:: wikimiki.org ::

Flektáló Nyelv

Flektáló nyelv

Flektáló (hajlító) nyelveknek nevezzük azokat a nyelveket, amelyekben egyetlen morf (a morféma hangalakja) gyakran egyidejűleg több grammatikai jelentést kódol, szemben az agglutináló nyelvekkel, amelyekben általában egy-az-egyben megfeleltetés létesíthető morfok és jelentések között. Külső flexióról beszélünk az ún. szintetikus toldalékok esetében (egyetlen toldalék, több jelentés). Például a latin dominos ('urakat') szóalak -os végződése egyidejűleg jelöli a többes számot és a tárgyesetet, ellentétben a hasonló jelentésű magyar szóalakkal, amelyben ezeket a funkciókat önálló, egymástól szételemezhető toldalékok képviselik. Belső flexió áll fenn abban az esetben, ha maga a szótő szintetikus. Erre példa az angol sing 'énekel', sang 'énekel-simple past', sung 'énekel-past participle' szótári sor, amelynek második és harmadik tagja a szótő magánhangzójának hajlításával fejezi ki a megfelelő grammatikai jelentést. Alapvetően a flektáló típusba tartoznak az indoeurópai nyelvek (például a német nyelv, részben az angol, valamint a szláv nyelvek), továbbá a sémi-hámi nyelvek (például az arab). A nyelveket szintetikusságuk mértéke szerint izoláló, agglutináló, flektáló és inkorporáló nyelvekre szokás osztani. Fontos ugyanakkor, hogy a nyelvek általában nem képviselik tisztán egyik vagy másik típust, és történetileg is típust változtathatnak; például az angolban a germán eredetű tőbelseji flexió ma már nem produktív: a múlt idő és a befejezett melléknévi igenév szabályosan agglutinációval jön létre (talk ’beszél’ talk-ed ’beszél-simple past’, talk-ed ’beszél-past participle’), a nyelv egésze pedig leginkább az izoláló típusra jellemző tulajdonságokat mutatja, vö. az aspektuális és progresszív segédigék különállását a has been talking ’beszél-present perfect continuous’ összetett igealakban.

Példa

- Angolul sing 'énekelni' (főnévi igenév), sang múlt idő, sung befejezett melléknévi igenév, song 'ének'

Lásd még

- Agglutináló nyelv (ragasztó nyelv)
- Izoláló nyelv (elszigetelő nyelv)
- Inkorporáló nyelv (bekebelező nyelv) Kategória:Nyelvészet ja:屈折語

Morféma

A morféma a nyelv legkisebb olyan egysége, amely önálló jelentést vagy strukturális szerepet hordoz; a szó legkisebb értelmezhető része. Absztrakt egység, mely az artikuláció (beszéd) és a szegmentálás (szófelismerés, a szöveg szavakra való bontása) aktív részeként állítható elő.

Eredete

A morféma fogalma az amerikai strukturalizmusból származik, és Leonard Bloomfield tette közismertté. Neve a görög morfé szóból ered, amely alakot, formát jelent.

Fajtái, változatai

A morfémák fonémák sorozataként, írásban jelekként állnak elő. Fonémák, ill. grafémák sorozataként jelennek meg, melyeknek önállóan nincs jelentésük, de a különféle morfémák között jelentésmegkülönböztető szerepük lehet (pl. asztalok vs. asztaluk, l. még szóhasadás). Hangzó, ill. írásban megjelenő (felszíni) alakjukat morfnak nevezzük, a morféma pedig az elvont alakra utal. Környezettől függő variánsaikat allomorfoknak nevezzük: például a -ban morféma allomorfja a [ban] és a [ben]; a bokor allomorfja a [bokor] és a [bokr]. Az egyes allomorfok más-más környezetben jelenhetnek meg: amelyek a mondatban önállóan is előfordulhatnak (mint a [bokor]), azokat szabad morfémáknak, amelyeknek nem (mint a [bokr]), azokat kötött morfémáknak nevezzük. Másik lehetséges csoportosítás a lexikális és nyelvtani morfémák közötti: a lexikális morfémák vagy lexémák a szógyököt alkotják, tehát ezek alkotják a nyelv alapszókészletét. A nyelvtani morfémák vagy gramémák ezzel szemben nem szavak, hanem a szavakat módosítják a nyelvtannak megfelelően, és nyelvtani információval szolgálnak. – A nyelvtani morfémák alcsoportjai a derivatívák, azaz képzők, melyek megváltoztathatják a szóosztályokat, és a flexívák, azaz ragok és jelek, melyek a szóosztályt érintetlenül hagyják. A névelőket, elöljárókat és kötőszavakat szintén a nyelvtani morfémák közt tartják számon. Az unikális morfémák saját osztályt alkotnak. Egyetlen kombinációjuk van, és nincs önálló jelentésük.

