:: wikimiki.org ::
| Június 5 |
Június 5
Névnapok: Fatime, Bán, Béda, Béke, Bonifác, Bónis, Fatima, Ferdinánd, Fernandó, Nándor, Reginald, Regő, Valéria, Zenina, Zina, Zinaida, Zinajda
Események
- 1940 - Megindul a német támadás Franciaország ellen
Születések
- 1898 - Federico Garcia Lorca spanyol költő és drámaíró († 1936)
- 1900 - Gábor Dénes magyar származású Nobel-díjas elektromérnök
- 1942 - Almási Éva, Jászai Mari-díjas színésznő
- 1949 - Ken Follett angol író
Halálozások
- 1826 – Carl Maria von Weber német zeneszerző
- 1879 – August Karl Krönig német fizikus
- 1880 – Orlai Petrics Soma, festő (
- 1822)
- 1897 – Kamermayer Károly, Budapest első polgármestere
- 1971 – Lukács György filozófus, esztéta, egyetemi tanár (
- 1885)
- 1993 – Conway Twitty amerikai country énekes
- 2004 – Ronald Reagan, amerikai színész, politikus, volt államfő
Nemzeti ünnepek, évfordulók, események
- 1972 óta Környezetvédelmi világnap az ENSZ stockholmi konferenciáján hozott határozat alapján
ja:6月5日 ko:6월 5일 ms:5 Jun simple:June 5 th:5 มิถุนายน
NévnapA világ egy részén a születésnap mellett a névnap megünneplése is szokás. Ekkor az illető személy keresztneve (mely elő-, vagy utónév) szerinti naptári napon családi, baráti ünnepélyt rendez. A névnapok egy része szentek és mártírok évfordulóján alapul. Magyarország mellett például Svédországban szokás, de nem ünnepelnek névnapot például Hollandiában.
A névnap, mint minden más, valamiért jeles nap, alkalom az ünnepre vagy ünneplésre. Mivel mindenkinek van neve, névnapja is legtöbbünknek van, azaz mindenkinek alkalma van, csupán azért, hogy él, saját magát ünnepeltetni.
Magyarországon főleg a munkahelyen, helyben, vagy munka után volt szokás névnapokat tartani, amelynek költségeit főleg az ünnepelt viselte. Ma a multinacionális cégek is figyelnek arra, hogy névnapjukon köszöntsék vagy megajándékozzák dolgozóikat. A névnapi ajándékkal el lehet kerülni a korrupció látszatát, de az adófizetési kötelezettséget nem.
A névnapokhoz adott nevekhez tartozó verses gyűjtemények és névnapi köszöntők, rigmusok továbbá tréfás szólások, kifejezések kapcsolódnak.
Lásd még
Szentek kalendáriuma - Szentek listája - Magyar névnapok - Magyar névnapok betűrendben - keresztnév - utónév
Külső hivatkozások
- Névnapok Svédországban (angol Wikipédia)
Nevnap
ja:聖名祝日
Bán (keresztnév)A Bán magyar eredetű férfinév, egykori méltóságnév.
__NOTOC__
Alakváltozatok
- Bános, névnapok: (január 24., április 16.)
Névnapok
- február 12.
- június 5.
- augusztus 28.
Becenevek
Híres Bánok, Bánosok
BédaA Béda ismeretlen eredetű és jelentésű női név.
__NOTOC__
Névnapok
- június 5.
Becenevek
Híres Bédák
BonifácA Bonifác férfinév a latin homo boni fati, azaz a jó sors embere jelentésű kifejezésből eredő Bonifatius férfinévre vezethető vissza, amelyet tévesen jótevőként is szoktak értelmezni. A magyar népi hagyományban a fagyosszentek egyike.
__NOTOC__
Névnapok
- április 24.
- május 14.
- június 5.
- október 25.
- december 19.
Becenév
Bónis.
Híres Bonifácok
- Montferrati Bonifác
Pápák
- I. Bonifác pápa
- II. Bonifác pápa
- III. Bonifác pápa
- IV. Bonifác pápa
- V. Bonifác pápa
- VI. Bonifác pápa
- VII. Bonifác pápa
- VIII. Bonifác pápa
- IX. Bonifác pápa
FatimaFatima név jelenthet
- egy portugál települést: Fátima (Portugália)
- egy arab eredetű női nevet: Fatima (keresztnév)
FernandóA Fernandó a Ferdinánd férfinév olaszos változata.
__NOTOC__
Névnapok
- május 30.
- június 5.
- október 19.
Becenevek
Híres Fernandók
NándorA Nándor magyar eredetű férfinév. Eredetile a dunai bolgárokat hívták hasonló módon, keresztnévként a XIX. században terjedt el, valószínüleg a Ferdinánd név magyarosítása miatt.
__NOTOC__
Névnapok
- május 30.
- június 5.
- október 19.
Becenevek
Híres Nándorok
- Hidegkuti Nándor futballista, az Aranycsapat tagja
- Wagner Nándor szobrász, festő
ReginaldA Reginald német (Rajnald) eredetű férfinév, jelentése: tanácsadó.
__NOTOC__
Névnapok
- február 12.
- június 5.
- december 4.
Becenevek
Híres Reginaldok
RegőA Regő magyar eredetű férfinév. Régi magyar személynév, jelentése bizonytalan.
Rokon nevek: Regölő, Regös, Regős.
__NOTOC__
Névnapok
- június 5.
- augusztus 2.
Becenevek
Regi,Regőke
Híres Regők
ValériaA Valéria latin eredetű név, a Valerius férfinév (magyarul Valér) női párja. Jelentése: erős, egészséges.
__NOTOC__
Névnapok
- április 28.
- június 5.
- december 9.
Becenevek
Vali, Valika, Ria, Riácska, Rió, Valcsi.
Híres Valériák
- Mária Valéria, Ferenc József és Erzsébet királyné lánya
- Dienes Valéria (született Geiger Valéria) író, filozófus, az első magyar professzorasszony
ZeninaA Zenina görög eredetű női név, jelentése: Zeusztól származó.
__NOTOC__
Névnapok
- április 12.
- június 5.
Becenevek
Híres Zeninák
ZinaA Zina női név a német Rozina illetve az orosz Zinaida névnek az önállósult, becézett változata.
__NOTOC__
Névnapok
- március 13.
- június 5.
- október 11.
Becenevek
Híres Zinák
ZinaidaA Zinaida görög -> orosz eredetű női név, jelentése: Zeusztól származó. Rokon neve: Zinajda, Zina.
__NOTOC__
Névnapok
- június 5.
- október 11.
- október 30.
Becenevek
Híres Zinaidák, Zinajdák
ZinajdaZinaida
Franciaország
A Francia Köztársaság, vagy Franciaország (franciául: République française rövidebben la France) egy nyugat-európai ország. Ezt a franciák központi területnek nevezik, szemben az ún. tengerentúli területekkel, amelyek mind az öt kontinensen megtalálhatóak.
Franciaország politikai berendezkedése szerint demokrácia, annak is a fél-prezidenciális köztársaság válfajába sorolható be. Az ország a fejlett országok sorába tartozik, és 2003-ban a Föld ötödik legnagyobb gazdaságát tudhatta magának.
Franciaország az Európai Unió egyik alapító tagja, egyben annak terület szerint a legnagyobb állama. Az ország a NATO tagja, valamint az ENSZ is. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának is állandó tagja. Franciaország az egyik atomhatalom. Nemzeti szimbóluma Marianne, aki egyben a francia forradalom szimbóluma is.
Története
Bővebben lásd: Franciaország története
Gallia
A mai Franciaország határai majdnem egybeesnek a történelmi Gallia (Alpokon túli) területeivel, amelyeket egykor Gallia Transalpina néven ismertek. A területen kelta (latinul gall) törzsek éltek. A Kr. e. 2. században a déli területek (Gallia Narbonensis), a Kr. e. 1. században pedig Gallia egésze a terjeszkedő Római Birodalom provinciája lett Julius Caesar ún. galliai háborúja következtében.
Gallia nagyon hamar megindult a romanizálódás útján, városiasodott, és már a korai császárkorban jelentős gazdasági potenciált képviselt, közben a kereszténység is elterjedőben volt. A 3. századtól kezdve Gallia is több germán betörést szenvedett el, ezért hadi jelentősége is megnőtt. Ezzel együtt járt, hogy aktívan beleavatkozott a katonacsászárok trónviszályaiba, és - többnyire a britanniai légiókkal közösen - gyakran a galliai katonaság is kikáltotta a maga uralkodóját. A helyi provinciális arisztokrácia által támogatott ellencsászárok nem egyszer jó szolgálatot tettek a Római Birodalom védelmében.
