:: wikimiki.org ::
| Magyarabok |
MagyarabokA magyarabok (magyarábok) a mai Egyiptom és Szudán határán élő, magát magyarnak valló népcsoport, mely eredetmondáiban a 16. század elején a török hadseregben szolgáló magyar katonákat (akiknek vezetője Ibrahim el-Magyar vagy Haszan el-Magyar volt) és berber feleségeiket jelöli meg őseiként. Anyanyelvük előbb a berber, de az arabosodás következményeként mára inkább arabul beszélnek. Több dokumentumfilm is készült róluk (pl. Vujity Tvrtko által).
Gróf Almásy László az 1920-1930-as években több autós és repülőgépes expedíciót vezetett Egyiptomba, Szudánba és Líbiába, ennek során Núbiában találkozott az ott élő magyarab törzs képviselőivel. Tervezték egy hosszabb ideig ott tartózkodó küldöttség menesztését Magyarországra, erre azonban a II. világháború kitörése, az utána következő politikai helyzet és az Asszuáni Gát építése miatt nem került sor.
Irodalom
- Kiszely István: A magyarábok (1993)
Külső hivatkozások
- [http://w3.datanet.hu/~demokrat/muh1-429.htm Link, bő leírás]
Egyiptom
Egyiptom (arabul:مصر, latin betűs átírással hivatalosan Miszr, a helyi dialektus alapján Maszr) Észak-Afrikában, illetve részben Délnyugat-Ázsiában (Sínai-félsziget) fekszik. Nyugaton Líbiával, délen Szudánnal, északkeleten pedig Izraellel határos. Északon a Földközi-, keleten a Vörös-tenger övezi.
Az ókori Egyiptom a világ egyik legjelentősebb nagyhatalma volt, bár az akkori és mai ország közt inkább csak a közös terület alkot kapcsot, mert a lakosság, az államszervezet és más jellemzők alapján igazából nem mondhatjuk a mai Egyiptomot az ókori birodalom örökösének (örökösöknek leginkább a koptok tarthatóak).
Története
Fő szócikkek: Egyiptom történelme és Ókori Egyiptom
Egyiptom hivatalos, arab neve, Miṣr sémi eredetű szó, jelentése eredetlieg „nagyváros”. Az európai nyelvekben elterjedt alak, melynek magyar változata az Egyiptom a latin Aegyptus szóból származik, amely viszont az ógörög Αἴγύπτος „aigüptosz” átvétele. Az ógörög szó Ptah isten memphisi templomának nevére vezethető vissza: ḥwt-k3-ptḥ („Hut ka Ptah”).
A terület viszonylagos elszigeteltsége és a folyó évenkénti áradásai következtében a Nílus völgyében alakult ki az ókor egyik legfejlettebb civilizációja, miután Mina i.e. 3200 körül egyesítette Alsó- és Felső-Egyiptomot. A birodalom mintegy háromezer évig állt fenn; az utolsó (XXX.) dinasztia hatalmát a perzsák döntötték meg (Kr. e. 525). Később Egyiptom görög, római, bizánci, majd ismét perzsa kézre került.
Az arabok a 7. században hódították meg a területet, hat évszázadig tartó uralmuk alatt vált Egyiptom arab nyelvű és iszlám vallású országgá. 1250 körül a mamelukok vették át a hatalmat; majd 1517-ben az ország az Oszmán Birodalom része lett.
A Szuezi-csatorna elkészülte (1869) után Egyiptom a világkereskedelem fontos központja lett, ugyanakkor pénzügyi válságba is került. Befektetései védelme érdekében a Brit Birodalom 1882-ben a gyakorlatban átvette a kormányzást, hivatalosan azonban Egyiptom 1914-ig az Oszmán Birodalom része volt.
1922-ben nyert részleges, majd a II. világháborút követően teljes függetlenséget. 1952-ben I. Farouk királyt katonai puccsal eltávolították, és helyére fiát, II. Ahmed Fouadot nevezték ki. Az Egyiptomi Köztársaságot végül 1953. június 18-án kiáltották ki; első elnöke Mohamed Naguib volt. Lemondása (1954) után Gamal Abdel Nasser, az 1952-es forradalom kulcsfigurája vette át az elnöki hatalmat, és az egyiptomi nép birtokába vette a Szuezi-csatornát, mely az ún. szuezi válsághoz vezetett (1956).
1958 és 1961 között Egyiptom és Szíria uniót alkotott, Egyesült Arab Köztársaság néven.
Politika
Egyiptom államformája 1953. június 18. óta köztársaság. A köztársasági elnök 1981. október 14-étől Mohamed Hoszni Mubarak (elődje, Anvar Szadat merénylet áldozata lett). Mubarak már negyedik elnöki ciklusát tölti. Ő a Nemzeti Demokrata Párt vezetője. A miniszterelnök Ahmed Nazif 2004. július 9-én tette le az esküt, elődje Dr. Atef Obied volt.
Egyiptomban többpártrendszer van, és ún. fél-elnöki rendszer, azaz a végrehajtó hatalom megoszlik az elnök és a miniszterelnök között. A választópolgárok a parlament tagjain kívül az elnököt is közvetlenül választják (a legutóbbi elnökválasztás 2005 októberében volt). Egyes emberi jogi szervezetek szerint félő, hogy a kormányzat beleavatkozik a helyi választásokba.
Egyiptom volt az első arab állam, amely békét kötött Izraellel a Camp David-i egyezmény (1978) után.
Kairóban található az Arab Liga székhelye.
Földrajz
Gazdaság
Egyiptom gazdaságának meghatározó ágazatai a mezőgazdaság, a kőolaj-export, a turizmus és a média. Jelentős bevételi forrást jelent a több mint 5 millió külföldön (Szaúd-Arábiában, az Arab-öböl térségében és Európában) dolgozó egyiptomi által hazaküldött pénz.
Egyiptomban kevés a megművelhető földterület, és a gazdálkodás nagy mértékben függ a Nílustól. Az 1971-ben elkészült asszuáni gát és az általa létrehozott Nasszer-tó javított a helyzeten (bár az ökológiai rendszerre gyakorolt hatása nem volt kedvező), a gyors népességnövekedés (az arab világban a leggyorsabb) továbbra is problémát okoz az élelmiszerellátás terén, és a társadalmi feszültségek egy része is erre vezethető vissza.
A kormány az elmúlt években főként az Egyesült Államok támogatásával jelentős hírközlési és infrastrukturális fejlesztésekbe kezdett a gazdasági reform érdekében. (Izrael után Egyiptom kapja a legtöbb segélyt az USA-tól.)
Izrael
Népesség
Egyiptom a legnépesebb arab ország. A lakosság túlnyomó része a Nílus menti területeken és a Szuezi-csatorna mellett él. Az iszlám vallást követők aránya 90%, a fennmaradó 10% keresztény vallású (főként kopt).
Kultúra
A főváros, Kairó, Afrika legnagyobb városa, évszázadok óta kulturális, oktatási és kereskedelmi központ.
Egyiptomban mind az iszlám, mind a kereszténység befolyása meghatározó. Az Al-Azhar Egyetem a legrégebbi iszlám felsőoktatási intézmény: 970 körül alapították az azonos nevű mecsettel együtt. Mindenkori első emberét hagyományosan a szunniták legfőbb vezetőjének tartják (ilyen hivatalos cím nem létezik). A Kopt Ortodox Egyház mintegy 50 millió hívőjének vezetője az alexandriai pátriárka.
Bár nem túl gazdag ország, Egyiptomban nem kevesebb mint 30 műholdas csatorna üzemel, és évente több mint száz film készül, immár az új stúdiónegyedben is, amelyet "a Kelet Hollywoodjá"-nak neveznek. A filmiparban fő versenytársai a térségben a Perzsa-öböl államai és Libanon. Az arab országok közül egyedül Egyiptomban található operaház.
Külső hivatkozások
- [http://www.sis.gov.eg/ Egypt State Information Service]
- [http://www.al-bab.com/arab/countries/egypt.htm Arab Gateway - Egyiptom]
- [http://news.bbc.co.uk/2/hi/world/middle_east/country_profiles/737642.stm BBC News Country Profile - Egyiptom]
- [http://www.cia.gov/cia/publications/factbook/geos/eg.html CIA World Factbook - Egyiptom]
- [http://allafrica.com/egypt/ AllAfrica - Egyiptom] (hírek)
- [http://st-takla.org/Egypt-1.html Egypt.. the past and the present]
- [http://www.egypttoday.com/ Egypt Today]
- [http://www.lib.utexas.edu/maps/africa/egypt_pol97.jpg Térkép (lib.utexas.edu)]
Kategória:Egyiptom
als:Ägypten ja:エジプト ko:이집트 ms:Mesir simple:Egypt th:ประเทศอียิปต์ zh-min-nan:Ai-ki̍p
Szudán
Fekvése
Szudán Egyiptomtól délre fekszik.
ja:スーダン ko:수단 ms:Sudan simple:Sudan th:ประเทศซูดาน zh-min-nan:Sudan
Almásy LászlóAlmásy László Ede gróf (Borostyánkő, jelenleg Bernstein, Ausztria, 1895. augusztus 22. - Salzburg, Ausztria, 1951. március 22.) Utazó, Afrika-kutató, felfedező.
Életrajz
Almásy György gróf (Ázsia-kutató) nemesi család második fiaként, a magyarországi Borostyánkő várában született.
Műszaki tanulmányokat folytatott Londonban, majd az I. világháború alatt repülős volt. Vékony, magas termetű, nagy teherbírású, sportos alkatú ember volt.
A technikai érdeklődése vezette először Afrikába is. 1926-ban a grazi Steyr autógyár alkalmazottjaként utazott oda, hogy egy személygépkocsit próbáljon ki rendkívüli körülmények között. Eközben bejárta a Nílus környékét. Beduin barátai Abu Ramla (a homok atyja) néven nevezték.
Közreműködött az egyiptomi sportrepülés létrejöttében.
A Líbiai-sivatag déli részén fekvő 1900 méter magas Uveinat-hegység barlangjaiban rengeteg barlangfestményt fedezett fel, köztük a híres Úszók barlangját is. A vele együtt utazó Kádár László, a magyar földrajztudomány jeles személyisége fontos megfigyeléseket és megállapításokat tett a sivatagi formák kialakulásával kapcsolatban. Almásy 1934-ben és 35-ben feltérképezte a Szahara közepén található Nagy homoktenger nevű hatalmas homoksivatagot.
Tudósított arról, hogy a Nílus egyik szigetén egy „magyar” nevű berber törzs él, amelynek tagjai állítólag II. Szolimán szultán serege által összefogdosott magyar hadifoglyok leszármazottai.
Háború
1941-ben behívták a Rommel által vezetett Afrika Korpshoz, ahol térképhelyesbítéssel és felderítéssel foglalkozott. Emiatt meghurcolták, a háború után egy darabig börtönben ült, de a Népbíróság nemzetközi híre miatt nem ítélte halálra.
Később a sivatag kutatására szolgáló nemzetközi intézet felállításáért harcolt. Eközben megbetegedett. Betegségét Salzburgban kezelték, ott halt meg 1951-ben.
