:: wikimiki.org ::
| Oboa |
Oboa
Az oboa a fafúvós hangszercsalád tagja, azon belül az úgynevezett duplanádas hangszerek egyike. Kónikus furatú, általában grenadilla fából készült, ezüstözött vagy aranyozott billentyűkkel ellátott hangszer.
Hangszertörténet
billentyűkkel
Az oboa őse Elő-Ázsiából és Egyiptomból került Görögországba, ahol aulosznak hívták. Az auloszból fejlesztették ki a rómaiak a tibiát és később a calamaulost, mely már kónikus furatú volt. Ebből fejlődött ki a középkorban (15-16.század) a schalmei, majd később a pommer, mely az oboa közvetlen elődje.
A barokk korban (17. század) találkozunk először a diszkantpommerből kifejlődött oboával, melynek ekkor még csak 2 billentyűje volt, és a hangterjedelme c’-esz’’’-ig terjedt. A barokk oboán nem volt cisz’, és oktávbillentyű sem, ezért a magasabb hangokat át kellett fújni. A barokk oboát Jacques Hotteterre fejlesztette ki. Jean-Baptiste Lully használta először zenekarban, 1664-ben.
A klasszikus korban az oboának már 8 billentyűje volt, többek között egy oktávbillentyű is, ami jelentősen megkönnyítette a magas hangok képzését. Hangterjedelme c’-f’’’-ig terjedt.
Végül napjainkban az oboa már több, mint 20 billentyűs, bonyolult mechanikával rendelkezik, és hangterjedelme majdnem 3 oktávra bővült: b-a’’’-ig.
Az oboa neve a francia hautbois szóból származik, amely szó szerinti jelentése "magas fa".
Hangszerkészítők és gyártók
17-18. század:
- Johann Christoph Denner
- Thomas Stanesby
21. század:
- [http://www.buffet-crampon.com Buffet]
- [http://www.frankundmeyer.de Frank]
- [http://www.howarth.uk.com Howarth]
- [http://www.loree-paris.com Lorée]
- [http://www.marigaux.com Marigaux]
- [http://www.moennig-adler.de Mönnig]
- [http://www.rigoutat.com Rigoutat]
Fontosabb művek oboára
Oboa szóló
- Luciano Berio: Sequenza VII
- Benjamin Britten: 6 Metamorphoses after Ovid
- Niccolò Castiglioni: Alef
- Doráti Antal: 5 Pièces
- Heinz Holliger: Sonate; Studie II.
- Jacques Hotteterre: 48 Preludes
- Karlheinz Stockhausen: In Freundschaft
Oboa zongora- ill. csembaló-kísérettel
- Johann Sebastian Bach: g-moll szonáta BWV 1030
- Eugène Bozza: Fantaisie pastorale
- Benjamin Britten: Temporal Variations; Two Insect Pieces
- Doráti Antal: Duo concertante
- Henri Dutilleux: Szonáta
- Paul Hindemith: Szonáta
- Giacomo Ponchielli: Capriccio
- Francis Poulenc: Szonáta
- Camille Saint-Saëns: Szonáta
- Robert Schumann: 3 Románc
- Makoto Shinohara: Obsession
- Nikos Skalkottas: Concertino
- Georg Philipp Telemann: Szonáták
- Antonio Vivaldi: “Nagy” C-dúr szonáta
Oboaversenyek
- Tommaso Albinoni: Oboversenyek
- Johann Sebastian Bach: c-moll kettősverseny
- Elliott Carter: Concerto
- Georg Friedrich Händel: Oboaversenyek
- Joseph Haydn: C-dúr oboaverseny
- Alessandro Marcello: d-moll oboaverseny
- Bohuslav Martinů: Oboaverseny
- Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr oboaverseny
- Richard Strauss: Concerto
- Ralph Vaughan-Williams: Oboaverseny
- Antonio Vivaldi: Oboaversenyek
- Heinz Werner Zimmermann: Oboaverseny
Kamarazene oboával
- Ludwig van Beethoven: C-dúr trió; G-dúr trió (2 oboa, angolkürt)
- Luciano Berio: Opus Nº ZOO (fúvósötös)
- Jean Francaix: Quartet (fuvola, oboa, klarinét, fagott)
- Leoš Janáček: Mládí (fúvósötös + basszusklarinét)
- Wolfgang Amadeus Mozart: Oboanégyes (oboa, hegedű, brácsa, cselló)
- Wolfgang Amadeus Mozart: Zongoraötös (oboa, klarinét, fagott, kürt, zongora)
- Francis Poulenc: Trio (oboa, fagott, zongora)
- Johann Nepomuk Zelenka: 6 Szonáta (2 oboa, hegedű, fagott, basso continuo)
Hangszerfelépítés
basso continuo
Az oboa teste fából készül és 3 részre szedhető: felső rész, középső rész és korpusz, kónikus furatának köszönheti jellegzetes hangszínét. A levegőt a furatban a felső részbe helyezett nád rezgeti meg, ez hozza létre a hangot. A testbe fúrt lyukakat ezüstözött billentyűk takarják, a tiszta játékot a sok ún. hangolólyuk segíti, melyek a billentyűkhöz kapcsolt áttételes mechanikával nyitódnak-csukódnak. A hangolás a nád pozicionálásával történik, a cső meghosszabbításával (nád kihúzása) mélyebb frekvenciát, rövidítésével (betolás) magasabbat érhetünk el.
Hangszercsalád
Az oboa rokonai az a-hangolású oboa d’amore (g-e’’’), az f-hangolású angolkürt (e-b’’), a heckelphon nevű baritonoboa (H-f’’), valamint a sarrusophon nevű kontrabasszusoboa, mely fémből készül, és játéktechnikája inkább a szaxofonéra hasonlít (B,-f’).
A duplanádasokhoz tartozik még a fagott és a kontrafagott.
Az oboa szerepe a zenekarban
Az oboa az egyik legfontosabb hangszer a zenekarban. Könnyű hozzá hangolni, mivel hangja felhangokban szegény. Ezért a legtöbb zenekarban az oboa adja az a-t. (Az a régebben egységesen 440Hz volt, de ma már Magyarországon szinte minden zenekar 442Hz-en játszik.)
Külső hivatkozások
- [http://www.mimi.hu/zene/oboa.html Oboa a mimi.hu lapon]
- [http://www.sulinet.hu/tart/cikk/ef/0/19519/1 Sulinet muzsikatára az oboáról]
- [http://oboa.lap.hu/ oboa.lap.hu]
Kategória:Hangszerek
ja:オーボエ ko:오보에 simple:Oboe
Barokk zeneek, 17. század közepe]]
A barokk zene, vagy másnéven generálbasszus- vagy continuo-korszak a komolyzene történetének egyik periódusa. A reneszánsz- és a klasszicista zene korszakai közé esik, tehát kb. 1600-tól, az első opera - szerzője Claudio Monteverdi, a mű 1608-ban keletkezett - megszületésétől 1750-ig, Johann Sebastian Bach haláláig tart. Ebben a korban az ember teljes mértékben hitt a zene boldogító hatásában. A barokk zenét még az ún. „régi zene” kategóriába sorolhatjuk.
A barokk zene időszaka
Három nagy szakaszra oszthatjuk:
- Korabarokk (kb. 1600-tól 1650-ig), olasz dominanciával
- Nagybarokk (kb. 1650-től 1710-ig), jelentős francia hatásokkal
- Későbarokk (kb. 1710-től 1750-ig), ekkorra alakulnak ki a regionális stílusok
A zenei rokokó kb. 1730 körül indult el, Empfindsamer Stil néven, majd a kora-klasszikával párhuzamosan 1780-as évekig, a bécsi klasszicizmus felbukkanásáig tartott.