A 4. század végén egyre fenyegetőbbé vált a határon át-áttörő barbár törzsek jelenléte. Gallia nem sokkal a Római Birodalom kettéosztása után gyakorlatilag elveszett a Nyugat-Római Birodalom számára: 406. december 31-én áttörték a rajnai határt a barbárok, és a császárok kénytelenek voltak szövetségesüknek elismerni őket. Gallia keleti területein a burgundok, déli régiójában pedig a nyugati gótok alapítottak királyságot. Mire 476-ban végleg elbukott a Római Birodalom, Gallia már vagy hetven éve germán uralom alatt állt.
A Frank Birodalom
A népvándorlás törzsei közül a száli frankok a V. század elején a Rajna torkolatvidékén telepedtek le. 481-ben a Meroving-dinasztia sarja, Klodvig lett a törzs királya, aki felvette a keresztény hitet, így egyházi áldással foglalta el a korábbi gall területeket az elkövetkező években. Legyőte a gótokat és jólszervezett, nagy államot hozott létre. Klodvig utódai alatt a királyi hatalom meggyengült, belharcok zajlottak, és a VIII. századra a hatalom a királyi udvartartást vezető majordomusok kezébe került át. Ilyen majordomus volt Martell Károly is, aki megállította Poitiers-nél az arabok betörését (732). Utódja, Kis Pipin 751-ben letette az utolsó Meroving uralkodót a trónról, és királlyá koronázták. Ezzel megalapította a Karoling-dinasztiát.
Pipint a trónon fia, Nagy Károly követte, aki temérdek hadjáratot vezetett kelet és dél felé, melyek eredményeként a mai német területek jó részét bekebelezte, sőt a régi Pannoniáig is eljutott, illetve megdöntötte a longobárdok államait. Érdemeiért a pápa 800-ban római császárrá koronázta, és létrejött a frank Nyugatrómai Birodalom. Ez azonban nem bizonyult hosszú életűnek: 843-ban a verduni szerződésben Nagy Károly unokái három részre osztották, melynek nyugati, Kopasz Károly kezébe került részéből alakult ki Franciaország, ami nevét a mai Île-de-France tartományról kapta.
A francia hegemónia alapjai
Nagy Károly leszármazottjai, a Karolingok uralták Franciaországot egészen 987-ig, ám a dinasztia ekkor kihalt. Ekkor Île-de-France hercegét, Párizs grófját, Hugo Capet-t koronázták királlyá. Az ő leszármazottaiból alakult meg az országot uraló második nagy dinasztia, a trónt 1328-ig elfoglaló Capetingeké.
A Capeting királyok kitartó munkával mind több területet szereztek meg maguk számára és térítettek saját hűségükre. A különféle gyakorlatilag független tartományok, országrészek grófjaira és hercegeire nemegyszer csak fegyveres harc árán sikerült a korona hatalmát kiterjeszteni. Nagy munkát végzett e téren II. Fülöp Ágost, aki területszerzései (Flandria, Aquitánia) kapcsán mind az Angol Királysággal, mind a Német-Római Császársággal konfliktusba került. Az 1200-as évekre megszilárdult a francia királyi hatalom, olyannyira, hogy IX. (Szent) Lajos (1226-1270) király több hadjáratot indított gyakorlatilag egymaga a törökök ellen. A szentté avatott király uralkodása alatt alakult meg 1253-ban a később világhírűvé váló Sorbonne egyetem.
IV. (Szép) Fülöp (1285-1314) szintén sokat tett Franciaország megerősítéséért. Képzett világi adminisztrációs rendszert alakított ki, feloszlatta a templomos lovagrendet, a pápaságot pedig francia befolyás alá vonta, ami kényszerűen áttette székhelyét Avignonba (avigoni fogság, 1309-1377). Szép Fülöp vetette meg a francia rendiség alapjait is: Flandria ellen indított hadjáratához pénzt kért az 1302-ben összehívott rendi gyűléstől, amit az meg is szavazott számára, így elfoglalhatta Lille városát.
A százéves háború
1328-ban kihaltak a Capetingek. Jog szerint IV. Fülöp unokája, III. Edward angol király örökölte volna a trónt, ám ehelyett Szép Fülöp unokaöccse, a Valois-dinasztiát megalapító VI. Fülöp lett az uralkodó.
1337-ben az angolok megküldték a hadüzenetet: kitört a százéves háború. Fülöp és közvetlen utódai tehetségtelen hadvezéreknek bizonyultak, és a francia sereg folyamatosan kudarcot vallott. A meglehetősen kis létszámú és csekély utánpótlással bíró angol sereg tönkreverte a francia lovagság színe-javát Crécynél (1346) és Poitiers-nél (1356). A küzdő felek hamarosan békét voltak kénytelenek kötni, mert 1348-ban kitört a nagy pestisjárvány, mely mindkét ország lakosságát megtizedelte (a pestis és a háború dúlásai következtében tört ki 1358-ban a Jacquerie elnevezésű parasztfelkelés, melyet a francia nemesség gyorsan vérbe fojtott). Az 1360-as béke alapján az 1347-ben megszerzett Calais, illetve a déli területek hűbéri kötelezettségek nélkül III. Edward birtokába szálltak.
V.(Bölcs) Károly (1364-1380) intézkedései révén Franciaország területéről (néhány kikötő, pl. La Rochelle, Calais, Bordeaux kivételével) sikerült kiűzni az angolokat 1369-1375 között, ám a felek csak fegyverszünetet kötöttek, békét nem. A 15. század elején az angol V. Henrik ismét rátört a VI. (Őrült) Károly (1380-1422) idején meggyengült, belső konfliktusoktól szenvedő Franciaországra. 1415-ben Azincourtnál arattak fényes győzelmet az angol hadak, noha a franciák megint fölényben voltak. Nem sokkal a győzelem után az angolok megszerezték Normandiát, és Párizst is elfoglalták. Az 1420-as troyes-i béke alapján a francia király V. Henrikhez adta leányát, saját fiát pedig kizárta az öröklésből. A dauphin, a későbbi VII. Károly (1435-1461) délre menekült, és passzivitásba merült - egészen Jeanne d'Arc fellépéséig, aki lelkesítő győzelmeket aratott. A francia győzelemsorozat ezután nem is állt le: 1435-ben Reimsben királlyá koronázták VII. Károlyt, és 1436-ban Párizst is bevették. 1453-ra az angolokat mindenhonnan sikerült kiűzni Calais-t kivéve.
Európa vezető hatalma
VII. Károly és utódja, XI. Lajos (1461-1483) megerősítette a központi hatalmat. Állandó zsoldossereget állítottak fel, míg a főnemeseknek megtiltották a magánhadseregek tartását. A közigazgatást is szakszerűsítették, és főleg polgári származású hivatalnokokkal töltötték fel („taláros nemesség”). Időközben Franciaország megszerezte Bretagne-t, Provence-ot és Burgundia nagyobbik, nyugati felét.
A XVI. században új veszély fenyegette a Francia Királyságot: V. Károly német-római császár lett Spanyolország királya - a franciák harapófogóba kerültek. I. Ferenc (1515-1547) kiutat keresve Észak-Itáliában kezdte kiépíteni a hatalmát, ami azonban a Német-Római Birodalom része volt. Kitört a vagy fél évszázadon keresztül zajló háború, melynek során 1525-ben Paviánál vesztettek a franciák, ám szövetségi rendszert hoztak létre Firenze, Velence, Milánó, a Pápai Állam, illetve a szövetséghez lazábban kapcsolódó Oszmán Birodalom és Anglia részvételével a Habsburgok országai ellen (cognaci liga, 1526). 1559-ben a Cateau-Cambrésis-ben kötött béke zárta az itáliai háborúskodást. A franciák az olasz területi igényeikről való lemondás fejében megtarthatták északi szerzeményeiket (Metz, Verdun).
I. Ferenc utódai gyengekezű királyok voltak, és újra harcok alakultak ki a főnemesi pártok között, melyek ezúttal vallási színezetet is nyertek: a reformáció kálvinista ága érintette leginkább Franciaországot, melynek helyi követőit hugenottáknak nevezték. 1572-ben már-már úgy tűnt, hogy sikerül megbékéltetni a feleket: a későbbi IV. Henrik királyt össze akarták házasítani Valois Margittal, ám az esküvői készülődés mészárlásba torkollt Párizsban (Szent Bertalan éjszakája). Ismét fellángolt a vallás- és polgárháború, miközben 1589-ben kihalt a Valois-dinasztia.