Könyvei
- Autóval Szudánba (Bp., 1927)
- Az ismeretlen Szahara (Bp., 1934)
- Levegőben, homokon (Bp., 1937)
- Szudánban vadásztam (Bp., 1994)
Film
Egyiptomi működéséről film készült „Az angol beteg” címmel. A film szerelmi történet keretébe ágyazva mutat be elképzelt részleteket Almásy gróf kutatásairól és életéből, és az általa fölfedezett sziklafestményről (hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a film nem dokumentumfilm, fikciós elemeket is tartalmaz, így részleteiben ne tekintsük hiteles forrásnak).
Külső hivatkozások
- [http://lazarus.elte.hu/~zoltorok/almasy/almasyma.htm Almásy László: a sivatag magyar kutatója, az igazi „angol beteg”]
- [http://www.nbh.hu/bmenu95.htm Életrajza]
- [http://lazarus.elte.hu/~zoltorok/almasy/konyv.htm Török Zsolt: Salaam Almásy] (regény, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 1998)
- [http://www.mtv.hu/cikk.php?id=3356 Egy televíziós beszélgetés Kubassek Jánossal]
Kategória:Magyar földrajztudósok, utazók, felfedezők
1920-as évek
Tudomány és technika
- sir Alexander Fleming felfedezi a penicillint
Háború és politika
- a Horthy-korszak első évtizede
- a kisantant létrejötte (1920 - 1921)
- az oroszországi polgárháború vége, a Szovjetunió megalakulása
- a Bethlen-kormány időszaka
- Musztafa Kemal Atatürk létrehozza a modern Törökországot
Kultúra és művészet
- A dzsessz korszaka
Vallás
Események és irányzatok:
- Az I. világháború utáni békeszerződések átrajzolják Európa térképét
- 1929 fekete csütörtöke elindítja a nagy gazdasági világválságot
A világ vezetői
- Paul von Hindenburg német kancellár
- Musztafa Kemal Atatürk Törökország
- Benito Mussolini Olaszország
- V. György angol király
- Woodrow Wilson, az USA elnöke
- Vlagyimir Iljics Lenin Szovjetunió
- Joszif Visszarionovics Sztálin Szovjetunió
- David Lloyd George miniszterelnök (Nagy-Britannia
simple:1920s
1930-as évek
Események és irányzatok
A világ vezetői
ja:1930年代 ko:1930년대 simple:1930s
NúbiaPontos határokkal nem körülírható terület Észak-Afrika keleti részén, Egyiptomtól délre.
= Földrajza =
Núbia Asszuántól délre, hozzávetőlegesen a Kék- és a Fehér-Nílus találkozási pontjáig terjed. Keleten a Vörös-tenger, nyugaton a Szahara határolja.
Szahara
Egyes értelmezések szerint Núbia csak a Nílus-partot és Nílus és az Atbara folyó közötti Butanát foglalja magában, és nem tartozik hozzá a Nílustól keletre fekvő Núbiai-sivatag.
Déli része, Butana vidéke szavannával borított, a többi - a Nílus termékeny völgyét kivéve - sivatagos. Núbia éghajlata trópusi sivatagi és szavanna éghajlat. Ma a terület legnagyobb része Szudán területére esik, de északi vidékeinek egy része Egyiptomhoz tartozik.
Történeti munkákban előfordul az Alsó- és Felső-Núbia kifejezés. Alsó-Núbia alatt a Nílus 1. és 2. katartaktája közötti terület értendő, Felső-Núbia az ettől délre fekvő terület.
= Története =
Núbia évezredeken keresztül folyamatos kulturális és politikai kapcsolatban állt Egyiptommal.
Egyiptom fáraói több alakalommal kiterjesztették uralmukat a terület északi részére.
Núbia területén több magasan fejlett bennszülött királyság alakult ki az ókorban, pl. a Kerma királyság és a Kúsita királyság, valamint a Napata királyság és utódállama, a Meroitikus királyság.
A paleolitikum (Kr. e. 500000 – 8000)
A Nílus völgye a múltban mindig is természetes
ökológiai folyosót, útvonalat jelentett Afrika
központi területeitől észak felé, különösen a
száraz klímaperiódusok idején. Bár a Nílus
vízhozam-változásai sok egykori település nyomait
eltüntethették, a terület – a folyamparti zóna
és az ehhez közvetlenül kapcsolódó vidék – az
írott források és a régészeti adatok tanúsága szerint alapvető emberi életteret jelentett már a történelem előtti időkben is.
A legkorábbi emberi megtelepedés nyomai a
Nílus-teraszok változásai, valamint a sivatagi
erózió nyomán gyakran felszínre kerültek, az így
előkerült pattintott kőszerszámok azonban ritkán
maradtak eredeti helyzetben. Az alsó paleolitikum
időszakából (Kr. e. 500000 – 100000) főként a
szakócák különböző változatai maradtak fenn.
Az őskőkor középső szakasza (Kr. e. 80000–
35000) az ún. Levallois-szilánktechnológiával
jellemezhető, melynek alkalmazásával sokféle
szerszámot, kaparókat, lándzsahegyeket is
készítettek. Az egykori vadászok településeinek
nyomai gyakran a sivatagi tanúhegyek tetején
kerültek elő.
A felső paleolitikum során a megelőző
korszak eszközfajtáinak helyét egyre inkább a
pengeeszközök vették át. A térségben előkerült
legrégebbi temetők ebből az időszakból maradtak
fenn.
A mezolitikum és az első neolitikus kultúrák (Kr. e. 8000 - 2500)
Az őskőkor végső szakaszának jellegzetes
eszközei, a geometrikus mikroeszközök – háromszögletű, vagy félhold alakú pengék, kis méretű
nyílhegyek – mellett az ún. „Kartúm-mezolitikum”
(Kr. e. 8000 körül) néven elkülönített régészeti
kultúra már a termelő gazdálkodás felé tartó
fejlődés korai példája: megjelentek a háziasított
juh- és kecskefélék, emellett a halászat is kiemelt
szerepet játszott. Az anyagi kultúrában a kerámia
elterjedése jelentett alapvető változást.
A neolitikum idején a társadalom fokozatos a differenciálódására utalnak a nagy sírszámú
temetőkben tapasztalható különbségek. Először
láthatók olyan tárgycsoportok (például elefántcsont
ékszerek, a Vörös-tengerből származó kagylók,
stb.), melyek kifejezetten luxusigény meglétére
utalnak. A települések, melyek főként az egykori
Nílus-parton helyezkedtek el, hosszú ideig lakottak
voltak.
A Kr. e. 3500–2700 közötti időszakban létezett
Pre-Kerma-kultúra talán már a legkorábbi
felső-núbiai királyság emléke lehet. A korszak
nagyméretű, kerek alaprajzú házakból álló
települését Kerma mellett tárták fel. A leletanyag
kapcsolatot mutat Alsó-Núbiával, egyiptomi
hatásnak nincs nyoma, bizonyos egyiptomi
lelőhelyeken jelen lévő tárgyak viszont erről a
területről származhatnak.
Alsó-Núbiában ugynabben az időszakban jelent meg az ún. A csoport, amely magasan fejlett kultúrája, folyamatos kereskedelmi kapcsolatban állt a Predinasztikus-kori Egyiptommal . A Kr. e. 3. évezred elején az egyiptomi archaikus kor és Óbirodalom uralkodói hódító hadjáratokkal terjesztették ki uralmukat Alsó-Núbiára. A hadjáratok után évszázadokig csak minimális bennszülött régészeti anyag ismert erről a területről, amely valószínűleg drasztikus népességcsökkenésre utal.
Kerma-kor (Kr. e. 2500 k. – 1550 k.)
Kr. e. 2. évezred
Az egyiptomi Óbirodalommal egy időben,
Kr. e. 2500 körül, a 3. katarakta környékén
egy új bennszülött királyság jött létre. A
fővárosáról elnevezett Kerma királyság az
időnkénti háborúktól eltekintve folyamatos
kereskedelmi kapcsolatban állt a szomszédos
Egyiptommal. Kerma királyai uralták a Belső-
Afrikából a Földközi-tenger felé irányuló
luxuscikkek: elefántcsont, különleges fafajták,
állatbőrök, drágakövek, fűszer- és gyógynövények
kereskedelmét. A 3. kataraktánál fekvő
fővárosban, a Kr. e. 2. évezred elején központi
műhelyek gyártották a vékony falú, fényezett
felületű kerámiát, elefántcsont-faragványokat és
egyéb kézműves luxustermékeket. Kermában
a királyság utolsó időszakában az uralkodókat
óriási pompával, gyakran több tucat, sőt egy
alkalommal több mint háromszáz leölt kísérővel
együtt temették el hatalmas sírdombjaikba.
Alsó-Núbia
Alsó-Núbiában a Kr. e. 2. évezred második felében új kulturális csoport, az úgynevezett C csoport népessége jelent meg. Ez a gazdag, valószínűleg elsősorban szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozó népesség kulturális kapcsolatban állt a kermai kultúrával.
A egyiptomi Középbirodalom uralkodói az Kr. e. 19. században ismét kiterjesztették uralmukat Alsó-Núbiára és 2. katarakta vidékén hatalamas, téglából épült erődrendszert hoztak létre (Semma Kumma, Uronarti, Buhen) a Kerma királyság elleni védekezésül. Az erődrendszer és Alsó-Núbia a Középbirodalom bukása után a Kerma királyság befolyási övezetébe került.
Egyiptomi hódítás (Kr. e 1550 k. – 1070 k.)
Kerma virágzásának az Újbirodalom fáraóinak
hódítása vetett végett, akik Kr. e. 1550–től
fokozatosan meghódították Núbiát, egészen
az 5. katarakta vidékéig. Núbia' a fáraók igazi
kincsestárává vált, ahonnan évről évre hatalmas
mennyiségű arany, drágakő és elefántcsont
áramlott Egyiptomba. Az új tartományban
domborművekkel és hieroglif feliratokkal díszített
kőtemplomok épültek az egyiptomi istenek
tiszteletére, de úgy tűnik, hogy - elsősorban a déli
területeken - az ősi törzsi vezetők megtartották
hatalmukat az egyiptomi hivatalnokok mellett. A núbiai harcosok is az egyiptomi hadsereg
fontos részét alkották.
Az átmenet és a Napata-kor (Kr. e. 1070 k. – 270 k.)
Napata
Az Újbirodalom bukása után az egyiptomi neveltetésű helyi arisztokrácia
ragadta magához a hatalmat, amelynek soraiból
Napata környékének uralkodói a Kr. e. 8. század
első felére új, erős bennszülött királyságot hoztak
létre. A Napata királyság uralkodói Kr. e. 743.
körül kiterjesztették uralmukat Egyiptomra is, és
mintegy 80 évig núbiai fáraók ültek Egyiptom
trónján. Az észak–déli irányban több mint 1600
km kiterjedésű birodalom óriási gazdasági és
kulturális fellendülés kora volt Núbia számára.