Példák

- szabad, lexikális: szekrény, ember – önálló szavak önálló jelentéssel
- szabad, nyelvtani: az, de – állhatnak önálló szavakként, de egy másik morfémától függenek
- kötött, származtatott: -ság, -ség - saját jelentésük nincs, nem önállóak; a szavakból új szavakat képeznek
- kötött, rag: -ban, -ben, -k, ki-, be- – saját jelentésük nincs, nem önállóak; egy másik morfémát módosítanak

Lásd még

- morfológia
- homonímia
- fonéma Kategória:Nyelvészet ja:形態素 ko:형태소

Latin nyelv

A latin nyelv eredetileg azt a nyelvet jelentette, amelyet a Rómát környező Latium vidékén beszéltek. Kiemelkedő jelentőségre tett szert a Római Birodalom hivatalos nyelveként. Az újlatin nyelvek egyaránt a latin szülőtől származnak. Sok latin alapú szó (elsősorban nemzetközi szavak) található más modern nyelvekben is, mint például az angolban és a magyarban is. Egyes kifejezések annyira beépültek a magyar nyelvbe, hogy latin eredetüket már észre sem vesszük (nevezetes példa a „persze” szócska, ami a latin „per sē intellegitur” = „magától értetődik” kifejezésből rövidült le). Európa nagy részén ezenkívül a latin lingua franca volt, a tudományos és politikai körök tanult nyelve több mint ezer éven át, míg végül kiszorította a francia a XVIII. században s az angol a XIX. század végén. Magyarországon 1844-ig volt államnyelv. Mind a mai napig a Római Katolikus Egyház hivatalos nyelve, ezáltal a Vatikán hivatalos államnyelve is. A göröggel együtt az élőlények tudományos osztályozás szerinti elnevezésére és nemzetközi orvosi szaknyelvként is használják.