A Bourbonok abszolutizmusa
A zűrzavaros helyzetben IV. Henriket (1589-1610) koronázták francia királlyá, ami a spanyol II. Fülöp által fegyveres erővel is támogatott katolikus liga ellenszenvét váltotta ki. Noha a Bourbon-dinasztia megalapítója ekkor már római katolikus volt, a spanyol haderő megszállta Párizst, ahova csak 1594-ben tudott bevonulni a király. Henrik 1598-ban kiadta a nantes-i ediktumot, mely toleranciát hirdetett a hugenották irányába. Az ellenségeskedés nem szűnt meg: a IV. Henriket egy fanatikus katolikus ölte meg 1610-ben. A monarchia támogatta a gazdaság fejlődését: Henrik minisztere, Sully javaslatára utak épültek, és királyi manufaktúrákat alapítottak. Franciaország ekkor kezdett el bekapcsolódni a gyarmatosításba és a felfedezésekbe (1608 - Québec megalapítása), ám a versenyben gyakorta alulmaradt az angolokkal szemben.
Utódja XIII. Lajos (1610-1643) volt, aki tehetséges államminiszterei, Richelieu majd Mazarin bíboros segítségével leverte a hugenotta ellenállókat La Rochelle környékén, hivatalnokaiban és erős hadseregében bízva visszaszorította a rendeket (1614 után nem hívott össze rendi gyűlést) és sikeresen beavatkozott a harmincéves háborúba. A küzdelmek eredményeképpen az 1648-as vesztfáliai béke több Rajnán túli német tartományt elismert francia birtoknak.
A hosszadalmas háborúskodás kimerítette az országot, ahol emiatt 1648-ban rendi színezetű mozgalom kezdődött. A Fronde (= Parittya) leverése 1653-ig eltartott, ám az ifjú XIV. Lajos (1643-1715) és apjától örökölt minisztere, Mazarin úrrá lett a helyzeten. XIV. Lajos (a Napkirály) idején teljesedett ki a francia abszolutizmus. Tovább erősödött a hivatalnokrendszer, megjelentek az államtitkári és miniszteri tisztségek. Vidéken teljhatalmú intendánsok képviselték az uralkodót. A gazdaságot Colbert államminiszter védvámokkal és állami támogatással erősítette meg (merkantilizmus), egységesítette a pénz- és mértékrendszert, fejlesztette a közlekedést.
Louvois reformjai révén létrejött a reguláris hadsereg, így Franciaország hatalmas gazdasági és katonai fölénybe került a szomszédaival szemben. XIV. Lajos ezt igyekezett kihasználni: uralkodása második felében folyamatos háborúban állt a Német-Római Birodalommal, hogy Franciaország határait a Rajnáig tolhassa ki. Sikerült megszereznie Strassburgot és Luxemburgot, és meggyengítenie a Habsburg Birodalmat, azonban nem volt elég erős ahhoz, hogy megbírkózzon a fél Európát összefogó koalícióval, ami a spanyol örökösödési háború (1700-1714) kapcsán alakult ki a francia hegemónia megtörésére. A békekötés értelmében ugyan a Napkirály unokája, Fülöp lett a spanyol király, de a két országot nem egyesíthették.
1715-ben az általa építtetett versailles-i palotában meghalt XIV. Lajos, akit hosszú uralkodása után dédunokája, a kiskorú XV. Lajos (1715-1774) követett a trónon, aki nem sokat törődött a politikával. A franciák a kor minden nagyobb háborújában részt vettek (osztrák örökösödési háború, hétéves háború, amerikai függetlenségi háború), ám akár a győztes, akár a vesztes oldalán álltak, csak pénzpocsékolás volt összes akciójuk, ráadásul Kanadát is elvesztették.
XV. Lajos unokája, XVI. Lajos (1774-1792) idejét legszívesebben vadászattal és lakatosmunkával töltötte, ám elődjénél így is aktívabban politizált. Sorozatos pénzügyi reformtörekvései azonban folyton elbuktak, és ő minisztereire hárította a felelősséget. A társadalmi feszültségek végül rendi gyűlés összehívására ösztönözték a királyt.
Felvilágosodás és forradalom
A 18. századi Franciaországban jelentős volt a polgárság létszáma és politikai befolyása, ami a korban mind nagyobb gazdasági hatalommal párosult. A korszak tudományos eredményei és a kibontakozó ipari forradalom vívmányai révén a kor polgári származású értelmiségijei számára a világ megváltoztathatónak tűnt. A racionalizmus diadalmaskodott. Az alkotók az emberiséget az észre való ráhatással, felvilágosítással óhajtották megjavítani. Innen az időszak neve: felvilágosodás. Az angolszász gondolkodók (John Locke, David Hume) elképzeléseit, melyek a szabadságra, toleranciára vonatkoztak, nagy francia filozófusok (Montesquieu, Voltaire, Jean-Jacques Rousseau) fejlesztették tovább. Egyben mind egyetértettek: a fennálló régi rendszer (ancien régime) rossz.
A felvilágosodás eszméi már erősen benne voltak a köztudatban, amikor XVI. Lajos kénytelen volt összehívni a rendi gyűlést. A készülődést a harmadik rendet (polgárok és parasztok képviselői) magasztaló, számára dominanciát követelő felhangok tarkították, melyet az éhséglázadás peremére jutott Párizs népe támogatott. 1789. május 5-én végül összeült Versailles-ban a rendi gyűlés, ahol a harmadik rend nagyobb képviselettel, de ugyanannyi szavazattal jelenhetett meg, mint 1614-ben. Június 17-én az elégedetlen polgári képviselők (jelentős nemesi és papi támogatással) önmagukat Alkotmányozó Nemzetgyűléssé nyilvánították, és felesküdtek az összetartásra (labdaházi eskü), amit a király kénytelen volt elfogadni a nemesi támogatás miatt (Mirabeau, La Fayette). Közben Párizsban egyre feszültebb lett a hangulat, mire a város körül szorosabbra vonták a katonai blokádot. Hamarosan elterjedt, hogy a királyi katonaság megtámadja a főváros tömegeit, mire azok július 12-én fellázadtak. Fegyvereket zsákmányoltak, és július 14-én puskaporért a jelentéktelen Bastille erődbörtönhöz vonultak, melyet a felbőszült csőcselék megostromolt, tárgyalni hajlandó katonáit pedig meglincselte. Kitört a nagy francia forradalom.
A király nem verte le a lázadókat, helyette Párizsba utazott, ahol üdvrivalgás fogadta. A fővárosban történtek hírére vidéken erőszakhullám söpört végig: a nemesek bosszújától rettegő „nagy félelem” keretében udvarházakat dúltak fel, és nemeseket öltek meg a tömegek.
Hiába törölték el a kiváltságokat és adták ki az Emberi és polgári jogok nyilatkozatát, az élelmezési és gazdasági helyzet tovább romlott, és a tömegeket addig mellőzött, szélsőséges értelmiségiek (pl. Danton, Marat, Desmoulins) kezdték izgatni. A királyt a párizsi csőcselék október 5-én megrohanta Versailles-ben („asszonyok menete") és másnap a fővárosba parancsolta.
1791-ben a Nemzetgyűlés elkészítette az alkotmányt, mely garantálta a hatalmi ágak megosztását, a királynak pedig csak korlátozott hatalmat hagyott. Lajos 1791. június 20-án „elszökött" Párizsból (noha nem volt köteles ott lenni), ám mielőtt katonaságához érkezhetett volna, elfogták és visszavitték a fővárosba. A szökés felerősítette a köztársasági hangokat. A választásokon a már jelentős szerephez jutottak a girondi és jakobinus képviselők is.
Egyre erősödött a külföldi beavatkozástól való félelem, amit az uralkodó ki akart provokálni, hogy restaurálhassa hatalmát, ezért girondi kormányt nevezett ki, ami hadat üzent a Habsburg Birodalomnak. Eztán a király - érdekeinek megfelelően - megvétózott több hadseregfejlesztési javaslatot, mire ellene fordult a közhangulat. Június 20-án és augusztus 10-én is betört a csőcselék a Tuileriákba, és második alkalommal az uralkodó a Nemzetgyűlésben keresett menedéket, az viszont a városi tanács (kommün) és a tömeg nyomására lemondatta, majd börtönbe záratta az uralkodót, és átalakult Nemzeti Konventté. Itt már csak a girondiak és a jakobinusok rendelkeztek képviselettel.
Augusztus végén porosz és osztrák csapatok törtek az országba, mire Danton szabad kezet adott a megrettent csőcseléknek a „gyanúsak” összegyűjtésére és kivégzésére. Az első terrorhullámnak ezrek estek áldozatul. A francia hadsereg Valmynál megállította a német betörést, mire a poroszok kivonultak, a franciák pedig átmentek ellentámadásba. A jakobinusok kiharcolták a király elítélését, akit 1793. január 21-én ki is végeztek. A Belgiumban aratott győzelmek szülték meg a nemzeti eszmét, a nacionalizmust, mely az elkövetkező századokban elterjedt az egész világon.