A Nílus mentén minden jelentősebb városban
kő- és agyagtégla templomok, királyi paloták és nagy kereskedelmi raktárak épültek. Az
egyiptomi nyelvben jártas núbiai papság hieroglif
feliratokban örökítette meg az uralkodók tetteit,
ugyanakkor az egyiptomi és afrikai formák,
hagyományok ötvözéséből lassan új, saját
művészeti nyelv született. A kusita kultúra önálló
jellege tovább erősödött, miután Napata uralkodóit
az asszír seregek, majd a felemelkedő szaiszi
uralkodók (XXVI. dinasztia) seregei Kr. e. 664.
után fokozatosan kiszorították Egyiptomból. A XXV.
dinasztia fáraói és utódaik, valamint a királyi
család előkelői a 4. katarakta közelében található
Napata környékén temetkeztek, festett, szent
szövegekkel ellátott sírkamráik fölé piramisok
épültek.
Meroitikus-kor (Kr. e. 270 k. – Kr. u. 350 k.)
piramis
Jelenlegi ismereteink alapján a Napata királyság
hatalmi centruma az évszádok folyamán egyre
jobban dél felé, az 5. és 6. katarakta közötti
szavannás terület irányába tolódott. A birodalom a
Kr. u. 3. század első felében Meroitikus Királyság
néven újult meg. A királyság legfontosabb
hatalmi központja ekkor már a Kartúmtól északra
található Meroé városa volt, ahová az uralkodók
és családtagjaik is temetkeztek.
Meroé királyai felügyelték a belső-afrikai
kereskedelmet, feliratokkal és reliefekkel díszített
kőtemplomaik, palotáik és piramisaik nagy
gazdagságról tanúskodnak. Meroé diplomáciai
és kulturális kapcsolatban állt a mediterrán
világgal és az Egyiptomot elfoglaló Római Birodalommal is. A meroitikus kultúra saját
különleges formakincset és stílust hozott létre.
A monumentális kőépítészet, a kerámiafestés
és más művészeti ágak mellett fontos kulturális
vívmány volt, hogy a meroéi írnokok a Kr. e. 2. században sajátos ábécén alapuló írásrendszert
hoztak létre nyelvük leírására. A meroitikus írás
fokozatosan átvette a korábbi egyiptomi nyelvű
feliratok helyét.
A Meroitikus királyság hanyatlása a Kr. u. 4.
század elején kezdődött, ahogy az etiópiai Akszum
királyság felemelkedésével a középső Nílus-völgy
fokozatosan elvesztette jelentőségét az afrikai
kereskedelemben.
Alsó-Núbia a Meroitikus kor idején többször cserélt gazdát. A terület egy része hosszabb-rövidebb ideig a hellénisztikus Egyiptomhoz és azt elfoglaló Római Birodalom határövezetéhez tartozott.
Poszt-meroitikus kor és a korai középkor (Kr. u. 350 k. – 14. század)
Római Birodalom próféta történetének ábrázolásával (Kartúmi Nemzeti Múzeum)]]
A Meroitikus királyság hanyatlásban minden bizonnyal nagy
szerepet játszottak azok az új népcsoportok is,
amelyek a délről induló népvándorlások során
érkeztek Núbiába, illetve Núbiai-sivatagból kiinduló támadásokkal veszélyeztették a Nílus-völgy lakosságát (noba, blemmyes csoportok ). Ezek a barbár törzsek
a Kr. u. 4. századtól új királyságokat alapítottak
a Meroitikus Birodalom romjain. Az új királyok
a Bizáncból és Egyiptomból érkező hittérítők
hatására a Kr. u. 6. században keresztény hitre
tértek, és számos kolostort alapítottak.
A núbiai templomok falán ránk maradt gyönyörű
falfestmények a korszak művészeinek páratlan
tehetségét dicsérik. Núbia területén északról dél felé haladva három királyság jött létre. Nobadia, Makuria és Alodia (Alwa). Nobadia az 1. és 3. katarakta között jött létre, legfontosabb városa Faras volt. Nobadia a Kr. u. 7. század végén egyesült a Makuriával. Makuria a 3. kataraktától délre helyezkedett el, fővárosa Old Dongola volt. Alwa királyai uralták Butánát és az ettől délre fekvő területeket. Fővárosa Soba volt.
A keresztény királyságok lakói
egészen a 14. századig megtartották vallásukat,
amikor is a lakosok nagy része iszlám hitre tért.
A magaslatokon épült hatalmas erődök a
középkori keresztény királyságok, majd a muszlim
kor politikai bizonytalanságaira utalnak.
Kategória:Afrika
Kategória:Egyiptom
Magyarország
A Magyar Köztársaság független állam Közép-Európában. Nyugaton Ausztriával, északon Szlovákiával, északkeleten Ukrajnával, keleten Romániával, délen a volt Jugoszlávia néhány utódállamával, Szerbia és Montenegróval, Horvátországgal és Szlovéniával határos. Tagja az Európai Uniónak, valamint Lengyelországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt a visegrádi országok csoportjának.
Történelem
Fő szócikk: magyar történelem
Magyarország területén a magyar törzsek megérkezése előtt – a pannóniai római jelenléten kívül – kelták (eraviszkuszok), illírek (pannonok), germánok, szlávok, valamint különböző lovasnomád népek, szkíták (szittyák), hunok és avarok éltek. A magyarok 895-tel kezdődően az egész Kárpát-medencét birtokukba vették. A 10. század első felében kalandozó hadjárataikkal rémületben tartották Nyugat- és Dél-Európát („A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!”), aminek az augsburgi csata (955) vetett véget. Ezután a magyarok egyre jobban rákényszerültek a letelepedett életmódra, a földművelésre.
Géza fejedelem felismerte, hogy ha a magyar nép nem veszi fel a kereszténységet és nem szilárdítja meg a feudális rendet határain belül, akkor a környező feudális államok előbb vagy utóbb felmorzsolják a népét. Papokat hozatott a Német-Római Birodalomból, de munkáját már fia, az „államalapító” I. (Szent) István fejezte be. István (akinek pogány neve Vajk volt) 1000-ben III. Ottó közbenjárására és biztatására koronát kért és kapott II. Szilveszter pápától (Szent Korona), így a Magyar Királyságot a keresztény országok közösségéhez kapcsolta.
A 11. század végén - I. (Szent) László és Könyves Kálmán tevékenységének köszönhetően - Magyarország perszonálunió révén magába olvasztotta a Horvát Királyságot, amely 1918-ig a Magyar Királyság része volt. A Magyar Királyságot 1241–42-ben, a Mongol Birodalom nyugati terjeszkedése során Batu kán Kék Hordája szállta meg közel egy éven át, majd hirtelen elhagyták az ország területét. A megszállás idejét az adriai Trau várában átvészelő, „második honalapító”-nak is nevezett IV. Béla ezt követően rendelte el a kővárak építését az addig szokványos földvárak helyett.
1301-ben meghalt az utolsó Árpád-házi uralkodó, utána pár évig hatalmi harcok gyengítették az országot. Végül az Árpád-házzal leányágon rokon Anjou-dinasztia szerezte meg a hatalmat, és a 14. században ezt meg is tartották. Károly Róbert, az első Anjou-házi király újra központosította a királyi hatalmat. Fia, Nagy Lajos uralkodása alatt érte el az ország legnagyobb kiterjedését.
A 15. században Magyarország Európa egyik jelentős nagyhatalma volt, és Mátyás király uralkodása alatt kulturális szempontból is felzárkózott a legfejlettebb országokhoz (reneszánsz korszak). Ekkor azonban már fenyegetett a török megszállás, ami a 16. században véget vetett Magyarország nagyhatalmi helyzetének és hosszú időre függetlenségének is.
A mohácsi csata (1526) után az ország három részre szakadt, egy részét az Oszmán Birodalom foglalta el, más része a Habsburgoké lett, csak Erdély maradt független. A 17. század végére egyesített keresztény seregek visszafoglalták a törökök által elfoglalt területeket.
Ettől az időtől Magyarország a Habsburg Birodalom része volt. A függetlenség kivívására két jelentősebb kísérlet történt, a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc a 18. század elején, valamint az 1848–49-es forradalom és szabadságharc. A nemzeti öntudatra ébredés nemcsak politikai, hanem kulturális síkon is zajlott: erre az időre tehető a nyelvújítási mozgalom és a magyar nyelv irodalmi szintre emelése, melynek betetőzéseként az 1844-es országgyűlésen a magyar lett az ország hivatalos nyelve (ezt azonban a forradalom után eltörölték.)
Az Ausztriával történt kiegyezésre – melyet nagyban elősegített az, hogy az olasz függetlenségi törekvések és az osztrák-porosz háború következtében a Habsburg Birodalom nagyhatalmi helyzete alaposan meggyengült – végül 1867-ben került sor. Ezután Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia társországa lett.
A Monarchia az I. világháború után szétesett. A trianoni békeszerződés értelmében Magyarország területének majdnem kétharmada és magyar nemzetiségű lakosságának majdnem egyharmada a környező országokhoz került.
A II. világháború elvesztése – és néhány éves többpárti parlamentáris demokrácia – után a szovjetek vették át a hatalmat, és az országban egypártrendszer alakult ki. 1956-ban forradalom tört ki, Nagy Imre lett a miniszterelnök, aki a népfelkelés sodrában szakított a Varsói Szerződéssel, kikiáltotta Magyarország semlegességét, és visszaállította a többpártrendszert. A forradalmat szovjet csapatok verték le, és új kormány alakult Kádár János vezetésével. Visszaállt a kommunista egypártrendszer. Nagy Imrét és a forradalom néhány vezetőjét, valamint több száz résztvevőjét kivégezték, majd 1963-ban amnesztia következett. Az ország konszolidálásához külföldi segélyeket is igénybe vettek, ami az 1973-as olajválság után Magyarország teljes eladósodásához vezetett.
A rendszerváltás 1989-ben következett be. Magyarország innentől arra törekedett, hogy csatlakozhasson az Európai Unióhoz, amelynek 2004. május 1-jén lett tagja.
Lásd még: magyar uralkodók listája, Magyarország kormányzói és köztársasági elnökei.
Politikai rendszer
Magyarország államformája köztársaság. A hatályos magyar alkotmány a többször módosított 1949. évi XX. törvény. Az alkotmány átfogó módosítása 1989. október 23-án lépett életbe, mivel a népköztársasági államformát felváltotta a köztársaság.
A köztársasági elnököt 5 évre választja meg az Országgyűlés. Leginkább reprezentatív funkciókat tölt be, ő fejezi ki a nemzet egységét. Ő nevezi ki a miniszterelnököt és ő a hadsereg főparancsnoka. A parlament által hozott törvényeket újratárgyalásra visszaküldheti, illetve az Alkotmánybíróság elé terjesztheti, ha úgy véli, hogy az alkotmánnyal bármilyen formában összeférhetetlen.
A 386 parlamenti képviselőt négyévente választják, 176-ot egyéni választókerületekben, 210-et a pártok által állított listákról. A képviselők megválasztják a miniszterelnököt, aki kinevezi kormányát. Abban az esetben, ha a miniszterelnök szembekerül a parlamenttel, konstruktív bizalmatlansági indítványt terjeszthetnek be ellene. Ebben minden esetben meg kell nevezni az új miniszterelnök-jelöltet is.
