de Hindenburg buktatta, és Hitlert nevezte ki kancellárnak, Papent alkancellárnak. A kabinet három nácit tartalmazott, Hitlert, Göringet és Fricket. 1933-ban Hitlert hivatalosan kancellárrrá nevezték ki. A Reichstag tűzesete után, amelyben a kommunistákat vádolták, Hitler a civil szabadságjogok felfüggesztését rendelte el. Sok kommunista és szociáldemokrata képviselőjelöltet börtönbe zártak, külföldre üldöztek. Így a márciusi választásokon a nácik 43.9%-ot nyertek. A párt többséget szerzett a parlamentben a DNVP-vel való koalícióban. Hitler a maradék kommunista képviselőket kitiltotta, és így sikerült megszavaztatnia az ú.n. Engedély Törvényt, amely Hitlernek diktátori jogokat adott. A náci kabinet a Reichstag kikerülésével adhatott ki rendeleteket. A kabinet csak a kancellár által engedélyezett rendeleteket adhatta ki, és ez négy évig tartott volna. Természetesen a törvényt négy év múlva megújították. Ezek után egy sorozat rendelet következett, amely minden más pártot betiltott, és minden ellenzéket. Egy pár hónap alatt Hitler autoriter hatamat nyert. Hindeburg meghalt 1934-ben. Új elnökválasztás helyett Hitler kabinete egy új törvényt adott ki, amely az elnöki és kancellári jogokat összekombinálta, és azt a "Vezér és Nemzeti Kancellár" cím alatt Hitlernek adta. Ezt a rendeletet a náci párt szerint 90%-os többséggel megszavazták egy show szavazáson. Ezek után egy addig példátlan lépéssel Hitler elrendelte, hogy a hadsereg minden egyes tagja személyes esküt tesz az őhozzá való hűségre.

Referenciák

- John Keegan: Maszk: a parancsnoklás álarca: A hadvezéri mesterség Nagy Sándortól napjainkig, Aquila kiadó Bp., 1998. ISBN 9639073350
- Ian Kershaw: Hitler 1889-1936: Hybris, Szukits, 2004, ISBN 9639441945, és Hitler 1937-1945: Nemezis, Szukits, 2004, ISBN 9634970591

Külső hivatkozások

- [http://www.balkon.hu/balkon_2000_09/kuryluk_text.htm Hitler bécsi háttere] Ewa Kuryluk írása (www.balkon.hu)
- [http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=10441 Előkerült Adolf Hitler húgának naplója] Múlt-kor.hu
- [http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=10467 Hitler elátkozott családja] Múlt-kor.hu Hitler, Adolf ja:アドルフ・ヒトラー ko:아돌프 히틀러 ms:Adolf Hitler roa-rup:Adolf Hitler simple:Adolf Hitler th:อดอล์ฟ ฮิตเลอร์

Vatikáni szerződés

A vatikáni szerződést 1997. június 20-án kötötte meg Magyarország és a vatikáni Apostoli Szentszék, de az országgyűlés ezt csak néhány évvel később, 1999-ben ratifikálta. A szerződés meghirdetett célja a hazai Római Katolikus Egyház független működésének a biztosítása volt, hogy az államosított vagyon egy részének visszakapása után függetlenül tudjon működni. A szerződés létrejöttéhez továbbá az egyházakat, különösen azok szociális intézményeit hátrányos helyzetbe hozó, alkotmányellenes állapot miatti társadalmi tiltakozás is vezetett (ld. vallásüldözés). Ezen viszont egyes (elsősorban SZDSZ-es) politikusok szerint jelentősen túllépett, ami politikai kritikákat váltott ki. A vatikáni szerződés hatására további néhány egyházzal is kötöttek hasonló szerződéseket, viszont számos egyháznak nem biztosítottak hasonló lehetőségeket (igaz, ezek általában nem rendelkeznek akkreditált intézményrendszerrel sem, melynek egyenlőtlen támogatásáról beszélni lehetne).