Írás és kiejtés

A latin nyelv a ma is ismert latin ábécét használta, eredetileg csakis nagybetűkkel (maiuscula): ABCDEFGHIKLMNOPQRSTVX, e 21 betűhöz járult a görögből átvett szavak miatt az Y és a Z (egy-két szóban a K-val is találkozhatunk). Érdemes megfigyelni, hogy az U és a V ugyanaz a betű: a nagybetűk közt csak a V létezett, a (később kialakult) kisbetűk (minuscula) közt viszont csak u betűt találunk. Így például a venio („jövök”) szó írásmódja nagybetűkkel VENIO, míg kisbetűkkel uenio alakban volt szokásos. – A /j/ hangra szintén nem volt önálló betű, ezt mindig I-vel írták. A nyelvtörténeti és fonológiai kutatások (többek közt az egymással rokon alakváltozatok, az idők során följegyzett változások és az utódnyelvek megfelelései alapján) feltárták a latin valószínűsíthető hangrendszerét, kiejtését is; e kiejtés alkalmazását nevezik restituált (helyreállított) kiejtésnek. A V és az u betű például a rövid /u/ félhangzóra utalhatott (mint a magyar autó vagy kalauz szóban). A magánhangzókon előforduló vízszintes vonalak és ívek (ā ē ī ō ū ; ă ě ĭ ŏ ŭ) az eredeti latin nyelvben nem szerepeltek; csak nyelvtanulási célból teszik ki őket néha a hosszúság és a rövidség jelölésére (mely a latinban sokszor megkülönböztető szerepet kap). A legtöbb betű kiejtése megegyezik a magyar megfelelőjének ejtésével. Kivételek:
- az a rövid /á/-nak hangzik,
- az s a magyar /sz/-nek felel meg,
- az i-t magánhangzó előtt /j/-nek ejtik,
- az y /ü/-nek olvasandó,
- a qu, ngu és su kiejtése /kv/, /ngv/ és /szv/,
- a ph ejtése /f/, az rh-é /r/, a ch-é /kh/, a th pedig /th/. Az ae, az oe és a ti kiejtéséről két különböző szokás van forgalomban.
- A restituált kiejtés követői e hangkapcsolatokat /ai/-nak, /oi/-nak és /ti/-nek ejtik. Ez az elterjedtebb Nyugat-Európában.
- Mások a középkorban meghonosodott /é/, /ő/ és (bizonyos helyzetekben) /ci/ kiejtést használják; Magyarországon ez az ismertebb. (Az utóbbi ejtésmód szerint a ti kiejtése mássalhangzók előtt, valamint a tī, sti, tti, xti hangcsoportokban és görög szavakban /ti/, egyébként /ci/. Például a nātīs, totīus, suggestiō, Attius, Sextius szavakban /ti/, a nātiō szóban viszont /ci/.) A c kiejtése a restituált kiejtés szerint minden helyzetben egységesen /k/. A kora középkortól fogva azonban magas magánhangzók (ae, e, i, oe, y) előtt /c/-nek ejtették, és csak mélyek előtt maradt meg a /k/; ez a kiejtés honosodott meg hazánkban is. (Olasz nyelvterületen egy harmadikféle ejtésmód ismeretes, amikor magas magánhangzók előtt /cs/-nek ejtik; itt magas magánhangzók előtt a g is /dzs/-nek hangzik, a gn hangkapcsolat pedig [ny]-ként ejtendő.) Így például Cicero neve lehet [ciceró] vagy [kikeró] (Olaszországban [csicseró]), Caesaré [cézár] vagy [kaiszár] (esetleg [csézár]), Latiumé pedig [lacium] vagy [latium]. Bármelyik elfogadható, csak a következetességre érdemes odafigyelni. A hangsúly többnyire hátulról a második szótagra esik; de ha ez a szótag rövid, a hangsúly eggyel előbbre kerül (például amīcus, de fābula, mert az u rövid). – A szótagok (illetve a magánhangzók) hosszúsága vagy rövidsége általában nem jósolható meg, a szóval együtt kell megtanulni őket. A mássalhangzóra végződő szótagok mindig hosszúak. Itt csak az úgynevezett muta cum liquida hangkapcsolatot kell figyelembe venni, amikor a magánhangzót a p, b, t, d, g, c betűk valamelyike, majd r vagy l követi, például librum: itt a két hang együtt kezdi a második szótagot, és a li- szótag rövid marad.

Nyelvtana

A latin részint flektáló nyelv, emellett agglutináló jelleget is mutat (a szavak toldalékolhatóak, noha nem olyan rugalmasan, mint a magyarban; olyasfajta ragozási rendszerről, mint a magyarban, nem beszélhetünk, és egyáltalán ragokról sem). A toldalékoló jellegnek megfelelően kiterjedt „névszó- és igeragozási rendszert” találunk, a szavaknak állandó szótöve van, melyekhez jelentésmódosító toldalékokat lehet ragasztani. A névszók (főnevek, melléknevek, számnevek és névmások) ragozási típusait deklinációknak, az igeragozási típusokat konjugációknak hívják. A névszók ötféle, az igék négyféle ragozási csoportba tartozhatnak attól függően, hogy a szótövük milyen hangra végződik. Az egyes deklinációk, ill. konjugációk ragjai kisebb-nagyobb mértékben eltérnek egymástól. Két névszó akkor tartozik egy deklinációba, ha bármelyik esetet is szemeljük ki, a névszók ragjai megegyeznek. Néhány főnév és ige rendhagyó, nem illeszkedik egyik ragozási rendszerbe sem, vagy azokon belül alcsoportokba sorolható. A latin szórend, eltérően indoeurópai rokonaitól, majdnem olyan szabad, mint a magyar nyelvé. Ez alighanem nem kis részben a köztársaságkor íróinak, költőinek is köszönhető, akik a művészi szabadság kedvéért néha jelentősen áthágták a kötöttségeket, és a művelt világ átvette tőlük nyelvi szokásaikat.