Jelenlegi parlamenti pártok:
- Magyar Szocialista Párt (MSZP) (178 mandátum) – elnöke: Hiller István
- Fidesz – Magyar Polgári Szövetség (Fidesz) (169 mandátum) – elnöke: Orbán Viktor
- Szabad Demokraták Szövetsége – a Magyar Liberális Párt (SZDSZ) (20 mandátum) – elnöke: Kuncze Gábor
- Magyar Demokrata Fórum (MDF) (8 mandátum) – elnöke: Dávid Ibolya.
A jelenlegi kormányt (2002–től) az MSZP és az SZDSZ koalíciója alkotja, az MSZP-s Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök. (2002 és 2004 között Medgyessy Péter) volt a kormányfő.)
Közigazgatási beosztás
Magyarország egy fővárosra (Budapest), 24 megyei jogú városra (Budapestet is beleszámítva), valamint tizenkilenc megyére van osztva. Az országot 1999-ben 7 tervezési-statisztikai régióra, valamint kistérségekre osztották, az Európai Unió követelményeinek megfelelően.
Európai Unió
Földrajzi helyzet, éghajlat
Magyarország a keleti félgömb 16° és 23° hosszúsági körei között és az északi félgömb 45° és 49° szélességi körei között, nagyjából Európa közepén helyzekedik el, a Kárpát-medencében. Tőle csaknem egyforma távolságra van az Atlanti-óceán és az Urál hegység, illetve a Földközi-tenger és az Északi-tenger. Az országnak nincs közvetlen tengeri határa, legközelebb az Adriai-tengerhez fekszik, attól körülbelül 300 kilométer távolságra.
Területe 93 036 négyzetkilométer, amivel az országok méret szerinti rangsorában a középmezőnyben található. Az ország területén nicsenek nagy szintkülönbségek, legalacsonyabb pontja tengerszint felett 78 méter, amit Szegedtől délre, Gyálaréten mértek, legmagasabb pontja pedig tengerszint felett 1014 méter, a Mátra Kékes nevű csúcsán található.
Az államhatár hossza 2217 kilométer, amely az 1920-as trianoni békeszerződés során alakult ki.
Magyarország
- legnyugatibb települése: Felsőszölnök (Vas megye),
- legkeletibb települése: Garbolc (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye),
- legészakibb települése: Hollóháza (Borsod-Abaúj-Zemplén megye),
- legdélibb települése: Kásád (Baranya megye).
Az ország természetföldrajz szempontjából az alábbi nagytájakra oszlik:
# Alföld
#
- Mezőföld
#
- Duna–Tisza köze: Kiskunság, Jászság, Pesti-síkság
#
- Tiszántúl: Maros-Körös köze, Nagy-Sárrét, Kis-Sárrét, Nagykunság, Hortobágy, Hajdúság, Nyírség, Szatmári-síkság
# Kisalföld: Szigetköz, Rábaköz, Marcal-medence
# Alpokalja: Kőszegi-hegység, Soproni-hegység
# Dunántúli-dombság: Zalai-dombság, Somogyi-dombság, Tolnai-hegyhát, Baranyai-dombság, Mecsek és Villányi-hegység
# Dunántúli-középhegység
#
- Bakony: Déli Bakony, Északi Bakony, Balatonfelvidék, Keszthelyi - hegység
#
- Vértes
#
- Dunazug-hegység: Gerecse, Pilis, Budai-hegység, Visegrádi-hegység
#
- Velencei-középhegység
# Északi-középhegység
#
- Börzsöny
#
- Cserhát
#
- Mátra: Mátraalja, Nyugat-Mátra, Közép-Mátra, Észak-Mátra
#
- Bükk és Bükkalja
#
- Zempléni-hegység és Hegyalja
#
- Cserehát
A Kárpát-medence csaknem teljes egészében a Duna vízgyűjtő területéhez tartozik. Magyarország azonban nemcsak édesvízben, de hévizekben is gazdag, sőt Európa hévízben leggazdagabb tájegysége. Az ásványi anyagokban dús gyógyvizek hőmérséklete olykor a 70 °C-ot is meghaladja.
Nagyobb folyók
- Duna, magyarországi szakaszának hossza 417 km
- Tisza, magyarországi szakaszának hossza 596 km
- Lajta
- Rábca
- Rába, magyarországi szakaszának hossza 211 km
- Zala, hossza 139 km
- Dráva
- Ipoly, magyarországi szakaszának hossza 143 km
- Zagyva
- Sajó, magyarországi szakaszának hossza 125 km
- Hernád, magyarországi szakaszának hossza 118 km
- Bodrog, magyarországi szakaszának hossza 52 km
- Szamos
- Hármas-Körös
- Maros
Nagyobb tavak
- Balaton, felülete 596 km²
- Fertő-tó, magyarországi felülete 75 km²
- Velencei-tó, felülete 26 km²
Éghajlata
Magyarország három éghajlati terület határán helyezkedik el; időjárását a keleti nedves kontinentális, a nyugati óceáni és a déli-délnyugati mediterrán hatás alakítja.
Az évi középhőmérséklet +8–12 °C, amelynek viszonylag magas, 20–25 °C-os az ingadozása. A hőmérséklet átlagos értéke januárban a legalacsonyabb, −2–4 °C, júliusban a legmagasabb, 23–25 °C. A napsütéses órák száma évente 1700–2100 óra között van; ez az Alföldön a legmagasabb és a hegyvidéken a legkisebb, ami fontos tényező a mezőgazdaság szempontjából. Az évi átlagos csapadékmennyiség 500–1000 mm, az Alföldön 500–600 mm, a hegyvidéken 800–1000 mm. A csapadék majdnem fele télen, hó formájában hull a földre.
Gazdaság
Magyarország gazdasági rendszere alkotmánya szerint a tisztességes piaci versenyre és a mindenkinek járó, államilag garantált minimális gazdasági biztonságra épülő szociális piacgazdaság. Magyarország tagjai a fejlett ipari országokat tömörítő OECD-nek, gazdasági teljesítménye alapján a világban gazdag, fejlett országnak, az Európai Unió gazdaságának részeként között azonban inkább szegénynek számít. Bruttó hazai terméke (GDP) 2004-ben folyó áron 20 338,2 Mrd forint volt. Az egy főre eső bruttó hazai termék közepesen szóródik. Magyarország régiói közül a leggazdagabb régió 2002-ben Közép-Magyarország volt (675 157 forint/fő), a legszegényebb pedig a Dél-Alföld (529 347 forint/fő).
A magyar gazdaságban egyre erősebb a szolgáltató szektor szerepe; a szállításba és más szolgáltató ágazatokba kimagaslóan sok beruházás történt az elmúlt tizenöt évben. Ezzel együtt a gazdasági szerkezet leginkább fejlett ipari országként írható le. A magyar gazdaság fejlődése szempontjából kimagasló jelentőségű a döntően multinacionális tulajdonú cégek által végzett feldolgozóipari tevékenység, gépgyártás, autógyártás. Néhány ilyen vállalkozás termeli meg a exportra kerülő termékek több mint felét, és fizeti be az adónak is több mint felét. Magyarország természeti kincsekben szegény ország, gazdasága jelentős behozatalra szorul, fizetési mérlege és külkereskedelmi mérlege is deficites.
Magyarországon világviszonylatban magasak, az Európai Unió átlagához képest alacsonyak a bérek, a bruttó bérek átlaga 2004-ben 155 ezer forint. A munkanélküliségi ráta 7,1%-os szintje viszonylag alacsony, de egyre inkább a tőkeintenzív ágazatok fejlődnek, amelyek a magasan képzett munkavállalóknak biztosítanak megélhetést. A nem piacképes tudással vagy alacsony képzettséggel rendelkező emberek körében magas a strukturális jellegű munkanélküliség, és jelentős a szegénység is.
Magyarország a fejlett ipari országokhoz hasonlóan egyre korosodó népességgel rendelkezik, az aktivitási ráta 54%-os szintje kifejezetten alacsony, vagyis kevés, nagy értékű munkát végző népesség sok inaktív (tanuló, nyugdíjas, állástalan) embert tart el. Magyarország több javat fogyaszt el, mint amennyit megtermel, államháztartása deficites, az államadósság szintje az éves bruttó hazai termék (GDP) körülbelül 60%-ára tehető.
A magyar gazdaság célja 1989 után az átmenet volt a tervgazdaságból a piacgazdaságba. Magyarország az Európai Unió tagjaként a világ legnagyobb egységes piacának tagja, és az Európai Unió gazdaságpolitikai célkitűzéseinek megfelelően törekszik pénzének, a forintnak az euróra cserélésére, alacsony kamatok, kezelhető mértékű költségvetési deficit és államadósság, az alacsony infláció által meghatározott maastrichti kritériumok teljesítésére, melyek közül az első kettő nehezebben, a második kettő könnyebben teljesíthető.
- [http://www.gkm.gov.hu/ Gazdasági és Közlekedési Minisztérium]
- [http://portal.ksh.hu/portal/page?_pageid=37,327489&_dad=portal&_schema=PORTAL Központi Statisztikai Hivatal Stadat rendszer (hivatalos gazdaságstatisztikák)]
- [http://www.pm.gov.hu/ Pénzügyminisztérium]
Népességi adatok
- Magyarország nemzetiségei
Kultúra, tudomány
- Világhírű magyarok listája
- Magyarországi egyetemek listája
- Magyarországi főiskolák listája
- Magyar Tudományos Akadémia
- Magyar építészet
- Magyar festészet
- Magyar szobrászat
- Magyar irodalom
- Magyar zene
- Magyar film
- Magyar színházak listája
Természetvédelem
- Magyarország természetvédelmi területei
- Magyar barlangok listája
Egyéb
- Magyarország-portál az [http://en.wikipedia.org/wiki/Portal:Hungary angol] és a [http://en.wikipedia.org/wiki/Portal:Ungarn német] Wikipédiában
- [http://www.magyarorszag.hu/orszaginfo A Magyarország.hu országinformációkat tartalmazó allapjai]
- [http://www.earth-photography.com/Countries/Hungary/Budapest_photos.html Budapesti képek]
- [http://www.idg.hu/expo/milkonyv/cont-eng.html Ismertetés és képek a millennium korából]
- [http://www.whcmeeting.hu/hu/information/venue.html Világörökségi helyszínek]
- [http://www.nemzetismeret.hu Nemzetismeret.hu]
- [http://www.freeworldmaps.net/europe/hungary/map.html Magyarország domborzati térképe]
- [http://lazarus.elte.hu/hun/digkonyv/ruzsa/magyarorszag.htm Magyarország és a Kárpát-medence topográfiája – játék]
- [http://www.dmoz.org/World/Magyar/T%c3%a1rsadalom/%c3%81llam_%c3%a9s_korm%c3%a1nyzat/ Open Directory - World: Magyar: Társadalom: Állam és kormányzat (90)]
- [http://www.demos.hu/Audit Stratégiai Audit] - Magyarország átmenetének 15 éve és jelenlegi fejlettségi szintje
Lásd még
[http://hu.wikibooks.org/wiki/Ir%C3%A1ny%C3%ADt%C3%B3sz%C3%A1m | Magyarország településeinek irányítószámai]
Kapcsolódó szócikkek
- Magyarország települései, Magyarország városai
- Magyar névnapok
- Magyar uralkodók listája
- Magyarország kormányzói és köztársasági elnökei
- Magyarország repülőterei
- Magyarországi vasúttörténet
als:Ungarn fiu-vro:Ungari ja:ハンガリー ko:헝가리 ms:Hungary simple:Hungary th:ประเทศฮังการี zh-min-nan:Magyar-kok
II. világháborúA II. világháború az emberiség történetének legnagyobb fegyveres konfliktusa volt. Ázsiában 1937. június 7-én kezdődött és Japán kapitulációjával, 1945. szeptember 2-án ért véget. Európában 1939. szeptember 1-től 1945 május 8.-ig tartott.