A szerződés tartalma

- A katolikus közoktatási intézmények az államiakkal és az önkormányzatiakkal azonos támogatásban részesülnek.
- A katolikus felsőoktatási intézmények az államiakkal azonos támogatást kapnak (ez vonatkozik a hitéleti képzést adó akkreditált szakokra is).
- A katolikus egyház a tulajdonában lévő műemlékek, múzeumok, könyvtárak és levéltárak után az állami kulturális intézményekkel azonos támogatást kap.
- Az egyház a kommunizmus idején állami tulajdonba került egyházi ingatlanok egy részét visszakapja, más részük után rendszeres járadékot kap.
- Az állam biztosítja annak lehetőségét, hogy az állampolgárok a személyi jövedelemadó egy százalékáról valamely egyház (vagy egy erre a célra létrehozott állami alap) javára rendelkezzenek (ez nem azonos a közhasznú szervezeteknek adható 1%-kal).
- Az állam garantálja az egyházaknak a teljes személyi jövedelemadó-bevétel 0.5 százalékát; ha ennél kevesebb gyűlik össze, az állam az összegyűlt pénzt arányosan kiegészíti. (Később a 0.5%-ot 0.7%-ra emelték, is a kiegészítés módját arányosról a népszámlálási arányokon alapulóra változtatták.)
- A katolikus egyház további állami támogatást kap (ennek alapja „az állampolgárok azon döntése, ahogyan az egyházi közszolgáltatásokat igénybe veszik”). (A szerződés a fentieket csak a katolikus egyházra mondja ki, azonban a többi egyházra is ugyanezeket a szabályokat alkalmazták.)

Mekkora pénzről is van szó?

Nagyon erős kritikák érik a vatikáni és más hasonló szerződések alapján juttatott költségvetési pénzek évenkénti növekedésének ütemét és átláthatatlanságát is. Jellemző a kritikusokra, hogy 2005 év elején még maga a két kormányzópárt sem tudta pontosan, hanem csak egymáshoz képest 3 szoros eltéréssel meghatározni, az igy kiáralmló pénzeket. :: "Az SZDSZ kimutatása szerint az egyházak 2004-ben mintegy 36,5 milliárd forint költségvetési támogatásban részesültek. A mi kimutatásunk szerint, – ami nem teljes –, ez az összeg 92,2528 milliárd forint volt"[http://www.mszp.hu/index.php?gcPage=public/hirek/mutatHir&fcHirTipus=h&fnId=68235&fnHid=68235]

Kapcsolódó törvények

- 1848. évi XIII. törvénycikk (a papi tized megszüntetéséről) rendelkezett, tehát az államilag begyűjtött egyházi tized megszüntetéséről
- 1990. évi IV. törvény a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról [http://www.complex.hu/kzldat/t9000004.htm/t9000004.htm]
- 1991. évi XXXII. törvény a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről [http://www.complex.hu/kzldat/t9100032.htm/t9100032.htm]
- 1996. évi CXXVI. törvény a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti közcélú felhasználásáról [http://www.complex.hu/kzldat/t9600126.htm/t9600126.htm]
- 1997. évi CXXIV. törvény az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről [http://www.complex.hu/kzldat/t9700124.htm/t9700124.htm]

Kritikák

A szerződés kritikusai (elsősorban egyes kisegyházak és neoliberális politikusok) szerint ezen szerződés sérti az állam és egy egyházak szétválasztásának alkotmányos elvét (60 § (3)), illetve a közpénzek közcélú felhasználásanak az elvét. Szerintük ezen elvek kizárják az egyházak hitéletének közpénzekből való támogatását. Már a szerződés címbé is ez áll: „hitéleti tevékenységének finanszírozásáról”, ami szerintük ellentétben áll ezen törvényekkel. Ezt röviden így fogalmazták meg: „a hit magánügy és nem közügy”. A szerződés felülvizsgálatát a parlamenti pártok közül elsősorban az SZDSZ szorgalmazza [http://www.szdsz.hu/index.phtml?op=hirek_reszletes&id=2168]: "Az SZDSZ szerint az egyházak indokolatlan privilégiumok és kedvezmények részesei. A liberálisok szeretnék ezeket megszüntetni. A szocialisták nyitottak a tárgyalásokra. Az egyházak fenntartása elsõsorban a hívek feladata (...) A szabad demokrata koncepció megvalósításához felül kell vizsgálni a Vatikánnal kötött megállapodást. "