Névszóragozás

Minden deklinációban alapjában véve ötféle főnévi alak (úgynevezett eset) van. Az öt eset:
- nominativus (alanyeset, az alany és a névszói állítmány kifejezésére),
- accusativus (tárgyeset, direkt tárgy, ill. egyes elöljárók után),
- genitivus (birtokos eset, a birtoklás jelölésére),
- dativus (részeseset vagy az úgynevezett indirekt tárgy esetén),
- ablativus (határozói eset, számos elöljáró után). Két további eset létezik, melyek szűkebb körben használatosak, és számos névszónál nem is lehetségesek:
- vocativus (megszólító eset: „Te is, fiam, Brutus?” latinul „Et tu mi fili, Brute?” ) – alakjai egy-két kivételtől eltekintve megegyeznek az alanyesettel;
- locativus, amely a helyre utal (ezt máskülönben az ablativus fejezi ki az in elöljáróval), de ez az indoeurópai maradvány csak egyes városok, szigetek és pár más szó esetében lelhető fel. Az indoeurópai instrumentalis eset (eszközeset) funkciója (mely például a mai orosz nyelvben még megvan) már korán beleolvadt az ablativusba, mely ezáltal alapvetően háromféle jelleget tud kifejezni: az elválasztást (valahonnan, valamiből), a társat vagy eszközt (valamivel, valakivel) és – a locativusszal osztozva – a helyet (valamikor, valahol). A névszók az általuk jelölt dolog alábbi tulajdonságait fejezhetik ki:
- szám (egyes vagy többes),
- eset (a fenti hét eset valamelyike),
- nem (hím-, nő- vagy semlegesnem). Érdekesség, hogy az igen archaikus latin a névszók egyes (singularis), kettes (dualis) és többes (pluralis) számát is megkülönböztette; a kettes számot a klasszikus latin csak néhány névmásban őrizte meg (például mindkettő, melyik a kettő közül?).

Igeragozás

Az igeragozás során az igetőhöz – a magyarhoz hasonlóan – toldalékok kapcsolódnak. Egy ragozott ige az alábbiakról hordoz információt:
- igenem (genus, cselekvő vagy szenvedő)
- mód (modus, kijelentő, kötő- vagy felszólító)
- idő (tempus, jelen, múlt vagy jövő)
- állapot (actio, egyidejű vagy előidejű, más szóval folyamatos vagy befejezett)
- szám (numerus, egyes vagy többes) és
- személy (persona, első, második vagy harmadik). A személyragos igékből (verbum finitum) igeneveket (verbum infinitum) lehet képezni, melyeknek önálló ragozásuk van. Az igenevek közé tartozik háromféle főnévi igenév: az infinitivus, a gerundium és a supinum, valamint kétféle melléknévi igenév: a participium és a gerundivum (e kettő alakilag részben egybeesik, de az utóbbi jelentés terén nem valódi melléknévi igenév). Az infinitivus és a participium lehet cselekvő vagy szenvedő; egyidejű, előidejű vagy utóidejű, olykor a számot és nemet is jelölhetik, sőt egyes névszói eseteket is megkaphatnak. Az infinitivus szükséges az accusativus cum infinitivo és a nominativus cum infinitivo szerkezetek képzéséhez is, a participiummal pedig a participium coniunctum, a gerundivumos szerkezet és az ablativus absolutus képezhető. Az igenevekkel alkotott mondatrövidítő szerkezetek más mai nyelvekben is általánosak (az indoeurópai nyelvekben éppúgy, mint a magyarban), de a latinban ennek számos eszköze áll rendelkezésre. A latinra e szerkezetek különösen jellemzőek, ezek teszik lehetővé tömör kifejezésmódját, sajátos, lapidáris („kőtömbszerű”) stílusát.

Elöljárószók

Az elöljárószók vagy prepozíciók (latinos alakban: praepositio) olyan, a főnevek vagy igék elé vagy (más nyelvekben) után tett szócskák, melyek cselekvés, történés mellett azok körülményeit adják meg: irányát, helyét, idejét stb. (Magyarra legtöbbször raggal vagy névutóval fordítjuk.) Az igék és származékaik előtt szereplő, azokkal összeolvadó változatukat praefixumnak hívják. A leggyakoribb latin elöljárószók és vonzataik:
- ā, ab – -tól/-től (ablativus)
- contrā – szemben, ellen (accusativus)
- dē – -ról/-ről (ablativus)
- ē, ex – -ból, -ből (ablativus)
- in
- – -ban/-ben (ablativusszal)
- – -hoz/-hez/-höz, ellene, szembe (accusativussal)
- per – keresztül, révén
- prae – elé (accusativus), előtt (ablativus)
- prō – -ért, helyett
- sub – alatt (ablativus)
- super
- – fölött, -on/-en/-ön (ablativus)
- – fölé, -ra/-re (accusativus)
- ultrā – fölé, túl-

Módosító-, határozó- és kötőszók

- atque – és
- et – és
- nē – hogy ne; nehogy
- sed – ám, (ám)de, viszont
- semper – mindig
- sic – így, ily módon, ekképp(en), ezért
- sine – nélkül
- sive, seu – vagy
- quasi – majdnem, fél-, ál-
- -que – és (simuló kötőszó: a szó végéhez ragad)
- ut – hogy, azért, a célból

Indulatszók

- heu – jaj!
- mehercle – biz a!, nahát! (sz. sz. "Herkulesre!")
- o! – oh, ó!
- vae! – jaj!