1793-ban az európai egyensúly felborulásától tartó Nagy-Britannia megszervezte az első franciaellenes koalíciót. A minden irányból meginduló támadás hatására a franciák sorozatos vereségeket szenvedtek. Kényszersorozás indult meg, ami nagy vidéki felkelésekhez vezetett. A megrendülő hatalmú girondiakat puccsszerűen megbuktatták a jakobinusok (1793. június 2.), akik az év végére elkészült, demokratikus köztársasági alkotmányt félredobva diktatórikus eszközökkel kormányoztak.
A Robespierre és Saint-Just vezette jakobinusok korlátlan terrort vezettek be, és az általános hadkötelezettség kihirdetésével hatalmasra duzzasztották a hadsereget. 1793-ra már uralták Franciaországot, 1794-ben pedig betörtek Spanyolorszgába és a Németalföldre. Ezzel együtt belső tisztogatás indult a jakobinus táboron belül. Nemsokára Robespierre és támogatóinak hatalma is megdőlt: a Konvent 1794. július 27-én megbuktatta és hamarosan kivégeztette őket. Visszafogták a terrort, új alkotmány kidolgozásába kezdtek. 1795-ben ennek alapján megalakult a girondi szellemiségű Direktórium, ami a hódításokat megtartva békét kötött Poroszországgal és Spanyolországgal, Hollandiában pedig vazallus királyságot hozott létre. 1797-ben az osztrákok is vereséget szenvedtek Itáliában, ezzel az első koalíció felbomlott. Franciaországra így sem köszöntöttek békés évek: 1795 után bal- és jobboldali államcsínyek sora fenyegette gyenge lábakon álló köztársaságot.
Az első császárság
Napoléon Bonaparte a forradalmi kormány korzikai származású, kiváló tehetséggel megáldott tisztje volt. 1796-ban vette át az itáliai francia sereg irányítását, mellyel annak lerongyolódott állapota ellenére gyors fegyverszünetre kényszerítette az osztrákokat (campoformiói béke, 1797). Ezután kalandor akciót indított Egyiptomba, ahova mérnököket is vitt, hogy csatornát hozzanak létre a Földközi-tenger és a Vörös-tenger között, miáltal a brit érdekszférába eső indiai utat fenyegette volna. Sikerrel átkelt a tengeren és könnyedén szétverte az ellene küldött muszlim erőket. Egészen Szíriáig hatolt, azonban serege kimerült, így kénytelen volt visszahúzódni Egyiptomba. Evakuálni nem tudta a sereget, mivel a flottáját Abu Kirnél a megérkező britek tönkreverték (1798). A tábornok a katonáit hátrahagyva visszatért Franciaországba, ahol 1799-ben megdöntötte a Direktórium hatalmát, és új alkotmányt kreált, mely neki mint első konzulnak biztosította a hatalmat.
A britek 1799-ben tető alá hozták a II. franciaellenes koalíciót. A hadvezér kihasználta ellenfelei ellentéteit, és külön-külön támadt rájuk. 1800-as marengói győzelmével térdre kényszerítette az osztrákokat, mire a szövetség fölbomlott. Az írekkel küszködő britek is békét kötöttek 1802-ben Amiens-nél békét kötöttek. Franciaországra rövid békés időszak köszöntött. Bonaparte konzulátusa alatt megszilárdult a polgári rend: a forradalom idején kialakult tulajdonviszonyokat érintetlenül hagyták, támogatták a gazdaságot, létrejött a Francia Nemzeti Bank. A pápával kötött konkordátumban szabályozták az állam és egyház viszonyát. A Code Civil (Polgári Törvénykönyv) megvetette a polgári jogrend alapjait.
Az első konzul 1804-ben I. Napóleon néven császárrá koronázta magát VII. Pius pápa jelenlétében. Új rendszerét vakmerő katonai győzelmekkel kívánta igazolni. Egyetlen ellenfele Nagy-Britannia volt, ami gazdasági potenciáljával támogatni tudta a kontinentális államokat, hogy harcoljanak a franciák ellen. A császár tervezgette az angliai inváziót, ám Nelson admirális Trafalgarnál szétzúzta flottáját (1805). A III. koalíció osztrák és orosz seregeit Ulmnál és Austerlitznél verte szét a brilliáns hadvezér, így a szövetség felbomlott - a császárság sorsa mégis gyakorlatilag eldőlt 1805-ben. Már nem sikerülhetett megszerezni az európai és gyarmati hegemóniát. Napóleon a meghódított területeken vazallus államokat hozott létre (Itáliai Királyság, Rajnai Szövetség), melyek élére önmagát, rokonait és tisztjeit nevezte ki uralkodónak. A Német-Római Birodalom feloszlása már porosz érdekeket is sértett, így porosz, angol, svéd és orosz részvétellel létrejött az elődjeihez hasonlóan tiszavirág-életű IV. koalíció. Az 1806-os jenai és auerstädti győzelem után bevonult Berlinbe, majd az 1807-es eylaui és friedlandi csatában I. Sándor cárt is békére kényszerítette (Tilsit, 1807). Ekkor hirdette ki az angol kereskedelmet megbénítani hivatott kontinentális zárlatot.
A zárlat nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nagy-Britannia bőségesen kárpótolta magát a gyarmati területekkel folytatott kereskedelemmel. A zárlat egyébként az addig szövetséges spanyolokat is Napóleon ellen fordította, aki még abban az évben megszállta mindkét ibériai államot, igaz, a következő évben Portugáliából kiverték az angolok, a spanyol ellenállás pedig jelentős károkat okozott a francia hadseregnek. Ez az V. koalíció megkötésére ösztönözte Ausztriát éa Angliát, ami azonban az osztrákok 1809-es wagrami (és a magyarok győri) vereségével felbomlott. I. Ferenc osztrák császár még leányát, Mária Lujzát is kénytelen volt a francia császárhoz adni, birodalmától pedig elcsatolták Dalmáciát.
Az 1810-es évek elején gazdasági válság sújtotta Európát, amit Napóleon a kontinentális zárlat gyengeségének tudott be. A tervezett szigorítások kiváltották az oroszok ellenkezését, mire a francia császár hadjáratot indított (1812). Ennek keretében létrehozott egy lengyel bábállamot (Lengyel Nagyhercegség), ami sok katonával támogatta hadseregét. Az orosz éghaljat és a felperzselt föld stratégiája megtette a hatását: ugyan a „Grande Armée" (Nagy Hadsereg) legyőzte az orosz főerőket Borogyinónál és bevonult a felperzselt Moszkvába, azonban mire hazatért, létszáma a kezdeti 600000-ről alig 30000-re olvadt. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy az 1813-as lipcsei csatában („a népek csatájában”) vereséget szenvedtek a hosszú háborúben kimerült francia hadak az angol-orosz-porosz-svéd-osztrák VI. koalíció seregétől. A következő év márciusának végén a szövetségesek bevonultak Párizsba, és a császárt lemondásra kényszerítették (április 11.). Franciaországban visszaállították a királyságot XVIII. Lajos (1814-1824), a lefejezett király öccse vezetésével. Az Elba szigetére száműzött Napóleon azonban 1815. március 1-jén partra szállt Franciaországban, és a katonaság mellé állt. Március 20-án megkezdődött a császár száznapos uralma, mely alatt a fiatal generációkból önkéntes sereget szervezett, ám Waterloonál a VII. koalíció végleg vereséget mért rá (június 18.). Napóleon 1815. július 15-én adta meg magát, és ezzel véget ért a francia I. császárság.
A restauráció és a „polgárkirályság”
1795-ben a az emigrációban élő Bourbon Lajos Szaniszló Xavér, XVI. Lajos öccse és a börtönben elhunyt XVII. Lajos nagybátyja önmagát királlyá kiáltotta ki XVIII. Lajos néven. Napóleon bukása után a király hazatért Franciaoszágba, ahol nem akadt ellenzéke. Még oktrojált alkotmányt is adott az államnak (igaz, ezt a törvényhozás két háza is elfogadta). Napóleon visszatérése és száznapos uralma azonban kiélezte a politikai helyzetet, és utána jelentős megtorlás következett. Az első, vértelen hatalomátvétellel szemben itt katonatiszteket és Konventtagokat végeztek ki, a Bonaparte családot kitiltották Franciaországból, és rengeteg embert elítéltek. A választásokat is a szélsőséges királypártiak nyerték meg, ám a király maga oszlatta fel kormányukat. 1816-1820 között mérsékelt, sőt a liberálisok felé is nyitó kormányt nevezett ki a népszerűsége érdekében még koronázásról is lemondó király. A helyzet 1820-ban mérgesedett el ismét, amikor egy bonapartista, Étienne Louvel megölte Berry hercegét, a király unokaöccsét. Ismét szigorítottak a választási berendezkedésen, bevezették a cenzúrát. 1822-től pedig ismét enyhülés kezdődött, ami 1824-ig, a király haláláig tartott.