Korabarokk
1600 tájékán mutatták be Firenzében az első operának nevezhető műveket: 1597-ben Jacopo Peri Dafnéját, amelynek zenéje elveszett, 1600-ban pedig az Euridicét, amelyet Peri és Giulio Caccini egyaránt megzenésített. A szerzők alapvető célja az antik tragédiák újjáélesztése volt, de műveiknek nem sok közük sem volt azokhoz, mert az ókorról a reneszánsz idején még meglehetősen hézagos ismeretekkel rendelkeztek.
A barokk, mint zenei stílus kezdetét alapvetően Claudio Monteverdi (1567–1643) nevéhez, az ő komponálástechnológiai innovációihoz és új zenei műfajok, mint pl. az opera kifejlődéséhez - amelyhez Monteverdi igen hathatós segítséget adott - köthetjük. Ő volt az első olyan szerző, aki a késő reneszánsz stílusbomlasztó tényezőit egyszerre használta műveiben.
Másik fontos, ebben az időben kialakult műfaj az oratórium, ill. megjelentek az első tisztán hangszeres műfajok is, ami nagy előrelépés volt a reneszánszhoz képest, amelyekben kizárólag vokális művekkel találkozhatunk, hangszerek (ha vannak) csak a kíséret szerepét kapják.
Heinrich Schütz (1585–1672) volt az első nem olasz barokk komponista, és egyben az első, európai viszonylatban is jelentős német zeneszerző, aki vokális műveiben nagyon jól kombinálta a barokk stílusjegyeit a német nyelvvel. Schütz idős kortársa volt a németalföldi Jan Pieterszoon Sweelinck (1562–1621), aki szintén nagy hatást gyakorolt a későbbi barokk szerzőkre.
Girolamo Frescobaldi (1583–1643), Giacomo Carissimi (1605–1674) és Johann Heinrich Schmelzer (1623–1680) új zenei műfajok kifejlesztésében játszottak nagy szerepet.
Nagybarokk
A késő 17. század zenei vezéregyénisége kétség kívül Jean-Baptiste Lully (1632–1687) volt, aki XIV. Lajos francia király udvarában szolgált. Az ő keze alatt fejlődött ki a szvit és a balett, és neki köszönhetően jutott el a barokk zene szélesebb néprétegekhez. Meg kell még említeni Salamone Rossi és Giacomo Carissimi, akik Lully sikerét megalapozták.
Itália földjén továbbra is az intellektuális, kicsit „progresszív” zene maradt a csúcson, Arcangelo Corelli (1653–1713) vezetésével.
Németországban az ún. északnémetországi orgonaiskola ontotta a zeneszerzőket. Legjelentősebb képviselői: Dietrich Buxtehude (1637–1707) és Nicolaus Bruhns (1665-1697). Itt fejlődött ki a kantáta műfaja.
Angliában Henry Purcell (1659-1695) az olasz és francia elemeket az angol dalokkal és kóruskultúrával kombinálva hozta létre sajátos stílusát. Jelentősebb angol szerzők még Matthew Locke és John Blow.
Későbarokk
A későbarokkra Európa mindegyik régiója saját zenei kúltúrával rendelkezett. Ez az az időszak, amikor a barokk újításai teljesen kiforrottá váltak, magyarul elért a stílus a csúcspontjához.
A zene lagnagyobb hatású alkotói ekkor kétségkívül német területről származtak: a későbarokkot elsősorban Georg Philipp Telemann (1681-1767) és Johann Sebastian Bach (1685-1750) neve fémjelezte.
Újra divatba jött az opera, aminek nagy művelője az Angliában működő Georg Friedrich Händel (1685–1759) volt. Itáliában Antonio Vivaldi (1678-1741) a versenyműveket, Domenico Scarlatti (1685-1757) pedig a szonátákat ontotta hatalmas tempóban. A francia zenét ebben az időben elsősorban Jean-Philippe Rameau (1683-1764) képviselte.
A két stílus közötti periódusban különböző elméletek, világnézetek és technológiák keveredtek egymással. Ezt a stílust nevezzük „gálánsnak” vagy Empfindsamer Stil-nek. Ugyan az aktív barokk szerzők még mindig sikeresek voltak, de a közönség már valami újra is vágyott. Ennek köszönhető pl. Carl Philipp Emanuel Bach sikere, mert ő a régi ismerete mellett tudott újat mutatni (tehát semmiképpsem radikális szakítás következett be).
A barokk zenei műfajok
Carl Philipp Emanuel Bach portréja a lanttal]]
Az első jelek, amelyek a barokk érkezését jelezték a zenében, a monódia, a Basso Continuo (continuo, generálbasszus, folyamatos basszus), ill. az opera és oratórium műfajok kialakulása voltak.
Vokális műfajok
- Opera
- Dramma per musica
- Dramma giocoso
- Intermezzo
- Opera comique
- Opera-ballet
- Oratórium
- Passió
- Kantáta
- Mise
- Himnusz
- Monódia
- Korál
Prózai részeket tartalmazó vokális műfajok
- Opera comique
- Masque
- Singspiel
- Zarzuela
Hangszeres műfajok
- Concerto grosso
- Fúga
- Szvit
- Allemande
- Courante
- Passamezzo
- Passepied
- Saltarello
- Pavanne
- Gaillarde
- Sarabande
- Gigue
- Gavotte
- Menüett
- Szonáta
- Sonata da camera
- Sonata da chiesa
- Trioszonáta
- Partita
- Canzona
- Sinfonia
- Fantázia
- Ricercar
- Toccata
- Prelúdium
- Chaconne
- Passacaglia
- Korálprelúdium
- Francia nyitányok
A barokk zene stílusjegyei
Francia nyitányok
Formák
A stílus egyik jellegzetessége, hogy a forma hasonlóan súlyos, mint a tartalom. Míg a reneszánszban a hangszeres zenét csak vokális művek vagy táncok kíséretére használták, és a vokális zene dominált, addig a barokkban már kialakult a hangszereket a középpontba állító zene. Megjelent a hangszerelés: a zeneszerző pontosan leírta, hogy melyik szólamot melyik hangszer játssza. Így alakult ki a zenekar (a barokkban nagyrészt még vonószenekar), ahol egy szólamot többen játszanak, ill. itt különültek el a magas- és mélyvonós hangszerek kezdetben 5, majd 4 szólamba (első és második hegedű, brácsa, gordonka, az 5. pedig a ma már nem használt második brácsa, vagy a tenorbrácsa volt). (Lásd még ezen szócikk Hangszerek fejezetét.)
A hangszeres zene nagyon sok vonást átvett a vokálisból: pl. a „kórus és szólista énekes” jelenségből alakult ki a versenymű (concerto) , ill. a kis együttest („concertino”) a naggyal („tutti”) ütköztető concerto grosso. Divatosak voltak még a lassú-gyors váltakozását bemutató francia nyitányok, elsősorban különböző főúri udvarokban. Jelentős hangszeres műfaj a barokk szonáta, valamilyen szóló hangszer(ek)re és folyamatos basszusra.
Az opera igen nagy népeszerűségnek örvendett. A sikeres operák kísérőzenéjéből általában szvitet komponáltak. A menüett, passacaglia, chaconne és hasonló (eredetileg népi) táncok pedig végre elfogadottá váltak és beépültek a műzenébe.
Vokális téren a da capo áriák jöttek divatba, megmaradt a mise és a motetta, újként felbukkant a kantáta és a passió. Ezekhez a zenékhez szorosan kapcsolódtak az orgonára írott toccaták és fúgák.
A művészi kifejezés módja
A zenei nyelv és dallamalkotás ebben az időben a figurák tartalmas rendszerén nyugodott, ami tulajdonképpen egyfajta muzikális retorikának felelt meg, amihez affektálás kapcsolódott. Ez azt jelenti, hogy a zeneszerzők a kedélyállapothoz minél jobban illő kifejezőeszközöket keresték. Erre példa a kromatikusan lefelé ereszkedő basszus, amely mindig erős fájdalmat fejez ki.