A latin nyelv mai leszármazottai

Az újlatin nyelvek nem a klasszikus latinból, hanem az úgynevezett vulgáris latinból (más szóval: népi, köznyelvi latinból) erednek. A latin és az újlatin nyelvek (többek közt) abban térnek el, hogy az újlatinban megkülönböztető hangsúlyt találunk, a latinban viszont megkülönböztető magánhangzó-hosszúságot. Az olasz és a szárd nyelvben a mássalhangzóknak megkülönböztető hossza van, és hangsúlyt is találunk, a spanyolban csak megkülönböztető hangsúlyt, a franciában pedig már a hangsúly sem megkülönböztető értékű. Egy másik fontos különbség az újlatin és a latin között, hogy az újlatin nyelvek, a románt kivéve, a legtöbb szónál elvesztették esetvégződésüket (egyes főnevek kivételével). A románban még mindig öt eset van (bár az ablativus már nem használatos).

A magyar és a latin

A latin nyelvtanírás hagyománya sokáig éreztette hatását a magyar nyelvtanokon, s az egyéb alapokon nyugvó elméletek csak az utóbbi időben alakultak ki. A latin egyes helyeken a beszélt nyelvre is kihatott (pl. a kötőmód (coniunctivus), vagy az igeneves szerkezetek használata), bár ezek jó része már feledésbe merült (például kérte, hogy adná neki oda szerkesztés). A középkortól fogva számos latin szó került nyelvünkbe, például az egyházi életből (vallási, hitéleti fogalmak), vagy más kulturális területekről (iskola, növény- és állatnevek, hónapnevek, orvosi kifejezések). A XIX–XX. századtól kezdve további jövevényszavak áramlottak és áramlanak nyelvünkbe a tudományos fejlődés és a nemzetközi érintkezés nyomán, bár e szavak egy része már a latinba is a görögből került. A latin eredetű (elsősorban francia és olasz) jövevényszavak is gazdagították nyelvünket, csakúgy, mint az angol jövevényszavak némelyike, melyek (az ófrancia közvetítésével) szintén a latinból erednek. A latin a 20. század elejéig a középiskolai oktatás szerves része volt (lásd például a Légy jó mindhalálig című regényben), ismerete az alapműveltséghez tartozott. Ma – az egyetemek mellett – néhány középiskolában és egyházi iskolákban oktatják, gyakran kötelezően választható nyelvként.