Előzmények

- 1945-ben az egyház földjeit államosítják, 1950-ben feloszlatják a szerzetesrendeket, melyek 1989-ben éledhetnek fel újra, de közben az Egyházak müködési feltételeit biztosítják.
- Az 1990. évi IV. törvény rendezi az egyházak megalakulási szabályait.(2005-re közel 150 egyház)

Külső hivatkozások

- [http://www.complex.hu/kzldat/t9900070.htm/t9900070.htm 1999. évi LXX. törvény (a vatikáni szerződés beiktatása)]
- [http://www.mszp.hu/index.php?gcPage=public/hirek/mutatHir&fcHirTipus=h&fnId=68235&fnHid=68235 Javaslatok az állam és az egyház szétválasztására (mszp.hu)]
- [http://index.hu/politika/belfold/szdsz0223/ SZDSZ: az egyházakat tartsák el a hívők]
- [http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=752819 Horn Gyula a vatikáni szerződés módosításának javaslata] Kategória:Politika

Horn Gyula

Horn Gyula (
- Budapest, 1932. július 5.) politikus, 1994 és 1998 között Magyarország miniszterelnöke.

Oktatás és család

Előbb műszerész ipari tanuló, majd Rosztovban (Szovjetunió) tanul közgazdaságtant. Nős, egy lánya és egy fia van.

Diplomáciai tevékenység

1954 és 1959 között a Pénzügyminisztérium főelőadója. 1959-ben került a Külügyminisztériumba, először a szovjet önálló osztály munkatársa. A 60-as években Szófiában és Belgrádban diplomata. 1969-től 1983-ig az MSZMP KB külügyi osztályának munkatársa, konzultánsa, majd osztályvezető-helyettese. 1985-ig osztályvezetője.

Politikai tevékenység

1985-ben kinevezték külügyi államtitkárrá, 1989-ben külügyminiszter a Németh Miklós vezette kormányban. Nyugati elismertségét annak köszönheti, amikor 1989. augusztus 27-én Alois Mock osztrák külügyminiszterrel átvágta a műszaki határzárat, a „vasfüggönyt” Sopronnál. Később ugyanezen év szeptemberében engedélyezte a határnyitást a keletnémet menekültek előtt. 1989-ben az MSZP alapító tagja (korábban az MDP és az MSZMP tagja, utóbbi Központi Bizottságának a tagja (1985-89)). 1990-ig az MSZP elnökségének tagja, majd 1990-től elnöke. 1990-ben beválasztották az Országgyűlésbe, melynek ma is tagja. 1993-ig a külügyi bizottság elnöke. 1998 és 2000 között frakcióvezető-helyettes. 1994-ben elsöprő többséggel megnyerte az MSZP a választást. Horn Gyulát megválasztották miniszterelnöknek. Az ő idején bontakozott ki az ún. Bokros-csomag, alatta írták alá a legtöbb kétoldalú alapszerződést, ill. folytatódott a privatizáció. 1998-ban elvesztette a választást a Fidesszel és vezetőjével, Orbán Viktorral szemben. 1996 és 2003 között a Szocialista Internacionálé kelet-európai alelnöke. Helyét Kovács László jelenlegi EU-bizottsági tag vette át. 2002-ben Medgyessy Péter akkori miniszterelnök kinevezte Horn Gyulát a miniszterelnök EU-különmegbízottjának. 2004-ben az MSZP Európa Parlamenti választási listájának 2. helyén volt, de még a szavazás előtt bejelentette, hogy nem vállalja a képviselőséget. 2005-ben bejelentette, hogy ha őt jelölnék köztársasági elnöknek, ő elvállalná a pozíciót. Szerepelt pártja ún. "négyes listáján", de a kevés jelölés miatt visszalépett.

Mai tevékenység

Országgyűlési képviselősége mellett minden második héten szerepel a Nap-Kelte című közszolgálati reggeli műsorban Boross Péterrel váltakozva.