A trónon öccse, X. Károly (1824-1830), addig Artois grófja követte, aki szintén emigrációban töltötte a forradalom és a császárság éveit. Szokás mondani, hogy a Bourbonok semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek - ez X. Károly esetében nagy igazság. Ő kezdettől fogva az ultraroyalisták feje volt (a meggyilkolt Berry hercege az ő fia volt, és a traumát sosem tudta kiheverni), és uralkodóként hamarosan elvesztette népszerűségét. Bátyjával ellentétben megkoronáztatta magát, kártalanította az emigránsokat és növelte az egyház szerepét. 1829-ben a szinte fanatikusan vallásos Jules Armand de Polignac márkit nevezte ki miniszterelnöknek, aki megszigorította a sajtóellenőrzést és korlátozta a törvényhozást. Miután itt 1830-ban a liberálisok kerültek többségbe, a király feloszlatta az országgyűlést, mire Párizs népe barikádokat emelt: kitört a júliusi forradalom (1830. július 27-29.). A király kénytelen volt lemondani, és az utolsó Bourbon Angliába menekült. Kijelölt utódját, Chambord grófját a képviselők nem fogadták el örökösnek.
A forradalom liberális vezetői a Bourbon-család távoli rokonát, Orléansi Lajos Fülöpöt (1830-1848) tették trónra. A „polgárkirály” új, szabadabb alkotmányt adott a francia népnek. Uralkodása idején bontakozott ki az ipari forradalom az országban, ami a nagy tömegek nyomorához vezetett. A gazdasági krízisek és a vasúti panamák miatt a királyság pénzügyi helyzete is rendkívül rossz lett, a kormány ennek ellenére elzárkózott minden reformtól. Lajos Fülöp rendszere 1848. február 22-én omlott össze: az elégedetlenkedők ellen felvonult a katonaság, mire kitört a forradalom, és a király kénytelen volt Angliába menekülni.
A második köztársaság
1848. február 24-én Lajos Fülöp lemondott a trónról ifjú unokája, Párizs grófja javára, ám a Nemzetgyűlés nem fogadta el királynak, helyette kikiáltotta a II. Francia Köztársaságot. Mivel a februári forradalmi megmozdulásokban jelentős számban képviseltették magukat a munkások, követeléseikre általánossá tették a választójogot a férfiak számára, illetve elismerték a munkához való jogot. Nemzeti műhelyeket hoztak létre, hogy a munkanélkülieket közmunkához juttathassák. A hamarosan megtartott választásokon azonban jóval mérsékeltebb programmal jelentkező kormány nyert, hiszen itt már a vidék is kinyilvánította a véleményét. Egyre nőtt a városi és a vidék lakosság közti feszültség, ami júniusban tört felszínre.
A gazdasági válság a forradalom ellenére nem enyhült, és a nemzeti műhelyek képtelenek voltak versenyképesen termelni, mindössze segélyelosztó helyekké degradálódtak. Ezt a parasztság és az adófizető középosztály nem nézte jó szemmel, és az őket kéviselő kormány feloszlatta a pénzpocsékolást jelentő műhelyeket. Mivel számítottak a munkások megmozdulására, erős katonaságot vontak a fővárosba, mely a fellázadó tömegeket véresen leverte. A júniusi eseményeket kemény megtorlás követte. A franciák erős elnöki hatalomra vágytak, hogy kordában lehessen tartani az eseményeket, ezért decemberben köztársasági elnökké választották Charles Louis Napoléon Bonaparte-ot, a császár meglehetősen ismeretlen, a sokévnyi emigrációnak köszönhetően franciául is rosszul beszélő unokaöccsét.
Az elkövetkező években Bonaparte elnök megszilárdította a belső rendet, és egyre függetlenebbé vált a törvényhozástól, miközben a kisemberek védelmezőjeként lépett fel. Kormányát saját híveiből hozta létre, és a belbiztonsági szervek élére is rokonait, barátait állította. Országjáró körútjain hatalmas népszerűségre tett szert, de adósságokba verte magát, mely elnökségének lejárata után bírósággal fenyegette - hasonlóan a törvénytelenségek miatt felháborodó nemzetgyűléshez. Végül az elnök 1851. december 2-ára (az austerlitzi csata évfordulójára) virradóra kevés áldozattal járó, jólszervezett puccsot hajtott végre. Feloszlatta a nemzetgyűlést, egyúttal népszavazást írt ki az elnöki hatalom kiterjesztéséről, melyet a franciák elsöprő többsége támogatott. A herceg-elnök mindeközben a demokrácia megmentőjeként tetszelgett: visszaállította az általános választójogot, amit a nemzetgyűlés 1850-ben megnyirbált.
A második császárság
Miután elnökként egyszemélyi hatalmat épített ki, a Nagy Napóleon unokaöccse császárrá kiáltotta ki magát III. Napóleon néven (1852-1870). Döntését népszavazással is megerősítette. Császárként nevéhez méltó, nemzeti dicsőségre apelláló külpolitikát folytatott: a világ minden táján francia csapatok harcoltak - többnyire győzelmeket aratva - a Krímtől Itáliáig és Mexikótól Indokínáig. Meggyorsult a gyarmatszerzés, de Franciaország európai pozíciói is megerősödtek. A krími háborúban (1853-1856) a franciák az angolok szövetségeseként győzték le az orosz haderőt,
1859-ben az osztrákokat állították félre az olasz egységmozgalom útjából, melynek révén Franciaországhoz került Savoya és Nizza (Nice) környéke.
III. Napóleon uralkodása idején a francia gazdaság töretlenül fejlődött, melyet a kormányzat is támogatott. Minden termelési mutató megugrott, kiépült a vasúthálózat. A II. császárság idején három világkiállítást is tartottak Franciaországban (1855; 1867 - Párizs, 1861 - Metz), melyek mind a francia gazdaság nagyszerű eredményeit hirdették. A császári adminisztrációnak a szociális gondoskodásra is gondja volt: támogatták az egészségügyi szervezeteket, kórházakat, engedélyezték a szakszervezetek, munkáspénztárak, biztosítók működését. A kezdeti politikai szigor is fokozatosan enyhült: 1870-re Franciaország parlamentáris monarchiává vált.
A bukás még ebben az évben elérkezett. A francia érdekeket sértette egy erős Németország létrejötte, azonban a Porosz Királyság a legjobb úton haladt ennek kialakítása felé. Otto von Bismarck kancellár a német egységet a franciák legyőzésével párosította. Sikeresen felingerelte a nacionalista közvéleményt, a császár pedig - noha tudatában volt a francia haderő némethez mért gyengeségének - kénytelen volt hadat üzenni. Augusztus 2-án megindult a francia támadás, ám a bekerített császár már szeptember 2-án kapitulálni volt kénytelen. Császárságát szeptember 4-én számolták fel.
A párizsi kommün és a harmadik köztársaság
Párizsban nemzetvédelmi kormány alakult népes nemzetőrséggel együtt. Választásokra nem került sor: már szeptember 20-án német csapatok kerítették be a francia fővárost. 135 napos kemény ostrom kezdődött, ami éhínséggel járt együtt. A munkástömegek október 31-én fellázadtak és foglyul ejtették a kormányt, miközben városi önkormányzatot (kommünt) követeltek. Ugyan a nemzetőrség végül kiszabadította a minisztereket, a szocialista színezetű megmozdulások nem csitultak azután sem, hogy január 27-én új, a vidék konzervativizmusát képviselő kormány alakult Bordeaux-ban Adolphe Thiers vezetésével. Ez megkezdte a béketárgyalásokat, ám a nemzetőrség és a párizsi tömegek önállósították magukat: a békefeltételek kitudódása, a jelképes, háromnapos német megszállás (március 1-március 3.) és a kormány lefegyverzési kísérlete hatására március 18-án felkelés tört ki, ami hatalmába kerítette a várost, és március 22-én megalakult a kommün. Ebben jelentős volt a szocialisták (pl. a magyar Frankel Leó) és munkások aránya, ám többségük republikánus, neojakobinus, polgári radikális stb. volt. A kommün bizottságokat alakított, melyek különféle szociális rendelkezéseket hoztak (munkaidő maximálása, a bombázásokban hontalanná váltak elhelyezése, egy-két üzem államosítása, ingyenes közoktatás stb.) ám ezeket lehetetlenség volt megvalósítani a német és kormánycsapatok gyűrűjében. Április 2-án a Thiers-kormány támadásával megkezdődtek a rendkívül véres, utcai harcok. A kommün terrorba kezdett, és kaotikus intézkedéseket hozott, melyek csak rontották a helyzetet. A harcok május 27-én fejeződtek be a kommün intézkedései és a kormánycsapatok lövedékei nyomán lángoló fővárosban. A német hadsereg mindvégig csak szemlélte az eseményeket, illetve engedélyezte a Thiers-kormány hadműveleteinek folytatását. Rengeteg párizsi lakos meghalt a harcokban és a megtorlásban, sokakat a gyarmatokra deportáltak. Csak 1880-ban hirdettek amnesztiát.