A latin mint nemzetközi közvetítő nyelv

A latin nyelv, még akkor is, mikor már holt nyelvnek számított, sokáig az európai civilizáción belül a kultúra és a tudományok nyelvének számított. Valójában ma is nagyon sokan tanulják és - bármennyire is meglepő - kommunikálnak vele, különösen Nyugat-Európa egyes országaiban. Történtek kísérletek arra is, hogy a latint a 20. században újra a nemzetköziség, a közös Európa nyelvévé tegyék. Ezt némelyek nyelvészeti, történelmi és politikai okokra hivatkozva szerencsésebbnek is látnák, mint az angol nyelv vagy egy mesterséges nyelv, például az eszperantó alkalmazását, mivel a latin egyrészt ugyanúgy sok tekintetben logikus, mint az angol; indoeurópai nyelv, tehát kifejez Európában bizonyos népességarányokat, de mégsem egy létező politikai alakulat nyelve, tehát nem tölthet be olyan erőszakos kultúraterjesztő szerepet, mint például a német (a Habsburg-kor és a világháborúk alatt) vagy az orosz (a szovjet megszállás idején); ami sem az angolról, sem a más, vezető szerepre törekvő nyelvekből létrehozott mesterséges nyelvekről sem mondható el. Ezenkívül több mint egy évezredes történelme során már bizonyította, hogy tényleg használható a nemzetközi kommunikációra. E nézet ellenzői felvetik, hogy a latinban is számos kivétel akad (például az igék szótári alakjában), több esetben bonyolult szabályok határozzák meg az alakot (l. például az i tövű főneveket); nyelvtanának egyes pontjai mind a napig nincsenek jól felderítve (például a kötőmód használata stilisztikai okokból, l. attractio modi); (szintetikus alapú) szerkezetei a mai analitikus világnyelvek beszélői számára idegenek; szerkezete önmagában is a tömörséget segíti elő inkább, mint az átláthatóságot; és mindenekelőtt: nincs olyan nyelvi közösség, amelynek nyelvhasználatára a vitás esetekben támaszkodni lehetne (hacsak nem az újlatin nyelvek...), tehát használata ugyanúgy kívülről meghatározott elveken alapulhatna, mint a mai mesterséges nyelveké. A latin ezenkívül ugyanúgy nem mentes a negatív asszociációktól, mint a vele szembeállított világnyelvek, hiszen hosszú időn át a római katolikus liturgia nyelve volt szerte a világban, és mind a mai napig a Vatikán hivatalos államnyelve. A vallási, világnézeti kötődés s annak a politikához való viszonya mindmáig érzékeny társadalmi kérdés. A katolikus egyház – minden kulturális, társadalmi erénye és jelentősége mellett – évszázadokon át számottevő politikai tényező is volt, mely céljait nemegyszer erőszakos módon is igyekezett érvényre juttatni (keresztes háborúk, inkvizíció, Galilei és mások elhallgattatása). A világnyelv kérdésére tehát nem adható könnyű és egyértelmű válasz. Mint sokan mondják, az egyes nyelvek alkalmasságát ma már inkább azok hajlékonysága, kifejezőkészsége, egyértelműsége és elsajátíthatósága szempontjából érdemes megítélni, semmint az azokat beszélő népek, közösségek történelme, vezetőik mai vagy hajdani döntései alapján. – Mások arra hivatkoznak, hogy történelmi szempontból egy-egy világnyelv elterjedését sokkal inkább a beszélő közösség katonai kvalitásai, gazdasági ereje és hasonló nyelven kívüli szempontok határozták meg, mint a nyelvük bármiféle „belső” tulajdonsága: logikája, könnyűsége, alkalmazhatósága vagy bármi más. A történelem során ez valóban vonatkozott a latin nyelvre is, de a történelem még nem ért véget, és a mai nyelvek terjedésére, akár a mesterséges nyelvekére is, ebből a szempontból feltehetőleg ugyanazok a szabályszerűségek vonatkoznak. Mindent egybevetve a nemzetközi kommunikációra használható nyelvek kérdése igen bonyolult és érzékeny pontokat érintő kérdés.

Kapcsolódó cikkek

- A latinból létrejött ábécék
- Latin fonémák
- A latin főnévragozás
- Latin igeragozás
- Latin szókincs
- Latin kifejezések jegyzéke
- Ablativus absolutus
- Latin előtagokból és latin igékből álló összetett igék a magyarban
- A rendszertani nevekben gyakran használt latin és görök szavak listája
- Latin szórend

Lásd még

- Latin
- Latin irodalom
- Latin mondások
- Latin kifejezések jegyzéke
- Brocard
- Római Birodalom
- Az élő latin
- Európai városok latin neve
- Európai folyók latin neve

Külső hivatkozások angolul

- [http://www.perseus.tufts.edu/ The Perseus Project] has many useful pages for the study of classical languages and literatures, including [http://www.perseus.tufts.edu/cgi-bin/resolveform?lang=Latin an interactive Latin dictionary].
- [http://www.ethnologue.com/show_language.asp?code=LTN Ethnologue report for Latin]
- Ingyenes online latintanfolyamok (angolul)
- http://www.sprachprofi.de.vu/latin
- http://wikibooks.org/wiki/Latin
- [http://www.thelatinlibrary.com The Latin Library] contains many Latin etexts
- [http://www.textkit.com Textkit] has Latin textbooks and etexts.
- [http://www.websters-online-dictionary.org/definition/Latin-english/ Latin - English Dictionary]: from Webster's Rosetta Edition. ---- Megjegyzés: létezik [http://la.wikipedia.org/ Latin Wikipédia] is! Kategória:Nyelvek als:Latein ja:ラテン語 ko:라틴어 simple:Latin language th:ภาษาละติน zh-min-nan:Latin-gí