Nikolaus Harnoncourt szerint „A barokk zene beszél, az ezt követő stílusok festenek.” („Die Musik des Barock spricht, die nachbarocke Musik malt“)
Főleg a korai barokkban tovább élt a velencei polikórusosság, a hangszerek/énekesek térbeli elosztása.
Struktúra
A barokk idején ér csúcspontjára a középkor és a reneszánsz alatt kifejlődött polifónia, vagyis mindegyik szólam egyenjogú, és értelmes dallamot tartalmaz. Ehhez kapcsolódik még a generálbasszus (Basso Continuo) – lásd lejjebb – ami a számozott basszussal íródott, ezért bizonyos fokú improvizációs lehetőséget ad az olyan hangszereknél, mint a csembaló vagy a lant. Ezeknek a polifón elemeknek az imitációs felhasználásából jött létre a fúga.
Egyéb stílusjegyek
- Basso Continuo - az új kottázási rendszerben - a számozott basszusban - leírt folyamatosan jelenlévő kíséret, amelyet - a nevéből adódóan - mély hangfekvésű (vagy mély hangfekvést is produkálni képes) hangszerek - mint a csembaló, az orgona, a lant vagy a fagott - játszottak. A késő barokkban a continuót megpróbálták kiiktatni a zenéből, végül ennek köszönhetően alakulhatott ki a következő stílus.
- Monódia - zene egy énekhangra és kíséretre, elsősorban a 17. század Itáliájára jellemző. Célja a szöveg és a dallam egységének megteremtése a reneszánsz túlbúrjánzott polifóniája után.
- Homofónia - zene egy melódikus szólammal és ritmikailag hasonló kísérettel (ez ellentétben áll a reneszánszra jellemző textúrával, a polifóniával - de ez is jelen van, nem is kis mértékben, pl. Johann Sebastian Bachnál).
- szöveg a zene felett - a kíséretnek nem szabad az énekesnél hangosabbnak lennie.
- énekes szólisták (bel canto)
- drámai zenei kifejezések, drámai fordulatok
- énekelhető drámák, mint az opera, drama per musica
- kombinált hangszeres-vokális műfajok, mint az oratórium és a kantáta
- új hangszeres technikák, pl. tremolo vagy pizzicato
- világos és egyenes dallam
- Notes inégales, egyenletesen írt hangok pontozásának technológiája
- az ária
- a ritornello ária (áriába beillesztett igen rövid hangszeres közjátékok)
- a concertato stílus (szólista/szólisták és a nagyobb csoport közti, elsősorban hangerőben megnyilvánuló ellentét)
- hangszerelés (lásd feljebb), ezáltal
- a hangszerek egyedi tulajdonságainak jobb kihasználása
- virtuozitás megjelenése (pl. Antonio Vivaldi hegedűversenyei)
- díszítés, szekvencia (zene)
- a modern nyugati tonalitás kiépülése (dúr-moll)
Hangszerek
mollozó nő]]
Mivel a barokk zenében jelent meg először a harmóniaközpontú gondolkodás, ennek párhuzamaként kezdődött a hangszercsaládok beszűkülése és a szólamos hangzás.
A generálbasszus-korszakban jópár régebbi hangszer használaton kívül került. Más tipusok, pl. a fafúvós hangszerek jelentősen átalakultak, és új hangszercsaládok indultak fejlődésnek. A kor teremtményei elsősorban a rezonánshúros vonós hangszerek illetve a klarinét és a vadászkürt a rézfúvós hangszerek közül.
Ezen hangszerek közül a rebek elszórtan még a 17. század elején is jelen volt, de egyre inkább átalakult zsebhegedűvé. Kedvelt hangszer volt a tengeri trombita, mert a trombitások és üstdobosok céhekbe tömörülésének köszönhetően a hangszerárak a magasba szöktek, így a tromba marina jó trombitapótléknak bizonyult.
A 17. század közepe után a Lira da Braccio és a Lira da Gamba eltűnt, viszont továbbra is kedvelt maradt a Viola da Gamba, annak ellenére, hogy egyre kevesebbet készítettek, sőt még kevesebb zene készült rá. Igen sok hangolás és méret volt elterjedt. Barokkban használatos gambaszármazékok még a Viola Bastarda és a Baryton. A Viola d'amore ebben az időben vett fel sok gamba tulajdonságot: fémhúrok helyett bélhúrok kerültek rá, ill. megjelentek ezen a hangszeren is az együttrezgő húrok. A Viola d'amore variánsa is ez idő tájra datálható: az englishes violett, amelyen kétszer annyi rezgő, mint játszó húr van. A barokk nagybőgője, a Violone is gamba.
A Viola da Braccióknál - értve ez alatt a nagybarokkig bezárólag a tenorbrácsákat - kikerültek a fősodorból, ezért a szabványosodott vonószenekar 2 hegedűből, brácsából és csellóból (amelynek hangolása kezdetben B-ről indult) áll. Ugyan ez nem tartozik a legkiegyensúlyozottabb együttesek közé (két szoprán, egy gyönge alt és egy basszus hangszín), de szólisztikus felső szólamaival és harmóniahordozó basszusával nagyon jól megfelelt a korízlésnek.
Mindemellett a hegedű családban is történtek változások: megjelent, majd eltűnt a violino- ill. violoncello piccolo, a Viola da Spalla, a Viola pomposa és a quinton.
Északon ebben az időben alakultak ki az olyan népi hangszerek, mint a hardanger fidula, a nyckelharpa, vagy a tekerőlant, amely nem egy esetben a műzenében is felbukkan.
Ebben a kategóriában még mindig a lant volt a legnépszerűbb, de már megjelentek variánsai is. Ilyen pl. a két kulcsszekrényes angelica, a kis korpuszú és feltünően hosszú nyakú colascione, ill. ekkor indult hódító útjára a mandolin.
Egyéb hangszerek: a német és angol földön kedvelt ciszter, a műzenéből egyre inkább kiszoruló gitár, a kromatizálódó hárfa, ill. az olyan népi hangszerek, mint a pszaltérium, a cimbalom, a Bell-hárfa és az ajtócitera.
A continuo-korszakban igen sok aerofon hangszer (család) kihalt (pl. a zergekürt, a bassanello, a sordone és a tartölt), hisz követelménnyé vált a hangolhatóság. A fafúvosok ebben az időben már gyakran a zenekar részei voltak, sőt igen sokszor jutottak szóló szerepekhez.
Érdekes helyzetben volt a rackett, mert még egy jó darabig fennmaradt, igaz, új formában (rackett-fagott).
A barokkban népszerű volt a furulya (blockflöte), amely külön hangszercsaládot alkot, bár menet közben ez is eltűnt, mivel nagyon nehéz vele intonálni. Variánsa a francia flageolett, ill. a flauto d'amore. Egy idő után megszületett a harántfuvola is, aminel a hangszert nem vertikálisan, hanem viszintesen kell tartani, és az oldalába kell belefújni.
A schalmeiek és a pommerek a korszak elejére kivesztek, helyét az oboa és variánsa, az oboa d'amore , ill. az oboa da caccia vették át. Az F-oboa némi átalakításokkal megtűzdelt változatából alakult ki az angolkürt.
A 16. századi dulcián hangszercsaládból csak a C-hangolású basszus, a choristfagott érte meg a 18. századot, viszont a barokkban igen nagy népszerűségnek örvendett. Ennek variánsa a fasgotto d'amore és a kontrafagott.
Ebben a korban fejlődött ki a chalumeau-ból a klarinét.