A harcokban, melyek az európai, ázsiai és afrikai földrészen folytak, közel 70 nemzet vett részt. 57 millió civil és katona halálát okozták. A háború, melynek kitöréséhez nagyban hozzájárult a közevetlenül az I. világháború utáni világpolitikai helyzet, a szövetséges hatalmak győzelmével zárult és megalapozta az azt követő, mintegy negyvenéves szembenállást, a hidegháborút.
A háború Európában
Előzmények
Az I. világháborút lezáró Versailles-i béke megalázó feltételei és a
nagy gazdasági világválság hozzájárultak ahhoz, hogy az Adolf Hitler vezette
náci párt 1933-ban hatalomra jutott Németországban. Miután 1934-ben megszerezte magának a köztársasági elnöki címet is, Hitler lett a német „Führer” (Vezér), és hamarosan totális diktatúrát épített ki. Külpolitikájának deklarált célja volt a németlakta területek egyesítése, illetve a keleti irányú területszerzés. Így aztán 1935-ben felmondta a békeszerződés által előírt katonai korlátozásokat, és gyors fegyverkezésbe kezdett. 1936. március 17-én Németország csapatai a locarnói egyezményt felrúgva bevonultak az addig demilitarizált Rajna-vidékre.
Noha Olaszország a győztesek oldalán fejezte be az I. világháborút, elégedetlen volt az elért eredményekkel, és ott már 1922-ben hatalomra került Benito Mussolini Fasiszta Pártja. A húszas években itt is totális diktatúra épült ki, amely azonban kezdetben ellenségesen viszonyult a németekhez: 1934. július 25-ét követően, az ausztriai náci puccskisérlet idején az olaszok még csapatokat vonultattak föl a Brenner-hágón és Dél-Tirolban, így háborús fenyegetéssel is megakadályozták Ausztria Németországhoz csatolását. Az évtized közepén azonban az olaszok fokozatosan közeledtek a németekhez (az Etiópia ellen vezetett hadjárat elidegenítette őket a britektől és a franciáktól, a spanyol polgárháborúban pedig közösen támogatták Francisco Franco jobboldali hadait). 1936-ban Mussolini bejelentette a Berlin-Róma tengely kialakulását.
1938-ban az angol és francia megbékélési politikát kihasználva, Hitler
a Harmadik Birodalomhoz csatolta Ausztriát (Anschluss), majd a szudéta-válság kirobbantása után a müncheni egyezményt követően a Szudéta-vidéket.
1939-ben Németország megszállta Csehország maradék területeit. 1939. április 7-én pedig olasz csapatok szálltak partra Durazzóban, Albánia pedig végleg olasz fennhatóság alá került. 1939 nyarán Hitler egyre fokozta a feszültséget Lengyelországgal Danzig szabad város (ma: Gdansk),
illetve a német területeket Kelet-Poroszországtól elválasztó Danzigi korridor miatt.
Nagy-Britannia és Franciaország - noha a megbékéltetési politika hívei nem gyengültek meg - katonai garanciákat ígért Lengyelországnak egy német támadás esetére. Ennek érdekében a Szovjetunióval is tárgyalásokat kezdtek, amelyek azonban nem vezettek eredményre. Nem sokkal a háború kirobbantása előtt Sztálin elfogadta Hitler javaslatát egy megnemtámadási szerződést megkötésére.
Az 1939. augusztus 23-án megkötött Molotov-Ribbentrop paktum titkos záradéka ún. „érdekszférákat” határozott meg a Szovjetunió és Németország között. A szovjet érdekszférába került északon Finnország, Észtország és Lettország, délen Besszarábia, valamint Románia egyes területei. A német érdekszféra részévé nyilvánították Litvániát, Lengyelországot pedig a megállapodás értelmében felosztották a két érdekszféra között.
...
A lengyelországi hadjárat
Lengyelország. október 5.]]
A Lengyelország elleni német támadásra a közvetlen indokot egy átlátszó provokáció, a Gleiwitzi (ma: Glivice) rádióadó elleni támadás szolgáltatta, amikor lengyel egyenruhába öltözött németek elfoglalták a határmenti kisváros rádióállomását.
Szeptember 1-jén 4.45 perckor a német haderő átlépte a lengyel határt.
Nagy-Britannia és Franciaország szeptember 3-án hadat üzent, ezt azonban még hosszú ideig nem követték komoly hadműveletek a nyugati fronton.
...
Szeptember 3-án, a „brombergi véres vasárnap”-on a Wehrmacht elől visszavonuló lengyel hadsereg alakulatai német civileket végeztek ki Brombergben (mai nevén Bydgoszcz). Az áldozatok pontos száma a mai napig vitatott, de a történészek becslései 349 és 5437 közé teszik.
...
A német Wehrmacht gépesített csapatai a légierőtől támogatva gyors ütemben nyomultak előre, szétzilálva a keményen küzdő, de korszerűtlenségük miatt esélytelen lengyel erőket.
A fő csapást von Kluge tábornagy csapatai Pomeránia és Kelet-Poroszország, von Rundstedt tábornagy pedig Szilézia felől mérte Varsó irányába.
Szeptember 9-én megközelítették Varsót, 13-án átlépték a Visztulát, szeptember 17-én bekerítették a lengyel fővárost - amelyet súlyos légitámadás is ért.
A város szeptember 27-én esett el.
Szeptember 17-én a szovjet haderő is átlépte a határt és megszállta a Molotov-Ribbentrop paktumban megállapított területeket.
A furcsa háború és a szovjet-finn háború
A nyugati fronton kezdetben meglehetősen lassan és lényegében meggyőződés nélkül folytak az eredetileg eltervezett offenzíva előkészületei, noha a franciák és a kontinensre átkelt brit expediciós hadtest minimális német erőkkel állt szemben.
Gamelin francia tábornok szeptember 12-i gyenge támadása nem vezetett eredményre, majd a gyors lengyel összeomlás után levették az offenzíva tervét a napirendről. Ezt követően a lényeges hadicselekmények 1940 tavaszáig nem történtek. A szövetséges légierő tevékenysége is kimerült abban, hogy náciellenes röpcédulákat szórtak a német városok fölött. (Furcsa háború)
Novemberben a Szovjetunió Leningrád biztonságára hivatkozva ultimátuban követelte az északi várostól mintegy 30 kilométerre lévő Viborg és környékének átadását Finnországtól, cserébe Észak-Karéliában lényegében értéktelen területeket ajánlottak fel. A finn kormány elutasította az ultimátumot, amit november 30-án szovjet hadüzenet követett.
A harmincas évek szovjetunióbeli pereinek idején tapasztalt és képzett tisztjeitől megfosztott, emiatt rosszul vezetett szovjet csapatok egymást követő támadási kísérletei sorra megtörtek a finn ellenálláson, így a háború a tervezettnél jobban elhúzódott.
A franciák és angolok expedíciós erőt terveztek küldeni a finnek megsegítésére, a semleges Svédország azonban német támadástól tartva vonakodott átengedni területén a szövetségeseket.
Mire az erről szóló megállapodás megszületett, a szovjetek 1940. február 11-19-én áttörték a finn erődrendszert, a Mannerheim-vonalat; március 3-án elfoglalták Viborgot, és március 12-én békét kötöttek.
Az új határ a szovjet ultimátumban megszabott vonalat követte.
A háború első nagyobb tengeri ütközetében 1939. december 13-án Dél-Amerika partjainál a brit flotta megrongálta és a Montevideo-i kikötőben körbezárta az Admiral Graf Spee zsebcsatahajót, melyet saját legénysége a La Plata folyó torkolatánál elsüllyesztett.
Dánia és Norvégia megszállása
Március 20-án Franciaországban megbukott a Daladier-kormány, és Paul Reynaud lett az új miniszterelnök. Elődjénél határozottabb háborús intézkedésekre készült, a németek azonban megelőzték. Április 9-én ultimátumot nyújtottak át Dániának, és ezzel egyidejűleg csapataik gyakorlatilag egyetlen nap alatt elfoglalták az országot. Ugyanezen a napon jelentős német erők szálltak partra a norvég partvidék több pontján Oszlótól Narvikig. Az angolok és a franciák még áprilisban expedíciós erőket küldtek az északi országba. A britek elfoglalták Narvikot, a hadművelet azonban összességében kudarcot vallott. A norvégiai hídfőket – köztük a legfontosabbat, Narvikot – a britek egészen júnuisig tartották, Franciaország összeomlása után azonban kénytelenek voltak kiüríteni. A megszállt Norvégiában Vidkun Quisling vezetésével alakult nácibarát kormány.
Május 10-én Londonban - elsősorban a norvégiai események hatására, noha megérkeztek az első hírek a Franciaország Hollandia és Belgium elleni német támadásról is - megbukott Neville Chamberlain kormánya. Az új miniszterelnök Winston Churchill lett, aki a toryk mellett a munkáspártot is bevonva alakított háborús kabinetet.
A franciaországi hadjárat
Ugyanezen a napon a németek megindították támadásukat a nyugati fronton. von Brauchitsch tábornok parancsnoksága alatt 110 hadosztály állt: von Bock tábornok a belga és a holland határ mentén, a középső szakaszon (Meuse) von Rundstedt, délen von Leeb csoportja. A német támadás ereje és gyorsasága meglepte a szövetségeseket. További meglepetést jelentett, hogy nagy tömegben összpontosítva használták fel a gépesített és páncélos erőiket, amelyeket a Luftwaffe hatékonyan támogatott, a levegőből zúzva szét minden ellenállást. (Kesselring repülői Rotterdamot szinte folyamatosan bombázták). Öt nap alatt – nem zavartatva attól, hogy a hollandok nagy területeket árasztottak el, hogy lassítsák a német előrenyomulást – elfoglalták egész Hollandiát. A védelem kulcspontjait ott is és Belgiumban is ejtőernyősök foglalták el.