Angol nyelv

Az angol nyelv jelenleg egyike a Föld leggyakrabban használt nyelveinek. A nyelv tájszólásokra esik szét (jelentősebbek: angliai, US-amerikai, ausztráliai), és megvan a veszélye, hogy a latin nyelvhez hasonló sorsra is juthat, vagyis szétesik több nyelvre. Azonban a fejlődés és a médiában beszélt angol a tájnyelvek csökkenéséhez és az egyetlen beszélt változathoz is elvezethet. Ismeretes még az úgynevezett pidgin English (pidzsin-angol) verzió is, melyet a Karib-tenger környékén beszélnek, s mely egyfajta afrikanizált és erősen leegyszerűsített angol nyelvet jelent. Az ún. Basic English az angol nyelv mesterségesen 850 szóra csökkentett változata, melyet az angol nyelvész, C. K. Ogden alkotott meg. Ennek használata meglehetõs önfegyelmet kíván az angolul tudótól, mivel sok fogalmat körül kell írni, melyre van angol szó. A Basic English a Wikipédiában is rendelkezik képviselettel.

Eredete

Beszélőinek száma

A statisztikák szerint 446 millió anyanyelvi beszélője van napjainkban. A Föld lakosságához képest az anyanyelvi beszélők száma százalékosan csökken, viszont a világ első számú másodikként használt nyelve az angol. Kb. 650 millióan beszélik jól első vagy második nyelvként az angolt és 2-3 milliárd közé teszik azok számát akik néhány szót értenek a nyelvből. Az Európai Unió egyik hivatalos és munkanyelve. Az angolul tanulók közül csak több mint minden 100. tud az alapszintnél (néhány száz szó) jobban angolul. Viszont ezt a nyelvet tanulják a világban a legtöbben. A legelterjedtebb számítógépes nyelv is egyben.

Jellemzői

Főnevek

Kis betűvel íródnak, mint a magyarban. Néhány kivételtől eltekintve (például raincoat) nem használ összetett szavakat, emiatt szókincse legfeljebb közel 500-600 ezerre tehető. A többesszámot egy szóvégi s betű jelzi, ritka kivételek (latin, francia, stb. jövevényszavak) esetén más jel (medium -> media).

Igék, igeragozás

A szabályos igék egyes szám harmadik személyű ragja -(e)s, a múlté és a befejezett melléknévi igenévé -(e)d. Időbeni folyamatok és azok lezártáságának kifejezésére fejlett, más nyelvekben (pl. német, francia) is szokásos szerkezeteket használ (pl. I have done it = megcsináltam (és kész van), I am doing it = folyamatosan csinálom, I have been doing it = csináltam egy ideig (de már nem), vö. francia je l'ai fait, német ich habe es gemacht).

Melléknevek, határozószók

A legtöbb esetben a magyarhoz hasonlóan különséget tesz a "hogyan?" és "milyen?" kérdésre felelő szavaknál, pl.: nicely (szépen), nice (szép). Kivételt képez például a fast (gyors, gyorsan) szó, illetve igen szembetűnő módon a hard (kemény, keményen) és a hardly (alig) szavak alkotta szópár is.

Számnevek

A múltbeli tizenkettes számrendszer használatát tükrözik vissza (10: ten, 11: eleven, 12: twelve).

Nagy- és kisbetű használata

Nagybetűt a magyarral analóg módon használ. Ezenkívül nagybetűvel írandóak még a nemzetiségek nevei (English, Japanese), a hónapok és napok neve (January, Monday), és a címekben előforduló szavak (kivéve a névelőket, elöljárókat és a kötőszavakat).

Szótárak

Angol-angol

- Brit angol: Oxford Dictionary
- US angol: Merriam-Webster

Magyar-angol-magyar

- Országh László, kb. 300 ezer szó, jó minőség

Külső linkek

- [http://www.vocabula.com/VRabout.asp az angol nyelv védelme]
- [http://www.bbcenglish.com/ BBC English honlap] Kategória:Nyelvek als:Englische Sprache ja:英語 ko:영어 ms:Bahasa Inggeris simple:English language th:ภาษาอังกฤษ zh-min-nan:Eng-gí