A trombita mai szerkezetét lényegében a 16. században nyerte el. Ekkor került be a műzenébe, általában üstdobokkal párosítva. Ebben az időszakban kedvelt virtuózhangszer volt. (Változatai: vadásztrombita és perselytrombita.) A continuo korszak további nagy újítása volt a vadászkürt.
A cink (hangszer) még elvétve előfordult. Népezenei szinten a sopila, musette, musettenbass, tiple, tenora és a dulziana terjedt el.
Az üstdobtól eltekintve kevés ütős hangszert használtak, bár létezett a hengerdob és a triangulum.
Az orgona népszerűségének csúcspontján volt a barokkban mind építés, mind a rá írt művek tekintetében. A házi használatra készített orgona az orgonapozitív. Gyakran kombinálták az orgonát más hangszerrel is, ilyen pl. a claviorganum.
Házi használatra készült a klavichord is, amelyik az első kalapácsos billentyűsként vonult be a hangszertörténelembe. Házimuzsikára voltak alkalmasak a clavicytheriumok (függőleges szekrényű csembalók), a spinétek (továbbfejlesztése a harántspinét és az oktávspinét) és az arpicordók. Jelen volt még a virginál is.
A kor koronázatlan királya a csembaló volt, bár a korszak végén megjelent a fortepiano is, ami a későbbiekben kiszorította a csembalót.
Ritkaságszámba menő hangszerek: theorbenflügel, lautenclavessini és vonós zongora (Clavier-Gamba néven).
A barokk összehasonlítása a határos korstílusokkal
vonós zongora 1001-es számot viselő hegedű-szólószonátájának kézirata]]
A reneszánsz zene annyiban hasonlít az őt követő barokkra, hogy mindkettő előszeretettel használja a polifóniát és az ellenpontozást, bár a reneszánszban ezek felhasználása eléggé eltérő volt. A reneszánsz zenében az egyes szólamok dallamossága sokkal fontosabb volt, mint a konszonancia a többi szólammal. A barokkban már megjelent az akkordok hierarchiája, a funkciós tonalitás. Az átmenet korszakában (1600 körül) érdekes módon az újdonságok a régimódi reneszánsz zenében jelentek meg: pl. a madrigálok tonálissá váltak, míg az újdonsült monódiában ez nem figyelhető meg. A másik nagy eltérés, hogy a barokktól kezdve a terc válik a meghatározó hangközzé, az eddigi kvart és kvint helyett (amely csak részben tudja meghatározni a tonalitást). A barokkban ezen kívül hosszabb dallamvonalak vannak, amelyek egyrészt „határozottabb” ritmussal rendelkeznek, másrészt a kíséretet csak a Basso Continuo szolgáltatja. Ezeknek az elemeknek köszönhetően lett a renszánsz ricercarból, fantáziából, és canzonából a barokk fúga. A változások eleinte nem is részesültek meleg fogadtatásban: Claudio Monteverdi pl. csak seconda pratticanak nevezte (prima prattica: Palestrina féle motetták és a szakrális korálok). Egyébként Monteverdi a régi (In illo tempore mise) és az új stílusban (1610-es vesperák) is alkotott.
Másik nagy eltérés, hogy a barokk zene sokkal több érzést közvetített, mint elődje, ráadásul a darabok nem kis hányada virtuóz hangszeres művészeknek és énekeseknek készült, ezáltal nehezebb is előadni őket. A barokkban sok improvizáiós elem is megjelent, mint pl. a díszítések. A zenei kifejezőképesség is igen fontos volt (ld. notes inégales). Mindeközben az a capella zene háttérbe szorult.
A barokkot követő klasszicista vagy klasszikus zenében csökkent pl. az ellenpontozás szerepe és fontossága, bár egyes elemek gyakran újra felfedezésre kerültek (pl. Mozart is írt fúgákat), de alapvetően teljes mértékben a homofón textúra vált egyeduralkodóvá, a polifon művek ritkaságszámba mentek. A díszítések szerepe is csökkent. Elterjedt a szonátaforma, ami egy, a barokk „szabványoknál” sokkal progresszívebb forma. A hangnemváltások drámai elemekként jelentek meg a művekben, és sokkal többször szerepeltek, mint a barokkban, ahol a modulációknak nem volt strukturális funkciója. Bár már a barokk szenvedélyes zenei stílus volt, a klasszika sokkal jobban variálta a különböző érzéseket. Végül, míg a klasszikában létezett „alapszituáció”, ami előre vázolta a drámai cselekményt, és ez a feszültség a mű végére feloldódott, addig ez a feszültség a barokk művekben akár az utolsó hangig is eltarthattak.
Utóélete
A stílus újrafelfedezése a romantikában
Miután a barokk zene kiment a divatból, nem játszotta senki. Az újrafelfedezés a 19. században történt: a romantika világszemléletének megfelelően az emberiség érdeklődni kezdett a „régi mesterek” munkái iránt. Ez a tendencia „misztikus régmúlt” és a nemzeti identitás keresésével párhuzamosan alakult ki.
Az első ilyen jellegű előadás 1829 nagypéntekén Lipcsében történt, amikor Felix Mendelssohn-Bartholdy „bemutatta” Johann Sebastian Bach Máté-passióját. Természetesen a mű némi átalakításon esett át (hangszerelés, kisebb rövidítések), aminek köszönhetően abban az időszakban is előadható és a közönség számára elfogadható volt (pl. a hangszerek egy része abban az időben már nem volt használatban). Az átalakítások következtében egyfajta romantikus mázzal ismerhette meg a nagyközönség a műveket, egészen az 1970-es évekig - sőt kis túlzással a mai napig is.
Barokk zene napjainkban
Bach munkásságának újrafeledezése és a Bach-kutatások megindulása nagy lendületett adott a barokk zene kutatásának is. Sőt, mindez sok esetben más szerzők műveinek előkerüléséhez vezetett. Pl. Antonio Vivaldi szerzeményei is a Bach-kutatásnak köszönhetően kerültek elő (Bach jópár - többek között Vivalditól származó - olasz koncertet írt át billentyűs hangszerre az Olasz concertók c. sorozatában.)
Mindezen felül, megkezdődött az autentikus, szerző korabeli hangzás modellezése. Így jött létre a historikus előadásmód, ahol az adott művet korabeli hangszereken (vagy azok másolatán), az adott kor ízlésének megfelelően játsszák. Ez a tendencia a mai napig létezik - vegyes fogadtatás mellett. Vannak, akik feleslegesnek tartják, mert romlik a zene élvezhetősége. Mindenesetre a modellezés beindulása nagy löketet adott a kutatásoknak, és az elméleti része (tehát a barokk játékmód és formulák ismerete) már a modern hangszereken is - lassanként kötelező érvénnyel - elfogadottá vált.
Lásd még
- Barokk
- Barokk zeneszerzők listája
- A barokk zene jelentősebb kortárs előadói
Kategória:Barokk zene
Kategória:Zenei stílusok
ja:バロック音楽
OKTVAz OKTV az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek rövidítése.
A több fordulós verseny a magyarországi középiskolák tanulói között zajlik le. A legeredményesebb tanulóknak abból a tantárgyból, amelyben jól szerepeltek, nem kell felsőoktatási felvételi vizsgát tenniük.
Tudósaink közül többen korábban résztvevői voltak az OKTV-nek.