A franciák többsége 1870-ben az alkotmányos monarchia visszaállítását szándékozta elérni, és a két jelölt közül X. Károly unokájának, Chambord grófjának kínálták fel a trónt, ő azonban visszautasította az alktományos trónt és a trikolórt. A franciák ebbe nem egyeztek bele, helyette az idős és gyermektelen gróf halálára vártak, hogy a Lajos Fülöp által örökösnek jelölt, liberálisabb párizsi grófot tehessék a trónra. Az „ideiglenes” francia III. köztársaság alaptörvényeit 1875-ben fektették le, azonban a monarchia kérdése továbbra is fontos téma maradt egészen 1877-ig, amikor Patrice MacMahon elnök megkísérelt megszabadulni a republikánusoktól. A „május 16”-nak (seize Mai) elnevezett, puccskísérletnek kikiáltott eseményből végül mégis a köztársaságiak kerültek ki győztesen, akik az elnöki hatalmat nagyon meggyengítették, hogy elejét vegyék a hasonló eseteknek. A koronaékszereket 1885-ben széttörték és eladták, így demonstrálva a királyság végét. A gyenge lábakon álló kormányoknak - melyek általában alig pár hónapig voltak hivatalban a hatalmi harc miatt - 1889-ban sikerült elhárítaniuk Georges Boulanger tábornok puccskísérletét, ami diktatúrával fenyegetett. Nagy vihart kavart 1893-ban a Panama-csatorna építése körüli „panamák” nyilvánosságra kerülése és az 1894-1906 között zajló Dreyfus-per, ami a francia antiszemitizmus vereségét hozta. A közvéleményt az 1905-ös egyházellenes intézkedések is megosztották.
Franciaország 1870 és 1914 között két alapvető politikai szándék szerint tevékenykedett: az egyik a Németország ellen tervezett revans (fő képviselője Georges Clemenceau), a másik pedig a gyarmatbirodalom kialakítása volt. Mindkettő teljesítésére az országnak nem volt kapacitása, így a könnyebbnek tűnő feladat, a gyarmatbirodalom kiépítése mellett döntöttek. Algériából kiindulva a III. köztársaság hadai meghódították Észak- és Nyugat-Afrika jelentős részét. Németország és kiépülő szövetségi rendszere ellen a franciák 1893-ban szövetkeztek a cári Oroszországgal. A gyarmatokon bölcsen elismerték a britek főségét (fashodai incidens, 1898), ami közelítette a két országot, és 1904-ben létrejött a brit-francia Szívélyes Megegyezés (Entente Cordiale, azaz antant). Az 1907-es orosz-brit szövetséggel megalakult a hármas antant, ami az egyre agresszívabb politikát folytató, rendkívüli ütemben fejlődő és fegyverkező Németország ellensúlyozására jött létre.
1914-ben a német vezérkar elérkezettnek látta az időtt a Schlieffen-terv elnevezésű katonai program (Franciaország, majd Oroszország gyors legyőzése) végrehajtására. Kapóra jött számára, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia viszonya Ferenc Ferdinánd trónörökös megölése (június 28.) miatt mélyponton volt az antanthatalmakkal szövetséges Szerbiával. Július 28-án kitört a háború, mely néhány napon belül világméretű konfliktussá szélesedett: a németek augusztus 3-án hadat üzentek a franciáknak, és Belgiumon keresztül azonnal megindították a támadást Franciaország szíve felé. A gyors német előrehaladást (szeptember 3-án már 20 km-re megközelítették Párizst) a vártnál hamarabb bekövetkező orosz mozgósítás és a keleti front kialakulása hátráltatta, a franciáknak pedig módjuk nyílt az ellencsapásra, és a brit csapatok is megérkezhettek. Az elkövetkező négy évben a nyugati front mindvégig francia területen húzódott. Sem az összehangolt brit-francia támadások, sem a német kísérletek nem tudták áttörni a megmerevedő frontvonalat, noha igen véres próbálkozások történtek (1916-ban a németek Verdunt, az antanterők a Somme folyó vonalát támadták, mindhiába: mindkét vállalkozás 1-1 millió katona életébe került). Végül 1918-ban amerikai támogatással sikerült Amiens-nél áttörni a német vonalakat (augusztus 8.), a központi hatalmak veresége pedig elkerülhetetlenné vált. A III. köztársaság legfényesebb pillanatait élte a háború után.
A német fegyverszüneti kérelmet 1918. november 11-én Compiègne mellett írták alá egy vasúti kocsiban. A békeszerződések aláírására Versailles-ban került sor, a tárgyalások során pedig egyértelműen a francia fél akarata érvényesült: az olaszok képtelenek voltak érvényesíteni követeléseiket, a japánok és amerikaiak hamarosan elhagyták a konferenciát, a britek pedig szintén elfordultak a kontinens ügyeitől. Clemenceau még mindig élt, és most, a béketárgyalások vezetőjeként valóra válhatott régi álma: a németek elleni revans. Németországtól nem csak Elzászt és Lotaringiát csatolták el, hanem sok más területet is. Óriási háborús jóvátételt követeltek szomszédjuktól, melynek hadseregét is minimálisra csökkentették: deklarált célja volt a francia politikának, hogy Németországot annyira eltiporja, hogy soha többé ne jelenthessen fenyegetést. A jóvátétel elmaradásakor francia csapatok szállták meg Frankfurtot és Darmstadtot (1920), majd 1923-ban a németi ipar fellegvárát, a Ruhr-vidéket.
Franciaország 1750000 embert - zömmel középkorú férfiakat - veszített a világháborúban, és a front is feldúlta az északi országrészt. A gazdaság siralmas állapotát elfedte a Raymond Poincaré vezette Nemzeti Blokk dicsőséges kormányzása, miközben a politikusok a németeken próbálták behajtani a talpraálláshoz szükséges anyagiakat. Az ellenségeskedés azonban nem volt kifizetődő: a Ruhr-vidéken kibontakozó passzív ellenállás mind a német, mind a francia állam számára pénzpocsékolásnak bizonyult, amibe a Poincaré-kormány bele is bukott.
Két világháború között
A miniszterelnök - immár békülékeny politikát képviselve - 1926-1929 között ismét kormányt alakíthatott. A húszas évek második felében ugyanis a francia részről Aristide Briand külügyminiszter nevével fémjelzett békülési politika kezdődött, melyben partnere volt a német teljesítési politika Gustav Stresemann vezette híveinek tábora. 1925-ben a locarnói szerződésben az európai hatalmak garantálták a rajnai német-francia közös határ biztonságát, a következő évben pedig francia támogatással léphetett be Németország a Népszövetségbe. Ugyanebben az évben megszűnt a katonai ellenőrzés is a német területeken. 1929-ben a jóvátételi bizottság véglegesítette a Németország által kifizetendő jóvátétel összegét, azonban ez irreálisan sok pénzt jelentett. A hágai konferenciára ennek ellenére békülékeny légkör volt jellemző.
1929-ben Stresemann meghalt, és Poincaré is kénytelen volt lemondani egészségi állapota miatt. Nem sokkal ezután Franciaországot is elérte a nagy gazdasági világválság. Kormányok jöttek és mentek, a politikában korrupt és bizalmatlan légkör uralkodott, közben az utcára került munkanélküliek tömegeiben elharapóztak a szélsőséges (kommunista és szélsőjobboldali) nézetek. Robbanás az ún. Stavisky-ügy kapcsán történt: 1934-ben holtan találták a régóta körözött Stavisky nevezetű szélhámost, aki egyes politikai körökkel is kapcsolatban állt. A szélsőjobboldal (Action Française, Tűzkeresztesek stb.) lázadást robbantott ki, ám a rendőrség 12 halott és 1500 sebesült árán estig tartó harcban feloszlatták a tömegeket (február 6.).
Közben a kommunisták - az internacionálé parancsára - lemondtak a proletárdiktatúra követeléséről, így lehetővé vált egy, a baloldalt tömörítő népfront
1898
Események
- december 10 - Párizsban megkötik az Spanyol-amerikai háborút lezáró békét
Az év témái
1898 a filmművészetben
1898 az irodalomban
1898 a zenében
1898 a tudományban
1898 a sportban
Születések
- január 23. - Szergej Mihajlovics Eisenstein orosz rendező
- február 3. - Alvar Aalto finn építész és designer
- február 10. - Bertolt Brecht német író, rendező († 1956)
- március 3. - Emil Artin osztrák matematikus († 1962)
- július 8. - Gerő Ernő politikus, a Magyar Dolgozók Pártja első titkára
- október 2. - Szilágyi László költő, író, újságíró, operett-szövegkönyvíró
- október 18. - Lotte Lenya német énekesnő, színésznő (†1981)
- november 11. - René Clair francia filmrendező (†1981)
- december 31. - Dobi István, politikus, miniszter, miniszterelnök, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke
Halálozások
- február 12. - Barabás Miklós festőművész, grafikus (
- 1810)
ko:1898년 nb:1898 simple:1898
1936
Események
- március 1. - Az Amerikai Egyesült Államokban befejeződik a Hoover-gát építése
- március 17. - Németország felmondja a locarnói egyezményt, és csapatai bevonulnak az addig demilitarizált Rajna-vidékre.