A szövetségesek Gamelin tábornok főparancsnokság alatt 110 hadosztállyal rendelkeztek. Mind tüzérség, mind légierő, mind páncélosok tekintetében szám szerinti fölényben voltak, azonban erejüket nem voltak képesek összpontosítva bevetni. Különös hátrányt jelentett, hogy páncélosaikat csak a gyalogság támogatására használták. Giraud tábornok 7. hadserege a tengerparton észak felé indult, hogy a védekező belga haderőhöz fölzárkózzon - hasonlóan ahhoz, ahogy az az I. világháborúban történt. Ezzel azonban szinte besétált a németek által állított csapdába. Rundstedt páncélosai (hét páncéloshadosztály) ugyanis villámgyorsan átkeltek az Ardenneken (a szövetségesek úgy vélték, hogy tankokkal képtelenség áthatolni az erdős hegyes terepen), 15-ére áttörték a frontot, majd a szövetségesek hátában a tenger felé nyomultak előre. Sorra elfoglalták a kikötőket, elvágták a belgiumban harcoló - főleg brit - csapatokat. Majd - Hitler parancsára - az utolsó még szabad kikötő, Dunkerque ellen átmenetileg, egy napig leállították a támadást; ennek köszönhetően tudtak a szövetségesek mintegy 330 000 embert kimenteni Angliába.
Június 5-én a németek a Somme vonalán indították meg új támadásukat, és 14-én bevonultak Párizsba.
Június 10-én, hogy ki ne maradjon a sikerből Olaszország is hadat üzent Franciaországnak és Angliának. Az olasz csapatok meginduló támadása azonban nem tudta áttörni az Alpok és a Földközi tenger közötti sávon kiépített francia védelmi vonalat.
Paul Reynaud kormánya a németek elől Bordeaux-ba menekült, majd lemondott, és az első világháborúő hőse, a 84 éves Pétain marsall alakított új kormányt, amely fegyverszünetet kért a németektől.
Hogy a franciákon elégtételt vegyen, a fegyverletételről szóló egyezményt Hitler ugyanabban a francia nemzeti ereklyének tekintett vasúti kocsiban (Compiègne-i vagon) íratta alá a francia küldöttséggel, amelyben a német kapituláció történt 1918-ban.
Ezekután Franciaország északi része – benne Párizs és az Atlanti-partvidék, Franciaország területének mintegy háromötöde – a német csapatok megszállása alá került, míg az ország déli része Vichy központtal névleg önálló maradt.
A kapitulációt közvetlenül megelőzően Charles De Gaulle tábornok Angliába menekült, ahol meghirdette a németellenes harc további folytatását, és megalakította a Szabad Franciaország mozgalmat. A tengerentúli francia gyarmatokon – elsősorban az Észak-Afrikában, amelynek Darlan tengernagy volt a kormányzója – állomásozó katonai erőket felszólította a hozzá való csatlakozásra, azok azonban ingadozva ugyan, de elismerték a Vichy kormányt.
1940. július 3-án az angolok - noha Petain ígéretet tett, hogy nem engedi meg, hogy a francia hajók német kézre kerüljenek és Anglia ellen használják fel őket - felszólították az Oranban és Mers el Kebírben állomásozó francia flottaegységekezt, hogy csatlakozzanak hozzájuk, vagy fussanak be semleges kikötőbe. Miután a franciák elutasították az ultimátumot, a britek tüzet nyitottak a francia hajókra, többet elsüllyesztettek, megrongáltak, köztük a francia flotta legkorszerűbb egységét a Richelieu csatahajót.
1942 november 13-án, miután amerikai csapatok szálltak partra Észak-Afrikában, a németek megszállták Franciaországnak a Vichy kormányzat irányítása alatt maradt részét is. A flotta Toulonban állomásozó hajóit a francia tengerészek a fenékszelepek megnyitásával elsüllyesztették, hogy ne kerüljenek német kézre.
Az angliai csata
A dunkerque-i brit kudarc és Franciaország kiesése után Hitler arra számított, hogy sikerül békét kötnie Angliával. Július elején a berlini sportcsarnokban elhangzott beszédében közölte is feltételeit: Németország uralja Európa meghódított területeit és visszakap néhány az első világháborúban elveszített gyarmatot, cserébe Nagy-Britannia megtarthatja tengerentúli birodalmát. Anglia azonban a németekkel való kiegyezést csak egy gyenge csoport fontolgatta (elsősorban Lord Halifax külügyminiszter vezetésével), és az is csak igen határozatlanul. Még Chamberlain is Churchill mellé állt, aki a Parlamentben kijelentette: „Harcolunk a tengerpartokon, a kikötőkben, a mezőkön és a városok utcáin és harcolunk a dombok között és a hegyekben. Soha sem adjuk meg magunkat, és ha, amit egy percig sem hiszünk, a sziget, vagy annak nagy része le lenne igázva, akkor birodalmunk tengeren túli részéi a brit hajóhad segítségével folytatják a harcot.”
Mindazonáltal a franciaországi hadjárat befejezését követően azonnal megkezdődtek az Anglia elleni hadjárat előkészületei: a hadművelet az Oroszlánfóka (Seelöwe) fedőnevet kapta. A brit tengeri fölény miatt a német haditengerészet - elsősorban Reader admirális - ragaszkodott, ahhoz, hogy a La Manche-csatorna fölött a Luftwaffe teljesen légifölényt szerezzen, mert csak így biztosíthatta az átkelést és a partra szálló csapatok utánpótlását. Az angliai csata első célja így a Királyi Légierő (RAF) teljes kiiktatása volt.
A németek számszerűleg jelentős fölényben voltak az angolokkal szemben. A bombázóerő gerincét mintegy 5000 Junkers Ju 88-as, Dornier 17-es, Heinkel 111-es kétmotoros közepes bombázógép alkotta (ezek közelébe sem jöttek, azoknak a nehézbombázóknak, amelyeket a szövetségesek később a Németország elleni légiháborúban bevetettek), amelyek franciaországi és belgiumi repülőterekről szálltak fel. Az Anglia fölé repülő kötelékeket Messerschmitt ME 109-es és kisebb számban kétmotoros ME 110-esek kísérték. A ME 109-es gyorsaságban felülmúlta a velük szemben felszálló brit Hurricane és Spitfire vadászokat, azok azonban fordulékonyabbak voltak. Sokat számított a védekezésben és ellensúlyozta a németek számbeli fölényét, hogy az angolok - egyebek mellett a kiépített radarrendszer segítségével - olyan megfigyelési és légiirányítási rendszert alakítottak ki, amely lehetővé tette, hogy a vadászkötelékeket rugalmasan mindig a legveszélyeztetettebb térségekbe irányítsák. Nem kis előnyt jelentett a RAF számára az sem, hogy a lelőtt német gépek személyzete - mégha sikerült is ejtőernyővel földet érnie - fogságba, vagy a tengerbe esett, míg a lelőtt brit pilóták ismét harcba vethetők voltak. (Természetesen a légiütközetek során közülük is sokan elestek vagy megsebesültek, többször is előfordult azonban, hogy a délelőtt lelőtt angol pilóta délután egy újabb géppel ismét felszállt.) A németek így sorra veszítették el legtapasztaltabb pilótáikat, akiket csak nehezen sikerült pótolniuk.
Meg kell említeni még, hogy több RAF vadásszázad személyzetét a megszállt országokból menekült pilóták adták. Akadtak közöttük franciák, lengyelek, csehszlovákok, kisebb számban belgák, hollandok és amerikai önkéntesek is.
Az első nagyobb támadás az angliai repülőterek ellen augusztus 8-án történt, ekkor a Luftwaffe 2669 gépet vetett be. A csata első szakaszában a németek elsősorban a repülőtereket, radarállomásokat, légiirányítási pontokat támadták. A történészek többsége egyertért abban, hogy az elszenvedett súlyos veszteségek ellenére közel jutottak ahhoz, hogy fölmorzsolják a Királyi Légierőt és átvegyék a légiuralmat Dél-Anglia fölött. Csak augusztus 24 és szeptember 6. között a RAF 233 pilótát és 466 gépet veszített el, miközben a teljes vadászlégierő ebben az időszakban alig haladta meg az 1000 gépet. Szeptember 7-én azonban Göring utasítására a támadások súlypontját áthelyezték az angol nagyvárosok - elsősorban London - elleni támadásokra, lemondva ezzel a RAF megsemmisítéséről, és a lakosság ellenállóerejének megtörésétől várva a győzelmet. Londont november 3-áig gyakorlatilag minden éjszaka bombázták, ezt követően pedig súlyos támadás érte Manchestert, Liverpoolt, Birminghamot, Bristolt stb. is. Coventry középkori városközpontját teljesen elpusztíttották, ezzel a város neve az értelmetlen terrorbombázás egyik jelképévé vált. A támadások intenzitása csak november végétől csökkent fokozatosan, miután Hitler már október 12-én bejelentette vezérkerának a Seelöve hadművelet elhalasztását.
A balkáni hadjárat
Mitán letett az angliai invázióról, Hitler kelet felé tekintett. 1941. februárjában jóváhagyták a Barbarossa tervet, a Szovjetunió elleni támadás tervét. Előtte azonban rendezni kellett a balkáni helyzetet.
1940. október végén ugyanis az olasz csapatok Albániából kiindulva megtámadták Görögországot. Mussolini a hadjárat megindításáról nem tájékoztatta a németeket; ezzel azt kívánta jelezni, hogy Olaszország Németországgal egyenrangú nagyhatalom (korábban Hitler sem adott előzetes tájékoztatást az olaszoknak, és ez sértette a Ducet).
A Három olasz hadosztály - a Ferrara, a Centauro és a Siena - a tengerpart mentén indította meg az offenzívát, a Giulia, a Parma és a Piemonte hadosztály célja pedig az volt, hogy Makedónián keresztül elérje Theszalonikinél az Égei-tengert. November 5-én azonban az olasz támadás elakadt, a görög haderő pedig november 14-én ellentámadásba ment át és bekerítéssel fenyegette az olasz balszárnyat, amelyet Albániába kellett visszavonni. Decemberre az olaszokat teljesen sikerült visszaszorítani, és a frontvonal már albán területen húzódott.
Az olasz-görög konfliktusban Jugoszlávia semlegesnek nyilvánítta magát, de a németek erős diplomáciai erőfeszítéseket tettek, hogy a délszláv államot a tengelyhatalmak mellé állítsák. (Részben ennek részeként született meg a magyar-jugoszláv „Örök barátsági szerződés is” december 12-én.) 1941. március 25-én Jugoszlávia csatlakozott is a háromhatalmi egyezményhez. Két nappal később azonban államcsíny történt Belgrádban, és a Simovic tábornok vezetésével megalakult új kormány érvénytelenítette a csatlakozást.
A németek a már a szovjet határok felé felvonuló csapataikból jelentős erőket (mintegy 35 hadosztályt) csoportosítottak át a balkáni hadjáratra. A támadás két fő irányból, Bulgáriából és Magyarországról indult április 6-án, List, Dietrich és Richthofen tábornokok irányítása alatt. (Teleki Pál magyar miniszterelnök látva, hogy nem képes megakadályozni az ország végleges besodródródását a háborúba a németek oldalán öngyilkos lett). A németek napok alatt elfoglalták Belgrádot, amit súlyos légitámadás is ért. Április 10-én kikiáltották az önálló Horvátországot; az Ante Pavelic vezetésével megalakult usztasa állam lényegében német-olasz gyámság alatt állt. Április 15-én a Bulgária felől és az északi irányból előrenyomuló német páncélos oszlopok talákoztak az Ohridi-tavaknál, majd görög területre lépve folytatták az offenzívát, átörték a határ mentén húzódó Metaxas-vonalat, és három nap alatt elfoglalták Athént. Április 17-én a jugoszláv haderő letette a fegyvert.