Kategória:Oktatás
ZongoraA zongora egy billentyűsoros polifon húros hangszer, hangképzése mechanikus, a kezelése a többi hangszerhez képest egyszerű, viszonylag könnyen és gyorsan elsajátítható. Népszerűségének oka továbbá, hogy egy játékos sok szólamot képes egyidejűleg rajta megszólaltatni, így zenekari, vagy kórusműveket, de akár operákat is könnyen megismerhetünk segítségével, anélkül, hogy azok előadásán résztvennénk. Ilyen szempontból a műkedvelés segédeszköze, a hanglemez előfutára, bár utóbbival szemben még mindig aktív zenei részvételt kíván. Ugyanakkor a hangolásával kapcsolatosan kötött kompromisszum (lásd: a Wohltemperiertes Klavier valamint a temperált hangolás-ról szóló német nyelvű szócikkeket) bizony nehezíti a természetes és tiszta intonációt. Sokan ezért nem is tekintették teljes értékű hangszernek (mint például Kodály Zoltán).
Kialakulása
A zongora elődei azok a hangszerek, ahol a húrok billentyű segítségével szólalnak meg, pengetéssel vagy ütéssel. A clavichord kis fémnyelvek, majd a clavicembalo hegyes tollszárak által pengette meg a húrokat. Valószínűleg egy bizonyos pantalon nevű az első hangszer, ahol kalapács ütötte meg a húrt, mindenesetre felülről lefelé.
A spinét- és csembalóépítő Bartolomeo Cristofori készítette 1709-ben az első olyan csembalót, amely hangerőkülönbségek megszólaltatására is képes. Ez az új szerkezet (cembalo con piano e forte = hangos és halk hangú csembaló) a húrokat nem pengetéssel, hanem kalapácsok alulról felfelé való megütésével szólaltatja meg. Ezt a hangszert továbbra is csembalónak hívták, a "pianoforte" elnevezés, melyet jóval később "piano"-ra rövidítettek, csak 1732-ben jelent meg.
A 18. század második felében számos hangszerkészítő kezdett el foglalkozni pianoforte építéssel és folyamatos erőfeszítések folytak a hangzás továbbfejlesztésével kapcsolatban is. Az osztrák hangszerek könnyebb mechanikája - a kalapács a billentyű emelőkarának belső végén helyezkedik el - lágyabb hangzást eredményezett (bécsi mechanika), míg az angol zongorák nehezebb mechanikával - a kalapácsok külön lécen nyugszanak - rendelkeztek (angol mechanika), ami megnövelte a hangerőt, de kevésbé volt érzékeny.
Bach két fia Carl Phillipp Emanuell és Johann Christian elkezdték népszerűsíteni az új hangszert. C. Ph. E. Bach 1762-ben megírta első zongorakompozícióját, ezzel is bizonyítva, hogy az új hangszer felveszi a versenyt a klavikorddal. Johann Christian szerint a pianoforte a brilliáns előadásmód új eszköze. A hangszer megítélésében óriási jelentőséggel bírt, hogy Johann Christian Bach 1768-ban felajánlott egy nyilvános koncertet Londonban, ami példátlan eseménynek számított. Valószínűsíthető, hogy ettől az eseménytől számítják a zongorakoncertek kezdetét, melyek rövid idő alatt, széles körben elterjedtek az európai nagyvárosokban.
1768
Az akkoriban korszerűnek számító hangszerek nem voltak elég hangosak ahhoz, hogy betöltsenek egy nagyobb teret. Először a zongoraversenyek garantálták a hangszer teljes értékű színpadi jelenlétét és bizonyították a játékos képességeit. Johann Christian 35 ilyen művet komponált, melyek közül az utolsó néhányat - Mozarthoz hasonlóan - a zongora mellől vezényelte. A zongora interpretációk a koncerttermek helyett mégis inkább a szalonokban terjedtek.
A csembalóval szemben a zongora megnövelte a dinamikai lehetőségeket illetve a klaviatúra alsó és felső tartományának kibővítése is új kifejező eszközt adott a zeneszerzők kezébe. A pedál használatával további színeket csalhattak ki a hangszerből, míg az 1784-ben megjelent una corda pedál egy újabb színt tett lehetővé.
Haydn és Mozart gyorsan megbarátkoztak a zongorával. A zeneszerző, zongorista és hangszerkészítő Muzio Clementi volt az első, aki átfogó tanulmányt írt a zongorajáték elsajátításával kapcsolatban.
A dinamika gazdagabbá vált (Schubert már használt ppp (pianississimo=nagyon-nagyon halk) és fff (fortississimo=nagyon-nagyon erős) előadási jeleket 1826-ban). A dinamika alsó és felső határainak szétfeszülése eredményeképpen 1802-ben Loud elkészítette az első olyan hangszert, ahol a húrozat átlós irányban volt elhelyezve (kereszthúros). 1815-ben Broadwood kipróbálta az öntvény keretet (páncéltőke).
1822-ben Sebastien Érard bemutatott egy új rendszerű mechanikát (kettős kiváltó angol mechanika) és megvastagította a hangszer húrjait . 1826-ban Pape a kalapács fejének bőrözését, filccel váltotta fel, majd 1842-ben a klaviatúra méretét nyolc oktávra bővítette (összehasonlítva a hat és fél oktávos Streicher zongorával, amit Ludwig van Beethoven is használt).
A folyamatos fejlesztések eredményeképpen a mechanika egyre kiegyensúlyozottabbá és érzékenyebbé vált. Az Érard mechanika fürgébb repetíciót (ismétlést, ti. a billentyű ismételt lenyomásához nem kell azt teljesen felengedni) és nagyobb dinamikai szélsőségeket tett lehetővé, amely meglódította a romantikus zeneszerzők fantáziáját, hiszen többnyire maguk is kíváló zongoristák voltak (Liszt, Chopin stb.), és így ördögien nehéz (virtuóz) és kifinomult műveket alkottak.
A zongora mai tulajdonságai az 1859-ben készült első Steinway modellel alakultak ki.
Kategória:Hangszerek
ja:ピアノ ko:피아노 th:เปียโน
Johann Sebastian Bach-ban készített.]]
Johann Sebastian Bach (Eisenach, 1685. március 21. – Lipcse, 1750. július 28.) barokk zeneszerző, orgonista, hegedűművész. Művei mély intellektuális tartalmuk és tanító jellegük miatt zeneszerzők nemzedékeire hatottak.
Élete
Eisenach
Johann Ambrosius Bach városi zenész és Elisabeth Bach (szül. Lämmerhirt) hatodik, legfiatalabb gyermekeként látta meg a napvilágot a julián naptár szerint 1685. március 21-én (a ma használatos Gergely-naptár szerint március 31-én.) A helyi Szent György-templomban keresztelték meg. Már fiatalon kapcsolatba került a zenével apjának és másod-unokatestvérének (nagyapja testvére fiának, Johann Ambrosianus unokatestvérének), Johann Christoph Bachnak köszönhetően. Nyolcévesen felvették a helyi latin iskolába és annak kórusába.
1694. május 3-án meghalt édesanyja. Apja az év őszén elvette Barbara Margaretha Bartholomäit (szül. Keul). Nem sokkal később (1695 elején) meghalt édesapja is, ekkor Johann Jacob társaságában elköltözött Ohrdrufba bátyjához, Johann Christoph Bachhoz.
Ohrdruf
Ohrdrufban tanulmányait a líceumban folytatta, ahol egészen a prima osztályig jutott. (A latin iskola az 5. osztállyal kezdődött, és a prima, azaz első volt a legfelső osztály.) A secundában volt osztálytársa unokaöccse, Johann Ernst Bach és Georg Erdmann, akivel életre szóló barátságot kötött.
Tizennégy évvel idősebb bátyja (aki Johann Pachelbel tanítványa volt) tovább folytatta zenei nevelését; tőle tanult a fiatal Johann Sebastian orgonálni, valamint tőle tanulta meg az orgona felépítését és a zeneszerzést. Innen ered az a történet, miszerint Bach éjjelente titokban másolt számára tilos kottákat (melyeket valószínűleg bátyja úgy vásárolt), és ennek köszönhető, hogy öregkorában látása erősen megromlott.