- szeptember 29 - A "Junta de Defensa Nacional" kinevezte Franco tábornokot államfőnek és nacionalsita fegyveres erők főparancsnokának
Az év témái
1936 magyar filmjei
- Gaál Béla - Az aranyember
- Székely István - Dunaparti randevú
- Vajda László - Ember ahíd alatt
- Bárdos Artúr - Én voltam
- Gaál Béla - Évforduló
- Pásztor Béla - Forog az idegen
- Vajda László - Három sárkány
- Balogh Béla - Havi 200 fix
- Székely István - Légy jó mindhalálig
- Gertler Viktor - Mária nővér
- Balogh Béla - Méltóságos kisasszony
- Székely István - Nászút féláron
- Martonffy Emil - Pogányok
- Balázs Mária - Pókháló
- Pásztor Béla - A sárga csikó
- Vajda László - Szenzáció
- Lakner Artúr - Szomorú csütörtök, vidám vasránap
- Ráthonyi Ákos - Tisztelet a kivételnek
- Somló Endre - A titokzatos idegen
- Balogh Béla - Tomi, a megfagyott gyermek
- György István - Zivatar Kemenespusztán
1936 az irodalomban
- József Attila: Nagyon fáj
- Radnóti Miklós - Járkálj csak, halálraítélt
1936 a zenében
- szeptember 7 - Elkészül a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára c. Bartók mű
1936 a politikában
1936 sporteseményei
- Nyári olimpiai játékok Berlinben
Születések
- január 10. - Robert Woodrow Wilson Nobel-díjas amerikai fizikus
- március 28. - Mario Vargas Llosa író, esszéista, újságíró, irodalomkritikus
- május 28. - Marik Miklós csillagász
- július 2. - Hofi Géza humorista
- szeptember 2. - Andrew Grove (Gróf András) az INTEL társalapítója
- szeptember 7. - Buddy Holly (eredeti nevén: Charles Hardin Holley) rock'n'roll énekes
- október 13. - Christine Nöstlinger osztrák írónő
- december 31. - Vizi E. Szilveszter akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke
Halálozások
- szeptember 1. - Frommer Rudolf gépészmérnök, feltaláló
- szeptember 7. - Grossmann Marcell matematikus
- szeptember 30. - Ilosvay Lajos kémikus
- október 6. - Gömbös Gyula katonatiszt, politikus
- október 17. - Baros Gyula irodalomtörténész, az MTA tagja
- november 20. - José Antonio Primo de Rivera spanyol politikus, a Falange alapítója (kivégezték)
- december 10. - Luigi Pirandello olasz drámaíró, novellista
ja:1936年 ko:1936년 ms:1936 simple:1936 th:พ.ศ. 2479
1900
Események
- január 1. - Megjelenik a Huszadik Század című folyóirat első száma;
- július 2. - A Led Zeppelin által tervezett LZ-1 jelzésű léghajó elindul első próbaútjára;
- augusztus 20. - Megalakul Vázsonyi Vilmos irányításával a Polgári Demokrata Párt;
- Oroszország megszállja Mandzsúriát;
- A második flottafejlesztési törvény Németországban;
- Meggyilkolják I. Umberto olasz királyt, utóda III. Viktor Emánuel
- A boxerlázadás Kínában
Az év témái
1900 a filmművészetben
1900 az irodalomban
- Megjelenik Lyman Frank Baum: Óz, a csodák csodája c. műve
1900 a zenében
1900 a tudományban
1900 a sportban
Születések
- január 25. - Theodosius Dobzhansky genetikus, zoológus
- január 25. - Fekete István író
- január 26. - Xavier Cugat katalán-kubai zenekarvezető
- február 11. - Hans-Georg Gadamer német filozófus
- március 31. - Szabó Lőrinc költő, műfordító
- április 11. - Márai Sándor író
- április 25. - Wolfgang Pauli osztrák származású Nobel-díjas svájci fizikus
- július 24. - Bay Zoltán magyar származású atomfizikus
- szeptember 1. - Andrej Andrejevics Vlaszov a Vörös Hadsereg tábornoka, aki a németekhez csatlakozott a II. világháborúban.
- szeptember 12. - Haskell Brooks Curry matematikus, a a kombinatorikus logika kutatója
Halálozások
- I. Umberto. olasz király
- november 30. Oscar Wilde angol kltő, író
ja:1900年 ko:1900년 ms:1900 simple:1900 th:พ.ศ. 2443
Gábor DénesDennis Gabor (Gábor Dénes) (1900, június 5. Budapest - 1979, február 9. London) magyar fizikus aki feltalálta a holográfiát.
Budapesten és Berlinben tanult. 1933-ban a nácik elől Nagy-Britanniába menekült, ahol a British Thomson-Houston cég kutatójaként dolgozott.
1947-ben itt találta fel a holográfiát, amiért később fizikai Nobel-díjat kapott 1971-ben
A holográfia azonban a 1960-ig lézer felfedezéséig nem terjedt el.
Gábor az emberi kommunikációt és a hallást is tanulmányozta.
1948-ban Londonba költözött és 1958-ban alkalmazott fizikát kezd oktatni az Imperial College-ban 1967-ig. Nyugdíjas éveit Olaszországban töltötte.
kategória:Nobel-díjas fizikusok
1942
Események
Az év témái
1942 filmjei
- Radványi Géza: Fehér emberek
1942 az irodalomban
1942 a zenében
- szeptember 24. - Huszka Jenő Mária főhadnagy operettjének bemutatója
1942 a tudományban
1942 sporteseményei
Születések
- január 3. – Sólyom László köztársasági elnök
- január 8. – Stephen Hawking angol fizikus
- január 25. – Eusebio portugál labdarúgó
- március 4. – Sztevanovity Zorán énekes, gitáros, zeneszerző
- május 5. – Bujtor István színész
- május 6. – Gergátz Elemér állatorvos, miniszter
- június 18. – Paul McCartney brit zenész, énekes, dalszerző, a Beatles tagja
- július 11. – Fónagy János, jogász, miniszter
- augusztus 10. – Hajnóczy Péter, író
- szeptember 14. – Czakó Gábor író, képzőművész
- október 7. – Halász Judit színész, énekes
- október 19. – Medgyessy Péter, a Magyar Köztársaság kormányfője volt 2002
- november 17. – Martin Scorsese amerikai filmrendező
- november 27. – Jimi Hendrix gitáros, énekes
Halálozások
- szeptember 4. - Móricz Zsigmond író, újságíró
- szeptember 6. - Szilágyi László költő, író, újságíró, operett-szövegkönyvíró
Nobel-díjak
- Fizikai:
- Kémiai:
- Fiziológiai-orvosi:
- Irodalmi:
- Béke:
- Közgazdasági:
ja:1942年 ko:1942년 nb:1942 simple:1942 th:พ.ศ. 2485
1949
Események
- május 5. - a londoni szerződés aláírásával megalakul az Európa Tanács
- augusztus 20 - A Magyar Népköztársaság alkotmánya
Az év témái
1949 filmjei
1949 az irodalomban
1949 a zenében
1949 a politikában
1949 sporteseményei
Születések
- január 1. - Ádám Veronika orvos, biokémikus
- február 1. - Bélyácz Iván közgazdász, akadémikus
- február 14. - Vágó István televíziós műsorvezető;
- február 19. - Verőci Zsuzsa sakkozó, nemzetközi nagymester;
- június 12. - Bárándy Péter ügyvéd, politikus, igazságügy-minisztere;
- szeptember 1. - Karinthy Márton színházrendező, író
- szeptember 24. - Pedro Almodóvar spanyol filmrendező
- augusztus 31. - Hugh David Politzer Nobel-díjas amerikai elméleti fizikus
Halálozások
- szeptember 5. - Ács Ferenc festőművész
ja:1949年 ko:1949년 ms:1949 simple:1949 th:พ.ศ. 2492
1826
Események
- az Akadémiai Könyvtár alapítása
Akadémiai Könyvtár
Születések
- május 5. - Eugénia császárné, III. Napóleon felesége
- szeptember 17. - Bernhard Riemann, német matematikus (†1866)
- november 24. - Carlo Collodi, itáliai író, Pinokkió megalkotója (†1890)
Halálozások
ko:1826년 ms:1826 simple:1826
1879
Események
- Megjelenik Gottlob Frege jénai matematikaprofesszor modern logikát megalapozó műve, a Fogalomírás.