Díjak

- Nemzetközi Károly-díj (Aachen, 1990)
- Arany Európa-díj (1994)
- Nagy Arany Érdemrend a Szalaggal az Osztrák Köztársaság Szolgálatáért (2005)

Könyvek

- Cölöpök (1991)
- Azok a kilencvenes évek... (1999) Horn Gyula

Kategória:Kereszténység

Ebbe a kategóriába a keresztény vallással kapcsolatos lapok találhatóak. Kategória:Vallás ja:Category:キリスト教 ms:Category:Kristian simple:Category:Christianity th:Category:คริสต์ศาสนา zh-min-nan:Category:Ki-tok-kàu

Kategória:Vatikán

Kategória:Európa országai ko:분류:바티칸 ja:Category:バチカン

Emil Zopfi

Emil Zopfi (
- 4. Januar 1943 in Wald ZH) ist ein Schweizer Autor. Emil Zopfi studierte nach einer Berufslehre Elektrotechnik am Technikum Winterthur und arbeitete als Computerfachmann und als Erwachsenenbildner. Er lebt in Obstalden GL und führt mit seiner Frau Schreibwerkstatt-Kurse durch. Er ist Autor von Romanen, Hörspielen, von Kinder- und Jugendbüchern, Bergmonographien und Texten über das Texten. Wiederkehrende Themen in seinen Büchern sind der Einfluss des Computers auf das moderne Leben, Bergsteigen, der frühe Unfalltod seiner Mutter ("Lebensgefährlich verletzt") und Themen aus dem Kanton Glarus.

Werke

- Jede Minute kostet 33 Franken, 1977
- Mondmilchsteine, 1979; Autobiographisches aus der Kindheit
- Lebensgefährlich verletzt, 1984
- Die Fabrikglocke, 1991; über den Aufstand der Glarner Fabrikarbeiter
- Steinschlag, 2002; Kriminalroman "aus den Bergen"
- Glärnisch - Rosen auf Vrenelis Gärtli, 2003; Monographie über den Berg in den Glarner Alpen (z. T. Hg.)
- Schrot und Eis - Als Zürichs Landvolk gegen die Regierung putschte, 2005

Weblinks

-
- [http://www.zopfi.ch/ Homepage des Autors]
- [http://birdy1976.com/texte/die-fabrikglocke.html Aufsatz und Linkliste zu Die Fabrikglocke]
- [http://beat.doebe.li/bibliothek/p00191.html Beats Biblionetz]
- [http://www.limmatverlag.ch/zopfi/zopfi.steinschlag.iv.htm Gespräch über Steinschlag] Zopfi, Emil Zopfi, Emil Zopfi, Emil Zopfi, Emil Zopfi, Emil Zopfi, Emil Zopfi, Emil Zopfi, Emil Zopfi, Emil Zopfi, Emil

narty francja Prague appartements hoteles en Praga domeny zujer

:: RELATED NEWS ::

Newnan
Newnan is a city located in Coweta County, Georgia, 39 miles (63 km) south by west of Atlanta. In 1900, 3,654 people lived in Newnan, Georgia; in 1910, 5,548, and in 1940, 7,182. As of the 2000 census, the city had a total population of 16,242. Newnan is one of the fastest growing cities in Georgia, with an es

Global Temperature-Salinity Profile Program
right The Global Temperature-Salinity Profile Program (GTSPP) is a cooperative international project that seeks to develop and maintain a global ocean Temperature-Salinity resource with up-to-date and high quality data.

Purpose

Making global measurements of ocean temperature and salinity (T-S) quickly and easily accessible to users is the primary goal of the GTSPP. Both real time data transmitted over the

John Randle
John Randle (born December 12, 1967) is a former NFL defensive tackle who played for the Minnesota Vikings and Seattle Seahawks. Born in Hearne, Texas, Randle was raised poor, and worked odd jobs when he was young. His brother Malay (romanised script): Pulau Pinang, Malay (Jawi script): بينانج, Chinese: 檳城, ) is a Malaysian state that is located on the north-west coast of Peninsular Malaysia. The name "Penang" comes from the word "

Eugène Terre'Blanche
Eugène Ney Terre'Blanche (born 1944) is an Afrikaner white supremacist who founded the Afrikaner Weerstandsbeweging. Descended from French Huguenot immigrants to South Africa who arrived in 1704 as refugees fleeing religious persecution in France a