1700. január 19-én Georg Erdman Lüneburgba távozott. Nem sokkal utána, március 15-én Bach is követte.
Lüneburg
Lüneburgban Bach és Erdmann a Michaelis-kolostor szabadtanulói és a Mettenchor diszkantistái lettek.
Ebben az időben Georg Böhm volt a János-templom orgonistája, akivel Bach igen jó kapcsolatot létesített, és igen sokat tanult tőle, elsősorban az orgonákról. Ebben az időben gyakran tett kirándulásokat híresebb helyekre, mint pl. Celle vagy Hamburg, ahol olyan híres orgonistákat ismerhetett meg, mint Johann Adam Reincken, akiktől nem egyszer orgonaleckéket is vett. Ezenkívül valószínűleg ekkor ismerkedett meg Nicholas Bruhns műveivel is.
1702 húsvétján elhagyta Lüneburgot, és Sangerhausenbe ment, hogy megpályázza az orgonista állást, amit meg is kapott.
Szász-Weimar és Arnstadt
1703 márciusában távozott a szász-weimari hercegség udvarába, ahol Johann Ernst lakájaként és hegedűseként dolgozott (nem túl nagy örömmel, mert cselédként bántak vele.) 1703. március 17-én került kapcsolatba egy orgonavizsgálat kapcsán az arnstadti polgármesterrel, aki az év augusztusában átcsábította Arnstadtba, és kinevezte orgonistának. 1703. augusztus 9-én tartották a próbameghallgatást az arnstadti Újtemplomban. Fel is vették, fizetése 50 gulden volt, ezenkívül 30 guldennyi élelmiszert (pl. bort vagy búzát) kapott. Ezért neki csak orgonálnia kellett, a figurális zenével nem kellett törődnie. Idejének nagy részét a líceum kórusának igazgatása töltötte ki – sok esetben a tanítványok idősebbek voltak, mint a mester.
A tanítás nem volt zökkenőmentes. Egy alkalommal Bach összetűzésbe került egy Geyersbach nevű fagottossal, aki bottal megverte, mert zöldfülű fagottosnak nevezte őt (talán ez az oka, hogy Bach – kortársaival, pl. Vivaldival ellentétben – egy fagottversenyt sem írt).
1705 októberében egy „rövid” kiruccanás erejéig visszatért Lübeckbe, hogy Dietrich Buxtehude orgonistával találkozzon. Az eredetileg négyhetes utazás három hónapra nyúlott, és bár gondoskodott helyettesítőről, 1706. február 21-i keltezésű levélben „munka elmulasztása” miatt munkaadóitól szigorú figyelmeztetésben részesült.
Bach zenéjébe ekkor kerültek tőle eddig szokatlan, de később stílusát teljesen meghatározó hangközök és modulációk (pl. a BWV 729-es In dulci jubilo korálelőjáték, vagy a Herr Jesu Christ, dich zu uns wend, BWV 726).
Feletteseivel a helyzet továbbra sem javult, ezért 1706 vége felé el kellett hagynia Arnstadtot.
Mühlhausen
1706
Ezek után a thüringiai Mühlhausenben telepedett le 1707. április 21-én, állását július 1-jén kapta meg. Itt 85 guldent keresett, nem számítva az egyéb természetbeni juttatásokat. Ez az igen jó fizetés bőven biztosította megélhetését, ezért családot alapított. 1707. október 17-én elvette másod-unokatestvérét, Maria Barbara Bachot.
Mühlhausenben írta meg a tanácsválasztás alkalmából készült Gott ist mein König, BWV 71-es kantátáját. Ez volt az első műve, amely nyomtatásban is megjelent. Erre az időre tehetjük a d-moll tokkáta és fúga keletkezését is.
1708-ban újra ellátogatott Weimarba, hogy kipróbálja az új, forradalmi újításokat tartalmazó orgonát. Itt hallotta őt először Ernő Vilmos, Szász-Weimar hercege, és olyan ajánlatot tett Bachnak (150 gulden illetve természetbeni juttatások), amit nem tudott visszautasítani.
Jó kapcsolata azonban megmaradt a mühlhauseniekkel, egyrészt utódja Johann Friedrich Bach lett, másrészt még sok tanácsválasztási kantátát írt a város számára. Távozása 1708. június 25-ére tehető.
Szász-Weimar, másodszor
Itt kettő állása is volt: egyrészt Ernő Vilmosnak kellett dolgoznia, másrészt a társuralkodó, Vilmos unokaöccsének, Ernő Ágostnak. Sajnos ezzel Bach belekeveredett a mindennapi politikai életbe.
Weimarban születtek első feleségétől származó gyermekei (félkövér betűkkel azok, akik megérték a felnőttkort):
- Catharina Dorothea (Weimar, 1708. december 29.–Lipcse, 1774. január 14.)
- Wilhelm Friedemann („Friedemann”) (Weimar, 1710. november 22.–Berlin, 1784. július 1.)
- Maria Sophia (1713. február 22.–1713 március 15.)
- Johann Christoph (1713. február 22.–születéskor meghal)
- Carl Philipp Emanuel („Carl”) (Weimar, 1714. március 8.–Hamburg, 1788. december 14.)
- Johann Gottfried Bernhard (Weimar, 1715. május 11.–Jéna, 1739. május 27.
- Leopold Augustus (Köthen, 1718. november 15.–1719. szeptember 25.
szeptember 25
Weimarban főként az orgonával foglalkozott; itt írta legtöbb orgonaművét, többek között az Orgel-Büchlein kezdeteit, aminek eredeti tervei szerint 164 korálelőjátékot kellett volna tartalmaznia, de egy pár töredéket nem számítva ebből csak 44-et írt meg. Születtek itt világi művei is, pl. a híres BWV 208-as Vadászkantáta.
1714. március 2-án kinevezték koncertmesternek. Bár a hierarchiában még mindig a Kapellmeister és helyettese alatt állt, fizetése jócskán meghaladta az előbb említettekét (250 gulden, az egyéb juttatásokat nem számítva). Új rangjával új feladatok is jártak: minden hónapban legalább egy kantátát kellett írnia. Az első a Himmelskönig sei willkommen (BWV 182) volt. Ezt még körülbelül 20 darab követte, amelyek később a lipcsei „Kantátaévfolyam” tagjai lettek. Ez annak volt köszönhető, hogy 1713 decemberében Halléban járt próbajátékon. Az ottani állás (amit végül nem kapott meg) sokkal több mű megírását követelte a szerzőzől, ami, úgy vélte, ösztönzően hatott volna rá.
Nem sokkal ezután került kapcsolatba Leopold anhalt-kötheni herceggel (nővére pont Ernst Augusttal házasodott össze 1716. augusztus 24-én) és udvarával. 1716. december 1-jén meghalt Johann Samuel Drese kötheni Kapellmeister. Sajnos az új Kapellmeister egy darabig fia, az eddigi helyettese volt.
1717. augusztus 5-én Bach végül aláírta az új munkájáról szóló kinevezést, de mivel nem kérte elbocsátását előző munkaadójától, az év november 6-a és december 2-a közötti időszakot börtönben töltötte.
Bach Nekrológja 1717 őszére (tehát a weimari időszakra) datálja azt a ma már legendává vált történetet, amikor Drezdában kellett volna összemérnie orgonatudását Louis Marchanddal. A találkozó elmaradt, mert a kihívó (Marchand) megfutamodott.
Köthen
Bach 1717 decemberére lett Kapellmeister Köthenben. Szívesen élt itt, és minden bizonnyal nagyon jó kapcsolatok fűzték a vezető réteghez. Ő lett például az uralkodó testvére, August Ludwig és felesége, Eleonora Wilhelmine gyermekének keresztapja. A gyermek nem élt többet egy évnél.