Időközben Görögországba brit csapatok érkeztek, amelyek a a Korinthoszi-csatorna mentén próbáltak védelmi vonalat kialakítani (itt a legkeskenyebb a félsziget), a gyorsan támadó németek azonban két nap alatt áttörtek, és április 21-én Görögország is megadta magát, a briteket kivonták. II. György király Angliába menekült. A hadjárat utolsó epizódjaként májusban mintegy 6000 ejtőernyőssel - súlyos veszteségek árán - a németek elfoglalták Krétát. Ez volt a világ első kizárólag ejtőernyősökkel végrehajtott hadművelete.
A Szovjetunió megtámadása
A Szovjetunió elleni támadás tervét már 1941 február 4-én jóváhagyták. A támadást eredetileg május 15-re tűzték ki, de a balkáni események és a késői tavaszi olvadás miatt június 22-re halasztották. A támadásban 190 hadosztály, ebből 27 páncélos, illetve gépesített vett részt.
A Barbarossa terv három irányba írta elő az előrenyolmulást. Északon Leningrád felé kellett támadnia von Leeb hadseregcsoportjának, középen Szmolenszken át Moszkva felé tört előre von Bock (45 hadosztály), délen pedig - (lényegében Galíciából kiindulva) Ukrajnán át a Donyec-medence és a Fekete-tenger felé von Rundstedt hadseregcsoportja (30 hadosztály)(utóbbit román és szlovák, később magyar csapatok is kiegészítették.) A fő célkitűzés - a Vörös Hadsereg teljes megsemmisítése mellett - a Leningrád-Moszkva-Rosztov vonal elfoglalása volt, ahonnan a Luftwaffe már elérhette az utolsó szovjet iparvidéket az Urálban, hogy azt légitámadásokkal kiiktatva végképp meghiusítsanak minden további ellenállást.
Az, hogy a német-szovjet összecsapásra előbb-utóbb sor kerül, a szovjet vezérkar számára is világos volt. Úgy értékelték, hogy a - mellesleg az 1937-es perek idején legjobb vezetőitől megfosztott - Vörös Hadsereg 1943-ra készülhet fel megfelelőképpen a háborúra. Folyamatban, de még a kezdeti szakaszában volt a hadsereg új, korszerű fegyverekkel (Nem sokkal korábban indult meg pl. a Jak 3 vadászgép, a T-34 közepes és a KV nehézharckocsi stb. sorozatgyártása) való ellátása. Sztálin - kihasználva a Ribbentropp-Molotov paktumban a Szovjetunió számára biztosított lehetőséget - minden erejével igyekezett az időt húzni. Provokációtól tartva nem hitt a szovjet hírszerzés (és egyéb források) jelzéseinek a küszöbönálló német támadásról. A vezérkar nyomására csak június 21-én éjjel járult hozzá, hogy a határmenti katonai körzetek csapatait készültségbe helyezzék, amelyeknek nem volt idejük megfelelően felkészülve elfoglalni védelmi állásaikat és jórészt menetből kényszültek harcba bocsátkozni.
A háború a Luftwaffének repülőterek elleni támadásával kezdődött. A szovjet légierő gépeinek nagyrészét (mintegy 6000 gépet) a földön semmisítették meg, így az első hetekben szinte korlátlanná vált a német légifölény. A németek az előző hadjáratokban bevállt taktikát alkalmazták: légierőkkel támogatott páncélos és gépesített erőikkel mélyen benyomultak a szovjet csapatok hátába, elvágták az utánpótlási vonalakat, hatalmas katlanokat hoztak létre. Az első napok zűrzavarát fokozta, hogy a Vörös Hadsereg nem volt megfelelő rádiókészülékekkel fölszerelve (eredetileg úgy képzelték, hogy a postai vonalak alkalamasak lesznek a kapcsolattartásra). Így a magasabb parancsnokok nem voltak képesek megfelelő képet alkotni csapataik helyzetéről, s parancsaik sem jutottak el az alájuk rendelt alakulatokhoz. Ezt mutatja az is, hogy a főparancsnokság első utasításai még arról szóltak, hogy a Vörös Hadsereg menjen át ellentámadásba, és a hadszínteret helyezze át ellenséges területre. Ezek végrehajtását gyakorlatilag meg sem lehetett próbálni.
Július első napjaira gyakorlatilag német kézre kerültek a balti országok, és az északi irányban védekező szovjetek (Vorosilov marsall) gyors ütemben vonultak vissza Leningrád felé. Középen, ahol Bugyonnij marsall cspatai védekeztek, a németek elfoglalták Breszt-Litovszkot, körülzárták Lvovot, Bialystok mellett pedig egy másik bekerítő hadműveletben mintegy félmillió embert zártak körül, és elérték Minszket. Az első tízegynéhány napban a szovjet hadsereg emellett mintegy 7000 tankot, 4500 löveget veszített. A Vörösd Hadsereg elrendelte a visszavonulást a Sztálin-vonalra, a régi határ mentén húzódó erődrendszerre, július 4-én azonban a gyorsan előrenyomuló német páncélosok ezt is szétzilálták. Július 11-én már elesett Szmolenszk, a mellette kialakult katlanban (ahol Tyimosenko marsall ellentámadása kudarcba fulladt) a szovjetek 17 hadosztálya semmisült meg. Dél-Ukrajnában másik 27 hadosztály lett bekerítés áldozata, szeptember elején a németek elfoglalták Dnyepropetrovszkot és átkarolták, majd bekerítették Kijevet, ahol 1,5 millió foglyot ejtettek. Északon szeptember 5-én - az ismét hadba lépő finnek közreműködésével - körülzárták Leningrádot. Elfoglalni azonban nem tudták, miután a Vorosilov helyét átvevő Zsukov marsall - akit Sztálin Kijev védelmével kapcsolatos nézeteltérésük miatt leváltott a vezérkari főnöki funkcióból(mellesleg a vitában Zsukovnak volt igaza) - sikeresen stabilizálta a frontvonalat.
Noha - mint a fentebbi adatokból is kiderült - a Vörös Hadsereg nagyon súlyos veszteségeket szenvedett, és a németek által ejtett foglyok száma milliós nagyságrendet ért el, az orosz alakulatok ellenállása sokkal keményebb volt, mint amire a németek számítottak, és mint amit az európai hadjáratokban tapasztaltak. A szovjet katonák gyakran bekerítve sem adták meg magukat, az utolsó töltényig folytatták a harcot, vagy megpróbáltak fegyveresen kitörni a bekerítésből. A breszti erődöt például a körülzárt határőr csapatok több mint egy hónapig, július végéig védték. A kemény ellenálláshoz hozzájárult az is, hogy a szovjet állások mögött elhelyezkedő NKVD-sek gyakran géppuskatűzzel is megakadályozták a vöröskatonák visszavonulását. A szovjet tiszteknek és tábornokoknak - különösen az első időszakban - számolniuk kellett azzal is, hogy sikertelenség esetén megtorlások érik őket - több kudarcot vallott tisztet és tábornokot hadbíróság elé állítottak és kivégeztek (pl. 1941. júniusának végén a Nyugati katonai körzet főparancsnokát Pavlov hadseregtábornokot és másokat).
Változott a szovjet propaganda hangneme is: a "szocialista haza" védelme mellett nagy hangsúlyt kapott "Oroszország anyácska", a hivatkozás az orosz történelem nagyjaira, Alekszandr Nyevszkijre, Szuvorovra és Kutuzovra; különösen nagy hangsúlyt kapott az 1812-es honvédő háború példája. 1941 őszén enyhült a pravoszláv egyházra húsz éve nehezedő nyomás is, megszűntették a Moszkvai pátriárka háziőrizetét, és - ha fenntartásokkal is - a hagyományos vallásos érzületet is a háborús erőfeszítések szolgálatába állították. 1941 nyarán több, a harmincas években letartóztatott és táborba került magas rangú tisztet szabadon bocsátottak és reaktíváltak, köztük péládul Rokosszovszkij marsallt és Konyev tábornokot. (Ezzel egyidejűleg azonban Berija, az NKVD főnöke javaslatára Sztálin mintegy 300 korábban táborba került tábornok kivégzésére adott utasítást.)
Partizánháború a Szovjetunióban
A németek viselkedése a megszállt területeken még azokat is gyorsan ellenük fordította, akik - elsősorban Ukrajnában - kezdetben a sztálini uralom alóli felszabadítókat látták bennük. A partizánmozgalom spontán kialakulását elősegítette, hogy 1941 júliusában Moszkvában megalakították a Partizánmozgalom Központi Törzsét, és nép háborúra hívtak fel a megszállók ellen. Ez némileg szervezetté tette a német vonalak mögötti ellenállást, amikor lehetett kihasználta az ebből eredő hírszerzési lehetőségeket, igyekezett (inkább persze a későbbi időszakban) összehangolni a regulárs haderő hadműveleteivel a partizánakciókat, utasításokkal és - minimális mértékben ugyan - de utánpótlással látta el az ellenállókat. Az ellenállás olyan méreteket öltött, hogy 1942-43-ra valóságos partizánhadtestek jöttek létre a megszállt területek hatalmas erdőségeiben. A partizánmozgalom nem csak bizonytalanná tette a német utánpótlási vonalakat, hanem helyenként kifejezetten partizánvidékek jöttek létre (pl. ilyen volt a Brjanszki erdő egy része, illetve a Belorussziai mocsárvidék).
A hadiipar áttelepítése
A Szovjetunió már a háború előtt megkezdte iparának áttelepítését keletre. Stratégiai célja az volt, hogy az Urálon túli és szibériai övezetek nyersanyag illetve ipari termelése elérje a Moszkva, Leningrád, Kijev és a Donyec-medence hagyományos ipari központjainak szintjét.
1930 és 1940 között új kohászati üzemek létesültek Magnyitogorszkban, Kuznyeckben, Novo-Tagilban, ipari központok Cseljabinszkban, Novoszibirszkben, alumínium üzemek Volkovban és Dnyepropretrovszkban, szénbányák Kuznyeckben és Karagandában és egy „második Baku” olajmező az Urál-Volga területen.
A keleti területek kezdetben lassú felfejlesztését a német támadás (Barbarossa) után rendkívüli mértékben felgyorsították.
1941 októberében a szovjet hadiipar 80%-a úton volt kelet felé.
Bár a Wehrmacht előrenyomulása során a szovjetek több, mint 300 hadiüzemet vesztettek el, az mégsem bizonyult elég gyorsnak, hogy megakadályozza a leningrádi, kijevi és a Moszkvától nyugatra eső gyárak kitelepítését keletre.
Miközben a háború első három hónapjában a vonatok a 2,5 millió katonát szállítottak nyugatra, ezalatt 1523 szétszerelt gyárat vittek vissza az uráli területekre (455 üzem), Nyugat-Szibériába (210 üzem), a volgai régióba (200 üzem), Kazahsztánba és a közép-ázsiai területekre (több mint 250 üzem).
Mindez óriási erőfeszítéseket igényelt.
A novokramatorszki nehézipari gépgyár például 1941. szeptember 29-én kapta meg a parancsot, hogy szerelje szét gyártósorait.