Izoláló nyelv

Az izoláló (elszigetelő) vagy analitikus nyelvek egyesek szerint a legkönnyebben tanulható nyelvek közé tartoznak. Ezen nyelvekben a morfémák legtöbbször különálló szavakat alkotnak, és ezen szavak változtatják, árnyalják más szavak jelentését. Ez az ellentéte az agglutináló nyelveknek, ahol a jelentésmódosítást a szavakhoz toldalékolt morfémákkal érjük el. Ilyen izoláló nyelv például az angol és a kínai. Nyelvi szempontból könnyebb megtanulni az analitikusan csatolt szót, mint a szót hajlítani vagy az utóraggal ellátva ragozni, különösen ha igékről van szó. Egyes analitikus nyelvek nehézsége a hangsúlyozásban („éneklésben”) van: a szavak kiejtésének többféle lejtése, hangsúlya van: például a kínai nyelvben négyféle hangsúlyozást találunk. ---- Kategória:Nyelvészet ja:孤立語 ko:고립어

Inkorporáló nyelv

Az inkorporáló vagy bekebelező nyelv morfológiai fogalom: e nyelvekben egyetlen, bonyolult morfémasorral fejeznek ki olyan tartalmakat, amelyeknek más nyelvekben szószerkezetek felelnek meg. Az inkorporáló nyelvek egyetlen szava tehát izoláló vagy agglutináló nyelvekben egész mondatnak felelnek meg. Példa: az indián oneida „gnaglaslizaks" „szó" jelentése: „Keresek egy falut." Példák inkorporáló nyelvekre: több amerikai indián nyelv (oneida), Szibéria egyes régi nyelvei, de a legtöbb formális nyelv is közel áll az inkorporáló típushoz). Kategória:Nyelvészet

Kategória:Nyelvészet

Ebben a kategóriában a nyelvészeti témájú szócikkek szerepelnek. Kategória:Társadalomtudományok ja:Category:言語学 simple:Category:Linguistics th:Category:ภาษาศาสตร์ zh-min-nan:Category:Gí-giân-ha̍k

Arabiemiirikuntien Liitto

Arabiemiirikunnat eli Yhdistyneet arabiemiirikunnat (epävirallisissa yhteyksissä myös nimityksiä Arabiemiraatit ja Arabiemiirikuntien liitto käytetään yleisesti) on pääosin autiomaan peittämä valtio Arabian niemimaan kaakkoisosassa. Sen rajanaapurit ovat Oman, Qatar ja Saudi-Arabia. Se koostuu seitsemästä emiirikunnasta.Valtion pinta-ala on noin 90 000 neliökilometriä. Väkiluvuksi on arvioitu noin 2,5 miljoonaa, joista suurin osa on kansalaisuutta vailla olevia vierastyöläisiä. Saudi-Arabia Saudi-Arabia

Historia

Pääartikkeli: Arabiemiirikuntien historia

Politiikka

Pääartikkeli: Arabiemiirikuntien politiikka

Emiirikunnat

Pääartikkeli: Arabiemiirikuntien emiirikunnat
- Abu Dhabi
- Ajman
- Dubai
- Fujairah
- Ras al-Khaimah
- Sharjah
- Umm al-Qaiwain

Maantiede

Pääartikkeli Arabiemiirikuntien maantiede

Talous

Pääartikkeli Arabiemiirikuntien talous Muista arabimaista poiketen Arabiemiirikuntien liitolla on poikkeuksellisen vahva ja monipuolinen talous, joka ei ole täysin riippuvainen öljystä. Erityisesti Dubai on turismin ja vapaan kaupan voimalla kohonnut koko Persianlahden liikekeskuksen asemaan.

Väestöjakauma

Pääartikkeli: Arabiemiirikuntien väestöjakauma

Kulttuuri

Pääartikkeli Arabiemiirikuntien kulttuuri

Merkittävimmät luonnonvarat

- öljy
- maakaasu

Merkittävimmät vientituotteet

- öljy
- maakaasu
- matkailu

Juhlapäivät
Pvm	Suomalainen nimi	Paikallinen nimi	Huomautuksia

Luokka:Arabiemiirikunnat ms:Amiriah Arab Bersatu zh-min-nan:A-la-pek Liân-ha̍p Thâu-lâng-kok ko:아랍에미리트 ja:アラブ首長国連邦 th:สหรัฐอาหรับเอมิเรตส์

penisy gry strategiczne venice luxury hotels g�od�wka Ci��a

:: RELATED NEWS ::

Jacques Bertin
Bertin, Jacques Bertin, Jacques Bertin, Jacques __NOTOC__ C'est par l'or pur que je vaincrai __TOC__

Biographie

Né à Rennes en 1946. Journaliste de formation, il vient à la chanson dès les années 60. son premier album paraît en 1967. Il en a publié une vingtaine depuis. Chanteur "à texte", il est à contre courant de