Nem sokkal kinevezése után – december 15-e és 18-a között – Lipcsében (későbbi lakhelyén) járt, ahol egy orgonavizsgát tehetett, sikerrel.
1720-as karlsbadi útja (a herceg gyakran járt gyógykúrákra, ilyenkor vitt magával különböző embereket az udvarából, így zenészeket is) alatt meghalt Bach felesége (június 7-én temették el). Nem sokkal később (1721. december 3-án) elvette Anna Magdalena Wilkent, a szász-weissenfelsi udvar trombitásának legfiatalabb lányát, aki foglalkozását tekintve (szoprán)énekes volt.
énekes
Tőle született további tizenhárom gyermeke, bár nagy részük nem sokkal születésük után el is hunyt.
- Christiana Sophia Henrietta (1723 tavasza – 1726. június 29.)
- Gottfried Heinrich (Lipcse, 1724. február 27.–Naumburg, 1763. február 12.)
- Christian Gottlieb (Lipcse, 1725. április 14.–1728. szeptember 2.)
- Elisabeth Juliana Friedrica („Lieschen”) (Lipcse, 1726. április 5.–Lipcse, 1781. augusztus 24.)
- Ernestus Andreas (Lipcse, 1727. október 30.–1727. november 1.)
- Regina Johanna (Lipcse, 1728. október 10.–1733. április 25.)
- Christiana Benedicta (Lipcse, 1730. január 1.–1730. január 4.)
- Christiana Dorothea (Lipcse, 1731. március 18.–1732. augusztus 31.)
- Johann Christoph Friedrich („Friedrich”) (Lipcse, 1732. június 23.–Bückeburg, 1795. január 26.)
- Johann Augustus Abraham (Lipcse, 1733. november 5.–1733. november 6.)
- Johann Christian („Christel”) (Lipcse, 1735. szeptember 7.–London, 1782. január 1.)
- Johanna Carolina (Lipcse, 1737. október 30.–Lipcse, 1781. augusztus 18.)
- Regina Susanna (Lipcse, 1742. február 22.–Lipcse, 1809. december 14.)
Bach számára Köthen volt a kánaán: volt jó orgonája, jó zenekara, és végül, de nem utolsósorban zenére fogékony közönsége. Évekkel később, Lipcsében barátjának (Georg Erdmann-nak) írt levelében is Köthen érdemeit méltatja.
Ami kötheni munkásságát illeti: itt kezdte el írni fiának, Friedemannak a Clavierbüchleint (1720), ill. feleségének a Clavierbüchlein für Anna Magdalena Bachint (1722), amiből később a Francia szvitek keletkeztek. Ezenkívül sok alkalmi kantátát írt. Leghíresebb kötheni műve a Brandenburgi Versenyek, melyet 1721-ben írt, és Keresztély Lajos brandenburgi őrgrófnak ajánlott fel.
1720-ban megüresedett a hamburgi Szent Jakab-templom kántori posztja, amit Bach megpályázott, de felvétele igen nagy anyagi vonzattal járt volna, amit nem tudott álni.
1722. június 5-én Lipcsében meghalt Johann Kuchnau, a tamás templom kántora. Június 14-én már próbajátékot tartottak, Johann Friedrich Fasch (Kapellmeister az anhalt-zerbsti udvarban) Christian Rolle (zenei igazgató Magdeburgban) és a hamburgi Georg Philipp Telemann részvételével. Telemann nyert, de ő nem vállalta el, mert hamburgi állása nagyobb fizetéssel járt. Ezért új választást írtak ki, Georg Friedrich Kauffmann (Merseburg), Johann Christoph Graupner (Kapellmeister Darmstadtban; visszalépett), Balthasar Schott (a lipcsei Újtemplom orgonistája) és Bach részvételével.
A próbajáték 1723. február 7-én volt, bemutatkozó darabja a Jesu nahm zu sich die Zwölfe (BWV 22) kantáta volt.
Lipcse
február 7
Életének utolsó munkahelye a lipcsei Tamás-kántorság volt, melyet 23 éven keresztül töltött be.
Ő volt felelős a lipcsei templomok zenei életének megszervezésért: minden vasárnap új kantátát kellett bemutatnia, vagy régebbit átdolgoznia (3 ilyen kantáta-Jahrgang keletkezett, a kották nagy része mára elveszett), melyhez az iskola diákjaiból verbuválódott zenekart és kórust vehette igénybe. Ezenkívül latint és éneket is kellett volna oktatnia, de az esetek nagy részében az órát a helyettesítésére (Bach által) megbízott prefektus tartotta. Ezen ok miatt a kapcsolat a feletteseivel itt sem volt felhőtlen.
1723 karácsonyára írta a Magnificat első kötetét, 1724 nagypéntekére az addigi legnagyobb művét, a János-passiót, az év karácsonyára egy Sanctust. 1725-ben kezdett el Picanderrel, más néven Christian Friedrich Henricivel együtt dolgozni (Picander messzeföldön híres librettista volt). Legnagyobb közös művük az 1727-ben bemutatott Máté-passió.
1729-ben Bach átveszi az 1701-ben Telemann által alapított Collegium Musicumot. Ez az együttes egy diákokból összeállított, de világi zenélésre szakosodott zenekar volt. Bach a zenekarral általában kortárs olasz és német zenét adott elő, de gyakran használta saját világi kantátáinak (pl. Parasztkantáta, Kávékantáta, stb., amelyek közül nem egynek igen humoros szövege van), ill. frissen szerzett csembalóversenyeinek bemutatására.
Visszatérve az egyházi repertoárra: Bach az 1730-as években elkezdi régebbi műveit átdolgozni, vagy átalakítani más művekké (lásd: paródia), kiragadott példa az 1736-os Karácsonyi oratórium, ill. az 1733-as h-moll mise, ami ekkeor még csak a Kyriét és a Gloriát foglalta magában.
Mérhetetlen munkabírása meghozta a gyümölcsét: 1736-ban a drezdai udvar kinevezte Hofkompositeurnek.
Kései évei
1736
Az 1740-es évekre Bach visszahúzódott az Újtemplom komponistai, ill. a Collegium Musicum karnagyi státuszába.
1747 májusában meghívást kapott II. Frigyes porosz királytól (akinek az udvarában dolgozott Bach Carl Phillip Emanuel nevű fia is). Itt igen sok új és jó orgonával dolgozhatott, ill. az akkor még újdonságnak számaító fortepianoval (a mai zongora) is.
A történet szerint a király egy rövid zenei szösszenetet adott Bachnak, aki ebből helyben fúgát dolgozott ki. Állítólag ebből készült a Musikalisches Opfer, melynek tartalma egy háromszólamú, ill. egy hatszólamú fúga, tíz kánon és egy triószonáta, melyekben közös, hogy mindegyik ugyanarra a témára építkezik.
Egy későbbi kontrapunktikus munkaciklusának az eredménye A fúga művészete, melyet már 1742-ben megírt ugyan, de még 1749-ig dolgozott rajta. Ez a mű egyszerű, ellen-, tükör- és többtémás fúgák, ill. kánonok gyűjteménye. Kései művei közé tartozik még a h-moll mise, ami tulajdonképpen sok régebbi művének feldolgozása, paródiája és egybefoglalása.
1749 végére látása egyre romlott, főként öregkori cukorbetegsége miatt. 1750 márciusában többször megoperálták (orvosa John Taylor, aki – a sors fintora – később Georg Friedrich Händel szemét is operálta). Sajnos állapotán a műtét már nem segített.
Július 20-án szélütést kapott, melybe július 28-án belehalt. Három nappal később a Szt. János-templom melletti temetőben temették el. Sírkő vagy más jel nem őrizte meg sírjának pontos helyét, ezt már a 19. század közepén is csak a Tamás-iskola kórusnövendékeinek szájhagyománya vélte ismerni. Ez alapján 1894-ben exhumáltak egy sírt, amit a Szt.János-templomban temettek újra. Innen Bach feltételezett földi maradványait 1950-ben vitték át a Tamás-templomba.