5 napon belül a német bombázók támadásai közepette valamennyi gépét vagonokra pakolták, az utolsó napon pedig az üzem 2500 munkása 30km-t menetelt a legközelebbi működő vasúti pályához, hogy a gépeket követve vonatra szálhasson.
Ugyanakkor az üzemeket sikerült szinte hihetetlen sebességgel újraindítani.
December 8-án, tíz héttel azután, hogy a karkovi tankgyárat az Urál-hegységbeli Cseljabinszkba telepítették, már le is gyártotta az első 25 darab T-34-es harckocsit.
A Moszkvai csata
1941. Szeptember 30-án Brjanszk, illetve Szmolenszk térségéből von Bock hadseregcsoportja, élén Hoth és Guderian tábornokok páncéloshadtesteivel megkezdte a közvetlen támadást Moszkva ellen. Alig több mint két hét alatt ismét szétzilálták a szovjet frontot, több kisebb bekerítő hadműveletet hajtottak végre. Október elején elfoglalták Vjazmát és Orjolt. Elérték Tulát, a középső frontszakaszon pedig 18-án elfoglalták a már Moszkva közvetlen közelében lévő Volokalamszkot és Mozsajszkot. Moszkvában október 19-én kihirdették az ostromállapotot, a kormnányhivatalok Kujbisevbe költöztek, de Sztálin a Kremlben maradt. A szovjet csapatok parancsnokságát ekkor a Leningrádból visszahívott Zsukov és Konyev marsallok vették át, akik újabb védelmi vonalat hoztak létre. Ez átmenetileg megakasztotta a német előretörést. Guderian páncélosai november 15-én újították fel az offenzívát 51 hadosztállyal, mintegy 1500 harckocsival. A szovjet frontot ismét több ponton áttörték, bekerítették Tulát, átkeltek a Moszkva-Volga csatornán. November 25-én egy páncélos ék elérte Moszkva külvárosát, és mintegy 20 kilométerre közelítette meg a Kreml-t. December 1-jén azonban a német támadás véglegesen elakadt. Von Bock 3-a és 5-e között ismét megkisérelte az offenzíva felújítását, de ekkor már utolsó tartalékainak bevetésével sem sikerült kierőszakolnia az áttörést. Miközben a németek kimerültek, Zsukovnak december elejére friss erők álltak rendelkezésére. Addigra részben újabb seregtesteket sikerült felállítani, részben pedig - miután a szovjet vezetés meggyőződött arról, hogy nem kell japán támadásra számítania - a távol-keleti térségből és Szibériából vezényeltek át csapatokat. A Moszkva előtti frontszakaszon így a Vörös Hadsereg december 6-án ellentámadásba ment át. December közepén visszafoglalták Tulát és Mozsajszkot, a hónap végén Kalugát. A január közepéig tartó támadásban mintegy 300-500 kilométerre sikerült visszaszorítaniuk a németeket, és ezzel elhárult a Moszkvát közvetlenül fenyegető veszély.
A moszkva előtti német vereség a villámháború kudarcát jelentette. Az utánpótlási vonalak végletes megnyúlása mellett ebben szerepet játszott, hogy a korán beköszönt őszi esőzések szinte járhatatlanná tették az utakat, majd a kemény orosz tél ("Tél tábornok"). Bár az orosz katonák nyilvánvalóan ugyanúgy fáztak mint a németek, utóbbiak - mivel úgy tervezték, hogy még októberben elfoglalják Moszkvát - nem voltak felkészülve a téli hadviselésre. A német katonák egy része még januárban is nyári egyenruhát hordott, miközben a szovjetek vattakabáttal és nemezcsizmával látták el a katonáikat. A közsmerten kemény orosz télben jobban vizsgáztak a szovjetek fegyverei is: miközben a német Schmeisser géppisztolyok hamar befagytak, a lényegesen egyszerűbb szerkezetű orosz Spagin (PPS) géppisztolyok mindenféle időjárásban használhatók maradtak, és sem a nedvesség, sem a homok vagy más szennyeződés nem ártott nekik. A dieselmotoros T-34-es közepes tankok is felülmúlták a német P-III-as és P IV-es tankokat, és Moszkvánál már elegendőt összpontosítottak ahhoz, hgy viszonylag nagy tömegben lehessen bevetni őket. A 150 milliméteres ágyuval felszerelt KV nehézpáncélosnak pedig - bár kevés volt belőle - nem volt német ellenfele (a KV-val azonos kategóriájú Tigrisek csak 1943-ban jelentek meg). Tűzereje mellett fontos pszichológiai szerepet is játszottak a szintén nagy számban felvonultatott BM-13-as sorozatvetők - ezeket nevezték a németek Sztálin orgonáknak, az oroszok katyusáknak. (Ez volt egyébként a világon elsőként használt reaktív tüzérségi fegyver, 1941 júliusában vetették be először Orsa mellett). Ez nem volt elég, jött az orosz tél, ami megpecsételte a német csapatok sorsát.
Az 1942-es nyári német offenzíva
Viszonylag rövid hadműveleti szünet után a szovjet vezérkar - némi vitát követően - tavasszal a nyugati és a déli irányban egyszerre próbálta felújítani az offenzívát. A front Moszkvával szembeni szakaszán ekkor lényegesen már nem sikerült hátrébb szorítani a németeket, délen azonban több sikerrel kecsegtetett Tyimosenkó marsall Harkov irányában május 12-én meginduló támadása (Délnyugati Front és Déli Front). A szovjet páncélosok áttörték a német védőállásokat, és több mint 100 kilométert előrenyomulva elérték Harkov külvárosát. Itt azonban kimerültek a támadó energiák, miközben a kialakult kiszögelés két oldalán megindult a német ellentámadás. Von Bock parancsnoksága alatt délről Kleist tábornok 4. páncélos hadserege, északról pedig Paulus tábornok 6. hadserege átkarolta, majd bekerítette a délnyugati front csapatait, mintegy 250 ezer foglyot ejtve és több mint 1000 szovjet tankot megsemmisítve.
A németek nyári offenzívájának előjátéka Szevasztopol bevétele volt. Az előző év októbere óta bekerített város ellen június 7-én kezdte meg Manstein tábornok hadserege. Június végére áttörték a várost övező védelmi gyűrűt, majd utcai harcban július 2-áig fokozatosan fölszámolták az ellenállást a városban, és elfoglalták a Herszonesz félszigetet.
A németek nagy nyári támadása - eltérően az előző évitől - már nem három, hanem csak egy hadművelketi irányba indult meg. Miközben Dél-Oroszországban fellángoltak a harcok, a front középső és északi szakasza alig mozdult. A történészek többsége már ebben a tényben az erőviszonyok átrendeződésének kezdetét látja. Máig vita van abban, hogy mi volt a német támadás valódi hadműveleti célja. Az egyik álláspont szerint a német főerők áttörve a Donon és a Volgán észak felé fordultak volna, hogy aztán dél és kelet felől egy óriási startégiai bekerítésel foglalják el Moszkvát. A másik vélemény szerint az elsődleges cél a grozniji olajmezők megszerzése, valamint a Kaukázuson keresztül az indiai út megnyitása volt. Elképzelhető az is, hogy a német stratégiai célkitűzések a hadműveletek alakulásának menete során változtak, és miután offenzívájuk a Don-kanyarban elakadt, átmenetileg letettek a Moszkva elleni hadműveletről, és a támadás fő súllypontja így helyeződött át a nyár végére délre.
A 2., a 4. páncélos és a 2. magyar hadsereg (Weichs hadseregcsoport) június 28-én kezdődött támadásukkal áttörték Rokosszovszkij marsall frontvonalát. Július 6-án elérték a Dont, itt azonban ismét erős szovjet ellenállásba ütköztek és Voronyezs térségében lényegében elakadtak. A 6. német hadsereg támadása azonban tőlük délre sikeresen bontakozott ki. Ennek hatására a német főparancsnokság délre irányította a 4. páncélos hadsereget is. A Július 23-án ismét elfoglalták a Don melletti Rosztovot. Augusztus elején a Paulus vezérezredes 6. hadserege és Kleist 4. páncélos hadserege megindította a Volga irányába az új támadást. Időközben azonban a 4 páncélos hadsereget dél felé, a Kaukázus irányába fordították, miközben Paulus csapatai a Volga menti Sztálingrád elfoglalásának feladatát kapták. A német páncélosok átlagosan 40 km-t tettek meg naponta a dél-orosz sztyeppén. Augusztus 4-én Sztavropolt, 9-én Majkopot érték el, és Kleist erői behatoltak a Kaukázusba, szeptember elején pedig Paulus csapatai megkezdték Sztálingrád ostromát (a várost augusztus 24-én kezdte bombázni a Luftwaffe). A németek egyetlen hónap alatt - a tőlük már szinte megszokott ütemben - több száz kilométert tettek meg, a várt hadászati siker azonban elmaradt. Tyimosenko ugyanis - noha kemény utóvédharcokat folytatott - főerőit ezúttal sikerrel kivonta ki a német csapások elől, és csak Sztálingrád közvetlen előterében próbált megkapaszkodni. Ebben némi szerepet játszott az is, hogy Zsukov és Vasziljevszkij marsallok javaslatára Sztálin feladta a nmerev védelem elvét. Miközben a szovjet vezérkar augusztus végén hozzálátott a hadászati ellentámadás (Uranusz hadművelet) terveinek és logisztikai előkészületeinek kidolgozásához, Tyimosenko visszavonulhatott a Volgához, azzal az utasítással azonban, hogy a Volga vonalát és főleg Sztálingrádot mindenképpen tartania kell.
Szeptember 6-án Paulus tábornok 6. hadseregénekl csapatai behatoltak a városba, amelyet a Csujkov tábornok parancsnoksága alatt álló 62. hadsereg védett. A már rommá bombázott városban városban kemény utcai harcok alakultak ki. A németek szeptember 13-án a várostól délre elérték a Volgát. Minden házért napokig tartó harc folyt, október végére a város nagy része lényegében a kezükre is került (volt, ahol csak német peremvonalat csak száz méter választotta el a folyótól, átütő sikert azonban nem tudtak elérni. Veszteségeik hatalmasak voltak. Július közepe (az offenzíva kezdete) és november 19 között mintegy 200 000 halottat, 1500 tankot, 1000 ágyut és 1300 repülőgépet vesztettek.
A szovjet ellentámadás Sztálingrádnál
A szovjet vezérkar felismerte, hogy a Volgához való előretörés során a 6. német hadsereg szárnyai elnyúltak, és ezeket a német erőknél rosszabbúl felszerelt és alacsonyabb harcértékű - román és olasz csapatok biztosították. Ezért - miközben Csujkov tábornok 62. hadserege a város védelmében csak a legszükségesebb utánpótlást kapta - az újonnan felsorakoztatott tartalékokat ide csoportosították. November 19-én a várostól észak-nyugatra a Délnyugati Front (Vatutyin tábornok) és a Doni Front (Rokosszovszkij marsall) csapatai, 20-án pedig a várostól délre a Szálingrádi Front (Jerjomenko marsall) indította meg a támadást összesen 11 hadsereggel, amelyek közül hat volt páncélos. A frontot | | |