- március 12. - a Tisza áradása elpusztítja Szegedet
Az év témái
1879 az irodalomban
1879 a zenében
1879 a tudományban
1879 sporteseményei
Születések
- január 1. - E. M. Forster, író († 1970)
- március 14. - Albert Einstein elméleti fizikus
- május 7. - Erdős Renée költő, író
- május 25. - Dienes Valéria táncpedagógus, az első magyar női egyetemi tanár
- június 10. - Szabó Dezső író, kritikus, publicista
- július 2. - Móricz Zsigmond író
- július 9. - Ottorino Respighi olasz zeneszerző
- július 11. - Cholnoky László író, újságíró, jogász
- július 19. - Móra Ferenc író, újságíró, muzeológus
- július 28. - Lucy Burns az amerikai szüfrazsett mozgalom megalapítója és vezetője
- augusztus 8. - Emiliano Zapata mexikói forradalmár
- szeptember 1. - Balogh Rudolf fotóművész
- október 26. - Fedák Sári színésznő,operett primadonna († 1955)
- november 1. - Teleki Pál földrajztudós, politikus, miniszterelnök
- november 7. - Lev Davidovics Trockij bolsevik politikus
- december 5. - Clyde Vernon Cessna amerikai repülőgépgyáros
- december 18. - Paul Klee svájci festő, grafikus
- december 21. - Joszif Viszárionovics Dzsugasvili, későbbi mozgalmi nevén Sztálin, szovjet vezető
Halálozások
- március 4. - Paál László festőművész
- június 1. - IV. Napóleon császári herceg
- június 5. - August Karl Krönig német fizikus
- július 7. - Wenckheim Béla, politikus, miniszterelnök
- szeptember 1. - Wenckheim László, báró, politikus, mezőgazdász, lótenyésztő
- november 5. - James Clerk Maxwell skót fizikus
ko:1879년 ms:1879 simple:1879 th:พ.ศ. 2422
1880
Események
- január 1. - Megkezdődik a Panama-csatorna építése
Az év témái
1880 az irodalomban
1880 a zenében
1880 a tudományban
1880 sporteseményei
Születések
- május 10. – Alexy Károly szobrász
- június 10. – Kaffka Margit író, költő
- augusztus 23. – Guillaume Apollinaire francia költő
- december 19. – Győrffy István, botanikus, egyetemi tanár, az MTA tagja († 1959)
Halálozások
- június 5. – Orlai Petrics Soma, festő (
- 1822)
ko:1880년 ms:1880 simple:1880 th:พ.ศ. 2423
1822
Események
- Brazília felszabadulása a portugál gyarmatosítás alól.
Művészet, tudomány
- december 26. - Ruzitska József: Béla futása (az első magyar opera) bemutatója
Születések
- január 1. – Kerényi Frigyes költő, ügyvéd
- május 3. – Bittó István, magyar politikus, miniszterelnök († 1903)
- május 26. – Edmond de Goncourt író († 1896)
- június 8. – Czetz János honvéd tábornok († 1904)
- július 22. – Gregor Mendel, genetikus († 1884)
- december 10. – César Franck zeneszerző, orgonaművész († 1890)
Halálozások
- február 23. - Berzeviczy Gergely közgazdasági író
- július 7. - Percy Bysshe Shelley angol költő
ko:1822년 ms:1822 simple:1822
1897
Események
- július 24.-én - a világon elsőként, Tatán, este fél kilenckor, 21 helyen gyuladtak fel utcai acetilénlámpák.
Az év témái
1897 a filmművészetben
1897 az irodalomban
1897 a zenében
1897 a tudományban
1897 a sportban
Születések
- január 6. – Szálasi Ferenc hungarista politikus, nemzetvezető
- március 23. – Hamvas Béla író († 1968)
- április 28. – Tihanyi Kálmán fizikus
- szeptember 25. – Joachim József festőművész, szobrász
Halálozások
- Január 17. - Vajda_János magyar költő
- szeptember 9. - Pulszky Ferenc politikus, régész, műgyűjtő
ko:1897년 ms:1897 simple:1897 th:พ.ศ. 2440
Kamermayer KárolyKamermayer Károly (Pest, 1829. május 14. – Abbázia, 1897. június 5.): Budapest első főpolgármestere
polgármester
Ifjúsága
Jómódú pesti polgárcsaládban született. 1848 elején még a pozsonyi országgyűlésen vett részt (az ifjak közt), ám a szabadságharc őszi kezdetére otthagyta az egyetemet és honvédnak állt. Végigharcolta a szabadságharcot, főhadnagyként érte annak bukása.
Hivatlanoki karrierje
1857-től a pesti dologháznál tisztviselő volt. Karrierje az 1860-as politikai fordulat (októberi diploma) hatására kezdett felívelni. Ekkor Buda városának tisztikarába számos 1848-as hazafit választottak be – köztük őt is. Tehetséges hivatalnoknak bizonyult, szorgalmával kivívta magának a főjegyzői hivatalt. Pozícióját politikai szereplésre használta: emlékezetes 1861-es beszéde, amit az abszolutizmus ellen mondott.
1867-től már a pesti tanácsnokként felelt a közegészségügyi és köztisztasági ügyekért. Nevéhez fűződik a közvágóhíd megépítése is.
A népszerű várospolitikust nemcsak nagy többséggel választották meg polgármesternek.
Budapest első főpolgármestere
További három terminust is kitöltött pozíciójában: 1879-ben, 85-ben és 91-ben is újraválasztották. 1896-ig – 23 éven át – állt a főváros élén.
Nevéhez fűződik a város új, korszerűbb közigazgatásának kiépítése, a hivatalok, ügyosztályok munkájának beindítása, az új kerületi elöljáróságok megszervezése. Ugyanakkor odafigyelt az infrastrukturális fejlesztésekre is: korszerűsíttette a városi közúthálózatot, s polgármestersége alatt szépen fejlődött a város víz- és csatornahálózata is. Az egyik legnagyobb beruházás, ami a nevéhez fűződik, a központi vásárcsarnok, azaz a mai Fővám téri nagycsarnok megépítése. 1896-ban betegségére hivatkozva nyugdíjazását kérte, így a vásárcsarnok átadásán már nem mint polgármester, hanem egyszerű polgár vesz részt.
1897-ben Abbáziában hunyt el, hamvai a Kerepesi úti temetőben, díszes síremlék alatt nyugszanak.
Emlékezete
Szobrot 1942-ben emeltek neki, mely ma is áll a róla elnevezett terecskén a Fővárosi és a Pest megyei önkormányzatok Belvárosi épülettömbjei között.
Kategória:Magyar politikusok Vaginal atresiaVaginal Atresia is a birth defect or Congenital anomality of the female Genitourinary System that manifests itself in the absence of a vagina (vaginal agenesis), or a deformed and nonfunctional vagina (Vaginal Atresia).
It is frequently associated with Rokitansky-Mayer-Küster-Hauser (RMKH) syndrome, in which the most common result is an absent uterus in conjuction with a deformed or missing vagina, despite the presence of normal ovaries and normal external genitalia.
The situation is most urgent where the normal uterovaginal outflow is obstructed. In this case prompt medical action is required.
Vaginal atresia is estimated to occur in 1 in 4000-5000 live female births. It is often unoticed until adolescence, when pain and a lack of menstrual flow indicates the condition. When a doctor diagnoses Vaginal Atresia, there are numerous remedies based on the exact details of the condition. In some cases, surgery can repair the defect or a new vagina can be fabricated using an intestinal graft.
References and additional reading
- [http://www.emedicine.com/ped/topic2999.htm Emedicine]
- [http://ibis-birthdefects.org/start/vaginal.htm International Birth Defects Information System]
warsaw map Bramy garaowe katpar slots rozstpy
|
|
|
| :: RELATED NEWS :: |
|
Seaman Recruit
Seaman Recruit is the lowest enlisted rank in the U.S. Navy and U.S. Coast Guard, just below Seaman Apprentice; this rank was formerly known as Seaman Third Class. Barring cases of demotion, seaman recruits are almost exclusively found in basic training, as advancement to Seaman Apprentice is mostly automatic, shortly after completion of basic training. Two separate pay
|
|
List of programs broadcast on ABC
: This article is about the ABC in the United States of America. For the Australian ABC, see List of Australian Broadcasting Corporation programs.
The following is a list of programs currently, formerly, and soon to be broadcast on ABC.
__NOTOC__
Currently broadcast by ABC
- 20/20 (news) (1979-present)
-
Josh Davis, aka DJ Shadow, (born January 1< | |