Jelentősége
július 28
Bach minden idők egyik legtermékenyebb zeneszerzője. Életében, ill. a halálát követő kb. 70 évben kevéssé ismerték (pl. a Máté-passió következő előadására 1829. március 29-én került sor, Felix Mendelsohn-Bartholdy vezényletével), ellentétben pl. Georg Friedrich Händellel vagy Georg Philipp Telemann-nal. Bach inkább virtuóz csembaló- és orgonajátékáról, ill. improvizációs képességeiről volt híres (lásd: Musikalisches Opfer).
Bach ezenfelül mestere volt különböző zeneszerzési technikáknak, pl. a kontrapunktikus szerkesztésnek, a polifóniának ill. a harmóniáknak. Szinte minden műfajban alkotott, az egyedüli kivétel az opera. Világi kantátáit (melyeket Dramma per musicanak hívott) viszont bátran nevezhetjük miniatűr singspieleknek.
Bach egyházi műveiből árad a mély protestáns-lutheránus vallásosság. 250 kantátájából mintegy 200 egyházi kantáta. Kantátáiban és passióiban a népszerű korálokat (egyházi népénekeket) dolgozta fel.
Sajnos műveinek kb. a fele részben fiai hanyagsága folytán, részben a történelem viharaiban elveszett. Valószínűleg öt passiót írt, ebből mindöszesen kettőt, a Máté-, ill. János-passiót ismerjük (az elveszettek valószínűleg a Márk- és Lukács-passió lehettek, az ötödik pedig a Máté passió második kiadása).
Voltak elméleti munkái is, ilyen pl. a Wohltemperiertes Klavier. Ő használta először a hüvelykujját billentyűsjáték közben.
Bach soha nem pihent meg; tudását mindig fejlesztette. Ezért ért el olyan eredményeket, melyeket mások nem. Egy mellszobra található a Walhallában is.
Főbb művei
Walhallában
- Máté-passió
- János-passió
- h-moll mise
- Karácsonyi oratórium
- Musikalisches Opfer
- A fúga művészete
- Brandenburgi versenyek
- Wohltemperiertes Klavier
- Goldberg-variációk
- Magnificat
- Húsvéti oratórium
- Egyházi kantáták
- Világi kantáták
- Egyéb kantáták
- Orgonaművek
Lásd még
- Bach művei (BWV - Bach Werke Verzeichnis)
- Bach (egyértelműsítő lap)
- Bachwürfel
Ajánlott irodalom
- Christoph Wolff: Johann Sebastian Bach - a tudós zeneszerző (Park kiadó, 2004)
Külső hivatkozások
- [http://www.fidelio.hu/hirek.asp?id=7650 Bach születésének 230. évfordulójára írt cikk a fidelio.hu-n]
- [http://www.jsbach.org Bach hivatalos honlap]
- [http://www.bach-leipzig.de/ Lipcsei Bach archívum]
- [http://www.bachsociety.hu/ Magyar Bach Társaság]
- [http://www.mutopiaproject.org/cgibin/make-table.cgi?preview=1&searchingfor=&Composer=BachJS Ingyenes Bach kották a Mutopia Project oldaláról]
Bach, Johann Sebastian
Bach, Johann Sebastian
ja:ヨハン・ゼバスティアン・バッハ ko:요한 제바스티안 바흐 ms:Johann Sebastian Bach simple:Johann Sebastian Bach th:โยฮันน์ เซบาสเทียน บาค Wikipedia:Tin tức/2005/10Tin tức về dự án Wikipedia vào tháng 10 năm 2005:
Thứ năm, ngày 13 tháng 10 năm 2005
- Hiện có hơn 3.000 bài viết ở đây. Bài thứ 3.000 là Chì, do Tad2spirit viết.
Thứ hai, ngày 17 tháng 10 năm 2005
- Bài viết về Wikipedia tiếng Việt "[http://www.tuoitre.com.vn/Tianyon/Index.aspx?ArticleID=103353&ChannelID=16 Một tuần trong thế giới Wiki]" trên Tuổi Trẻ Online do phóng viên Trần Nguyên thực hiện.
- Hiện có hơn 2.000 thành viên, phần nhiều do bài viết của Tuổi Trẻ hôm nay. Thành viên thứ 2.000 là HarryNg.
Chủ nhật, ngày 30 tháng 10 năm 2005
- Hiện có hơn 3.000 thành viên ở đây, do Huybvsc.
spalanie kalorii Aloes okucia metalowe zycie narty we francji
|
|
|
| :: RELATED NEWS :: |
Jackson Guitars
Jackson Guitars er en gitarprodusent opprinnelig dannet og eid av Grover Jackson. Den er antakelig mest kjent for modellen «Rhoads V», konstruert av gitaristen Randy Rhoads. Det var denne modellen som inspirerte Grover til å starte selskapet Jackson Guitar company.
Jackson Guitars er berømte for deres slanke og elegante gitarmodeller, som spesielt er brukt av musikere innen genre som metal og rock, der i blant Megadeth og
Kronprinsesse Märtha Sofia Lovisa Dagmar Thyra (født 28. mars 1901 i Stockholm, død 5. april 1954 på Rikshospitalet i Oslo) var Norges kronprinsesse fra
|
Sommerfugl
En sommerfugl er et flyvende insekt i ordenen nattsvermere og sommerfugler, ofte med iøyenfaldende farver og mønstre på sine vinger.
Sommerfuglens anatomi
Sommerfugler har, som alle insekter, et modstandsdyktig ydre sjelett "hudskjelett". Kroppen er oppdelt i tre afsnit: hode (cephalon), bryst (thorax) og orddannelse som brukes for å beskrive at noe er lite. Diminutiv dannes oftest med et suffiks som er spesifikt for det aktuelle språket. På norsk brukes diminutiv i liten grad.
På engelsk brukes suffikset -let (starlet, booklet), på tysk -chen og -lein, på fransk -ette, på bankinstitusjoner.
Norske forretningsbanker
I oversikten over norske banker er det ikke tatt hensyn til selskapsformen (aksjeselskap eller andelsselskap), og dette fremkommer følgelig heller ikke i navnet på bankene.
- Acta Bank ble grunnlagt i 2001.
- Ba
|
MMORPG
MMORPG (Massive(ly) Multiplayer Online Role-Playing Game) er en type rollespill hvor tusener av mennesker kan koble seg til servere og delta i virtuelle verdener. Hver spiller er representert med sin egen karakter (eller avatar), gjennom hvilken man kommuniserer med andre og deltar i aktiviteter. Den virtuelle verdenen er dynamisk, og har til hensikt
|
Kontrasignatur
Latinsk contra , mot , signaire, skrive. Betegner i statsforfatningen (og folkeretten) en ministers medunderskrift på et dokument, der statssjefen meddeler sin beslutning. I Storbritannia utviklet eg i tidene løp det system (utformet før 1814) at medunderskrift av en ansvarlig minister var nødvendig for at en beslutning av statssjefen (som personlig var uten ansvar) skulle bli gyldig. Systemet innebærer at ministeren ved å kontrasignere påtar seg ansvar for vedkommende beslutning. Den britiske ordningen har tjent som mønster i mange land, men den ble ikke fulgt i den sve
|
Hålogaland bispedømme
Nord-Norge hørte inntil 1803/1804 i geistlig henseende til Trondhjems stift (frem til 1537 kalt Nidaros erkebispedømme). 30. desember 1803 ble Peter Olivarius Bugge utnevnt til biskop over «Trondhjems
|
|
|
